2019. március hónap bejegyzései

KV-1, ami elrontotta egy hadsereg kedvét

Fegyver neve: KV-1 M1942

Haderő: Szovjetunió

Típusa: Nehéz tank

Méretarány: 1:72

Makett gyártója: Trumpeter 07231

Bevezetés

A KV-1 egy megkerülhetetlen tényező, ha a II. világháborúról beszélünk, mivel kihatással volt az eseményekre. Nem feltétlenül úgy, hogy kimagasló harctéri teljesítményt nyújtott, hanem azért mert ott volt a harctéren. Mivel ott volt, és németek nem tudtak vele mit kezdeni, ezért kénytelenek voltak újabb és újabb tankokat tervezni és gyártani, ahelyett, hogy maximalizálták volna a meglévők gyártási kapacitását. Ha úgy tetszik anyagcsatává tette a tankokkal vívott háborút.

Most elővettem pár 1/72-es makettet, melyből ő az egyik. Lássuk, a történetét!

A fegyver története

A Vörös Hadsereg által a II. Világháborúban használt, KV névre hallgató nehéz tankokat Kliment Voroshilov védelmi komisszár után nevezték el. A háború korai szakaszában a legkeményebb páncélzatról váltak ismertté. A KV-1 és KV-2-es tankok képesek voltak nagy lészámú német gyalogságot feltartóztatni. Éppen ezért ebben az időszakban a német tankok nagy ívben kerülték őket, mivel fegyverzetük túl gyengének bizonyult az „Russischer Koloss„, vagyis az „orosz kolosszus” ellen.

A KV tankok teljesen védettek voltak a 3,7 cm KwK 36-as illetve a rövid csövű 7,5 cm KwK 37 páncéltörő lövegek ellen, amik a megszálló német Panzer III és Panzer IV-es tankokon előfordultak. Amíg a németek nem tudtak újabb lövegeket fejleszteni, addig a KV-1 a 8,8 cm Flak löveget leszámítva sebezhetetlen volt.

A Szovjetunió megszállását célzó Barbarossa hadművelet kezdetekor a 22000 orosz tankból 500 volt KV-1-es. A háború előrehaladtával világossá vált, hogy a T-34-es közepes tank jobban teljesít, mint a drágább KV tankok, ezért a háború vége felé a KV inkább a nagyobb, IS széria fejlesztés alapjává változott.

A fejlesztés története 1920-ban kezdődött, amikor az orosz hadvezetés éppen kiábrándult a több tornyú T-35-ös tankból. A T-35-ös tank úgynevezett „áttörésre” tervezett tanknak lett szánva, vagyis nagyon nagy tűzerővel és vastag páncélzattal, ám kevésbé mozgékonyra tervezték. A Spanyol polgárháború megerősítette a szovjet vezetést, hogy erősen páncélozott tankokra lesz szükségük.

Érdekes megjegyezni, hogy az I. Világháború után minden nemzetnek komoly fejfájást okoztak a tankok abból a szempontból, hogy senki sem tudta igazán, milyen formában fogják őket bevetni a következő háborúban. Mivel senki sem merte megkockáztatni, hogy ne rendelkezzen ezzel a fegyvernemmel, mindenki fejlesztette, de eltérő módon:

  • Németország – Könnyű tankok, nehezek nem készültek el, Villámháború, avagy mozgékonyság, az ellenfél gyors bekerítése
  • Anglia, Franciaország – I. Világháború stratégia átültetése tankokra, vagyis nehéz és könnyű tank párhuzamos fejlesztése, de mindkettő elégtelen számban
  • Amerika – Könnyű, közepes tank fejlesztés, lovassági taktika átültetése tankokra
  • Szovjetunió – Kiegyensúlyozott, tudatos, könnyű, közepes, nehéz tank fejlesztés és gyártás nagyon nagy mennyiségben

Számtalan terv született, de a közös vonások a nehéz páncélzat, torziós rugózáson alapuló felfüggesztés, széles lánctalpak, és hegesztett, vagyis nem szegecselt illesztés. Az iránymutató fejlesztés az SMK-ban öltött testet, mely két lövegtoronnyal (76,2 mm és 45 mm) szereltek fel. Az SMK tervezőjét kérték fel egy egy tornyos verzió elkészítésére. Az egyik torony elhagyása lehetővé tette, hogy további front páncélzatot kapjon a tank.

Amikor a Téli háború, vagyis a Finnek elleni háború elindult, akkor három nehéz tankot küldtek a harcokba, hogy lássák, melyik szerepel a legjobban, úgy mint az SMK, KV és a T-100. A három verzió közül a KV tankok magasan verték a másik két konstrukciót, főleg a páncéltörő fegyverekkel szembeni hatékonyságának köszönhetően. Ennek hatására 1939-ben 50 KV tankot rendelt a hadvezetés. Mivel a hadjárat során elég nagy nehézséget okozott a finn bunkerek lerombolása, szükségesnek látták egy tarack ágyúval szerelt változat megalkotását is. A két verziót először „kis tornyos KV” és „nagy tornyos KV”-nak nevezték, majd a 76 mm-es löveggel szerelt verzió kapta a KV-1, a 152 mm-es löveggel szerelt verzió a KV-2 jelzést.

A KV tankok először Raseiniai-i csatában német erőkkel, ahol 200 német tank tört át a Litván határon. Szemből a német tankok nem tudtak mit kezdeni a KV tankokkal, ezért kénytelenek voltak oldalba kerülni őket és robbanótöltettel illetve célzott tüzérségi tűzzel elpusztítani őket. A csatában több, mint 200 orosz tank veszett oda, köztük 29 KV.

A tanknak a jó páncélzata és tűzereje mellett voltak hiányosságai. Nehezen lehetett sebességet váltani. Volt némi igazság abban, miszerint a tankok vezetői kalapáccsal váltanak sebességet, illetve kilátni sem lehetett belőle jól. A 45 tonnás súlya soknak bizonyúlt. Sebessége nagyon alacsony volt és sok hídon nem tudott átkelni. Gyakorlatilag kétszer olyan nehéz volt, mint bármelyik német tank a Tigris megjelenése előtt. Ráadásul a tűzereje nem szárnyalta túl a T-34-es tankét.

1942-re megváltoztak a dolog a fronton. Megjelentek a hosszú csövű 50 ás 75 mm-es lövegek a német haderőnél, melyek már áthatoltak a páncélzaton, illetve a levegőből is sebezhetővé vált a tank. Ráadásul a német Tigris megjelenésével a löveg is elavulttá vált.

Amikor a Szovjetunió szorongatott helyzetében áttelepítette a gyártást az Ural mögött lévő Tankograd komplexumba, a KV-2 gyártásával felhagytak. A KV-1 további páncélzatot kapott, ám tűzereje nem változott.

Később a tankparancsnokok kívánságára megalkották a kevésbé páncélozott KV-1S verziót, melynek már elfogadhatóvá vált a sebessége (45 km/h). Többen a legjobb KV tank verziónak tartják ezt a típust.

1943-ra viszont világossá vált a nagyobb számban megjelenő Tigris és Párduc tankok miatt, hogy változtatni kell. Így született a KV-85, mely új tornyot kapott, amiben a 85 mm-es D-5T löveget. Ez a löveg már képes volt átütni a Tigris páncélzatát 1000 méter távolságból. Ez a verzió rövid életű volt. 1943-ig gyártották, amikor is a tervező, Voroshilov kiesett Sztálin kegyeiből és helyette az Iosif Stalin, vagyis az IS széria került előtérbe.

Viszont vegyünk észre egy nagyon fontos dolgot azzal kapcsolatban, mennyire életképes volt ez a tank konstrukció. A politikai csatározást és Sztálin paranoiáját leszámítva (KV IS tank alváz lényeges eltéréseket nem mutat) ez az alváz az egész világháború alatt ellátta a nehéz tank szerepét, míg a német hadseregnek ugyanezen eredmény eléréséhez 5 alváz és számtalan felfüggesztés kifejlesztése kellett (Panzer III -> Panzer IV -> Panzer V -> Panzer VI -> Panzer VI B).

KV-1 M1942
KV-1 M1942
« of 9 »

Technikai paraméterek:

Személyzet5 fő
Hosszúság 6,75 m
Szélesség3,32 m
Magasság2,71 m
Tömeg 45 t
Elsődleges fegyverzet76.2 mm M1941 ZiS-5 löveg
Másodlagos fegyverzet3× vagy 4× DT géppuska
Páncélzat55-60 mm
Műszaki adatok
MotorModel V-2 V12 dízel motor
600 LE (450 kW)
FelfüggesztésTorziós rugó
Sebesség35 km/h (kis túlzással, inkább 28 km/h)
Fajlagos teljesítmény13 LE / t
Hatótávolság200-240 km

A makettről

Ennél a makettnél az a furcsa helyzet állt elő, hogy kimondottan nem állt szándékomban összerakni. Furcsa hobbi ez, mert akkor felmerül a kérdés, hogy miért vettem meg. Azért, mert a makettezés egyfelől arról szól, hogy építjük a maketteket, a másik fele meg arról, hogy vesszük őket. Az arány mindenkinél más. Én próbálok megmaradni az arany középúton.

Más részről Csodabogarat idézve a Kelly hősei filmből: „Egy egy olyan szép tank!”. Ha megnézzük, akkor látszik, hogy arányos, megfelelő helyen van a torony, a cső nem hosszú, nem rövid. A felépítmény nem túl magas, a futóműről ránézésre elhisszük, hogy teszi a dolgát. Ráadásul egyedülálló módon ott van a torony hátulján a géppuska állás. Nem tudom, hányszor kellett onnan géppuskázni, de ott van, ez a lényeg.

A makett egyébként Trumpeter. Itt sem volt vele gondom, mint ahogy eddig egyik Trumpeterrel sem. Egyetlen zavaró dologgal találkoztam, mégpedig a gumilánctalppal, ami már a makett dobozán látható képen is csúnyán van feltéve.

KV-1 M1942
KV-1 M1942
« of 7 »

Ráadásul először próbálkoztam gumi lánctalppal, szóval nem tudtam mi lesz. Végeredményben a dobozképpel ellentétben pont elégséges méretű volt, ami annyiból nem biztos, hogy szerencsés, hogy a KV tankoknak általában lógott a lánctalpa.

Más részről a gumi lánctalpat nem tudta volna szépen felrakni, ha túllógása van. Akkor maximum a felső görgőkhöz lehetett volna ragasztani, de nem hiszem, hogy működött volna.

Az építésnél egy dolog zavart, de most, a cikk írásakor megvilágosodtam. Vannak elemek, amik nem az M1942-es modellre valók, vagyis a vékonyabb front páncélzatúhoz. (Jobb lenne előbb cikket írnom, és utána építenem 🙂 ) Szóval van egy kissé kidolgozottabb elem a homlokpáncél élénél, de a megvastagított páncélhoz az nem az M1942-es eleme.

A festés itt egy kicsit máshogy alakult, mint szokott. Alapozni a Gunze akril H38-al alapoztam. Utána jön ugye az orosz tankoknál szokásos AS zöld (Ahogy Sikerül), ami most esetünkben rendhagyó módon Model Master 2129 lett. Az a helyzet, hogy ezt a festéket nagyon régen vettem és nagyon jó festék egyébként, de mióta Gunze a favorit, hanyagolom. Először is irtó büdös, és arany árban mérik a hígítóját, viszont az tény, hogy nagyon, de nagyon jó vele dolgozni. Mivel mostanában maszkban festek, a szag nem számít, és még hígítom is volt hozzá, szóval úgy voltam vele, ne menjen tönkre.

A baj ott jött, hogy a Model Master zománc festék, vagyis a bemosáshoz használt Sansador oldja. ezért jobb híján kapott egy Gunze H302 Green réteget és arra még egy fényes lakkot. Na így már csak egy kicsit jött fel a szín a bemosásnál.

A lánctalpra AK 3086 Gun metal került.

A matricákat nem vitték túlzásba. Érdekes, hogy az egyik Facebook csoportba most rakta szintén össze valaki ezt a készletet és némileg fennakadt azon, hogy nincs vörös csillag a toronyra. Én elég sok archív képet megnéztem és tipikusan nem volt vörös csillag a tornyon. Már csak praktikus okok miatt sem érdemes egy rikító piros jelölés feltenni a tank kritikus pontjára, megkönnyítve a célzó dolgát. Annyira még az oroszok sem voltak kommunisták.

Ettől függetlenül a matricánál vigyázni kellett. A torony íve miatt egyben felrakva a hosszú szöveget csúnya eredményt kapunk. Több ponton szét kell vágni a betűket, hogy megkapjuk az egyenest. Ezt praktikus még a leáztatás előtt megtenni, nekem utólag jutott eszembe, de még sikerült helyre hozni a hibát. Egyébként a matricák jók, vékonyak, nem látszódik a kontúr.

Összefoglaló

A tankon nem sok részlet volt és nem is akartam nagyon variálni vele. Az építés felénél úgy voltam vele, hogy a lánctalp úgysem lesz tökéletes, ezért nagyon kár variálni a többi részével.

Ennek ellenére én meg vagyok elégedve a végeredménnyel. Ha a lánctalp műanyag lett volna, akkor még szebb eredmény kijöhetett volna.

Char B1 bis, a bukott ígéret

Fegyver neve: Char B1 bis

Haderő: Franciaország

Típusa: Tank

Méretarány: 1:72

Makett gyártója: Trumpeter 07263

Bevezetés

Amikor elkezdtem makettezni, volt egy olyan elképzelésem, hogy kronológia sorrendben kezdem összerakni a maketteket. Ez a terv akkor dőlt meg, amikor rájöttem, nem áll rendelkezésemre végtelen hely és idő ennek magvalósításához a nagyszámú tank és egyéb harcjármű miatt, ezért más irányokban indultam.

Azt viszont határozottan megfogadtam, hogy a Char B1 mindenképpen szerepelni fog a gyűjteményeben akármi is lesz. Miért? Mert ő is egyike a méltatlanul elfelejtett tankok sorának, melyek csak azért nem kerültek az őket megillető helyre, mert nem használták őket megfelelően.

Azért jött el most az idő, mert múltkor, amikor összeraktam az 1/72 méretarányú Tigrist, rájöttem, hogy olyan régen foglalkoztam már 1/72-es makettel.

Ezért hát előkaptam most hármat az 1/72-es gyűjteményből, hogy összerakjam, és ő volt azt egyik.

A fegyver története

A Char B1, a francia közepes tank, a két világháború között született. Megjelenésében még az I. világháború jegyeit viseli magán. Franciaország fegyverkezéséről egyébként ebben a cikkben olvashattok részletesebben.

A tankot eredetileg az ellenséges vonalak áttörésére, tehát nem gyalogsági tanknak tervezték. Eredetileg fő fegyverzete egy 75 mm-es tarack ágyúból állt volna, ám később kapott egy 47 mm-es löveggel bíró lövegtornyot is. Így végül alkalmassá vált a „Char de Battle”, vagyis a csata tank funkcióra. Azonban ne dőljünk be, a B, nem a Bataille, vagyis csatából jön, csupán egy jelölés. (Char : szekér)

A tank a 20-as évek elején állt szolgálatba, majd sok csúszás után a tömeges termelés a Char B1 bis-el kezdődött al a 30-as évek végén. Született még egy Char B1 „ter” verzió is, melyből csak prototípusok készültek.

A fegyver a legjobban felfegyverzett és páncélozott tank volt a saját idejében és nagyon hatékonyan helyt állt a német páncélosokkal szemben az 1940-es francia hadjárat során, ám kis sebessége és nagy üzemanyag fogyasztása miatt nem, illeszkedett a II. Világháború villámháború stratégiájához.

Franciaország elesése után a zsákmányolt példányokat a német hadsereg újrahasznosította, mint lángszórós illetve ellátmány szállító vagy mozgó tüzérségi funkcióban.

A terveket eredetileg Jean Baptiste Eugène Estienne tábornok 1919-ben fektette jelentései alapján, melyben azt taglalja, hogyan lehetne tankok segítségével áttörni az ellenséges vonalakt és lerombolni az erődítményeket. A jegyzetekből 1921-ben Edmund Buat tábornok által lett valóság.

A költségek csökkentésének érdekében először egy önjáró löveget akartak építeni. Annak érdekében, hogy a löveg súlyát minimalizálják, a löveg csak fel-le irányú mozgásra volt képes, az odalirányú mozgatásához az egész járműnek el kellett fordulnia. A tank súlyát kezdetben 13 tonnában állapították meg, míg a páncél vastagságát 25 mm-ben. A legénység összesen három tagból állt.

Mivel az ipar igencsak érdeklődött a tank gyártással kapcsolatban, több project is indult. Kettő a Renault és a Schneider (SRA, SRB) egy a FAMH vagy más néven Saint Chamond és végül egy az FCM (FCM 21) által.

A fejlesztések eredménye képpen 1924-re négy prototípus állt készen a tesztekhez. Az már a tesztelés elején látszott, hogy a technikai fejlesztések elégtelenek voltak. A legtöbb prototípusnak azonnal műszaki gondjai támadtak, a karbantartás szinte lehetetlen volt a motor elérhetetlensége miatt.

1925-ban az a döntés születik, hogy az SRB verziót fejlesztik tovább, úgy, hogy megkapja az FCM projekt lánctalpát, és az FAHM felfüggesztését.

Ezek alapján 1925-ben a Renault megrendelést kap három prototípus elkészítésére. A tankkal szembeni elvárások 1926-ban ismét változnak némileg. Fontosabb szerepet kap a tankelhárító képesség, a súlyt 22 tonnában maximalizálják, a legénység számát 4 főre emelik.

Három prototípus épül No. 101, No. 102 és No. 103-as néven 1930-ra. A tankokat folyamatosan tesztelik, számuk 7 darabra emelkedik időközben. A fő gondot az jelenti, hogy a francia hadvezetésen belül két nézet alakul ki. Az egyikük szerint kevés, de nagyon erős, drága tankra van szükség, míg a másik a több, olcsóbb, kisebb tank mellé teszi le a voksát.

Nem sikerül döntésre jutniuk, előáll a szerencsétlen helyzet, hogy mid a két osztályból gyártanak tankot, de egyikből sem eleget. Emeljük ki Charles de Gaulle ezredes nevét, aki nagyon jó érzékkel a közepes, vagyis a nagyobb számú, olcsóbb tankokra teszi le a voksát.

A Char B1 bis verziót 55-60 mm páncélzattal látják el. A toronyba 47 mm L/32 SA 35-ös löveg kerül, amitől tényleges tankká válik. 1937 április 8-tól 1940 júniusáig 369 darab készül belőle a megrendelt 1144-ből.

A tank nagyon jól teljesíthetett volna, ha megfelelő számban áll rendelkezésre, és a franciák nem szórják őket szét kis csoportokra. A német panzerek nem tudtak velük mit kezdeni, sem a Panzer III, sem a rövid csövű Panzer IV nem tudta kilőni tankot. Ugyanakkor az SA 35 löveg minden német páncélos ellen hatásos volt.

A franciák mentségére legyen mondva, hogy a fejlesztés nagyon korai időszakban indult, és az önjáró lövegből alakult át tankká. Utólag könnyű okosnak lenni, de az biztos, hogyha kidobják a korlátozottan mozgatható 75 mm-es löveget a tankból, akkor megkapták volna a II. Világháború legjobb tankját a háború kitörésekor.

B1 bis 'Téméraire' Mourmelon
« of 6 »

Technikai paraméterek:

Személyzet4 fő
Hosszúság 6,37 m
Szélesség2,46 m
Magasság2,79 m
Tömeg 28 t
Elsődleges fegyverzet75 mm ABS SA 35 tarack
Másodlagos fegyverzet47 mm SA 35
Páncélzat55-60 mm
Műszaki adatok
MotorRenault soros 6 hengeres 16.5 l benzines 272 le
Sebesség21-28 km/h (terepen-úton)
Fajlagos teljesítmény9,7 LE / t
Hatótávolság200 km

A makettről

Ahogy bevezetőben írtam, ez egy kötelező darab. Nem azért, mert befolyásolta a háború menetét, vagy azért mert hihetetlenül nagy technológiai újításokat tartalmaz, hanem azért, mert ő képviseli az átmenetet az I. Világháború prototípusnak tekinthető tankjai és a modern tankok között. Ő az igazi nulladik mérföldkő.

A makett Trumpeter, amiről nem tudok rosszat mondani. Sokadik Trumpeter makettem és most is csak ajánlani tudom bárkinek, annak ellenére, hogy nem egy népszerű gyártó.

Alapvetően nem vártam sokat a makettől. Ha csak a dobozt nézem nem veszem meg. Kicsit furcsállom is, hogy a doboz borítóképén található makett minősége még az én szememnek is nagyon amatőr munka. Nem tudom, hogy ezzel vajon önbizalmat akarnak-e növelni, de nem vitték túlzásba az biztos

Az összeszerelésnél abszolút nem volt gond. A lövegek végét fúrni kellett azt hiszem. A 45-öst biztos, de azt hiszem a 75-öst is. A tarack lövegpajzsával meggyűlt némileg a bajom és egy kicsit el is csiszoltam, illetve először találkoztam gumilánctalppal, ami fel is került a makettre, ahelyett, hogy a kukában landolt volna.

Ettől az egy elemtől féltem leginkább, úgyhogy azt nagyon körültekintően próbáltam feltenni. Sajnos a két vég illesztésénél a szokásos „szegecseléses” technika nem jöhetett szóba, mivel a kialakítása végett teljes fedésben van a két rész. Maradt a pillanatragasztó. Amitől féltem, hogy hosszabb lesz, mint kéne, de nem így lett szerencsére.

Az egyik oldalon működött az előbb összeillesztem és a kész darabot rakom fel a meghajtott kerék segítségével. A másik oldalon elpattant a dolog, vagyis ott fixen oda lett ragasztva a futómű alsó görgőihez.

Szerencsére túl sok nem látszik ki belőle. A gumilánctalpnak megvan viszont az a kellemetlen tulajdonsága, hogy a festék könnyen lejön róla, szóval hiába festettem le felrakás előtt, újra át kellett festenem felrakás után.

Festéshez Gunze H38 (Steel Red)-alapoztam, amire jött a Gunze H79 (DunkelGelb). Utána került rá a maszkolás, amihez most Panzer Putty-ot használtam, ezután kapta meg a H302 (Green FS34092) zöldet az álcaszínhez.

A lánctalpra AK 3086 Gun metal került, ami nagy sajnálatomra nem olyan szép, mint az AK 798, de most csak ezt találtam 🙁 .

Erre került a szokásos olajfestékes, barna bemosás. A lánctalpnál itt figyeltem, hogy jó sok barna megfolyás legyen a tank oldalán, ugyanis itt a lánctalp által felhordott sárnak muszáj lefolynia a tank oldalán. Most így utólag visszanézve, lehet, hogy kevés lett.

A matricák kimondottan jó minőségűek voltak. Elég sok került fel. Illetve volt nagyon-nagyon kicsit is, mint például a francia trikolór. Ami talán lemaradt az az oldalszám. Láttam képeket, amiken rajta volt, de a festési útmutató nem írta, úgyhogy nem raktam rá. Lehet, hogy kellett volna.

Char B1 "bis"
Char B1 "bis"
« of 6 »

Összefoglaló

Ez egy jó kit. Jó volt építeni, nem is volt olyan nehéz és sokkal jobban sikerült, mint gondoltam. A lánctalp gumi, de mivel a lánctalp folyamatosan és feszesen fut végig az egész tankon tulajdonképpen nem lehet rosszul feltenni. Mindkét löveg mozog, bár én a toronyban lévőt fixáltam, nehogy szétessen a legvégén. Mutatós darab lett és vár még összerakásra egy 1/72-es SOMUA S35.

Sd. Kfz. 132 Marder II D, a fura jószág

Fegyver neve: Sd. Kfz. 132 Marder II D

Haderő: Német Birodalom

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Bronco CB35097

Bevezetés

Amikor elkezdtem a makettezést, nagy vonalakban elképzeltem, mi lesz az fő téma, ami körül mozgok. Mivel hiába szűkíti le az ember a kört a II. Világháborúra, azon belül is egy nemzetre, még a legkevesebb tankot és harci járművel előállítók esetében sincs könnyű dolga az embernek.

Nálam a Marder széria az, ami a fő csapásvonalnak számít, 3-4 makettenként vissza térek ennek típusnak a variánsaihoz. Persze itt annyiban adódik némi nehézség, hogy a Marder egy igen tág gyűjtőfogalma volt azon tankvadászoknak, melyeket rögtönzötten összerakosgattak az éppen rendelkezésre álló eszközökből. Pont ezért is ragadta meg a fantáziámat ez a család.

A fegyver története

A fegyver két lényegi részből lett összeházasítva, melyeket eredendően egyáltalán nem erre a célra szántak. Az alváz a Panzer II tank alváza, amely tankként már a világháború kitörésekor elavulttá vált. Egy könnyű tank alváz, melyre az alapverzióban még löveget sem tudtak feltenni, csupán egy gépágyút.

Ha egy kicsit hátrébb lépünk, akkor jusson eszünkbe, hogy Hitler hatalomra kerülése után azonnal leült a német hadsereg vezetésével, hogy afféle külön alkut kössön velük. Ennek lényege, hogy Németország újra fegyverkezik, vagyis a hadseregnek komoly szerepe lesz az ország jövőjében, ugyanakkor Hitler ígéretet tett, hogy nem indít háborút 1942 előtt.

A német hadigépezet ebből kifolyólag kettő tank, a Panzer I és a Panzer II könnyű tankokat tudta csak nagyobb darabszámban gyártani. Ebből a Panzer I azon túl, hogy alapját adta az első páncélosvadásznak, csak kiképzési célokra volt jó később. Tehát a németek úgy vágtak bele a háborúba, hogy a tudatosan felépített tanktípusokból csak a könnyű típusok készültek el, ezért a jobban páncélozott tankok ellen kényszermegoldásként azonnal éltre kellett hívják a forgatható toronnyal nem rendelkező, ezért nagyobb löveg hordozására képes páncélosvadász fegyvernemet.

A Panzer II-ből két variáns készült, némileg eltérő futóművel és felfüggesztéssel. Az A,B,C,F variánsok negyed laprugós, kis görgős futóművel, míg a D,E a modernebb, Christie-féle felfüggesztéssel bírt.

Ebből a kétféle Panzer II-ből született a kétféle Marder II, vagyis az Sd.Kfz.131 és az Sd.Kfz 132. A 131-esek a német 75 mm-es Pak 40, míg a 132-esek a szovjetektől zsákmányolt 7.62 cm F-22 Model 1936-es löveget kapták (hivatalos német megnevezése: Pak-36(r), orosz megnevezése: M1936). A lényegi különbség tehát a két modell között a löveg, illetve a futómű, illetve az a nem elhanyagolható tény, hogy a 132-es modell 40 centivel magasabb volt 131-es társánál.

A tervezést 1941 december 20-án az Alkett gyár kezdte. A Christie felfüggesztéses Panzer II egyébként a lengyel hadjáratban leszerepelt, ezért ezek tornyait teljesen leszerelték és a legtöbb esetben erődített állásoknál használták fel. A tankot pedig lángszórós tankká alakították.

A zsákmányolt orosz lövegekkel elég meggyőző lett a tűzereje. Az ágyú 450-990 m/s sebességgel indította útjára lövedékét, ami képes volt egy 80-97 mm-es, döntött páncélzatot átütni 1370 méterről.

A fegyverből 201 darabot sikerült összeállítani rekord idő alatt és hamarosan az orosz fronton találta magát. Itt azonban nem szerepelt túl fényesen. A nagy magassága nagyon könnyű célponttá tette, páncélzatról pedig nem igazán beszélhetünk a 10mm-es lemezt figyelembe véve, ami a személyzetet védte.

1943 közepére gyakorlatilag az összes D változatot lecserélték, az alacsonyabb Sd.Kfz 131-es verzióra. Addig összesen Marder II-ből 863-at építettek vagy alakítottak át, amiből kb. 200 darab volt a D típus.

Összességében a fegyvert rendkívül sebezhetővé tette a nyitott küzdőtér, a nagy magasság és gyalogság általi védtelensége, ezért támadó fegyverként nem is lehetett bevetni. A leghasznosabb felhasználása a kulcsfontosságú területek megvédése volt, vagyis amikor egy kedvező tereppontra elhelyezve nagy területet tudott szemmel tartani.

Valójában ez csak egy újabb elkeseredett próbálkozás volt arra, hogy kijuttassák a frontra a 75 mm-es, hosszú csövű löveget, melyet először csak a Panzer IV F2 tank tornyába tudtak beépíteni. Ám ezzel várniuk kellett 1941 november végig, pont addig, amíg a hadiszerencséjük már megfordult.

Marder II D
Sd.Kfz. 132 Marder II D
« of 7 »

Technikai paraméterek:

Személyzet4 fő
Hosszúság 4,81 m
Szélesség2,28 m
Magasság2,6 m
Tömeg 11 t
Elsődleges fegyverzet 76.2 mm Pak 36(r) L/51.5
Páncélzat14,5-30 mm
Műszaki adatok
Motor Maybach Maybach HL 62 TRM 6 henger
140 LE, 104 kW)
Sebesség40-55 km/h
Fajlagos teljesítmény12,7 LE / t
Hatótávolság190 km

A makettről

Építés közben nagyon vegyes érzések kavarogtam bennem. Együtt építettem egy Tamiya makettel, és önkéntelenül is folyamatosan összehasonlítottam a kettőt. Építettem már Broncot és pozitív tapasztalataim voltak. Itt sem beszélhetünk nagyon hiányosságokról, inkább kis fejetlenségről.

Balra Sd. kfz. 132 Marder II D, jobbra Sd.kfz 131 Marder II
Balra Sd. kfz. 132 Marder II D, jobbra Sd.kfz 131 Marder II
« of 18 »

Kezdjük azzal, hogy kapunk egy gyönyörű építési leírást. Fényes papíron, színesen, nagyon részletese lépésekkel. E mellett kapunk annyi, de annyi alkatrészt, hogy az be sem fér a dobozba. A nem fér be a dobozba szó szerint értendő, ugyanis miután kinyitottam és elkezdtem építeni, soha többé nem tudtam minden visszarakni bele. A végén már kezdtem kételkedni az anyagmegmaradás törvényében, mert amikor már majdnem teljesen kész lett a makett, na akkor még mindig millió alkatrészem volt a kereteken.

Szóval itt kezdődnek a problémák, melyek nem kardinálisak, de éppen elég bosszantóak, mert a rendmániámmal alapvetően ellenkeznek. Ugyanis a helyzet a következő. Ez a makettet legalább kettő, de inkább három makett készleteiből dobálták össze. Maga a fegyver eleve két fegyver összeházasításából született, pont ahogy a makett is. A löveget legalább kétszer a Panzer II-est is másfélszer össze lehetett volna rakni. A lövegnél adott volt két cső, két és félszer a szán, a hozzá tartozó alkatrészek, sőt, még az M1936-os löveg kereke is benne volt a dobozban.

Miért bosszant? Azért nem állatira macerás volt a három A keret közül a megfelelőt megtalálni. Illetve, ha már ennyire nem sajnálták az alkatrészt, amit nyilván a Bronco azon készletéből vették ki, amiből összeáll az M1936, akkor miért nem lehet ténylegesen összeállítani az egészet?

Vagyis ezzel az erővel először is adhattak volna egy kétszer ekkora dobozt, hogy elférjen benne minden. Utána beletehették volna nyugodtan a két és félszer szereplő szerszámok és duplikált Panzer II alváz elemei helyett a hiányzó tornyot, plusz a két és félszer ismétlődő lövegből az egyetlen hiányzó keretet, és máris lehet belőle Panzer II E-t, M1936-ot, vagy Marder II D-t építeni.

Ehelyett a szívem vérzett, és nem is bírtam kidobni a Pak 36 (r) egyébként gyönyörű egy darabban lévő lövegét, mely felesleges volt.

E mellett a készlethez kapunk szemenkénti lánctalpat, amit szerintem külön is árul a Bronco, továbbá végtelen darabból álló fotó maratást, nagyon korrekt matrica készletet, melyből sajnos semmit sem tudtam feltenni az általam választott álcafestés miatt.

Az egész makett építésénél az az ember érzése, mintha egy 1/72-es makettet építenénk. Hihetetlen aprólékos, jól kidolgozott belső terek, az összes lőszerrekeszhez ott a fogantyú és gyönyörű a hátsó drótháló. Szóval ilyen szempontból le a kalappal.

A löveg elvileg tud mozogni, bár a löveg rögzítése lehetett volna stabilabb, hiszen amúgy sem látszik, ezért én a fix rögzítés mellett döntöttem.

Festéshez Gunze H79-et használtam, ahol szerintem végre eltaláltam a dukel gelbet. Kár, hogy nem akadtam rá erre a színre 4-5 makettel korábban. Erre jött a H302 FS34092 zöld és a H47 Red Brown.

A lánctalphoz és fémes részekhez AK798 (Gun metal), Gunze 18 (Steel) és 38 (Steel Red) festékeket fújtam fel. A fa alkatrészek alapszíne a Gunze 66 (Sandy Brown), amit aztán árnyalok pasztellkréta porral. Erre jönnek a nálam szokásosnak mondható Revell 1,2 fényes és matt lakkok. Bemosáshoz pasztellkréta port és olajfestéket használtam.

Összességében

Hibái ellenére szerintem ez egy egészen jó kit. Én személy szerint örültem, hogy összeraktam végre, de tényleg van benne anyag szó szerint. Abszolút nem sajnáltak belőle ki semmit. Lelki szemeim előtt látom, hogy a Broncos ember úgy dobálja bele a különböző más készletekből a dolgokat ebbe: „Hú, ez jó lesz, itt tök jól sikerültek a szerszámok”, „Várj, itt van még egy lövegcső, még pont befér”, „Hú, akkor tegyünk még bele egy lánctalpat is, ha ráülök, akkor még pont lecsukódik a fedél”, „A fene, erről nem is kell semmi, nem baj, én már ki nem veszem a dobozból”.

Ami így utólag nem tetszik a saját munkámmal kapcsolatban az a lánctalp. Jobban rá kellett volna feküdnie a kerekekre felülről. Lehet, hogy ezt még javítom. Bár még van bővel összerakandó Marder, de így most már egész szép kollekció alakult ki belőlük.

Matilda II, az elfeledett keménycsaj

Fegyver neve: Matilda Mk. II A

Haderő: Nagy-Britannia

Típusa: Gyalogsági (infantry) tank

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Tamiya No: 35300

Kiegészítők: Bronco Matilda 2 Infantry tank ‘Flat’ type workable track link set (AB3532), Eduard PhotoEteched Accessories (36094)

Bevezetés

Be kell valljam, amikor elkezdtem makettezni nem szerepelt a terveim között az, hogy összerakjam az összes brit tankot, ám a Crusader megépítése után egyre inkább vágyat éreztem, hogy mégis elkalandozzak ebbe az irányba. Ha pedig brit tankokról beszélünk, akkor nem mehetünk el szó nélkül a Matilda tank mellett, bár valószínűleg nem sokan ismerik ezt a típust.

Én először a Panzer Generál számítógépes játékban találkoztam ezzel a tankkal sok-sok évvel ezelőtt. Ott akkor elég sok fejtörést okozott, de ennek ellenére valahogy eltűnt a történelem süllyesztőjében. De haladjunk sorjában.

A fegyver története

Kezdjük először is a típusával, ami okozhat némi zavart, ugyanis a tankoknál a nehéz, közepes, könnyű besorolásokhoz vagyunk szokva általában, ám ennek a tanknak a típusa hivatalosan gyalogsági tank.

Hogy megértsük ezt a furcsaságot és ne csak annak tudjuk be, hogy az angolok szeretnek különcködni (ami egyébként igaz), visszább kell mennünk időben az I. Világháború végéhez. Akkorra, amikor az Antant, vagyis a Szövetséges Hatalmak győztek, részben annak köszönhetően, hogy bevetették a tankot, mellyel kimozdíthatták a lövészárokban rekedt csapataikat.

Ahogy azt a Tankok története rovatban leírtam, az angolok és a franciák ugyan sikerrel vetették be a tankot a fronton, azok jövőbeni használatáról fogalmuk sem volt a háború végén. Azért nem, mert a háború már nem tartott addig, hogy érdemi tapasztalatokat szerezzenek erről a fegyvernemről.

Ha pedig nincs új tapasztalat, akkor nincs már lehetőség, mint a régi mintára támaszkodni, vagyis a gyalogság, lovasság felosztásra. Vagyis minden olyan tank, mely a gyalogsággal együtt halad és annak támogatását végzi, besorolták gyalogsági, minden gyorsabban mozgót pedig cirkáló (cruiser) tank csoportba.

Ezen két fő csoportba természetesen megkülönböztették páncélozottság szerint a könnyű, közepes és nehéz tankokat. Szóval ezen meglehetősen komplikált besorolási rendszer alapján kétféle közepes, vagy nehéz tank nem feltétlenül volt gyalogsági tank.

Ez a csoportosítás aztán a II. Világháború megindulásával egy szempillantás alatt vált értelmetlenné, ugyanis azonnal kiderült, hogy ez a háború nem a lövészárkokról és a köztük húzódó területek elfoglalásáról, hanem a gyorsaságról, mozgékonyságról és tűzerőről fog szólni.Vagyis a tankokat bővel elég volt a közismert könnyű, közepes és nehéz kategóriába sorolni, amiből a II. világháború végéin igazából egyetlen, közepes harckocsiosztály maradt életben.

Innentől kezdve könnyen kitalálható, hogy a Matilda tank, mint minden gyalogsági tank, lassú jószág, ám igen jól páncélozott, mely határozottan előnyére vált volna, ha a németek megteszik azt a szívességet, hogy nem fejlesztenek tankot és nem állnak elő egy merőben új, tankokra épülő Blitzkrieg stratégiával. Ám így a Matilda, és általában az összes gyalogsági tank egy csapásra értelmetlenné vált és a háború folyamán el is felejtődött és maradt a cruiser tankosztály.

Az A12-es modell terve 1936-ban készült el, és az A11-es Mark 1-est váltotta le, mely eredetileg Matilda névre hallgatott. Az A11-es modell gyártását 1940-ben leállították. A Mark II Matilda II, Matilda senior vagy Waltzing Matilda néven kezdte meg a szolgálatot. A tank páncélzata kiváló volt ám sebessége és tűzereje elégtelennek bizonyult. Azonban ez volt az egyetlen brit tank, mely végigszolgálta a háborút az elejétől a végéig.

A tank 30 tonnát nyomott, vagyis kétszer annyit, mint a korábbi brit tankok. A tornyot hidraulikus motor forgatta. A legnagyobb gyengeségét az jelentette, hogy a 2 fontos ágyúhoz nem gyártottak robbanólőszert, ezért a páncélozatlan célpontjai ellen csak a géppuskáját használhatta.

A homlok hihetetlenül vastag 78 mm volt. Ne feledjük, hogy a háború korai szakaszában a német tankok páncélzata 30 mm volt, a páncéltörő fegyverzetük pedig 37 és 50 mm-es lövedéket tudott célba juttatni. A németek tehát csak és kizárólag a 88 mm-es légvédelmi Flak-al tudták átütni a páncélzatot. Ha pedig ez még nem lenne elég, másik érdekesség, hogy míg a tankok torony, oldalsó és hátsó páncélzata lényegesen vékonyabb a homlokpáncélnál, addig a Matilda szinte minden irányból védve volt a 65-70 mm-es oldal, 55 mm-es hátsó és 75 mm-es torony páncélzat által.

Éppen ezen okok miatt a tornya legendássá vált és 1940 és 1941 között kiérdemelte a Sivatag királynője nevet. Igaz, ennek ára volt. Sebessége terepen 14 km/h, úton 26 km/h volt, vagyis egy kerékpáros könnyűszerrel lehagyta. Motorikusan amúgy sem volt megfelelő a szerkezet, a karbantartása időigényesnek bizonyult.

A felfüggesztését az 1920-as évek közepén fejlesztett Vickers közepes tank C prototípusától kapta. A tankot oldalanként 5 pár kerék mozgatta. A párban található alsó kerekek között vízszintes tekercsrugót építettek be. Felül oldalanként 4 felső görgő található. A rendszerben elhelyeztek még egy nagyobb átmérőjű szíjfeszítő görgőt az első fogaskerék és az első görgőpár közé. Ez a kerék csak a nagyon korai tankoknál figyelhető meg, később ez már eltűnt.

A tank másik sajátossága a furcsa álcafestése, mely nem igazán olvad be a Föld bolygó egyetlen tájegységébe sem. Ennél az álcafestésnél nem is ezt, hanem a hajóknál alkalmazott elvet követték. Vagyis az álcafestés értelme nem az, hogy a tank „láthatatlan” legyen, hanem ez, hogy a tankot becélzó ellenfél igen nehezen vegye ki a tank részletit, vagyis ne tudja könnyen eldönteni, hogy a tank milyen irányban áll hozzá képest, melyik a tank eleje, hátulja, vagy éppen hol található a lőszerrekesz. Ezt a furcsán félig-meddig szimmetrikusan elhelyezett háromszögek biztosítják.Általában is igaz, hogy az angolok inkább tekintettek hajóként ezekre a tankokra, mint járművekre.

A gyártás 1937-ben kezdődött, ám 1939-ben csupán kettő tank állt hadrendbe. A háború folyamán összesen 2987 darabot gyártottak. A II. Világháború kitörésekor 23 darab állt rendelkezésre, melyek a német tankok számára kilőhetetlenek voltak. 1940 május 21-én , a brit expedíciós haderő részeként Arras térségében ellentámadást indítottak, amivel komoly fennakadást is okoztak a német erőknek, ám utánpótlás hiány miatt a támadás elakadt. Végül az összes példányt hátrahagyták a Dunkirki evakuálás előtt.

1940 és 1942 között Észak-Afrikában teljesített szolgálatot, ahol jól szerepelt. Diadalmenete a német 50 mm és 75 mm Pak tankelhárító lövegek megjelenésével ért véget, melyek már képesek voltak kilőni őket ütközetben. Szerepét lassan átvette a Mk III-as Valentine és a
„heavy cruiser” Cruiser Mk II (A10) tankok, melyek gyengébben páncélozottak voltak, de olcsóbban lehetett előállítani őket és ugyanolyan tűzerőt képviseltek.

A Vörös Hadseregnek is küldtek 1084 darabot, melyből 918 érkezett meg. Lassúsága miatt nem igazán voltak bevethetőek. Páncélzatban ugyan egy súlycsoportban volt a szovjet KV-1-es tankokkal, ám tűzerőben bőven alulmaradt, ezért ott nem volt jelentőségük. Később az oroszok módosítottak a tankon.

A németek is felhasználták az angolok által hátrahagyott darabokat. A tank utolsó szereplésére az 1948-as Arab-Izraeli háborúban került sor és Egyiptom betette be Izrael ellen. Jelenleg 70 példány található különböző múzeumokban belőlük.

Matilda II
Matilda II
« of 4 »

Technikai paraméterek:

Személyzet4 fő
Hosszúság5,6 m
Szélesség2,6 m
Magasság2,5 m
Tömeg25 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat20-78 mm
Elsődleges fegyverzet1x40mm QF 2pdr gun (93 páncéltörő töltény)
Másodlagos fegyverzet1×7.92mm Besa géppuska
Műszaki adatok
Motor2 darab 6 hengeres, 7 literes dízel motor
(AEC vagy Leyland)
Teljesítmény180 LE
Felfüggesztéstekercsrugó
Sebesség26 úton, 14 terepen km/h
Fajlagos teljesítmény7,5 LE/t
Hatótávolság257 km

A makettről

Ahogy a bevezetőben is írtam, ez a makett része a brit tanksorozatnak. Első darabja a múltkor elkészült Crusader volt. Attól függetlenül, hogy cél az összes II. Vh.-s brit tank összerakása, a Matilda mindenképpen kiemelt helyen áll nálam, ugyanis nagyon tetszik a formája.

Igaz, inkább idézi az I. világháborús formát, ám összességében, ha ránéz az ember pont ilyennek képzel egy egy tankot. Arányos, a torony ott van ahol lennie kell, nincs furcsa formája, nem töri meg semmi az egységet. Az elrejtett futómű pedig teljesen egyedivé teszi a konstrukciót.

A Tamiya gyártóval én mindig bajban vagyok. Általában azt tartják, hogy, ha Tamiya, akkor az nagyon szupert, zseniális. Egyfelől ez megint igazolódni látszik. Ugyanis nagyszerű a műanyag és az öntvények minősége. Tényleg öröm vele dolgozni. Az építési leírás aprólékos, helyenként már túlzottan is szájbarágós, ám mégsem stimmel valami.

Ami nem stimmel, az az, hogy ott az a kellemetlen érzés, hogy ugyan prémium makettel van dolgunk, de mégis vannak komoly hiányosságok. MIntha a gyártó nem bírná eldönteni, hogy mennyire legyen aprólékos. A belső tér például teljesen hiányzik, ami rendben is van, de azért egy vezetőülést berak, de hiába, mert ha kinyitnám az egyik fedelet, ami egyébként nagyon profin nyithatóra van megcsinálva, látnánk egy hokedlit a padlólemezen.

Ugyanilyen furcsaság, hogy a felső rész és az alváz összeillesztéséhez ad gumi tömítőgyűrűket, amivel ragasztás nélkül is fixen egymáshoz rögzíthető a két elem, de kérdem én minek? Mivel a kipufogórendszer a legvégén szétszedhetetlenné teszi a felső és az alsó részt, ezért semmi értelmét nem láttam ennek a megoldásnak. Ugyanakkor nem voltak képesek áttetsző műanyag búrát adni a lámpákhoz. Szóval a nagy gonddal, külön becsomagolt, funkció nélküli gumigyűrűk helyett inkább az kellett volna a készletbe.

Matilda II
Matilda II
« of 13 »

A tankhoz kapunk két lánctalpat (gumi, és szegmensekre szétvágott darabokat), vagyis bőven van válogathatunk. Én elkövettem azt a hibát, hogy vettem hozzá működő lánctalpat, ami azért volt felesleges utólag visszatekintve, mert amúgy semmi sem látszik jóformán belőle. Vagyis mind a szemenkénti, mind a gyári megoldás tökéletes lett volna, nem beszélve arról, hogy nagyon sok munkát megspórolhattam volna. A lánctalppal egyébként vigyázni kell, hogy ne kövessük el azt a hibát, hogy a bordázott a lánctalpat vegyük a lyukas helyett, mint én, ugyanis mind a kettőt gyártja a Bronco.

Ezen zavaró tényezőket a makett remekül összeállt. A szokásos lánctalpas szenvedéstől eltekintve (egy szemmel már túl laza, anélkül feszes) nem volt gond. Viszont én nehezítettem a feladatot, ugyanis vetem hozzá Eduard fotómaratást, ami szintén teljesen felesleges lett a végére szinte.

A legtöbb elem ugyanis sokkal csúnyább lesz, mint a gyári megoldásban, vagyis a feljavító készlet többségével nem akartam lerontani az összképet, tehát ez inkább lerontó készlet. Az egyetlen szép részlet, az üzemanyagtartály tartórésze, illetve egy-két pánt. A legszebb a három doboz lett volna, ami a tartókonzollal tényleg szuper lett volna a tornyon, ám később vettem észre, hogy az általam választott festésnél az nincs ott.

Festésnél háromféle álcafestés jöhetett szóba. A felfújt bili kék-barna-sárga, bili kék-sötétzöld-sárga, illetve a sárga-barna foltos mintában. Ehhez a kék-barna-sárga kombinációhoz én végül a Tamiya XF-23 (light blue), XF-59 (Desert Yellow) és a Revell akril 84 (Lederbraun) festékeket használtam. Itt most semmi extra megoldással nem próbálkoztam.

A lánctalphoz és fémes részekhez AK798 (Gun metal), Gunze 18 (Steel) és 38 (Steel Red) festékeket fújtam fel. A fa alkatrészek alapszíne a Gunze 66 (Sandy Brown), amit aztán árnyalok pasztellkréta porral.Erre jönnek a nálam szokásosnak mondható Revell 1,2 fényes és matt lakkok.

A bemosáshoz pasztellkréta port használtam. Mivel sivatagi környezet, ezért rozsdásítani, vagy nagyon sarazni nem akartam. A vontatókábel és a tartaléklánctalpnál lehet, hogy túltoltam a dolgot.

A torony oldalán látható pányvákat újraalkottam a műanyag alkatrész helyett. lakkal átitatott papírzsebkenkőből indultam, amit khaki színűre festettem. Itt megint egy kicsit csalódtam az Eduard „feljavító” készletben, mert az ott lévő pántszerűséget használhatatlannak kellett minősítenem. A készlet valami eszméletlen furcsa mód rögzítette volna ez a torony oldalához, amire nem találtam archív felvételt bizonyítékként, úgyhogy maradt a laza, lekötözés nélküli megoldás. Biztos vagyok benne, hogy ennyi hanyagságot elkövettek a harctéren is.

Összességében

Ez egy jó készlet, élmény volt vele dolgozni és azt mondanám, hogy egészen mutatós lett a végeredmény. Ha tanácsolhatom felejtsük el a kiegészítőket, felesleges pénzkidobás. Ugyanezen készlet megvan orosz verzióban is, amit az angoloktól kaptak. Mivel benéztem és van hozzá lánctalpam, nem elképzelhetetlen, hogy beszerzem valamikor még azt is.