2019. november hónap bejegyzései

7. rész – Németország, a sok tévedés forrása

A keserűség évei

A cikksorozat eddigi részeiben megismerhettük azt a folyamatot, mely a két világháború között az egyes nagyhatalmaknál lezajlottak és aminek eredményeként mindenki megpróbálta használható fegyvernemmé kovácsolni a harckocsit.

Emlékeztetőül, eddig azzal foglalkoztunk, hogy mi történt a két világháború között. Fontos észrevenni, hogy ezen fejlesztések afféle tapogatózások voltak minden nemzet részéről, és az 1919 és 1930-as évek végéig elkészített tankok végül nem kerültek fel a történelem lapjaira.

Ha valaki laikusként azt hallja, hogy Németország és tank, akkor ezt a két fogalmat azonnal összekapcsolja, mert a II. Világháborút valahol a német tankok rémképe uralta. Ez azonban csak részigazság. A valóság, ahogy lenni szokott, sokkal izgalmasabb.

Az I. Világháború 1918 november 11-én, a Német Császárság vereségével ér véget. A háború rengeteg áldozatot követelt mindkét oldalon. A rövid háborúnak indult esemény 65 millió áldozatot követelt és a végén minden fél csak arra törekedett minél kisebb időegység alatt a lehető legtöbb embert pusztítson el a másik oldalon.

A Német Császárság 1918 november 22-én meg is szűnik, az ország destabilizálódik. A világháború megítélése nem egységes a németek részéről. Van egy jelentős réteg, melynek politikai meggyőződése, hogy a háború mérlege éppen a javukra billent, megnyerhették volna, csak hátba támadták őket belső erők.

Az I. Világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések eredménye képpen az újjá alakuló Németország komoly megszorításokat kap, melynek fő területe a hadsereg. Éppen ezért komoly kihívást jelent a hadsereg újraszervezése, hiszen bizonyos fegyvernemek fejlesztését a szerződés megtiltja.

Tank? Nem kell!

Az I. Világháború végén a német fél is, mint az összes többi hadban álló nemzet kétségbeesetten kereste azt a csodaszert, ami elbillentheti a mérleget.

Nem ők voltak azonban az elsők, akik rájöttek a megoldásra. A háborúban elsőként a brit haderő vetette be tankját, amitől a németek először halálra rémültek, ám a hatás gyorsan elmúlt. Mivel a kezdetleges angol tank páncélzata elég vékony volt, elég volt páncéltörlő lőszerrel ellátott puskát beveti, ami megfelelő távolságból könnyűszerrel hatástalanította azt.

Mauser-Tankgewehr M1918 , a németek tank ellen fejlesztett puskája

Ám az angol tankok megjelenésével ők is szükségét érezték, hogy legyen tank a fegyvertárban, ezért 1916 szeptemberében életre hívta a Allgemeines Kriegsdepartement, Abteilung 7 Verkehrswesen vagyis a (Általános Harci részleg, 7-es Szekció, Szállítás) nevű csoportosulást, melynek célja egy működő tank kifejlesztése.

Sturmpanzerwagen A7V
Sturmpanzerwagen, azaz páncélozott romahkocsi
« of 5 »

Az irányításért Joseph Vollmert, a kor autótervezőjét tették felelőssé, aki szintén az amerikai Holt traktorból indult ki. A végeredményképpen született A7V tank 1917 szeptemberében látott napvilágot, ám nagyon nagy sikert nem aratott a harctéren.

Éppen ezért közvetlenül a háború után nem ez a fegyvernem volt, melynek gyártásába azonnal belekezdtek. Nem is kezdhettek, ugyanis a Versaillesi béke ezt határozottan megtiltotta számukra.

Ez nem tank, ez egy Sonderkraftfahrzeug

Annak ellenére, hogy a német haderő nem volt maximálisa elragadtatva az eddig megjelenő tankok láttán, azért azt határozottan megértették, hogy a jövőben ez egy hangsúlyos fegyver lesz.

Azonban van egy lényeges különbség a brit és a német gondolkodás között. A brit hadvezetés ugyanis előbb látta meg a tankot, mint lehetséges fegyvert, amely után keresték a benne rejlő lehetőségeket, míg a német hadsereg a háború végóráiban jött rá arra, hogy a hadsereg nagy tömegebe szervezésénél jóval hatékonyabb kisebb, önállóan cselekvő különítményeket, rohamcsapatokat bevetni.

Nem véletlen, hogy a Második Világháborúban nagyon sok eszközük kapta a „Sturm”, vagyis roham kifejezést. Ezen harcmodor támogatásához kerestek tehát eszközöket, vagyis a britektől eltérően ők nem a gombhoz varrták a kabátot, hanem fordítva.

Ám mit lehet tenni, ha a győztes hatalmak megtiltják annak a fejlesztését, melyre a következő háborús stratégiánkat szeretnénk építeni? Természetesen a legtriviálisabbat: el kell rejteni valahogy.

1919 után a németek még közel sem voltak olyan magabiztosak, nem merték nyíltan semmibe venni a békeszerződést, ezért több irányba indultak el. Egyik eszközük a német nyelv „szépségét” kihasználva a nevekkel történő maszatolás.

Ha egy francia tiszt annak idején rábukkan a tank kifejezésre, akkor biztosan kiborult volna a bili, ám ha azt olvasta, hogy Sonderkraftfahrzeug (különleges gépjármű) vagy még inkább annak rövidítését: Sd. Kfz., akkor gondolhatta azt, hogy az annyit tesz: savanyúkáposzta.

Vagyis a németek azzal együtt, hogy nagyon tudatosan elkezdték kialakítani az új fegyverek osztályozását, ezt Sd. Kfz. számozással tették, vagyis 0-99 vontató, 100-199 harckocsi, rohamlöveg, 200-299 felderítő- és lövészpáncélos, 300 felett aknafelszedő és teherszállító.

Tehát ha ezt egy beavatott ember látta, rögtön tudta, milyen harci eszköz készül a hadsereg számára.

A furcsa szövetséges

A másik módszer, ha nem is a saját országunkban foglalkozunk azzal, ami tilos. Az I. Világháború vesztesei közé sorolható a cári Oroszország, mely ugyan a szövetségesek, vagyis a győztesek oldalán fejezte be a háborút, azonban nem bírt végig a háborúban maradni.

Nem kis mértékben a németek ténykedésének köszönhetően (ám ez egy másik történet) kényszerű békét kötöttek a forradalom kirobbanása után, ami számukra nagy veszteségeket okozott. Jelentős területeket csatoltak el a breszt-litovszki békeszerződés következtében, melyet a bolsevikok gyorsan elfogadtak, mivel fontosabbnak tartották a hatalmuk megszilárdítását, mint azt, hogy eredménnyel zárják a háborút.

Vagyis mind Németország, mind a Szovjetunió rossz szájízzel zárta az I. Világháborút, ezért úgy látszott a 20-as évek elején, azonosak az érdekeik. Ennek fényében 1922 április 16-án megkötötték a rapallói szerződést.

A szerződés nyilvános, gazdasági együttműködésen túl, titkos, katonai együttműködést is tartalmazott, melynek értelmében Németország Oroszország területén belül, Kazan közelében katonai kutatótelepet létesíthetett.

A telep 1926-tól 1933-ig működhetet, ahol Németországnak lehetősége nyílt kipróbálni és fejleszteni tankjait úgy, hogy arról a szövetségesek nem szereztek tudomást.

Itt olyan tankokat alkottak, mint a Grosstraktor, Leichttraktor, illetve Neubau-Fahrzeug. E mellett például itt dolgozták ki azokat a tank taktikákat, melyeket például Heinz Guderian sikeresen bevetett.

Neubaufahrzeug
Neubaufahrzeug
« of 6 »

A képeket nézve azonban könnyen észrevehetjük, hogy ezek a tankok nem azok a tankok, melyekkel a német hadsereg 1939-ben elindult hódító útjára. Ezen tankok a Neubau-Fahrzeug kivételével, melyet bevetettek Norvégiába és ott is hagytak, nem jelentek meg hadszíntéren. Ezen tankok teljesen kísérleti jellegűek voltak. Külső megjelenésük az I. Világháborús megjelenést idézi, oldalukon végigfut a lánctalp, nagyok, terepjáró képességük ránézésre is rossz.

Dupla megtévesztés

1931-ban a német hadvezetés, valószerűsíthetően a felgyűlt tapasztalatok alapján letette a voksát két tanktípus mellett. Az egyik befutó a 75 mm-es löveggel szerelt közepes tank, a másik a 37 mm-es könnyű tank lett. A könnyű tank alvázaként a brit Carden Loyd tank alváz szolgált.

Carden Loyd tank alváz – fénykép: Carsten Krüger Wassen

A fejlesztés Landwirtschaftlicher Schlepper vagy rövidítve La. S. vagyis Mezőgazdasági vontató néven futott, ugyanis Németország 1931-ben még mindig nem szeretett volna szerződést szegni. Később megkapta a tank a Panzerkampfwagen (PzKpfw vagy PzKw) vagyis a páncélozott harci jármű nevet, ami még mindig elég sejtelmes.

Érdemes megjegyezni, hogy ezt a fejlesztést már nem a Szovjetunió szeme láttára a kazani telepen tették, vagyis tudatosan, vagy véletlenül nagyon sikeresen megtévesztették a szovjet hadvezetést, akik úgy gondolták, látták, milyen német tankokkal fognak találkozni a németek részéről, ha arra kerül a sor. Éppen ezért érte váratlanul őket a teljesen más tankokból álló panzer haderő.

A Szovjetunió megtámadása után keresték is a harctéren az általuk látott Neubau-Fahrzeug méretű és fegyverzetű tankot, de hiába, mert annak fejlesztését leállították.

Az első működő könnyű tank 1934-ben lett kész, és az új kormányzat azonnal rendelt 150 darabot. Később, a spanyol polgárháborúban nyilvánvalóvá vált, ez a tank nem lesz elég a harctéren alulpáncélozottsága miatt.

Egyértelmű volt, hogy a következő tanknak nagyobbnak, jobban páncélozottnak és jobban felfegyverezettnek kell lennie. A második generációs tank, a PzKpfw II már 50%-al nehezebb lett. Kapott egy 20 mm-es tankelhárító fegyvert, illetve páncélzata helyenként elérte a 30 mm-et.

A Panzer II így már elég hatékony fegyvernek bizonyult a gyalogság ellen, azonban sebezhető maradt tankelhárító fegyverek és más tankokkal szemben. Ennek ellenére a típust 1941-ig gyártották és 4000 darab készült el.

PzKpfw II
PzKpfw II
« of 8 »

Találtunk tankot? Vigyük!

Ami némileg segített Németországon, az az, hogy Csehszlovákia bekebelezése után az ölükbe hullott a Csehszlovák tankgyártó kapacitás és két igencsak használható tank, a Skoda LT-35 és a TNHP. Fontos megjegyezni, hogy a nagyhatalmakon kívül egyedül Csehszlovákia tudott a kor követelményeinek megfelelő tankot gyártani.

Ezen tankokat a német hadsereg azonnal magáévá tette Pz.Kpfw. 35(t) és Pz.Kpfw. 38(t) néven, ahol a (t) jelöli a Tschechoslowakei vagyis a Csehszlovákia eredetet.

Panzer 35(t)

A Panzer 38(t)-ről egyébként fontos megemlíteni, hogy nagyon sok önjáró löveghez elhasználták alvázként. A közhiedelemmel ellentétben látható, hogy a német páncélos fejlesztés közel sem volt annyira átgondolt, mintsem néha szerencsés véletlenek eredménye.

Panzer 38(t)

Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy a kezdetben összeharácsolt járművek később valószínűleg hátrányt jelentettek, mint előnyt, de erről majd később.

Mégiscsak kell az a nehéz tank

A spanyol expedíciós haderő tapasztalatiból kiindulva a német hadvezetés mégiscsak felmelegítette a nehéz tank fejlesztését. Az egyetlen addig elérhető nehéz tankjuk a Neubau-Fahrzeug (NbFz), amit elsősorban propaganda célokra használtak, és azt tudták, nem való harctérre, ám az ott felgyűlt tudás alapján elkezdték tervezni a PzKpfw III és PzKpfw IV-es modelleket.

PzKpfw III
Brit hadsereg vizsgálja a német Panzer III-at Észak-Afrikában 1942-ben
« of 11 »

A baj csak az volt, hogy mind a két tankot rövid csövű fegyverekkel szerelték, vagyis a III-as modell már elkészülte pillanatában is csak parancsnoki tanknak volt igazán jó.

A gyártással sem álltak valami jól, ami csak 1939 októberében állt be teljes kapacitással. Lengyelország lerohanásához csak néhány darab állt rendelkezésre, míg Franciaország megtámadásánál körülbelül 350 darabot tudtak bevetni az E variánsból.

Készen állunk? Közel sem, de kitört a háború

A német harckocsi fejlesztés útja tehát rögös. Kezdetben nehezítette a békeszerződés, nem indulhatott el azonnal az I. Világháború után. A fejlesztések, ugyanúgy, hogy a többi nemzetnél útkereséssel kezdődtek, majd átvett módszerek alapján folytatódtak.

Jó viszonyuk a Szovjetunióval az 1930-as évekig segítségükre voltak, ráadásul össze is zavarták a szovjet hadvezetést, ám a spanyol polgárháború rámutatott arra is, hogy a fegyverkezés iránya részben rossz.

Általános nézet, hogy a spanyol polgárháború nagyon fontos felkészülési lehetőség volt Németország számára. Ez valóban így van, ám azt is tegyük hozzá, hogy Adolf Hitler hatalomra jutása után megegyezik a hadsereg vezetőivel, hogy megad minden támogatást, cserébe 1942-ig nem bocsátkozik fegyveres konfliktusba.

Vagyis a spanyol polgárháborús felkészülés után a német haderő nem kapott időt arra, hogy a megszerzett tapasztalatokat átültesse a gyakorlatba. Azaz a haditechnikájuk kipróbált, de elégtelen volt, hiányoztak a jól páncélozott, nagy tűzerejű tankok, melyet a háború lején, részben a Szövetségesek felkészületlensége miatt tudtak kompenzálni, ám ez idővel megbosszulta magát.

Viszont azt is vegyük észre, hogy Németországot valahol nem véletlenül tekintjük a páncélos hadviselés kitalálójának. Ha hibás is ez az elgondolás, annyi igazság van benne, hogy Németország volt az egyetlen nemzet a két háború között, aki elindult egy irányba a tankok fejlesztését követően, majd újraértékelte a helyzetet a spanyol polgárháborús használatuk során,így felismerve a fegyver hiányosságait, újabb szintre emelte azokat.

Vagyis a győztes hatalmak, Franciaország és Nagy-Britannia de még az Szovjetunió is elkövette azt a hibát, hogy a megálmodott tankarzenál fejlesztését és legyártását 1920-30-as között befejezte. Azt hitték, végeztek a feladattal, feltöltötték a hadsereget tankokkal úgy, hogy az rendelkezésre áll, ha szükség lesz rá.

Éppen ezért érte őket hideg zuhanyként a németek magasabb szintre emelt Panzer III-as és Panzer IV-es tankja, melyek egy generációval lekörözték őket, mivel frissen gördültek ki a gyárból.

Végezetül az utolsó fejezetben megnézzük azokat, akik még beszálltak a tankok fejlesztésébe, ám ők nem gyakoroltak ezzel hatást az elkövetkező háború menetére.

folyt. köv.

Sturmtiger, a nagy durrantó

Jármű neve: Sturmpanzer VI Sturmtiger

Haderő: Harmadik Birodalom

Típusa: Rohamlöveg

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Tamiya 35177

Kiegészítő: Eduard Sturmtiger 38cm Zimmerit (35380)

Bevezető

Az első kérdés, ami felmerülhet az emberben, amikor meglátja ezt a 68 tonnás szörnyet, hogy ez most jól néz ki vagy nem néz ki jól? Legalábbis bennem ez merült fel, amikor ezt a tankot megláttam annak idején. Fő profilom az önjáró lövegek készítése és ez egy kicsit kilóg a kategóriájából ugyanis ez egy rohamlöveg, de még ez sem teljesen igaz rá, mivel ez egy rakéta lövedéket kilövő tank.

Az a helyzet, hogy nem hittem, hogy ennek helye lesz a polcon, de végül egy-két archív kép meggyőzött arról, hogy mégis. Biztosra mentem, ezért választottam a Tamiyat és annyira nem lőttem mellé, igaz, nem biztos, hogy még egyszer nekiállnék.

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

A fegyverről

Kezdjük először is a nevével. A német harci eszközöknél megszokhattuk, hogy első a precíz nevezéktan, ami tipikusan az Sd. Kfz. vagyis az emberi nyelven kiejthetetlen Sonderkraftfahrzeug szó rövidítéséből jön, ami annyit tesz különleges gépjármű. Ezzel a gyermetegnek tűnő trükkel játszották ki a 30-as években az I. Világháborút lezáró békeszerződést. Vagyis, ha nem fegyvernek hívjuk, akkor nem is az elvet követve kerültek ide az egyes tankok. Ő viszont nem.

Anatómiailag legpontosabb neve: Sturmmörserwagen 606/4 mit 38 cm RW 61, vagyis Sturmmörserwagen vagyis RohamMozsárKocsi egy 38 cm-es RaketenWerfer, vagyis rakétakilövővel. Jobban megjegyezhetőbb neve Sturmtiger, ami Rohamtigris, mivel a löveg a tigris alvázára épült.

Arra a célra szánták, hogy támogatást nyújtson a gyalogság részére kimondottan utca harcok esetén, vagyis porig romboljon mindent, ami az útjába került. A háború vége felé a rakétalövedékek fejlődésnek indultak. Minden haderő alkalmazott már addigra nem irányított lövedéket. Amerikaiak vadászrepülőn, illetve M4-es tankon, oroszok a BM-13-as Sztálin orgonának is becézett rakéta sorozatvetőn és németek is alkalmaztak már rakéta lövedéket a V1 és V2-ön túl a páncélozott csapaszállító járműveiken illetve vontatott lövegként.

Ez alkalommal azonban nem csak úgy rábarkácsolták valamire az indítóállomást, hanem beépítették valamibe.

A fegyver ötlete a sztálingrádi csata idején merült fel, ahol használtak már hasonlót. Fő tüzérségi lövegüket, 15 cm sIG 33/1-est építették be egy Panzer III-as tankba. Ezt továbbgondolták és megszületett a Brummbär, ami a Panzer IV alvázat kapta, majd következett volna a 210 mm-es löveggel szerelt Tigris tank, ám ez a löveg nem állt rendelkezésre, így került végül bele a 38 cm-es rakétavető. a dolog pikantériája, hogy a kilövő mechanizmust a Haditengerészet mélytengeri akna kilövője ihlette.

A végső formát a Krupp, a Henschel és Alkett hozta tető alá. A végleges összeállításért az Alkett felelt. Az első három példány 1944 február 20-án készült el, ám Adolf Hitler a csúszás miatt 1944 április 19-ig nem tartott rá igényt.

Végül 1944 decemberére készült el az összes példány. Hitler annyira hitt a fegyverben, hogy úgy gondolta havonta 300 darab lőszerre lesz szükség a hadrendbe állítás után.

Futóműve és törzse nagy vonalakban egyezik a Tigris tankéval. A felépítmény elülső részét lebontották, hogy helyet adjanak a rakétakilövő mechanizmusnak. A Sturmtiger így valamivel rövidebb lett a Tigris tanknál.

Mivel a fegyvert városi harcra szánták, páncélzatét jelentősen meg kellett növelni. Ennek első lépése, hogy elöl 150 mm-es, 47 fokban döntött páncélzatot kapott. A törzs oldalsó páncélzata 82 mm vastag, míg a törsz elülső páncélzata 100-150 mm.

A plusz páncélzat miatt viszont a súlya jelentősen megnőtt. A Tigris 57 tonnájához képest 68 tonna lett.

Fegyverzete a 380 mm Raketen-Werfer 61 L/5.4. A lövedék 376 kg-os, ami maximálisan 6 km távolságra tudott eljutni és 125 kg robbanóanyagot juttatott a célba. Ez elég volt ahhoz, hogy leromboljon egy 2,5 méter vastag megerősített betonfalat.

A fegyverrendszerrel számos baj adódott. A lövedék természetből kifolyólag nagy lánggal indult el, mely könnyen tüzet okozhatott a tank belsejében. Ennek kivédéseként a cső oldalán megfigyelhetőek azok a borsszóróra emlékeztető furatok, amik elvileg visszavezették a lángokat.

A rohamlöveg 14 lövedéket tudott tárolni. A lövedékeket a rohamlöveg tetején található emelővel csörlőzték be a jármű belsejébe. Ez nem volt könnyű feladat és a tank teljes 5 fős legénysége kellett hozzá.

A rohamlöveg felső betöltő nyílásán helyet kapott egy Nahverteidigungswaffe (Közeli védelmi fegyver) névre hallgató kicsinyített aknavető szerkezet, ami a legénységet védte a betöltés ideje alatt. Szintén a védelemről gondoskodott az elől található 7.92 mm MG 34 géppuska.

A fegyver hatásossága erősen megkérdőjelezhető. A tervezés akkor indult, amikor még a német hadsereg előrenyomult, vagyis ez egy ostromfegyver, ami a megerősített állásokat tudta volna jól támadni. 1944-re azonban a német hadsereg elvesztette a kezdeményezést. minden fronton védekezett.

Ennek ellenére bevetették a fegyvert a varsói felkelésnél, az ardenneki ellentámadásnál, illetve próbálták vele felrobbantai a remageni hidat ám ahhoz túl pontatlan volt, hogy el is találja. A német visszavonulást fedezve egyetlen egy alkalommal pusztított el szövetséges tankot, amikor tűz alá vett egy falut, ahol állomásoztak Sherman tankok. A személyzet meghalt a tankok használhatatlanokká váltak.

Vagyis ez egy olyan fegyver. melyet igazán soghasem próbálhattak ki olyan szerepkörben, mint amire szánták. Kis száma és a lőszerellátás hiányossága miatt nem gyakorolt hatást a háborúra, csupán érdekesség maradt.

A rohamlöveg, mint fegyvernem azonban kétségtelenül a német hadsereg egyik legsikeresebb innovációja, mellyel előálltak a II. Világháborúban és annak vitathatatlanul sikeres darabja lett volna, ha korábban készül el.

Sturmtiger
Sturmtiger
« of 12 »

Technikai paraméterek:

Személyzet5 fő
Hosszúság 6,28 m
Szélesség3,57 m
Magasság2,85 m
Tömeg 68 t
Elsődleges fegyverzet380 mm RW 61 rakétavető L/5.4
Másodlagos fegyverzet100 mm-es gránátvető
7.92 mm MG 34 géppuska
Páncélzat150 mm 47°-ban döntve felépítmény elől
62 mm legvékonyabb ponton
Műszaki adatok
MotorMaybach HL230 P45 V-12, vízhűtéses dízelmotor
690 LE, 515 kW
FelfüggesztésTorziós rugó
Sebesség40 km/h
Fajlagos teljesítmény10,77 LE / t
Hatótávolság120 km

A makettről

Nem az első Tamiya makettem és nem is az utolsó, de most sem lettem nagy rajongója ennek a márkának. A makettel kapcsolatban sokáig hezitáltam, hogy érdemes-e beszerezni. Egyrészt ez egy érdekes fegyver, ám az is igaz, hogy a megjelenése nem ígér túl sok látványosságot.

Ahogy az Üvegtigrisben mondták, ez azért jó, mert nagy. Valóban, puszta mérete tekintélyt parancsoló, ám össze lehet-e rakni érdekesen? Ez továbbra is nagy kérdés marad, amit én nem fogok megválaszolni.

A makett hozza a megszokott Tamiya minőséget, ám se többet, se kevesebbet nem kapunk, mint amit általában. Az elemek szépen kidolgozottak, de nincs fantázia a készletben.

Fotómaratás nincs, ne is álmodjunk róla, hiába vannak elemek, melyek kívánják ezt a megoldást, gondolok itt a kipufogó lemezére, az oldalsó szoknyára, a sárhányókra, hiába. Nincs és kész, ha szeretnél ilyet, vegyél egy rakás Eduard kiegészítőt és kész. Ez a Tamiya-nál valószínűleg üzletpolitika.

Én részben engedtem a kísértésnek, mivel beszereztem egy Zimmerit kiegészítőt, de bár ne tettem volna. Azon apró elemeket, melyek még feldobhatták volna a törzset, le kellett szednem, a fotómaratás meg egész egyszerűen csúnya. Sokkal jobban jártam volna, ha a korábbi maketteknél alkalmazott házi megoldást választom. A mintázat unalmas, túl szabályosan hibás, és nem elég mély a barázdáltság. Tulajdonképpen észrevehetetlen.

A kipufogók lemezét és az oldalsó sárhányót újraalkottam. Az előbbit azért, mert a horpadások elkészítése során elrontottam a gyári elemet, az utóbbit azért, mert nem volt szívem olyan csúnya műanyag elemet felrakni.

A makett rendelkezik némi belső térrel. Sokat gondolkodtam, hogyan lehet megmutatni. Ám azt választottam, nem ragasztom a felépítményt a törzshöz. Így elvileg szétszedhető, ugyanakkor ez szerintem nem fog sűrűn megtörténni.

A belső tér nem elég kidolgozott. A nyílások kicsit, belátni minimálisan lehet. A beltér padlózata nem korhű, az összes műszer hiányzik. Az egyetlen elem a kormány, ám semmi más nem található belül két ülésen és a lőszertartó állványokon és az emelőn kívül.

A lánctalp szemenkénti és jól is működött. Talán ez volt az az egyetlen pozitívum, ami miatt azt mondtam, megveszem ezt a készletet.

A Tigris alváz miatt az építés lassú, mivel nagyon sok a kerék. A löveg működik, erre viszont kínosan figyelt a gyártó. Tette ezt még a valósághűség rovására, ugyanis a löveg fém csavarokkal és alátéttel van rögzítve, ami ugyan nem látszik annyira, de az azért inkább modellekre, mint makettekre jellemző megoldás.

Sturmtiger
Sturmtiger
« of 16 »

Felhasznált színek/pigmentek:

AlapozásSteel RedGunzeH38
AlapszínSandy YellowGunzeH79
Álcaszín (zöld)Khaki Green Gunze H80
Álcaszín (barna)Red BrownGunzeH47
LánctalpSteel Red GunzeH38
Fa felületekRLM79 Sandy BrownGunzeH66
Fémes kopásGun MetalAK798
BemosásRaw UmberWinsor & Newton35
Kosz, Sár, RozsdaEuropian Earth/Dark Earth/Medium RustAK pigment
Fényes lakkClearRevell1
Matt lakkClearRevell2

Összességében

Ez egy olyan makett, melyet nyugodt szívvel nem ajánlanék, hacsak valahogy hozzá nem jut valaki jutányosan, vagy kap egyet ajándékba. Nem volt rossz dolgozni vele, de nem is volt jó. Szerencsére mostanában párban építem a makettjeimet, vagyis volt valami ami kárpótolt közben.

Maga a jármű már más kérdés. Az építés közben/után egyre több részletnek néztem utána, ami viszont mégis kicsit izgalmassá tette az egészet, ugyanis nem mondtam volna meg kívülről, hogy ennyi furcsaságot zsúfoltak össze ebben a rohamlövegben.

Sd.Kfz. 184 Ferdinand

Jármű neve: Sd. Kfz. 184 Ferdinand

Haderő: Harmadik Birodalom

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Zvezda 3653

Kiegészítők: ATL-62 Friul működő lánctalp, Aber 35L-140 German 88 mm Pak 43/1 L/71 Barrel for Elefant

Bevezető

Amikor elkezdtem makettezni, abban biztos voltam, hogy a Ferdinand nem hiányozhat a gyűjteményemből. Aztán úgy alakult, hogy először 1/72-es méretarányban raktam össze, és akkor úgy gondoltam, abban a méretarányban egy elég lesz.

Aztán rátaláltam a Zvezda Ferdinandjára, amivel úgy voltam, hogy abban az árban, amiben a Zvezda kínálja, elfér még egy vitrinben. Amikor elkezdtem építeni szembesültem, vele, hogy ez egy nagyszerű készlet és egyáltalán nem a a Zvezda, amivel eddig találkoztam.

Ráadásul az 1/72-es makett Elefánt, vagyis ez mégsem pont ugyanaz a makett lett, mint ami már a vitrinben figyel.

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

A fegyverről

A fegyver fejlesztése egészen 1930-ra nyúlik vissza, míg végül nem teljesen olyan formában öltött testet, amint amit eredetileg terveztek. Közvetlen elődje a VK4501-es melyet a 88 mm-es löveghez terveztek és két beszállító, a Henschel és a Ferdinand Porsche által vezetett Porsche GMBH tervezett.

A kiírás tárgya egy nehéz tank, melyre illeszthették a 88 mm-es löveget, mely a háború kései szakaszában elengedhetetlen lett volna, hogy ellensúlyozzák az orosz tankokat a keleti fronton.

A pályázatot végül a Henschel Tigris tankja nyerte, így a megmaradt alvázakat felhasználva készülhetett el a Ferdinand tankvadász.

88 mm-es lövegének köszönhetően egy nagyon pontos és nagy tűzerejű tankról beszélhetünk, mely párosult egy igen jó páncélzattal.

A fegyver azonban igen sok és a talán túl korszerű megoldást alkalmazott, amely miatt a javítása nehézkes volt. A jármű felépítése is érdekesen alakult, ugyanis a motor a tank közepén foglalt helyet, ezzel kettéosztva a beleső teret, vagyis a tank vezetője nem állt közvetlen kapcsolatban a tank többi tagjával.

A tank igen érdekes műszaki megoldásokat vonultatott fel. A meghajtásért első körben két Maybach HL120 TRM benzinmotor biztosította, melyek nem közvetlenül hatották meg a tankot, hanem működtettek egy Siemens-Schuckert 500 VA-es generátort, ami ellátta árammal a két Siemens 230 kW (312.7 PS) elektromos motort, mely valójában meghajtotta a kerekeket.

Mondhatnánk, hogy ez a megoldás meghaladta a korát, ám mégsem, mivel ezt a meghajtást a későbbiek során senki sem alkalmazta (talán mert nem volt előnye). Az viszont biztos, hogy ez a megoldás nagyobb fogyasztást és kisebb teljesítményt eredményezett.

A tankvadász így 10 km/h sebességet ért el terepen és 30 km/h-t műúton. Ez még az akkori nehéz tankokhoz képest is kevésnek mondható. Az viszont határozottan érdekes, hogy ezt a megoldást Porsche 1901-ben személyautókhoz dolgozta ki, és ma már biztosan sok hasznát venné az autóipar, de az a szempont úgy látszik háttérbe szorult, hogy épp akkor háború volt.

A futóművet 3-3 lengőkar alkotta, a futókerekek átlapolása nélkül. A lánctalp mindkét végén fogaskeréken fordult vissza, melyeket dobfékkel fékeztek.

Elsődleges és egyetlen fegyverét a 8.8 cm Pak 43/2 L/71, vagy más nevén StuK 43/1 alkotta. Tervezési hiányosságnak mondható, hogy a Ferdinánd nem rendelkezett géppuskával. A tankvadászból a kilátás nem volt jónak mondható, oldalra és hátra gyakorlatilag nem látta, a gyalogság könnyűszerrel megközelíthette és aknával elpusztíthatta.

Páncélzata 100-200 mm-ig terjedt. Elölről nagyon nehezen volt kilőhető, igaz a 200 mm-es páncélzat plusz 5 tonna súlyt jelentett.

A tankvadászt először a Kurszki csatában vetették be több-kevesebb sikerrel. Az eredeti elgondolás szerint a Ferdinand feladata lett volna a T34-esek mélységből történő kilövése, ami azt jelentette, hogy 3 km távolságról is el tudta volna pusztítani a célpontot. Ám a legtöbb vesztét a rosszul előkészített támadás miatt hátra maradt aknazár és a műszaki gondok okozták. A járműve terepen nem lehetett javítani és elvontatása is komoly kihívást jelentett.

A Kurszki csatát 50 Ferdinand élte túl, melyeket átalakítottak és Elefántra neveztek át. Az áttervezett példányok homlokgéppuskát , a jobb kilátás érdekében új parancsnoki kupolát és zimmerit réteget kaptak.

Összességében a legsikeresebb tankvadásznak mondható. A Kurszki ütközet folyamán 13 Ferdinand 320 ellenséges tankot semmisített meg.

Ferdinand
Ferdinand
« of 7 »

Technikai paraméterek:

Személyzet6 fő
Hosszúság 8,14 m
Szélesség3,38 m
Magasság2,97 m
Tömeg 64 t
Elsődleges fegyverzet8.8 cm Pak 43/2 L/71
Páncélzat200 mm lövegpajzs, felépítmény elől
100 mm törzs oldalt, hátul
Műszaki adatok
Motor2 × Maybach HL120 TRM benzines
600 PS (592 LE, 442 kW)
FelfüggesztésTorziós rugó
Sebesség10-30 km/h
Fajlagos teljesítmény9,2 LE / t
Hatótávolság90-150 km

A makettről

A makett építése nagyon jól ment. Ahogy a bevezetőben is írtam, a Zvezda komoly minőségi ugrást hajtott végre. Az új készletei össze sem hasonlíthatóak a korábbiakkal. Sőt, én azt mondom, hogy komoly riválisa lett a többi gyártónak.

Az építési leírás nagyon jól átgondolt, szépen összerakott. A kisebb elemeket kisebb ábrákban részletezi.

Az elemek pontosan illeszkedtek, nem kellett tömíteni. Egyedül a hátsó fogaskeréknél adódott apró probléma, ami abból állt, hogy kicsit kintebb kellett tenni a kereket, mint ahogy azt gondolták.

A lánctalp nem gyári. Friul lánctalp került rá, ami nagyon jól passzolt a fogaskerékre.

A makettre felkerül még továbbá egy ABER gyártmányú, fém lövegcső. Most a leírás elkészítése közben szembesültem vele, hogy elvileg van Elefánthoz való és Elefánt vagy Ferdinándhoz való, amit teljesen nem értek, mivel lövegcső tekintetében nincs különbség kettő között.

A cső felrögzítése Tamiya makettet feltételezett, ezért a rögzítésnél véletlenül rögzítettem a cső függőleges mozgását is. Ezt leszámítva szép lett, megérte.

Ezen a maketten most új technikát nem alkalmaztam. A felépítmény páncélzata elől és oldalt kapott egy-egy sérülést. A koszolást, sarazást nem akartam túlzásba vinni.

A makett nem bővelkedik a részletekben, de ez a zárt mivolta miatt eleve adódik.

Sd. Kfz. 184 Ferdinand
Sd. Kfz. 184 Ferdinand
« of 18 »

Felhasznált színek/pigmentek:

AlapozásSteel RedGunzeH38
AlapszínSandy YellowGunzeH79
ÁlcaszínGreen FS 34092 Gunze H302
LánctalpSteel Red GunzeH38
Fa felületekRLM79 Sandy BrownGunzeH66
Fémes kopásGun MetalAK798
BemosásRaw UmberWinsor & Newton35
Kosz, Sár, RozsdaEuropian Earth/Dark Earth/Medium RustAK pigment
Fényes lakkClearRevell1
Matt lakkClearRevell2

Összességében

Ez az egyik legjobb makett, ami építettem eddig, öröm volt vele dolgozni. Soha rosszabbal ne találkozzak, mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom.

A fegyver ugyan nem tekinthető olyan fegyvernek, mely meghatározó tényezője volt a háború alakulásának, kései megjelenése és kis darabszáma miatt, ám mindenképpen említésre méltó darab.