Hogyan is született meg a tank, mint fegyver?

Ahhoz, hogy megértsük a tankok és egyéb páncélozott járművek megjelenését, egy kicsit vissza kell nyúljunk az időben.

Phalanx, elefántok, páncélos lovagok, egy egyéb állatságok

A harctereken ősidők óta igény, hogy a sima gyalogság mellett valami olyan fegyvernem is felvonuljon, mely az átlagos katonánál jobban bírja a gyűrődést. Mivel pedig az ember igen találékony, ha egymás elpusztítása a feladat, erre időről időre nagyon sok formát és eszközt eszelt ki.

Az elsők között és leglogikusabb lépessel az ókor harcosai rukkoltak elő, amikor is hadba küldték a Phalanx-ot, mint harcászati formát.

A módszer lényege egyszerű. Az egyszerű katonák pajzsait egymás mellé téve létrehozott masszív alakzat véd a kor tüzérsége, vagyis az íjászok ellen, míg a hosszú lándzsák megállíthatatlanná teszik a az egységet. Ha így vesszük az emberiség első páncélozott „járművei” ezen harci egységek.

Azonban joggal várhatjuk el, hogy ne a katonák alkossák önmagukban azt az „eszközt” melyet a csatatérre küldünk, hiszen az ember elfárad, megsebesül, képességei végesek.

A továbblépést valami olyan kell képezze, melyre igaz, hogy nehezen megállítható, relatíve mozgékony és át tud törni az ellenség vonalain.

Ne gondolj az elefántra…

Vagy mégis. Igen, az elefánt egy nagyon jó döntésnek tűnik, ha nem is az első pillanatban, de a másodikban biztosan.

Az elefánt ugyanis nagy, mint az köztudott. Elől, hátul veszélyes, pláne, ha egy rakás íjászt teszünk a hátára, akik a szélrózsa minden irányában képesen nyílzáport zúdítani az ellenfélre. Csakhogy az elefántnak is vannak gyengéi. Például fél a tűztől, mint minden állat és hajlamos zajok hatására önkényesen visszavonulni.

Hasonlóan jó megoldás a páncélozott lovag, aki viszont egy sokkal kezelhetőbb állat, vagyis a ló hátára is ültethető. Ő már így jóval gyorsabb, halálosabb fegyvernemnek bizonyul.

Mondják, hogy ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Nos, ez a mondás biztosan nem igaz a medvére és talán a nehézlovasságra. A nehézlovasság egy olyan fegyvernemnek számított, melyre igen jó darabig nem volt ellenszere a középkori hadmérnököknek, ugyanis önmagában az a kinetikus energia, amit egy lendületben lévő nehézlovasság a lovankénti páncél és lovas és  ló súlyával képviselt, szó szerint el tudott söpörni mindent, amit el kellett söpörnie.

Márpedig a csatatéren a technológia fejlődésében jó ideig híján voltak a védők hatékony védekezési formáknak. A támadó lendületének megtörésére a a védők csupán pár eszközt tudtak felvonultatni úgy, mint a várak, erődítmények, szekértáborok, sűrű sorokba rendezett lándzsás gyalogság.

Senki földje

A mérleg nyelve talán az I. Világháború, vagy ahogy tetszik, a Nagy Háború idején billent át a védők javára. Történt ugyanis, hogy a modern,  ismétlőfegyverek megjelenésével és a nehézlovasságot váltó könnyűlovasság térhódításával az 1870-es években úgy tűnt megszületett az a fegyvernem, mely gyorsaságával és tűzerejével megállíthatatlan.

Csakhogy az 1870-es sikerekre válaszolva a hadmérnökök két jelentős fejlesztéssel válaszoltak. Az egyik a szögesdrót, mely nem tűnik igazán nagy hadászati előretörésnek, hiszen eleve is a mezőgazdaságban a szarvasmarhák kordában tartására találták ki eredetileg, illetve a géppuska.

Hiram Stevens Maxim, és az ő gépuskája

Nos, ez a kedves, joviális öregúr olyan könnyedén két vállra fektette a hadászati stratégákat, hogy azt 4 éven keresztül emlegették a Világháború lövészárkaiban nyomorgó katonák. A képlet ugyanis egyszerű: állíts fel két Maxim géppuskát egymástól száz méterre egy-egy dombon és nincs az a támadóerő, amit nem állítasz meg.

A működtetés igen egyszerű. Lekuporodsz a géppuska állványára és nyomod a gombot. Nincs más dogod. Nem kell évtizedek harci tapasztalat, vakmerőség, briliáns haditerv.

A szögesdrót talán nem ennyire látványos innováció ám, ha belegondolunk, hogy pár ember órák alatt telepíthet egy olyan áthatolhatatlan falat, melyet ráadásul minden haderő megengedhetett magának, ráadásul odagondoljuk a két géppuskás embert a dombtetőkre, akkor könnyen beláthatjuk, hogy miért fejezték be többé-kevésbé ugyanannál a frontvonalnál az I. Világháborút, mint ahol elkezdték.

Vagyis létrejött egy olyan áthatolhatatlan sáv, melyen sem ember, sem állat nem juthatott át élve. Ez a hadi helyzet pedig életre hívta a tankot, vagyis az a páncélozott eszközt, mely legalább 1970-ig meghatározta a haditechnika fejlesztésének irányát, és csak olyan fejlesztések állhattak vele szemben, mint a rakétatechnológia, vagy az atombomba.

folyt. köv.