Makettek kategória bejegyzései

Makettek és az azokkal kapcsolatos érdekességek, információk.

ZiS-151, az orosz koppintás

Jármű neve: ZiS-151

Haderő: Szovjetunió

Típusa: Általános célú teherautó

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Zvezda 3541

Bevezető

Ebbe a makett építésbe azért fogtam bele, mert amikor elkezdtem építeni az amerikai CCKW típust, jöttem rá, hogy az oroszok valószínűleg pofátlanul lemásolták a Kölcsönbérleti szerződés keretei belül kapott teherautókat.

Tehát egy olyan makettel volt dolgom, amely nem illik bele az eddigi makettek sorába és nem is annyira tetszett a formája az építés elején. Később, hogy az lenni szokott, azért változott a helyzet és megláttam a szépségét.

Mondhatnánk, hogy a teherautó az teherautó és nem lehet újat kitalálni, de azért, ha megnézzük a II. Világháború idején született német, angol, francia megoldásokat, láthatjuk, hogy markáns eltérések tapasztalhatóak. Igaz, közvetlenül a háború után mindenki kísértetiesen hasonlót gyártott, mint az amerikai megoldás. Ennek nyilván az a kézenfekvő oka, hogy az amerikaiak eltalálták a megfelelő arányokat és „nyerő csapaton ne változtass” elvet követve senki sem akarta feltalálni a spanyolviaszt.

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

A járműről

A ZiS-151-es egy általános célú teherautó, melyet a Szovjetunió 2-es számú ‘Zavod Imeni Stalina’ gyárában (magyar fordításban: A gyár, amit Sztálinról neveztek el) készült 1947-1958-ig. Később a gyárat átnevezték Zavod Imeni Likhacheva -ra. Hogy még pontosabbak legyünk, visszanevezték, ugyanis a gyár 1927-ben, mint az első nemzeti autógyár Ivan Likhachov vezetése alatt állt, így 1956-ban Nikita Khrushchev a Sztálin kultusz felszámolása keretein belül visszakeresztelte.

Ez lett az első összkerék meghajtású szovjet teherautó, mely felváltotta a II. Világháborúban az Amerikából importált Studebaker US6-as teherautót és a korábbi ZiS-6-ost. A korai változatokon a kabin fából készült, melyet később fémre cseréltek. Tízezer készült különböző fromákban, illetve ez a teherautó lett az alapja a BM-13-as Katyusha rakéta-sorozatvetőnek (Sztálin orgona).

Két ismertebb variációja a páncélozott gyalogosszállító BTR-152 és a BAV 485 mentőautó.

1958-ban a ZiL-157 váltotta a típust, melynek eltérő gallyrácsa és dupla hátsó kerekek helyett egyetlen, szélesebb futófelületű kereket kapott. Ettől függetlenül mindkét típust gyártották 1966-ig.

A ZiS-151 licenszét 1956-ban a Kínai Népköztársaság is megvásárolta és CA10-es néven, annak felújított CA30-as verzióját egészen 1986-ig gyártotta.

ZiS-151
ZiS-151
« of 8 »

Technikai paraméterek:

Hosszúság 6,93 m
Szélesség2,32 m
Magasság2,74 m
Tömeg 5,5 t
Műszaki adatok
MotorZiL-121
92 LE (69 kW)
FelfüggesztésLengőkar és laprugó
Sebesség40 km/h

A makettről

Ahogy a bevezetőben írtam, ez a makett minden szempontból kilóg abból a témakörből, melyben tevékenykedek, ám mégsem. Ugyanis igaz, hogy papíron 1947-es, tehát II. Világháború utáni, ám valójában egy 1941-es teherautó másolata, melyet nagyon rafináltan megtartottak maguknak az azt követő időszakban is anélkül, hogy licenszelték volna az amerikaiaktól.

A makett Zvezda gyártmány. Jómagam szeretek orosz vasakat Zvezda-tól beszerezni, mivel teljesen összhangban van a makett és valós megfelelője. Ebből következik, hogy nem szoktam olyan nagyon sokat várni egy Zvezda makettől, ám itt nagyon kellemes csalódás ért.

A makettről tulajdonképpen semmiféle negatívumot nem tudok elmondani, talán három dolgot emelnék ki.

Nincs motor a motortérben. Ez talán egy kicsit rossz érzéssel tölthet el minket, merthogy az alváz és a futómű kidolgozottsága hibátlan, a hátsó kerekek forognak, az első kerekek meg oldal irányban elfordulnak a távtartó segítségével. A motor olajteknője még megvan, vagyis alulról nézve nem feltűnő a dolog, és nem is nyitható a motorháztető.

A hűtőrács nem rács és ráadásul elég csúnyán van kiöntve, vagyis meg kellett dolgozni szikével, de igazán el tudtam volna képzelni egy igazi rácsot.

Végül negatív vonásként megemlíthető a vezetőfülke hátsó ablakán található rács, melyet tulajdonképpen fotómaratással kellett volna megoldani, mivel a műanyag alkatrész nagyon sután fest. Szerencse, hogy annyira nem látható.

Ezeket leszámítva teljesen meg voltam elégedve, az elemek pontosan illeszkedtek, a fából készült elemek faerezete káprázatos. A gumikerekek gumik, amit azért én le szoktam festeni, hogy szürkébb árnyalatot kapjon.

ZiS-151
ZiS-151
« of 12 »

Felhasznált színek/pigmentek:

AlapozásSteel RedGunzeH38
AlapszínGreen FS 34102GunzeH303
Gumi felületekAntracitRevell9
Fa felület (Plató)Wood Brown + Dark YellowGunzeH37+H403
ÜlésRLM79 Sandy BrownGunzeH66
Fémes kopásGun MetalAK798
BemosásRaw UmberWinsor & Newton35
Kosz, Sár, RozsdaEuropian Earth/Dark Earth/Medium RustAK pigment
Fényes lakkClearRevell1
Matt lakkClearRevell2

Összefoglaló

Mindent egybevetve örülök, hogy megépítettem. Nem ő volt az utolsó teherautó. Vele párhuzamosan készült a GMC CCKW. Az biztos, hogy várakozik még teherautó abból a korszakból, vagyis a német megfelelők is el fognak készülni, és nagyon szemezek a KRAZ 255-ös típussal, bár az már abszolút túlmutat a II. Világháború időszakán.

GMC CCKW-352, az amerikai igásló

Jármű neve: GMC CCKW-352

Haderő: Amerikai Egyesült Államok

Típusa: Általános célú teherautó

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Hobby Boss 83831

Kiegészítő: Eureka XXL LH-00 0.4mm Metal wire rope for AFV Kits

Bevezető

Ezzel a makettel eléggé eltértem a megszokott témától. Csakúgy, mint az emberek világában, a gépek esetén is vannak olyan járművek, szerkezetek, melyek háttérbe szorulnak, és nem kapják meg a kellő elismerést.

Én sem tulajdonítottam túlzottan nagy jelentőséget egy teherautónak, ám amikor szembesültem azzal a ténnyel, hogy ebből 570 ezer darabot gyártatott az Amerikai Hadsereg, akkor eldöntöttem, hogy ez a makett nem hiányozhat a vitrinből, mivel ez a jármű, ha észrevétlenül is, de komoly tényezője volt az szövetségesek győzelmének a II. Világháborúban.

A járműről

A CCKW, vagy más néven „Jimmy” egy nagyon sikeres és terepjáró képességű, összkerék meghajtású teherautó, mely 1941-45-ig az Amerikai Hadsereg sztenderdjévé vált. Szolgált a II. Világháborúban és a Koreai Háborúban is. Az eredeti „Deuce and a Half” vagyis a két és feles (2,5 tonna) alkotta a II. Világháborúban a „Red Ball Express” ellátási útvonalat, mely Normadiától szállította az ellátmányt a D-naptól kezdve a frontra.

Számos variáns létezett, ebből a CCKW-352 a rövidebb alvázú modell volt. Később ezt a teherautó családot az M35-ös széria váltotta 1950-ben, ám ez a teherautó is szolgálatban maradt 1960-ig. A gyártási darabszámot még a Willys Jeep sem tudta túlszárnyalni.

GMC CCKW
« of 7 »

Technikai paraméterek:

Hosszúság 6,86 m
Szélesség2,24 m
Magasság2,36 m
Tömeg 4 t üresen, 7,4 rakománnyal
Műszaki adatok
Motor
GMC 270 soros, 6 hengeres
91.5 LE (68.2 kW) 2,750 fordulatszámon
vagy
104 LE (78 kW) 2,750 fordulatszámon
FelfüggesztésLengőkar és laprugó
Sebesség72 km/h
Üzemanyag kapacitás150 liter
Hatótávolság428 km

A makettről

Ahogy a bevezetőben írtam, nem szoktam ilyen járműveket építeni. Egész egyszerűen megdöbbentett a darabszám, ami ebből készült, illetve formára is megtetszett. Van valami egészen furcsa az alakjában.

Valahogy olyan hatást kelt bennem, mintha egy két világháború közötti autót hormonkezeltek volna. Megjelenése kimondottan zömök, a platója valahogy irreálisan kicsinek tűnik a motorházhoz és vezetőfülkéhez képest.

A makett Hobby Boss, amiben eddig még nem csalódtam. Most is igaznak bizonyult ez a tétel, azzal a kis aprósággal, hogy lespóroltak egy pótkereket. Ez azért egy kicsit zavart. Nagyon kis híja van annak, hogy nem tudunk még egy pótkereket berakni a tartóba: a két részből álló felni egyik fele hiányzik.

A másik kifogásolható elem az oldalablak. Nagyon szép és elsőre jól illeszkedőnek tűnő, víztiszta ablakot kapunk, ám annak illesztését kívülről oldja meg a gyártó, vagyis elsőre egy kicsit furán illeszkedett, kitüremkedett a keretből. Ezt némi igazgatás után helyre lehetett tenni, de még így sem vagyok maximálisan elégedett.

Az építés jól haladt. Ez alkalommal videóanyag is készült a makettről, melyet itt lehet megtekinteni:

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

Az építés során egyetlen dolgot cseréltem le, a csörlőhöz adott vontatókábelt, ami sajnos festék hatására kibolyhosodott, így le kellett szedjem, Helyette Eureka XXL LH-00 0.4mm Metal wire rope for AFV Kits sodrott rézdrótot raktam fel.

Egyébként legalább két variáció építhető. Vagy feltesszük a csörlőt előre, vagy nem, illetve eldönthetjük, felrakjuk-e a ponyva tartozékait, illetve, a ponyva tartóra akár tehetünk ponyvát is, ha ilyen vágyunk van, ugyan az már nem „gyári megoldás”, de könnyen kivitelezhető.

GMC CCKW-352
GMC CCKW-352
« of 12 »

Felhasznált színek/pigmentek:

AlapozásSteel RedGunzeH38
AlapszínOlive DrabGunzeH78
Gumi felületekAntracitRevell9
Fa felület (Plató)Wood Brown + Dark YellowGunzeH37+H403
ÜlésSandy BrownGunzeH66
LámpaRussetGunzeH33
Fémes kopásGun MetalAK798
BemosásRaw SiennaWinsor & Newton34
Kosz, Sár, RozsdaEuropian Earth/Dark Earth/Medium RustAK pigment
Fényes lakkClearRevell1
Matt lakkClearRevell2

Összességében

Ez egy szép makett. Érdemes megépíteni, és szerintem nagyon pofás lett a végeredmény. Ráadásul a makett arra inspirált, hogy megépítsem ennek a Szovjetunió által lemásolt variációját, melyről szintén lehet majd itt olvasni. E mellett beszereztem a német variációkat is, szóval kinyílt Pandóra szelencéje, és kerül még be teherautó a vitrinbe.

Jadgpanzer IV L/48, avagy minden,ami kihozható a Panzer IV alvázból

Fegyver neve: Sd. Kfz. 162 Jagdpanzer IV Ausf. F

Haderő: Harmadik Birodalom

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Italeri 6488

Bevezetés

Ez a makett már nagyon régóta várakozik a polcon arra, hogy végre összerakjam. Annak idején egyszerűen rám ugrott a polcról, mivel a doboz azt sugallta, hogy ez egy nagyon korrekt készlet. Ma már, kb. 30 összerakott makett után nem dőlnék be ilyen könnyen, de ilyen az élet. Vagyis ez a készlet nem életem készlete, inkább egy kicsit a rémálma. Annak ellenére, hogy meg vagyok elégedve a végeredménnyel, nem ez lesz a maketthadseregem büszkesége.

Később egyébként rájöttem, nem is feltétlenül ezt a makettet szerettem volna beszerezni, hanem a későbbi, hosszabb csövű változatot, melyet azóta már össze is raktam. Erről itt találsz cikket.

A fegyverről

Tudom, hogy nagyon sokan élnek a Tigris bűvkörében és csőlátásukban semmilyen más tankra nem képesek objektíven tekinteni, de én alapvetően kettő német formát tartok igazán nyerőnek a németek részéről. Az egyik a Jagdpanther a másik a Jadgpanzer IV.

A Jagdpanzer a Panzer IV alvázra épült. Arra az alvázra, mely gyakorlatilag a német páncéloshaderő gerincét adta a világháború folyamán. A Panzer IV-ből, a háború folyamán 8553 darabot gyártottak, amivel csak a Panzer III vetekedhet az 5774-es gyártási darabszámával. Persze gyorsan tegyük hozzá, hogy ezek a számok sehol sincsenek az orosz T-34-as 84 000 darabszámához, de mégis szép teljesítmény.

Véleményem szerint annak ellenére, hogy a Panzer IV a háború elejétől a végéig helyt állt, alapvetően két nagy hibája volt. Az első, hogy az alapváltozat a rövid csövű 75 mm-es löveggel bírt, ezért hátrányba került a páncélosokkal szemben. A második, jóval komolyabb hiba, hogy a tank homlokpáncélzata lépcsőzetes és nem döntött páncélzat volt, vagyis a relatív páncélvastagság elégtelen ami sebezhetőbbé tette, mint az a páncélvastagság indokolta volna.

A Jadgpanzer mind a két hiányosságot javította, plusz kapott egy köténypáncélzatot, mely a háború vége felé megjelenő kézi páncéltörő fegyverek ellen védte.

Mindezekkel együtt a Jagdpanzer egy nagyon modern kinézetű, alacsony felépítésű tankvadásszá vált, melyből elég sokat tudtak gyártani, annak köszönhetően, hogy alapját egy nagy példányszámban gyártott tank adta.

1942 szeptemberében a Sztálingrádi csata kezdetekor a Wehrmacht megfogalmazta az új nehéz páncélosokkal kapcsolatos kritériumokat, ami 100 mm-es elülső- , 40-50 mm-es oldalpáncélzatot, szélesebb lánctalpat, 26 km/h sebességet és alacsonyabb felépítményt írt elő.

Ezek elvárások teljesítéséhez a legkézenfekvőbb megoldás a Párduc tank 75 mm-es lövegének, a Pak 42 L/70 és a Panzer IV alváznak a felhasználása. Korábban több kísérletet tettek a Marder és a StuG III szériákban, hogy nagyobb löveget vigyenek a frontvonalra.

A Marder széria (főleg cseh harckocsi alvázakra épültek, melyet a Panzer 38(t) néven rendszeresítettek) alapvető problémája, hogy a felépítmény magas volt a küzdőtér pedig nyitott. Ezt a új forma teljesen zárt és alacsony felépítésű.

A Jadgpanzer IV tehát egy módosított Panzer IV Ausf. H alvázat kapott, ahol az elülső, szinte függőleges páncélzat döntött páncélzatra cserélődött. A belső elrendezés is változott, hogy helyet adjon az új felépítménynek. Mivel a Jagpanzer IV nem rendelkezett forgatható toronnyal, annak mozgatására szolgáló motor kikerülhetett.

Az új felépítmény 80 mm-es döntött páncélzatot kapott, melynek köszönhetően az effektív páncélvastagság jóval több lett, mint az előírt 100 mm. A gyártási folyamat pedig a lehető legegyszerűbb lett, vagyis a felépítmény nagy, hegesztett acéllapokból épült fel.

A fegyverzet az eredeti tervek szerint a Pak 42 L/70 lett volna, ám az elégtelen termelés miatt a régebbi Pak 39 L/43-as és Pak 39 L/48-as löveget kapta. Azen lövegek rövidebbek voltak. Éppen ezért és a csőszájfék miatti kisebb kezdősebesség miatt a fegyver gyengébb volt, mint az eredetileg tervezett Pak 42.

A későbbi, Pak 42-vel szerelt variáns orr nehéz lett, így nehezebben irányítható, ezért meg is kapta a Guderian-Ente (Guderian kacsája) becenevet. A későbbi verzióknál éppen ezért az elülső kettő vagy négy pár görgőt acél görgőre cserélték.

A végső prototípus 1943 decemberében készült el és a gyártás 1944 januárjában meg is kezdődött a rövidebb csövű Pak 39 L/48-al egészen 1944 novemberéig. A Pak 42 L/70-as variánsra gyártása párhuzamosan március/áprilisban kezdődött és egészen 1945 augusztusáig zajlott.

Érdekesség, hogy 1943 augusztus 19-22 között a Kurszki csata után Hitler jelentést kapott, hogy a StuG III-as modellek jobban teljesítettek, mint a Panzer IV-esek. Ez logikusan azt jelentette volna, hogy érdemes lett volna 1944-re leállni a Panzer IV-es gyártásával és csak a Jagdpanzer IV-re fókuszálni. Ennek ellenére a Panzer IV gyártása zajlott tovább.

A tankvadász jól helyt állt Normandiában és Keleti fronton alacsony felépítményének, pontos lövegének és jó páncélzatának hála, ám nem mindig tudták jól használni, amikor tankok vagy támadó fegyverek helyettesítéseként töltötték fel vele a hiányos állományokat.

Háború után is megjelent pár helyen. Románia kapott nagyobb mennyiséget, mait később orosz eszközökre cseréltek. A háború utáni Németország feltámasztotta a tankot és elkészült a Kanonenjagdpanzer, ami ugyanezen elveket követi.

Szíria is szerzett 6 Jagdpanzer IV L/48-at 1950-ben, amit az 1967-es Izraeli konfliktusban használtak is, ám megsemmisültek a Golán-fennsíkon.

Vagyis elmondható, hogy ez egy jó fegyver volt. Megkésett, de jó. A sors iróniája, hogy évekkel korábban is meg lett volna minden ahhoz, hogy ezt gyártani tudják. Azt azonban ne felejtsük el, hogy a német hadvezetés a sztálingrádi pofonig nem vette tudomásul, hogy a kezdeményezőszerepet elvesztették és sz offenzív haderőt célszerű lett volna defenzív haderővé átalakítani, melyhez a tankvadász sokkal előnyösebb, mint a tank.

Jadgpanzer IV
Jagdpanzer IV
« of 6 »

Technikai paraméterek:

Személyzet4 fő
Hosszúság 8,5 m
Szélesség3,17 m
Magasság1,85 m
Tömeg 25,8 t
Elsődleges fegyverzet7.5 cm Pak 39 L/48
Másodlagos fegyverzet7,92 MG 34 géppuska
Páncélzat10-80 mm
Műszaki adatok
MotorMaybach HL 120 TRM motor
296 LE (221 kW)
FelfüggesztésLaprugó
Sebesség21-34 km/h
Fajlagos teljesítmény11,5 LE / t
Hatótávolság210 km

A makettről

Ahogy a bevezetőben is kezdtem, régóta figyelt a makett a polcomon, míg most sor került rá. Először azért nem került rá sor, mert úgy gondoltam, nem ezen akarok gyakorolni, aztán rájöttem, hogy a hosszú csövű verziót lenne jobb a vitrinben tudni, de abból véletlenül az Alkett gyártotta, magasabb felépítményűt sikerült beszereznem és összeraknom.

Most került terítékre. Mai eszemmel tudom, hogy az varázslatosan ható kifejezést a dobozon, mint a fully upgraded, nagy ívben kell elkerülni. Ugyanis ezen esetekben arról van szó, hogy adott egy makett, melyet feljavítottak. Miért kellett feljavítani? Mert pocsék volt eredetileg. Lehet pocsékból jót csinálni? Nem igazán. Helyenként el lehet fedni a nagyon nagy hiányosságokat, de megszüntetni nem lehet.

Ha a nettó tartalomjegyzéket vesszük, akkor azt mondhatom, hogy kibontás nélkül ez egy jó készlet. Tartalmaz szemenkénti lánctalpat gyárilag, fotómaratásokat, színes illusztrációkat a festéshez, nomeg Italeri, amivel eddig nagy bajaim nem voltak.

Azonban amikor kivesszük szembesülünk a rideg valósággal, hogy ezt most is sokféle készletből pakolták össze. A Jagdpanzer IV alapvetően három verzióban fordult elő, és én gondolom, a későbbi, Vomag L/70 tankvadász elemeivel „javították fel” a készletet.

Ez azonban nem sikerült. Az a baj, hogy az összerakás végén ránézésre annyi alkatrész marad a dobozban, mintha nem is csináltunk volna semmit, azonban pont nincs benne annyi alkatrész, hogy ki lehessen hozni az L/70-es verziót. Ez bosszant. Vagy legyen benne annyival plusz, ami tényleg plusz, tehát legyen kettő az egyben makett vagy akkor ne zsúfoljanak bele ennyi vackot.

Nagyobbik baj, hogy vannak benne vállalhatatlanul silány elemek. Ilyenek az elülső bebúvó nyílások ajtajai, pontosabban azok zsanérjai. Vállalhatatlan. Nincsenek rá szavak. Úgy rossz, ahogy van. Miért, kérdem én, miért nem tűnt fel senkinek, hogy annak a zsanérnak, aminek szorosan kéne illeszkedniük egyáltalán nem illeszkednek. Mind az ajtó, mind a váz azt feltételezi, hogy a zsanér túlnyúlik. Hát nem.

A másik nagyon rossz megoldás a futógörgőknél található. Egyszerűen nincs éles perem a gumi és felni között. Kínszenvedés volt lefesteni, nem is lett jó. Ami a legbosszantóbb, hogy van jó görgő. Természetesen az, amelyik csak azért van betéve, mert egy másik alkatrész kell róla és pont nincs annyi, mint kéne. Ugyanis az az L/70-es kerete, aminél az acélgörgőt miatt nincs nyolc pár gumírozott görgő. Pedig azok hibátlanok lettek volna.

Az utolsó nagyon jelentős hiba, hogy a löveg periszkópjának egyszerűen hiányzik egy alkatrésze. Nincs ott a lencse, ami miatt állati rosszul néz ki, és túl későn jöttem rá, hogy pótolni kéne.

A makett doboz alapján zimmerites, ami ennél a Jagdpanzer IV-nél alapvetően igaz volt, ám ezt pluszban kellett kialakítani. Ehhez festésnél használ folyékony fát használtam. Ez megszáradt állapotában porlik, ám nedvesen elég jól formázható. Persze nem volt egyszerű feltenni. Ha közvetlenül a felvitel után akarja a barázdákat kialakítani az ember, lejön a felületről. Előbb hagytam megszáradni, majd a felületet megnedvesítve lehetett kialakítani a mélyedéseket. Ehhez speciális zimmeritező készleteket használtam. Ezek kis, recés görgők különböző méretben.

A folyékony fának az az óriási előnye, hogy száradás után szépen meg lehet rongálni, vagyis vakolat jellegűen darabosan jön le a felületről.

A lánctalpak is csalódást jelentettek. Igaz, hogy szemenkéntiek, és egész könnyű volt dolgozni velük, ám az öntvény tele volt hibával. Mivel nem akartam szemenként kicsiszolgatni a mélyedéseket kénytelen voltam azt a szegmensek összeállítása után megtenni. Nem lett tökéletes.

No Images found.

Felhasznált színek/pigmentek:

AlapozásSteel RedGunzeH38
AlapszínDark YellowGunzeH403
Álcaszín – zöldKhaki GreenGunzeH80
Álcaszín – barnaRed BrownGunzeH47
Gumi felületekAntracitRevell9
Szerszámok – fa nyélWood BrownGunzeH37
Szerszámok – fém részGun MetalAK798
BemosásRaw UmberWinsor & Newton35
Kosz, Sár, RozsdaEuropian Earth/Dark Earth/Medium RustAK pigment
Fényes lakkClearRevell1
Matt lakkClearRevell2

Összességében

Szóval ez egy olyan készlet, amit igencsak fel kellett volna javítani a feljavítás ellenére. A végeredmény nem lett annyira katasztrofális, mint ahogy azt menet közben gondoltam, de biztosan nem ez volt a kedvenc Italeri makettem. Benne volt az ígéret, de benne is maradt. Nem állítom, hogy nem futok neki az utolsó, L/70-es verziónak, mert már csak az hiányzik a készletből, de az valószínűleg Tamiya lesz.

M36B1, az amerikai válasz

Fegyver neve: M36B1

Haderő: Amerikai Egyesült Államok

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Academy 13279

Kiegészítők: Bronco Sherman T48 Workable Track Link Set (AB3538), Bronco Sherman DuckBills (AB3548)

Bevezetés

Ez a makett halmozottan hátrányos helyzetű, amolyan mostohagyerek. Van olyan eset, hogy az ember elnézi a rendelést. Ezzel a makettel az történt, hogy az egyik oldalon, ahonnan rendelni szoktam, már régóta várakozott a kívánságlistámon egy hasonló dobozzal bíró makett. Az Academy doboz hasonlóságainak hála ez lett belőle. E mellett ez volt az első és szerintem utolsó Academy makettem, mert nem kívánok még egyszer ekkorát csalódni a doboz tartalmát illetően.

Meg kell mondjam, formailag a Sherman tank nem tetszik. Az M4 formája túlzottan elavult látszatot kelt, túl magas, a a torony kicsi, a löveg semmilyen és rövid. Az M36B1 azonban so szempontból más képet mutat. A nagyobb lövegtorony és a löveg határozottabban arányosabb külsőt kölcsönöz neki, hona még így is magasabb „egy fejjel” mint a legtöbb német harcjármű abból az időszakból. Vagyis összességében ez egy pofás cucc.

A fegyver története

Az M36B1 eléggé későn érkezett az európai hadszíntérre a II. Világháborúban. Azt tudni kell, ahogy azt már a Tankok története cikksorozatban is megírtam, az amerikaiak nem fektettek túl nagy hangsúlyt a páncélosok fejlesztésére. Azt azonban minden kétséget bebizonyították, hogyha szükség lett volna rá, helyt álltak volna.

Ahhoz, hogy megértsük, mi ennek az oka, ismernünk kell az amerikai harci doktrínát, mely valamilyen szinten a tükörképe a német, főleg páncélosokra épülő Blitzkrieg doktrínának. A Blitz vagy Blitzkrieg lényege, a háború gyors megnyerése érdekében nagyszámú páncélos haderővel történő gyors támadás.

Ennek ellensúlyozására az amerikai válasz, hogy páncélosokat és tankvadászokat kell tartalékban tartani, hogy a tömegesen támadó páncélosok ellen védelmet nyújtsanak a gyalogság számára. Ehhez mozgékony, jól felfegyverzett, ám páncélzatban nem feltétlenül elégséges tankokra, tankvadászokra van szükség. Ez indokolja a papírvékony páncélzatú, de forgó lövegtornyos konstrukciót, mely egyedi a német, és orosz páncélvadászokhoz képest.

Amikor az M10 Wolverine a német Tigris és Párduc tankok megjelenésével elavulni látszik, szükséges a 76,2 mm-es M1918-as löveg lecserélésére. Erre született a válasz a 90 mm Gun Motor Carriage T53, vagyis GMC T53 prototípus 1942-ben. Ez egy kapkodva összehozott megoldásnak bizonyult, amiben az M4 Sherman hátuljára felraktak egy 90 mm-es löveget. A hadvezetés tetszését megnyerte a konstrukció, így megrendelés érkezett először 500, aztán 3500 darabra. Ezután született egy nem sokkal kifinomultabb megoldás T53E jelzéssel. Később a hadvezetés belátta, elkapkodták a terveket, ezért az egészet törölték.

1942 októberében kezdődtek a próbálkozások, melyek keretén belül 90 mm-es T7-es löveget helyeztek az M10 tankvadász tornyába. Annak ellenére, hogy a Tankvadász haderő tábornoka, Andrew Bruce az M18 Hellcat típust mellett tette le a voksát, folytatódott a fejlesztés. A löveg azonban túl nehéznek bizonyult az M10 tornyához.

Az új toronyra komolya ellensúly került, hogy kompenzálja a löveg súlyát. Az első két prototípus, melyek a T71 jelzést kapták 1943 szeptemberére készült el. Ekkor úgy nézett ki, hogy elindulhatna a sorozatgyártás, ám közbeszólt, hogy akkor kezdték komolyabban vizsgálni a 90 mm-es löveg tankon történő elhelyezését, ám a project nem állt le. A lövegpajzs kapott még egy furatot a koaxiális géppuskának, illetve felkerült egy M2HB légvédelmi géppuska a torony tetejére. Ekkor született a döntés, hogy a torony kerüljön az M10A1 alvázra, melyből nagy mennyiség állt rendelkezésre. Végül az 300 darabot rendeltek, majd 1944 június 1-én megkapta a 90 mm Gun Motor Carriage M36 jelzést.

1944 Július 29-én a megrendelést megemelték 600-ról 1400 darabra részben annak köszönhetően, hogy a németek ellentámadást indítottak Normandiában. Mivel azonban kifogytak az M10A1-es alvázból, azért kényszermegoldásként a torony az M4A3 alvázra került, így született meg az M36B1-es verzió, melyből 187 darabot készítettek.

Az utolsó típus, melynél visszatértek az M10 alvázhoz a M36B2, melyet még 1945 májusában is gyártottak.

A tankvadászt különlegessé teszi a torony, mely nem jellemző a többi tankvadászra, ahol tipikusan a löveg csak bizonyos szögben tud kitérni. Nagyobb elmozduláshoz az egész járműnek fordulnia kell, ami nehezíti a célzást. Ebből a tulajdonságából kifolyólag az M36 inkább közelít a tankokhoz azzal a különbséggel, hogy a nyitott torony nem teszi lehetővé, hogy a tankokra jellemzően közvetlenül az első sorban harcoljon.

A tankvadász a II. Világháború után is szolgálatban maradt és harcolt Koreában. Utána több országba exportálták. Megjelent 1965-ös India-Pakisztán konfliktusban és még az 1991-95-ös Horvát függetlenségi háborúban, sőt NATO légicsapások elleni elterelő csalinak is használták a Koszovoi háborúban.

M36B1
M36B1
« of 7 »

Technikai paraméterek:

Személyzet5 fő
Hosszúság 7,47 m
Szélesség3,05 m
Magasság3,28 m
Tömeg 28,6 t
Elsődleges fegyverzet90 mm gun M3
Másodlagos fegyverzetM2HB géppuska
Páncélzat9,5-127 mm
Műszaki adatok
MotorFord GAA V8 dízel motor
450 LE (336 kW)
FelfüggesztésVVSS rugó (Vertical volute spring suspension /
Függőleges tekercsrugós felfüggesztés)
Sebesség42 km/h (úton)
Fajlagos teljesítmény15,2 LE / t
Hatótávolság240 km
M36B1
M36B1
« of 11 »

A makettről

Először is az a helyzet, hogy ezt a makettet véletlenül rendeltem. Nos ez magyarázatra szorulhat. A helyzet az, hogy szerettem volna egy hosszú löveggel szerelt amerikai tankot vagy tankvadászt. Amit eredetileg kinéztem, az a Sherman M4A3(76)W amit árul az Academy, ám annak a doboza kísértetiesen hasonlít az M36B1-re (gyakorlatilag a háttér más csak), és addig-addig pakolgattam a kosárba a webshopon, hogy ez maradt benn.

Az vigasztalt, hogy az első Academy makett, biztosan jó lesz. Amikor futólag átnéztem a dobozt, úgy látszott, ez egy korrekt makett lesz. Még a kezdeti lépéseknél sem volt semmi sem gyanús, de aztán kiderült, hogy itt nagy bajok lesznek.

Az a baj, hogy az Academy nagyon sok M4 alapra épülő makettet ad ki, melynek az az eredménye, hogy bedobál mindenféle szettből való keretet, hogy aztán kijöjjön belőle valami. Vagyis egyetlen jó makettje sem lehet ebben a műfajban, de annál többet tud kiadni.

Az első csalódás a vezető bebúvó nyílásainál és azok fedeleinél és zsanérjainál ért. Nem tudok mit mondani rá, egyszerűen úgy rossz, ahogy van. Tény és való, nem egyszerű feladat, ugyanis ezen fedelek nem simán felfelé, hanem felfelé és előre nyíltak, vagyis a nem olyan könnyű lemodellezni, de azért ennyire nem is nehéz. Nos, az Academynek nem is sikerült. Éreztem a szándékot és valahogy el is jutottak a készítők odáig, hogy máshogy kell megoldani, mint ahogy szokás, de a megoldásra nem jöttek rá.

Ebből az jött ki, hogy olyan sután félig vízszintesen került fel az ajtó. Nagyon sokat alakítgattam rajta, de ennél csak rosszabb eredményt kaptam volna, ha tovább kísérletezek. Sokkal jobban jártak volna, ha simán kiöntik a nyitott és a zárt állapotot és egyben kellett volna felhelyezni a makettre.

A másik nagyon komoly probléma a tank elején található, a sebességváltó felett végigfutó szegecses panel. Ez úgy kerülne oda az építési leírás szerint, hogy az alváz alsó felére kéne rögzíteni, majd a legutolsó lépésben, amikor az alváz felső felével összeillesztenénk, kerülne a helyére. Ez az elmélet. A gyakorlat az, hogy én nem tudtam úgy illeszteni, hogy az ki is nézzen valahogy. Képtelenség ugyanis úgy illeszteni a neki kiszemelt helyre, hogy valahol ne legyen rés. Annak a résnek a kitöltése pedig nem egyszerű és sajnos nem is lett jó.

És akkor még nem említettem a hiányos leírást, és a sutábbnál sutább megoldásokat. Az alváz lövegtorony nyílása például úgy van kialakítva, hogy „mindenre jó legyen”, amiből következik, hogy az ember vért pisál, amíg leszedi a belső részét ami ki van könnyítve valamennyire, de az pont nem ér semmit. Órákig kellett mikrofúróval csiszolgatni, igazítani. Valószínűleg, ha az M4A3 verziót rakja össze az ember, akkor sem jó a megoldás, csak akkor a hézagtömítéssel kell szenvedni.

Gyárilag gumilánctalpat kapunk, amit én mindig lecserélek minimálisan szemenként összerakhatóra, de ha lehet, működőre. Lehet, hogy az amerikaiak nem építettek sokféle tankot, de úgy látszik a tervezők a lánctalpak tervezésében élték ki magukat, mert abból van bőven. Ráadásul nem is egy készletet, hanem két készletet kellett beszerezni, ugyanis a T48-as lánctalpra kerül egy kacsacsőr, melyet a Bronco külön árul.

A működő lánctalpakkal ugyan van gyakorlatom, ám el kell mondjam, ettől a készlettől majdnem a kardomba dőltem, ugyanis a ugyanis a lánctalp minden egyes szeme öt darabból áll, amire még rájön a kacsacsőr, vagyis hat elemet kell összeragasztgatni egyetlen szem kedvéért. A nagyobb baj, hogy a futófelület összeragasztását úgy kell megoldani, hogy nehogy összekenjük a két oldalt futó csapszeg furatát, mert különben a lánctalp nem mozog. Ezt kell kivitelezni kb. 200 alkalommal, és garantálom, hogy mindenki hibázik 10-20 szemenként, ami azt jelenti, hogy pont ott nem lesz megfelelő, ahol kéne.

A festéssel alapvetően nem volt gond. A szokásos Gunze H38 (Steel Red) ment az alapozáshoz, amire jött az alapszín, vagyis a Gunze H304 (Olive DraB), bizonyos alkatrészekhez, a ponyvához Gunze H80 (Khaki) a szerszámok fa nyeléhez Gunze H37 (Wood Brown) kellett.

A lánctalp acél alapszínt kapott, és mivel itt a futófelület gumírozott és nem a görgő, ezért ott Revell 9 akril kellett.

Összefoglaló

Ez egy egész szép tankvadász volt életben. A 90 mm-es lövegének köszönhetően mindet kilőhetett, ami a szeme elé került, igaz, valószínűleg őt is kilőtte minden, ami meglátta. A sima M36 Jackson számossága miatt hatással lehetett a háborúra, míg az M36B1 a 187 darabjával nem hiszem, hogy bármivel is összefutott volna.

A makett viszont egy katasztrófa volt. Tényleg ez volt az első makett, ahol elgondolkodtam, hogy nem is fejezem be. Annak ellenére, hogy nem lett kimondottan vállalhatatlan, messze több munkaóra ment bele, mit amennyit megért. Lehet, hogy még építem egy M4A1-re épülő M36-ot, de az biztos, hogy nem Academy makett lesz, mert abba pont ugyanezek a használhatatlan elemek vannak belepakolva, mint ebbe.

JagdTiger, a nagyon nehéz ragadozó

Fegyver neve: Sd. Kfz. 186 JadgTiger

Haderő: Harmadik Birodalom

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:72

Makett gyártója: Trumpeter 07273

Bevezetés

A tankok egy olyan fegyvernem, mely az I. Világháborúban született, a két világháború között fejlődött, de végleges formáját a II. Világháborúban kapta. Ezen belül is egy külön család a tankvadászok családja, mely olyan speciális fegyvernem a páncélozott járműveken belül, melyet kimondottan a tankok megjelenése hívott életre. Még ennél is különlegesebb ezen belül a JadgTiger, mely a végletekig tolta a határokat. Annak ellenére, hogy már egy tévútnak bizonyult, mégsem mehetünk el mellette, mert életképtelen volt ugyan, de mérnökileg tekintélyt parancsol.

A fegyver története

Hivatalos nevén Panzerjäger Tiger Ausf. B, vagyis Páncélvadász Tigris B verzió, mely a Tigris II, vagyis pontosan a Panzer VI B alvázára épült. A német tankok fejlesztéshez használt jelölés alapján Sd. Kfz. 186. 71 tonnájával a legnehezebb páncélozott harci jármű, mely a II. Világháborúban szolgált.

Fegyvere a 128 mm PaK 44 L/55 löveg, mely képes volt bármilyen szövetséges páncélozott jármű elpusztítására annak hatótávolságán kívül. Túl későn és túl kis számban állt szolgálatba ahhoz, hogy bármilyen hatása is legyen, ám szolgált a Keleti- és Nyugati-Fronton is. Összesen 150 darabot rendeltek belőle, melyből 70-88 darabot gyártottak le. Összesen három példány létezik napjainkban, melyek múzeumban láthatóak.

A Stug III, Marder I, Marder II és Marder III sikerein felbuzdulva a német hadvezetés úgy döntött, hogy egy meglévő tank alvázát veszi alapul. A tankvadász fegyvernem lényege hogy a forgatható lövegtorony elhagyásával tömeget, és költséget csökkenthetünk, mely lehetővé teszi, hogy nagyobb fegyverrel és nagyobb számban lehessen gyártani őket.

1942 elején a német hadsereg úgy ítélte meg, hogy a 128 mm-es löveg lenne a megfelelő, ezért 1943 elején el is döntötték, megpróbálják a Párduc és a Tigris tankokat 128 mm-es löveggel felszerelni. A fából készült modellekből azonban kiderült, hogy a Párduc tornyába nem fog elférni ez a fegyver.

Két prototípus készült: egy nyolc kerekes, Porsche felfüggesztéses és egy kilenc kerekes átlapolt kerekekkel szerelt, Henschel felfüggesztéses, melyekből a Tigris II készült végül. A prototípusok 1944 februárjára lettek készen. Kezdetben a Jadgpanzer VI nevet kapta volna, ám később lett Jadgtiger és kapta az Sd. Kfz. 186-ot.

A JadgTiger fejlesztése ugyanazt az elvet követte, mint a JagdPanther, vagyis egy teljesen zárt, páncélozott küzdőtérben kapott helyet a fegyver és a legénység. A „torony” az alváz teljes szélességéig kiér. Viszont a homlokpáncélzat a JagdPatherrel ellentétben nem ferdén haladt a tetejéig, hanem lépcsőzetes maradt. Ennek következtében kaphatott egy igen vastag, 250 mm páncélzatot. A löveg 10 fokban tudott kitérni a középvonaltól. Ha a célpont oldalról közelített, az egész járműnek fordulnia kellett.

Legnagyobb gyengeségének az alultervezett motor bizonyult. A németek balszerencséjére több JagdTiger állt le motorikus hiba, vagy üzemanyaghiány miatt, mint amennyit a szövetségesek ki tudtak lőni.

Általában igaz volt, hogy a háború kései szakasza már nem kedvezett a fegyver bevetésének. A személyzet tapasztalatlan volt és morálja alacsony. A fegyvert nagyon nehéz volt megmozdítani. A nagy kaliberű löveg már kis távolság megtétele után is elállítódott, újra kalibrálást igényelt, illetve mozgatáshoz mindig rögzíteni kellett nagy súlya miatt.

A szövetségesek légi fölénye miatt is nehéz volt mozgatni őket, így a személyzet a legtöbb esetben hátra hagyta a tankvadászt.

Jól példázza a helyzetet az, amikor egy JagdTiger felkapaszkodott egy magaslatra és megpillantott 5 szövetséges tankot 600 méterre. A szövetséges tankok közül 2 visszavonulásba kezdett. Három tank nyitott tüzet, ám a 250 mm-es páncélzat felfogta a lövéseket. A tankparancsnok idegei azonban felmondták a szolgálatot, és ahelyett, hogy hátratolatott volna, elkezdett fordulni. A vékonyabb oldalpáncélt végül a szövetséges tankok átütötték. A hat fős német személyzet meghalt.

Azt, hogy mire lett volna képes ez a fegyver hozzáértő kezekben, talán az 1945 január 17-én lezajlott csata mutatja. Két JagdTiger támadt négy megerősített bunkerre 1 km távolságról. A páncélozott bunker tetejét két lövés megsemmisítette. Az ellentámadást indító Sherman tankok robbanó gránáttal támadtak. A csata folyamán 46 lövedéket és 10 tankelhárító lövedéket lőttek ki a két támadó JagdTiger-re, ám azokban nem keletkezett kár.

1945-ben egy menetoszlopra csapott le egyikük, ahol 11 tankot és 30 páncélozatlan vagy könnyen páncélozott járművet lőtt ki.

Vagyis, ha meg akarjuk ítélni a JagdTiger hatékonyságát, nehéz dolgunk van. Egyfelől nem mehetünk el a tény mellett, hogy egy olyan szörnyeteget alkottak, mely valóban elpusztíthatatlannak bizonyult. Ebből a szempontból igaz, hogy valóban ő lett a végső tankvadász, vagyis, minden ellensége tankot ki tudott lőni, míg őt nem tudták kilőni.

Azonban ne tévesszünk két tényt szem elől. Egyfelől a németek kezdtek kifogyni a nyersanyagból, emberanyagból, tapasztalatból. Vagyis egy ilyen helyzetben belefogni egy olyan tank gyártásában, amely bonyolultságában és nyersanyagigényében maximálisan felülmúlja az előzőeket, szerintem nem jó stratégia.

Másfelől az is egy fontos tény, hogy a háború vége felé megjelentek a harctéren a kumulatív lőszerek, vagyis azon lőszerek, melyek hatékonysága nem feltétlenül az űrméreten múlt. Vagyis a páncélzat ész nélküli növelésére kimondhatjuk: egyértelmű zsákutca.

A dolog pikantériája, hogy a kumulatív lőszerre épülő páncélöklöt tulajdonképpen a németek hozták ki a harctérre, sőt a háború kezdeti szakaszában is jól álltak ezen technológiával. Csakhogy a háború elején arroganciájuknál fogva nem feltételezték, hogy erősen páncélozott tankokkal fognak találkozni, a végén pedig már inkább csak másolták az ellenfelet, minthogy irányították volna.

Erre később a német hadvezetés is rájött, és teljesen elkésve elkezdték szabványosítani a tankokat, hogy ugyanazon alkatrészeket felhasználva az összes szükséges fegyvernemet ellássák.

Vagyis a JagdTiger akkor lett volna hatékony, ha jóval korábban és jóval nagyobb számban gyártják, vagy, ha egyáltalán nem gyártják le. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy míg a szövetséges haderők központi irányítás mellett gyártottak, a németek a háború majdnem legvégéig kitartottak a nem hatékony, több cég által gyártott, egymással nem kompatibilis modelleket eredményező gyártás mellett.

Ha engem kérdez valaki, akkor azt mondom, hogy a JagdTiger egy érdekes fegyver, szép formájú fegyver, ám nem jó fegyver.

No Images found.

Technikai paraméterek:

Személyzet6 fő
Hosszúság 10,65 m
Szélesség3,6 m
Magasság2,8 m
Tömeg 71,7 t
Elsődleges fegyverzet128 mm PaK 44 L/55
Másodlagos fegyverzet7,92 MG 34 géppuska
Páncélzat250 mm lövegpajzs, felépítmény elől
150 mm törzs elől,
80 mm oldalt, hátul
Műszaki adatok
MotorV-12 Maybach HL 230 P30 motor
690 LE (515 kW)
FelfüggesztésTorziós rugó
Sebesség21-34 km/h
Fajlagos teljesítmény9,6 LE / t
Hatótávolság80-120 km

A makettről

Ez a makett a egyszerre épült a szintén 1/72-es Trumpeter KV-1 és Char B1 tankokkal. Amitől itt is a legjobban féltem, az a tank gumis lánctalpa. A makett nem volt kimondottan kidolgozott és sajnos maradt rajta egy komolya hiba. Csak a legvégén vettem észre, hogy a Trumpeter valamilyen furcsa okból hézagosan öntötte ki a tank elején helyet kapó alkatrész nyelét.

Mivel azonban már minden elkészült, amikor észleltem a hibát, már nem javítottam ki. Ettől függetlenül más hiányosságot nem tudnék elmondani. Nyilván egy műanyag lánctalp jobban állt volna rajta, de ez is tűrhető lett.

Sd. Kfz. 185 JagdTiger
Sd. Kfz. 185 JagdTiger
« of 16 »

A gumilánctalppal annyit kellet csalnom, hogy van bizonyos helyeken a sárhányó és a lánctalp között, valamint alól a lánctalp és az első görgő között némi szivacs. Erre azért volt szükség, mert különben a lánctalp elkezd össze-vissza csavarodni, illetve nekiütközik a felépítmény aljának. Szerencsére a a lánctalp kellően széles, szóval nem látványos a hiba.

A festésnél egyszínű festést választottam, ami a Gunze H79 DunkelGelb lett. A lánctalpra a megszokott AK 3086 Gun metal került. A lövegcső elvileg mozoghatna. Nincs mechanikailag teljesen jól megoldva, de, ha az ember nem ragasztja a helyére, akkor egészen élethűen tud mozogni, bár én rögzítettem.

A matricák, amiből nincs túl sok, szépen felkerültek. Van hozzá még két toronyszám, de ahogy az archív képeket nézegettem, ezen típusra nem igazán festették fel. Hivatalosan a torony oldalára a felségjelzés fölé kellene kerüljön, de eltekintettem a felhelyezésétől.

Összefoglalva

Nem tartozom azok közé, akik fanatikusan vallják, hogy a németek kezében ott volt a háború végkimenetelét megváltoztató csodafegyver. Igen, egy időben szerettem a Halál 50 órája filmet, de az ember felnő. Háborút megváltoztató ütőkártyája az amerikaiaknak volt és úgy hívták: atombomba.

Minden más csak egy érdekes hadtörténeti érdekesség, vagy mérnöki műtárgy. A JagdTiger egy olyan kétségbeesett próbálkozás véleményem szerint, ami mérnöki szemmel lenyűgöző tud lenni, ám racionálisan gondolkodva egy hibás konstrukció.

Amiért én mégis kicsit a szívembe zárom, az a nagyon-nagyon letisztult formája. Nincs semmi felesleges elem a törzsön vagy a tornyon. Minden hatalmas, minden egyenes, letisztult. Ez a fegyver egy dologról szól: a nyers erőről. Még az is lehet, hogy elkészül egyszer 1/35 méretarányban is.

Az biztos, hogy nem ez a fegyver az, amiben maradandót alkottak a hadmérnökök, viszont az biztos, hogy tiszteletet parancsol pusztán azzal, hogy megalkották.

KV-1, ami elrontotta egy hadsereg kedvét

Fegyver neve: KV-1 M1942

Haderő: Szovjetunió

Típusa: Nehéz tank

Méretarány: 1:72

Makett gyártója: Trumpeter 07231

Bevezetés

A KV-1 egy megkerülhetetlen tényező, ha a II. világháborúról beszélünk, mivel kihatással volt az eseményekre. Nem feltétlenül úgy, hogy kimagasló harctéri teljesítményt nyújtott, hanem azért mert ott volt a harctéren. Mivel ott volt, és németek nem tudtak vele mit kezdeni, ezért kénytelenek voltak újabb és újabb tankokat tervezni és gyártani, ahelyett, hogy maximalizálták volna a meglévők gyártási kapacitását. Ha úgy tetszik anyagcsatává tette a tankokkal vívott háborút.

Most elővettem pár 1/72-es makettet, melyből ő az egyik. Lássuk, a történetét!

A fegyver története

A Vörös Hadsereg által a II. Világháborúban használt, KV névre hallgató nehéz tankokat Kliment Voroshilov védelmi komisszár után nevezték el. A háború korai szakaszában a legkeményebb páncélzatról váltak ismertté. A KV-1 és KV-2-es tankok képesek voltak nagy lészámú német gyalogságot feltartóztatni. Éppen ezért ebben az időszakban a német tankok nagy ívben kerülték őket, mivel fegyverzetük túl gyengének bizonyult az „Russischer Koloss„, vagyis az „orosz kolosszus” ellen.

A KV tankok teljesen védettek voltak a 3,7 cm KwK 36-as illetve a rövid csövű 7,5 cm KwK 37 páncéltörő lövegek ellen, amik a megszálló német Panzer III és Panzer IV-es tankokon előfordultak. Amíg a németek nem tudtak újabb lövegeket fejleszteni, addig a KV-1 a 8,8 cm Flak löveget leszámítva sebezhetetlen volt.

A Szovjetunió megszállását célzó Barbarossa hadművelet kezdetekor a 22000 orosz tankból 500 volt KV-1-es. A háború előrehaladtával világossá vált, hogy a T-34-es közepes tank jobban teljesít, mint a drágább KV tankok, ezért a háború vége felé a KV inkább a nagyobb, IS széria fejlesztés alapjává változott.

A fejlesztés története 1920-ban kezdődött, amikor az orosz hadvezetés éppen kiábrándult a több tornyú T-35-ös tankból. A T-35-ös tank úgynevezett „áttörésre” tervezett tanknak lett szánva, vagyis nagyon nagy tűzerővel és vastag páncélzattal, ám kevésbé mozgékonyra tervezték. A Spanyol polgárháború megerősítette a szovjet vezetést, hogy erősen páncélozott tankokra lesz szükségük.

Érdekes megjegyezni, hogy az I. Világháború után minden nemzetnek komoly fejfájást okoztak a tankok abból a szempontból, hogy senki sem tudta igazán, milyen formában fogják őket bevetni a következő háborúban. Mivel senki sem merte megkockáztatni, hogy ne rendelkezzen ezzel a fegyvernemmel, mindenki fejlesztette, de eltérő módon:

  • Németország – Könnyű tankok, nehezek nem készültek el, Villámháború, avagy mozgékonyság, az ellenfél gyors bekerítése
  • Anglia, Franciaország – I. Világháború stratégia átültetése tankokra, vagyis nehéz és könnyű tank párhuzamos fejlesztése, de mindkettő elégtelen számban
  • Amerika – Könnyű, közepes tank fejlesztés, lovassági taktika átültetése tankokra
  • Szovjetunió – Kiegyensúlyozott, tudatos, könnyű, közepes, nehéz tank fejlesztés és gyártás nagyon nagy mennyiségben

Számtalan terv született, de a közös vonások a nehéz páncélzat, torziós rugózáson alapuló felfüggesztés, széles lánctalpak, és hegesztett, vagyis nem szegecselt illesztés. Az iránymutató fejlesztés az SMK-ban öltött testet, mely két lövegtoronnyal (76,2 mm és 45 mm) szereltek fel. Az SMK tervezőjét kérték fel egy egy tornyos verzió elkészítésére. Az egyik torony elhagyása lehetővé tette, hogy további front páncélzatot kapjon a tank.

Amikor a Téli háború, vagyis a Finnek elleni háború elindult, akkor három nehéz tankot küldtek a harcokba, hogy lássák, melyik szerepel a legjobban, úgy mint az SMK, KV és a T-100. A három verzió közül a KV tankok magasan verték a másik két konstrukciót, főleg a páncéltörő fegyverekkel szembeni hatékonyságának köszönhetően. Ennek hatására 1939-ben 50 KV tankot rendelt a hadvezetés. Mivel a hadjárat során elég nagy nehézséget okozott a finn bunkerek lerombolása, szükségesnek látták egy tarack ágyúval szerelt változat megalkotását is. A két verziót először „kis tornyos KV” és „nagy tornyos KV”-nak nevezték, majd a 76 mm-es löveggel szerelt verzió kapta a KV-1, a 152 mm-es löveggel szerelt verzió a KV-2 jelzést.

A KV tankok először Raseiniai-i csatában német erőkkel, ahol 200 német tank tört át a Litván határon. Szemből a német tankok nem tudtak mit kezdeni a KV tankokkal, ezért kénytelenek voltak oldalba kerülni őket és robbanótöltettel illetve célzott tüzérségi tűzzel elpusztítani őket. A csatában több, mint 200 orosz tank veszett oda, köztük 29 KV.

A tanknak a jó páncélzata és tűzereje mellett voltak hiányosságai. Nehezen lehetett sebességet váltani. Volt némi igazság abban, miszerint a tankok vezetői kalapáccsal váltanak sebességet, illetve kilátni sem lehetett belőle jól. A 45 tonnás súlya soknak bizonyúlt. Sebessége nagyon alacsony volt és sok hídon nem tudott átkelni. Gyakorlatilag kétszer olyan nehéz volt, mint bármelyik német tank a Tigris megjelenése előtt. Ráadásul a tűzereje nem szárnyalta túl a T-34-es tankét.

1942-re megváltoztak a dolog a fronton. Megjelentek a hosszú csövű 50 ás 75 mm-es lövegek a német haderőnél, melyek már áthatoltak a páncélzaton, illetve a levegőből is sebezhetővé vált a tank. Ráadásul a német Tigris megjelenésével a löveg is elavulttá vált.

Amikor a Szovjetunió szorongatott helyzetében áttelepítette a gyártást az Ural mögött lévő Tankograd komplexumba, a KV-2 gyártásával felhagytak. A KV-1 további páncélzatot kapott, ám tűzereje nem változott.

Később a tankparancsnokok kívánságára megalkották a kevésbé páncélozott KV-1S verziót, melynek már elfogadhatóvá vált a sebessége (45 km/h). Többen a legjobb KV tank verziónak tartják ezt a típust.

1943-ra viszont világossá vált a nagyobb számban megjelenő Tigris és Párduc tankok miatt, hogy változtatni kell. Így született a KV-85, mely új tornyot kapott, amiben a 85 mm-es D-5T löveget. Ez a löveg már képes volt átütni a Tigris páncélzatát 1000 méter távolságból. Ez a verzió rövid életű volt. 1943-ig gyártották, amikor is a tervező, Voroshilov kiesett Sztálin kegyeiből és helyette az Iosif Stalin, vagyis az IS széria került előtérbe.

Viszont vegyünk észre egy nagyon fontos dolgot azzal kapcsolatban, mennyire életképes volt ez a tank konstrukció. A politikai csatározást és Sztálin paranoiáját leszámítva (KV IS tank alváz lényeges eltéréseket nem mutat) ez az alváz az egész világháború alatt ellátta a nehéz tank szerepét, míg a német hadseregnek ugyanezen eredmény eléréséhez 5 alváz és számtalan felfüggesztés kifejlesztése kellett (Panzer III -> Panzer IV -> Panzer V -> Panzer VI -> Panzer VI B).

No Images found.

Technikai paraméterek:

Személyzet5 fő
Hosszúság 6,75 m
Szélesség3,32 m
Magasság2,71 m
Tömeg 45 t
Elsődleges fegyverzet76.2 mm M1941 ZiS-5 löveg
Másodlagos fegyverzet3× vagy 4× DT géppuska
Páncélzat55-60 mm
Műszaki adatok
MotorModel V-2 V12 dízel motor
600 LE (450 kW)
FelfüggesztésTorziós rugó
Sebesség35 km/h (kis túlzással, inkább 28 km/h)
Fajlagos teljesítmény13 LE / t
Hatótávolság200-240 km

A makettről

Ennél a makettnél az a furcsa helyzet állt elő, hogy kimondottan nem állt szándékomban összerakni. Furcsa hobbi ez, mert akkor felmerül a kérdés, hogy miért vettem meg. Azért, mert a makettezés egyfelől arról szól, hogy építjük a maketteket, a másik fele meg arról, hogy vesszük őket. Az arány mindenkinél más. Én próbálok megmaradni az arany középúton.

Más részről Csodabogarat idézve a Kelly hősei filmből: „Egy egy olyan szép tank!”. Ha megnézzük, akkor látszik, hogy arányos, megfelelő helyen van a torony, a cső nem hosszú, nem rövid. A felépítmény nem túl magas, a futóműről ránézésre elhisszük, hogy teszi a dolgát. Ráadásul egyedülálló módon ott van a torony hátulján a géppuska állás. Nem tudom, hányszor kellett onnan géppuskázni, de ott van, ez a lényeg.

A makett egyébként Trumpeter. Itt sem volt vele gondom, mint ahogy eddig egyik Trumpeterrel sem. Egyetlen zavaró dologgal találkoztam, mégpedig a gumilánctalppal, ami már a makett dobozán látható képen is csúnyán van feltéve.

KV-1 M1942
KV-1 M1942
« of 7 »

Ráadásul először próbálkoztam gumi lánctalppal, szóval nem tudtam mi lesz. Végeredményben a dobozképpel ellentétben pont elégséges méretű volt, ami annyiból nem biztos, hogy szerencsés, hogy a KV tankoknak általában lógott a lánctalpa.

Más részről a gumi lánctalpat nem tudta volna szépen felrakni, ha túllógása van. Akkor maximum a felső görgőkhöz lehetett volna ragasztani, de nem hiszem, hogy működött volna.

Az építésnél egy dolog zavart, de most, a cikk írásakor megvilágosodtam. Vannak elemek, amik nem az M1942-es modellre valók, vagyis a vékonyabb front páncélzatúhoz. (Jobb lenne előbb cikket írnom, és utána építenem 🙂 ) Szóval van egy kissé kidolgozottabb elem a homlokpáncél élénél, de a megvastagított páncélhoz az nem az M1942-es eleme.

A festés itt egy kicsit máshogy alakult, mint szokott. Alapozni a Gunze akril H38-al alapoztam. Utána jön ugye az orosz tankoknál szokásos AS zöld (Ahogy Sikerül), ami most esetünkben rendhagyó módon Model Master 2129 lett. Az a helyzet, hogy ezt a festéket nagyon régen vettem és nagyon jó festék egyébként, de mióta Gunze a favorit, hanyagolom. Először is irtó büdös, és arany árban mérik a hígítóját, viszont az tény, hogy nagyon, de nagyon jó vele dolgozni. Mivel mostanában maszkban festek, a szag nem számít, és még hígítom is volt hozzá, szóval úgy voltam vele, ne menjen tönkre.

A baj ott jött, hogy a Model Master zománc festék, vagyis a bemosáshoz használt Sansador oldja. ezért jobb híján kapott egy Gunze H302 Green réteget és arra még egy fényes lakkot. Na így már csak egy kicsit jött fel a szín a bemosásnál.

A lánctalpra AK 3086 Gun metal került.

A matricákat nem vitték túlzásba. Érdekes, hogy az egyik Facebook csoportba most rakta szintén össze valaki ezt a készletet és némileg fennakadt azon, hogy nincs vörös csillag a toronyra. Én elég sok archív képet megnéztem és tipikusan nem volt vörös csillag a tornyon. Már csak praktikus okok miatt sem érdemes egy rikító piros jelölés feltenni a tank kritikus pontjára, megkönnyítve a célzó dolgát. Annyira még az oroszok sem voltak kommunisták.

Ettől függetlenül a matricánál vigyázni kellett. A torony íve miatt egyben felrakva a hosszú szöveget csúnya eredményt kapunk. Több ponton szét kell vágni a betűket, hogy megkapjuk az egyenest. Ezt praktikus még a leáztatás előtt megtenni, nekem utólag jutott eszembe, de még sikerült helyre hozni a hibát. Egyébként a matricák jók, vékonyak, nem látszódik a kontúr.

Összefoglaló

A tankon nem sok részlet volt és nem is akartam nagyon variálni vele. Az építés felénél úgy voltam vele, hogy a lánctalp úgysem lesz tökéletes, ezért nagyon kár variálni a többi részével.

Ennek ellenére én meg vagyok elégedve a végeredménnyel. Ha a lánctalp műanyag lett volna, akkor még szebb eredmény kijöhetett volna.

Char B1 bis, a bukott ígéret

Fegyver neve: Char B1 bis

Haderő: Franciaország

Típusa: Tank

Méretarány: 1:72

Makett gyártója: Trumpeter 07263

Bevezetés

Amikor elkezdtem makettezni, volt egy olyan elképzelésem, hogy kronológia sorrendben kezdem összerakni a maketteket. Ez a terv akkor dőlt meg, amikor rájöttem, nem áll rendelkezésemre végtelen hely és idő ennek magvalósításához a nagyszámú tank és egyéb harcjármű miatt, ezért más irányokban indultam.

Azt viszont határozottan megfogadtam, hogy a Char B1 mindenképpen szerepelni fog a gyűjteményeben akármi is lesz. Miért? Mert ő is egyike a méltatlanul elfelejtett tankok sorának, melyek csak azért nem kerültek az őket megillető helyre, mert nem használták őket megfelelően.

Azért jött el most az idő, mert múltkor, amikor összeraktam az 1/72 méretarányú Tigrist, rájöttem, hogy olyan régen foglalkoztam már 1/72-es makettel.

Ezért hát előkaptam most hármat az 1/72-es gyűjteményből, hogy összerakjam, és ő volt azt egyik.

A fegyver története

A Char B1, a francia közepes tank, a két világháború között született. Megjelenésében még az I. világháború jegyeit viseli magán. Franciaország fegyverkezéséről egyébként ebben a cikkben olvashattok részletesebben.

A tankot eredetileg az ellenséges vonalak áttörésére, tehát nem gyalogsági tanknak tervezték. Eredetileg fő fegyverzete egy 75 mm-es tarack ágyúból állt volna, ám később kapott egy 47 mm-es löveggel bíró lövegtornyot is. Így végül alkalmassá vált a „Char de Battle”, vagyis a csata tank funkcióra. Azonban ne dőljünk be, a B, nem a Bataille, vagyis csatából jön, csupán egy jelölés. (Char : szekér)

A tank a 20-as évek elején állt szolgálatba, majd sok csúszás után a tömeges termelés a Char B1 bis-el kezdődött al a 30-as évek végén. Született még egy Char B1 „ter” verzió is, melyből csak prototípusok készültek.

A fegyver a legjobban felfegyverzett és páncélozott tank volt a saját idejében és nagyon hatékonyan helyt állt a német páncélosokkal szemben az 1940-es francia hadjárat során, ám kis sebessége és nagy üzemanyag fogyasztása miatt nem, illeszkedett a II. Világháború villámháború stratégiájához.

Franciaország elesése után a zsákmányolt példányokat a német hadsereg újrahasznosította, mint lángszórós illetve ellátmány szállító vagy mozgó tüzérségi funkcióban.

A terveket eredetileg Jean Baptiste Eugène Estienne tábornok 1919-ben fektette jelentései alapján, melyben azt taglalja, hogyan lehetne tankok segítségével áttörni az ellenséges vonalakt és lerombolni az erődítményeket. A jegyzetekből 1921-ben Edmund Buat tábornok által lett valóság.

A költségek csökkentésének érdekében először egy önjáró löveget akartak építeni. Annak érdekében, hogy a löveg súlyát minimalizálják, a löveg csak fel-le irányú mozgásra volt képes, az odalirányú mozgatásához az egész járműnek el kellett fordulnia. A tank súlyát kezdetben 13 tonnában állapították meg, míg a páncél vastagságát 25 mm-ben. A legénység összesen három tagból állt.

Mivel az ipar igencsak érdeklődött a tank gyártással kapcsolatban, több project is indult. Kettő a Renault és a Schneider (SRA, SRB) egy a FAMH vagy más néven Saint Chamond és végül egy az FCM (FCM 21) által.

A fejlesztések eredménye képpen 1924-re négy prototípus állt készen a tesztekhez. Az már a tesztelés elején látszott, hogy a technikai fejlesztések elégtelenek voltak. A legtöbb prototípusnak azonnal műszaki gondjai támadtak, a karbantartás szinte lehetetlen volt a motor elérhetetlensége miatt.

1925-ban az a döntés születik, hogy az SRB verziót fejlesztik tovább, úgy, hogy megkapja az FCM projekt lánctalpát, és az FAHM felfüggesztését.

Ezek alapján 1925-ben a Renault megrendelést kap három prototípus elkészítésére. A tankkal szembeni elvárások 1926-ban ismét változnak némileg. Fontosabb szerepet kap a tankelhárító képesség, a súlyt 22 tonnában maximalizálják, a legénység számát 4 főre emelik.

Három prototípus épül No. 101, No. 102 és No. 103-as néven 1930-ra. A tankokat folyamatosan tesztelik, számuk 7 darabra emelkedik időközben. A fő gondot az jelenti, hogy a francia hadvezetésen belül két nézet alakul ki. Az egyikük szerint kevés, de nagyon erős, drága tankra van szükség, míg a másik a több, olcsóbb, kisebb tank mellé teszi le a voksát.

Nem sikerül döntésre jutniuk, előáll a szerencsétlen helyzet, hogy mid a két osztályból gyártanak tankot, de egyikből sem eleget. Emeljük ki Charles de Gaulle ezredes nevét, aki nagyon jó érzékkel a közepes, vagyis a nagyobb számú, olcsóbb tankokra teszi le a voksát.

A Char B1 bis verziót 55-60 mm páncélzattal látják el. A toronyba 47 mm L/32 SA 35-ös löveg kerül, amitől tényleges tankká válik. 1937 április 8-tól 1940 júniusáig 369 darab készül belőle a megrendelt 1144-ből.

A tank nagyon jól teljesíthetett volna, ha megfelelő számban áll rendelkezésre, és a franciák nem szórják őket szét kis csoportokra. A német panzerek nem tudtak velük mit kezdeni, sem a Panzer III, sem a rövid csövű Panzer IV nem tudta kilőni tankot. Ugyanakkor az SA 35 löveg minden német páncélos ellen hatásos volt.

A franciák mentségére legyen mondva, hogy a fejlesztés nagyon korai időszakban indult, és az önjáró lövegből alakult át tankká. Utólag könnyű okosnak lenni, de az biztos, hogyha kidobják a korlátozottan mozgatható 75 mm-es löveget a tankból, akkor megkapták volna a II. Világháború legjobb tankját a háború kitörésekor.

B1 bis at Mourmelon-le-Grand
« of 6 »

Technikai paraméterek:

Személyzet4 fő
Hosszúság 6,37 m
Szélesség2,46 m
Magasság2,79 m
Tömeg 28 t
Elsődleges fegyverzet75 mm ABS SA 35 tarack
Másodlagos fegyverzet47 mm SA 35
Páncélzat55-60 mm
Műszaki adatok
MotorRenault soros 6 hengeres 16.5 l benzines 272 le
Sebesség21-28 km/h (terepen-úton)
Fajlagos teljesítmény9,7 LE / t
Hatótávolság200 km

A makettről

Ahogy bevezetőben írtam, ez egy kötelező darab. Nem azért, mert befolyásolta a háború menetét, vagy azért mert hihetetlenül nagy technológiai újításokat tartalmaz, hanem azért, mert ő képviseli az átmenetet az I. Világháború prototípusnak tekinthető tankjai és a modern tankok között. Ő az igazi nulladik mérföldkő.

A makett Trumpeter, amiről nem tudok rosszat mondani. Sokadik Trumpeter makettem és most is csak ajánlani tudom bárkinek, annak ellenére, hogy nem egy népszerű gyártó.

Alapvetően nem vártam sokat a makettől. Ha csak a dobozt nézem nem veszem meg. Kicsit furcsállom is, hogy a doboz borítóképén található makett minősége még az én szememnek is nagyon amatőr munka. Nem tudom, hogy ezzel vajon önbizalmat akarnak-e növelni, de nem vitték túlzásba az biztos

Az összeszerelésnél abszolút nem volt gond. A lövegek végét fúrni kellett azt hiszem. A 45-öst biztos, de azt hiszem a 75-öst is. A tarack lövegpajzsával meggyűlt némileg a bajom és egy kicsit el is csiszoltam, illetve először találkoztam gumilánctalppal, ami fel is került a makettre, ahelyett, hogy a kukában landolt volna.

Ettől az egy elemtől féltem leginkább, úgyhogy azt nagyon körültekintően próbáltam feltenni. Sajnos a két vég illesztésénél a szokásos „szegecseléses” technika nem jöhetett szóba, mivel a kialakítása végett teljes fedésben van a két rész. Maradt a pillanatragasztó. Amitől féltem, hogy hosszabb lesz, mint kéne, de nem így lett szerencsére.

Az egyik oldalon működött az előbb összeillesztem és a kész darabot rakom fel a meghajtott kerék segítségével. A másik oldalon elpattant a dolog, vagyis ott fixen oda lett ragasztva a futómű alsó görgőihez.

Szerencsére túl sok nem látszik ki belőle. A gumilánctalpnak megvan viszont az a kellemetlen tulajdonsága, hogy a festék könnyen lejön róla, szóval hiába festettem le felrakás előtt, újra át kellett festenem felrakás után.

Festéshez Gunze H38 (Steel Red)-alapoztam, amire jött a Gunze H79 (DunkelGelb). Utána került rá a maszkolás, amihez most Panzer Putty-ot használtam, ezután kapta meg a H302 (Green FS34092) zöldet az álcaszínhez.

A lánctalpra AK 3086 Gun metal került, ami nagy sajnálatomra nem olyan szép, mint az AK 798, de most csak ezt találtam 🙁 .

Erre került a szokásos olajfestékes, barna bemosás. A lánctalpnál itt figyeltem, hogy jó sok barna megfolyás legyen a tank oldalán, ugyanis itt a lánctalp által felhordott sárnak muszáj lefolynia a tank oldalán. Most így utólag visszanézve, lehet, hogy kevés lett.

A matricák kimondottan jó minőségűek voltak. Elég sok került fel. Illetve volt nagyon-nagyon kicsit is, mint például a francia trikolór. Ami talán lemaradt az az oldalszám. Láttam képeket, amiken rajta volt, de a festési útmutató nem írta, úgyhogy nem raktam rá. Lehet, hogy kellett volna.

Char B1 "bis"
Char B1 "bis"
« of 6 »

Összefoglaló

Ez egy jó kit. Jó volt építeni, nem is volt olyan nehéz és sokkal jobban sikerült, mint gondoltam. A lánctalp gumi, de mivel a lánctalp folyamatosan és feszesen fut végig az egész tankon tulajdonképpen nem lehet rosszul feltenni. Mindkét löveg mozog, bár én a toronyban lévőt fixáltam, nehogy szétessen a legvégén. Mutatós darab lett és vár még összerakásra egy 1/72-es SOMUA S35.

Sd. Kfz. 132 Marder II D, a fura jószág

Fegyver neve: Sd. Kfz. 132 Marder II D

Haderő: Német Birodalom

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Bronco CB35097

Bevezetés

Amikor elkezdtem a makettezést, nagy vonalakban elképzeltem, mi lesz az fő téma, ami körül mozgok. Mivel hiába szűkíti le az ember a kört a II. Világháborúra, azon belül is egy nemzetre, még a legkevesebb tankot és harci járművel előállítók esetében sincs könnyű dolga az embernek.

Nálam a Marder széria az, ami a fő csapásvonalnak számít, 3-4 makettenként vissza térek ennek típusnak a variánsaihoz. Persze itt annyiban adódik némi nehézség, hogy a Marder egy igen tág gyűjtőfogalma volt azon tankvadászoknak, melyeket rögtönzötten összerakosgattak az éppen rendelkezésre álló eszközökből. Pont ezért is ragadta meg a fantáziámat ez a család.

A fegyver története

A fegyver két lényegi részből lett összeházasítva, melyeket eredendően egyáltalán nem erre a célra szántak. Az alváz a Panzer II tank alváza, amely tankként már a világháború kitörésekor elavulttá vált. Egy könnyű tank alváz, melyre az alapverzióban még löveget sem tudtak feltenni, csupán egy gépágyút.

Ha egy kicsit hátrébb lépünk, akkor jusson eszünkbe, hogy Hitler hatalomra kerülése után azonnal leült a német hadsereg vezetésével, hogy afféle külön alkut kössön velük. Ennek lényege, hogy Németország újra fegyverkezik, vagyis a hadseregnek komoly szerepe lesz az ország jövőjében, ugyanakkor Hitler ígéretet tett, hogy nem indít háborút 1942 előtt.

A német hadigépezet ebből kifolyólag kettő tank, a Panzer I és a Panzer II könnyű tankokat tudta csak nagyobb darabszámban gyártani. Ebből a Panzer I azon túl, hogy alapját adta az első páncélosvadásznak, csak kiképzési célokra volt jó később. Tehát a németek úgy vágtak bele a háborúba, hogy a tudatosan felépített tanktípusokból csak a könnyű típusok készültek el, ezért a jobban páncélozott tankok ellen kényszermegoldásként azonnal éltre kellett hívják a forgatható toronnyal nem rendelkező, ezért nagyobb löveg hordozására képes páncélosvadász fegyvernemet.

A Panzer II-ből két variáns készült, némileg eltérő futóművel és felfüggesztéssel. Az A,B,C,F variánsok negyed laprugós, kis görgős futóművel, míg a D,E a modernebb, Christie-féle felfüggesztéssel bírt.

Ebből a kétféle Panzer II-ből született a kétféle Marder II, vagyis az Sd.Kfz.131 és az Sd.Kfz 132. A 131-esek a német 75 mm-es Pak 40, míg a 132-esek a szovjetektől zsákmányolt 7.62 cm F-22 Model 1936-es löveget kapták (hivatalos német megnevezése: Pak-36(r), orosz megnevezése: M1936). A lényegi különbség tehát a két modell között a löveg, illetve a futómű, illetve az a nem elhanyagolható tény, hogy a 132-es modell 40 centivel magasabb volt 131-es társánál.

A tervezést 1941 december 20-án az Alkett gyár kezdte. A Christie felfüggesztéses Panzer II egyébként a lengyel hadjáratban leszerepelt, ezért ezek tornyait teljesen leszerelték és a legtöbb esetben erődített állásoknál használták fel. A tankot pedig lángszórós tankká alakították.

A zsákmányolt orosz lövegekkel elég meggyőző lett a tűzereje. Az ágyú 450-990 m/s sebességgel indította útjára lövedékét, ami képes volt egy 80-97 mm-es, döntött páncélzatot átütni 1370 méterről.

A fegyverből 201 darabot sikerült összeállítani rekord idő alatt és hamarosan az orosz fronton találta magát. Itt azonban nem szerepelt túl fényesen. A nagy magassága nagyon könnyű célponttá tette, páncélzatról pedig nem igazán beszélhetünk a 10mm-es lemezt figyelembe véve, ami a személyzetet védte.

1943 közepére gyakorlatilag az összes D változatot lecserélték, az alacsonyabb Sd.Kfz 131-es verzióra. Addig összesen Marder II-ből 863-at építettek vagy alakítottak át, amiből kb. 200 darab volt a D típus.

Összességében a fegyvert rendkívül sebezhetővé tette a nyitott küzdőtér, a nagy magasság és gyalogság általi védtelensége, ezért támadó fegyverként nem is lehetett bevetni. A leghasznosabb felhasználása a kulcsfontosságú területek megvédése volt, vagyis amikor egy kedvező tereppontra elhelyezve nagy területet tudott szemmel tartani.

Valójában ez csak egy újabb elkeseredett próbálkozás volt arra, hogy kijuttassák a frontra a 75 mm-es, hosszú csövű löveget, melyet először csak a Panzer IV F2 tank tornyába tudtak beépíteni. Ám ezzel várniuk kellett 1941 november végig, pont addig, amíg a hadiszerencséjük már megfordult.

Marder II D
Sd.Kfz. 132 Marder II D
« of 7 »

Technikai paraméterek:

Személyzet4 fő
Hosszúság 4,81 m
Szélesség2,28 m
Magasság2,6 m
Tömeg 11 t
Elsődleges fegyverzet 76.2 mm Pak 36(r) L/51.5
Páncélzat14,5-30 mm
Műszaki adatok
Motor Maybach Maybach HL 62 TRM 6 henger
140 LE, 104 kW)
Sebesség40-55 km/h
Fajlagos teljesítmény12,7 LE / t
Hatótávolság190 km

A makettről

Építés közben nagyon vegyes érzések kavarogtam bennem. Együtt építettem egy Tamiya makettel, és önkéntelenül is folyamatosan összehasonlítottam a kettőt. Építettem már Broncot és pozitív tapasztalataim voltak. Itt sem beszélhetünk nagyon hiányosságokról, inkább kis fejetlenségről.

Sd. kfz. 132 Marder II D
Sd. kfz. 132 Marder II D
« of 18 »

Kezdjük azzal, hogy kapunk egy gyönyörű építési leírást. Fényes papíron, színesen, nagyon részletese lépésekkel. E mellett kapunk annyi, de annyi alkatrészt, hogy az be sem fér a dobozba. A nem fér be a dobozba szó szerint értendő, ugyanis miután kinyitottam és elkezdtem építeni, soha többé nem tudtam minden visszarakni bele. A végén már kezdtem kételkedni az anyagmegmaradás törvényében, mert amikor már majdnem teljesen kész lett a makett, na akkor még mindig millió alkatrészem volt a kereteken.

Szóval itt kezdődnek a problémák, melyek nem kardinálisak, de éppen elég bosszantóak, mert a rendmániámmal alapvetően ellenkeznek. Ugyanis a helyzet a következő. Ez a makettet legalább kettő, de inkább három makett készleteiből dobálták össze. Maga a fegyver eleve két fegyver összeházasításából született, pont ahogy a makett is. A löveget legalább kétszer a Panzer II-est is másfélszer össze lehetett volna rakni. A lövegnél adott volt két cső, két és félszer a szán, a hozzá tartozó alkatrészek, sőt, még az M1936-os löveg kereke is benne volt a dobozban.

Miért bosszant? Azért nem állatira macerás volt a három A keret közül a megfelelőt megtalálni. Illetve, ha már ennyire nem sajnálták az alkatrészt, amit nyilván a Bronco azon készletéből vették ki, amiből összeáll az M1936, akkor miért nem lehet ténylegesen összeállítani az egészet?

Vagyis ezzel az erővel először is adhattak volna egy kétszer ekkora dobozt, hogy elférjen benne minden. Utána beletehették volna nyugodtan a két és félszer szereplő szerszámok és duplikált Panzer II alváz elemei helyett a hiányzó tornyot, plusz a két és félszer ismétlődő lövegből az egyetlen hiányzó keretet, és máris lehet belőle Panzer II E-t, M1936-ot, vagy Marder II D-t építeni.

Ehelyett a szívem vérzett, és nem is bírtam kidobni a Pak 36 (r) egyébként gyönyörű egy darabban lévő lövegét, mely felesleges volt.

E mellett a készlethez kapunk szemenkénti lánctalpat, amit szerintem külön is árul a Bronco, továbbá végtelen darabból álló fotó maratást, nagyon korrekt matrica készletet, melyből sajnos semmit sem tudtam feltenni az általam választott álcafestés miatt.

Az egész makett építésénél az az ember érzése, mintha egy 1/72-es makettet építenénk. Hihetetlen aprólékos, jól kidolgozott belső terek, az összes lőszerrekeszhez ott a fogantyú és gyönyörű a hátsó drótháló. Szóval ilyen szempontból le a kalappal.

A löveg elvileg tud mozogni, bár a löveg rögzítése lehetett volna stabilabb, hiszen amúgy sem látszik, ezért én a fix rögzítés mellett döntöttem.

Festéshez Gunze H79-et használtam, ahol szerintem végre eltaláltam a dukel gelbet. Kár, hogy nem akadtam rá erre a színre 4-5 makettel korábban. Erre jött a H302 FS34092 zöld és a H47 Red Brown.

A lánctalphoz és fémes részekhez AK798 (Gun metal), Gunze 18 (Steel) és 38 (Steel Red) festékeket fújtam fel. A fa alkatrészek alapszíne a Gunze 66 (Sandy Brown), amit aztán árnyalok pasztellkréta porral. Erre jönnek a nálam szokásosnak mondható Revell 1,2 fényes és matt lakkok. Bemosáshoz pasztellkréta port és olajfestéket használtam.

Összességében

Hibái ellenére szerintem ez egy egészen jó kit. Én személy szerint örültem, hogy összeraktam végre, de tényleg van benne anyag szó szerint. Abszolút nem sajnáltak belőle ki semmit. Lelki szemeim előtt látom, hogy a Broncos ember úgy dobálja bele a különböző más készletekből a dolgokat ebbe: „Hú, ez jó lesz, itt tök jól sikerültek a szerszámok”, „Várj, itt van még egy lövegcső, még pont befér”, „Hú, akkor tegyünk még bele egy lánctalpat is, ha ráülök, akkor még pont lecsukódik a fedél”, „A fene, erről nem is kell semmi, nem baj, én már ki nem veszem a dobozból”.

Ami így utólag nem tetszik a saját munkámmal kapcsolatban az a lánctalp. Jobban rá kellett volna feküdnie a kerekekre felülről. Lehet, hogy ezt még javítom. Bár még van bővel összerakandó Marder, de így most már egész szép kollekció alakult ki belőlük.

Matilda II, az elfeledett keménycsaj

Fegyver neve: Matilda Mk. II A

Haderő: Nagy-Britannia

Típusa: Gyalogsági (infantry) tank

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Tamiya No: 35300

Kiegészítők: Bronco Matilda 2 Infantry tank ‘Flat’ type workable track link set (AB3532), Eduard PhotoEteched Accessories (36094)

Bevezetés

Be kell valljam, amikor elkezdtem makettezni nem szerepelt a terveim között az, hogy összerakjam az összes brit tankot, ám a Crusader megépítése után egyre inkább vágyat éreztem, hogy mégis elkalandozzak ebbe az irányba. Ha pedig brit tankokról beszélünk, akkor nem mehetünk el szó nélkül a Matilda tank mellett, bár valószínűleg nem sokan ismerik ezt a típust.

Én először a Panzer Generál számítógépes játékban találkoztam ezzel a tankkal sok-sok évvel ezelőtt. Ott akkor elég sok fejtörést okozott, de ennek ellenére valahogy eltűnt a történelem süllyesztőjében. De haladjunk sorjában.

A fegyver története

Kezdjük először is a típusával, ami okozhat némi zavart, ugyanis a tankoknál a nehéz, közepes, könnyű besorolásokhoz vagyunk szokva általában, ám ennek a tanknak a típusa hivatalosan gyalogsági tank.

Hogy megértsük ezt a furcsaságot és ne csak annak tudjuk be, hogy az angolok szeretnek különcködni (ami egyébként igaz), visszább kell mennünk időben az I. Világháború végéhez. Akkorra, amikor az Antant, vagyis a Szövetséges Hatalmak győztek, részben annak köszönhetően, hogy bevetették a tankot, mellyel kimozdíthatták a lövészárokban rekedt csapataikat.

Ahogy azt a Tankok története rovatban leírtam, az angolok és a franciák ugyan sikerrel vetették be a tankot a fronton, azok jövőbeni használatáról fogalmuk sem volt a háború végén. Azért nem, mert a háború már nem tartott addig, hogy érdemi tapasztalatokat szerezzenek erről a fegyvernemről.

Ha pedig nincs új tapasztalat, akkor nincs már lehetőség, mint a régi mintára támaszkodni, vagyis a gyalogság, lovasság felosztásra. Vagyis minden olyan tank, mely a gyalogsággal együtt halad és annak támogatását végzi, besorolták gyalogsági, minden gyorsabban mozgót pedig cirkáló (cruiser) tank csoportba.

Ezen két fő csoportba természetesen megkülönböztették páncélozottság szerint a könnyű, közepes és nehéz tankokat. Szóval ezen meglehetősen komplikált besorolási rendszer alapján kétféle közepes, vagy nehéz tank nem feltétlenül volt gyalogsági tank.

Ez a csoportosítás aztán a II. Világháború megindulásával egy szempillantás alatt vált értelmetlenné, ugyanis azonnal kiderült, hogy ez a háború nem a lövészárkokról és a köztük húzódó területek elfoglalásáról, hanem a gyorsaságról, mozgékonyságról és tűzerőről fog szólni.Vagyis a tankokat bővel elég volt a közismert könnyű, közepes és nehéz kategóriába sorolni, amiből a II. világháború végéin igazából egyetlen, közepes harckocsiosztály maradt életben.

Innentől kezdve könnyen kitalálható, hogy a Matilda tank, mint minden gyalogsági tank, lassú jószág, ám igen jól páncélozott, mely határozottan előnyére vált volna, ha a németek megteszik azt a szívességet, hogy nem fejlesztenek tankot és nem állnak elő egy merőben új, tankokra épülő Blitzkrieg stratégiával. Ám így a Matilda, és általában az összes gyalogsági tank egy csapásra értelmetlenné vált és a háború folyamán el is felejtődött és maradt a cruiser tankosztály.

Az A12-es modell terve 1936-ban készült el, és az A11-es Mark 1-est váltotta le, mely eredetileg Matilda névre hallgatott. Az A11-es modell gyártását 1940-ben leállították. A Mark II Matilda II, Matilda senior vagy Waltzing Matilda néven kezdte meg a szolgálatot. A tank páncélzata kiváló volt ám sebessége és tűzereje elégtelennek bizonyult. Azonban ez volt az egyetlen brit tank, mely végigszolgálta a háborút az elejétől a végéig.

A tank 30 tonnát nyomott, vagyis kétszer annyit, mint a korábbi brit tankok. A tornyot hidraulikus motor forgatta. A legnagyobb gyengeségét az jelentette, hogy a 2 fontos ágyúhoz nem gyártottak robbanólőszert, ezért a páncélozatlan célpontjai ellen csak a géppuskáját használhatta.

A homlok hihetetlenül vastag 78 mm volt. Ne feledjük, hogy a háború korai szakaszában a német tankok páncélzata 30 mm volt, a páncéltörő fegyverzetük pedig 37 és 50 mm-es lövedéket tudott célba juttatni. A németek tehát csak és kizárólag a 88 mm-es légvédelmi Flak-al tudták átütni a páncélzatot. Ha pedig ez még nem lenne elég, másik érdekesség, hogy míg a tankok torony, oldalsó és hátsó páncélzata lényegesen vékonyabb a homlokpáncélnál, addig a Matilda szinte minden irányból védve volt a 65-70 mm-es oldal, 55 mm-es hátsó és 75 mm-es torony páncélzat által.

Éppen ezen okok miatt a tornya legendássá vált és 1940 és 1941 között kiérdemelte a Sivatag királynője nevet. Igaz, ennek ára volt. Sebessége terepen 14 km/h, úton 26 km/h volt, vagyis egy kerékpáros könnyűszerrel lehagyta. Motorikusan amúgy sem volt megfelelő a szerkezet, a karbantartása időigényesnek bizonyult.

A felfüggesztését az 1920-as évek közepén fejlesztett Vickers közepes tank C prototípusától kapta. A tankot oldalanként 5 pár kerék mozgatta. A párban található alsó kerekek között vízszintes tekercsrugót építettek be. Felül oldalanként 4 felső görgő található. A rendszerben elhelyeztek még egy nagyobb átmérőjű szíjfeszítő görgőt az első fogaskerék és az első görgőpár közé. Ez a kerék csak a nagyon korai tankoknál figyelhető meg, később ez már eltűnt.

A tank másik sajátossága a furcsa álcafestése, mely nem igazán olvad be a Föld bolygó egyetlen tájegységébe sem. Ennél az álcafestésnél nem is ezt, hanem a hajóknál alkalmazott elvet követték. Vagyis az álcafestés értelme nem az, hogy a tank „láthatatlan” legyen, hanem ez, hogy a tankot becélzó ellenfél igen nehezen vegye ki a tank részletit, vagyis ne tudja könnyen eldönteni, hogy a tank milyen irányban áll hozzá képest, melyik a tank eleje, hátulja, vagy éppen hol található a lőszerrekesz. Ezt a furcsán félig-meddig szimmetrikusan elhelyezett háromszögek biztosítják.Általában is igaz, hogy az angolok inkább tekintettek hajóként ezekre a tankokra, mint járművekre.

A gyártás 1937-ben kezdődött, ám 1939-ben csupán kettő tank állt hadrendbe. A háború folyamán összesen 2987 darabot gyártottak. A II. Világháború kitörésekor 23 darab állt rendelkezésre, melyek a német tankok számára kilőhetetlenek voltak. 1940 május 21-én , a brit expedíciós haderő részeként Arras térségében ellentámadást indítottak, amivel komoly fennakadást is okoztak a német erőknek, ám utánpótlás hiány miatt a támadás elakadt. Végül az összes példányt hátrahagyták a Dunkirki evakuálás előtt.

1940 és 1942 között Észak-Afrikában teljesített szolgálatot, ahol jól szerepelt. Diadalmenete a német 50 mm és 75 mm Pak tankelhárító lövegek megjelenésével ért véget, melyek már képesek voltak kilőni őket ütközetben. Szerepét lassan átvette a Mk III-as Valentine és a
„heavy cruiser” Cruiser Mk II (A10) tankok, melyek gyengébben páncélozottak voltak, de olcsóbban lehetett előállítani őket és ugyanolyan tűzerőt képviseltek.

A Vörös Hadseregnek is küldtek 1084 darabot, melyből 918 érkezett meg. Lassúsága miatt nem igazán voltak bevethetőek. Páncélzatban ugyan egy súlycsoportban volt a szovjet KV-1-es tankokkal, ám tűzerőben bőven alulmaradt, ezért ott nem volt jelentőségük. Később az oroszok módosítottak a tankon.

A németek is felhasználták az angolok által hátrahagyott darabokat. A tank utolsó szereplésére az 1948-as Arab-Izraeli háborúban került sor és Egyiptom betette be Izrael ellen. Jelenleg 70 példány található különböző múzeumokban belőlük.

Matilda II
Matilda II
« of 4 »

Technikai paraméterek:

Személyzet4 fő
Hosszúság5,6 m
Szélesség2,6 m
Magasság2,5 m
Tömeg25 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat20-78 mm
Elsődleges fegyverzet1x40mm QF 2pdr gun (93 páncéltörő töltény)
Másodlagos fegyverzet1×7.92mm Besa géppuska
Műszaki adatok
Motor2 darab 6 hengeres, 7 literes dízel motor
(AEC vagy Leyland)
Teljesítmény180 LE
Felfüggesztéstekercsrugó
Sebesség26 úton, 14 terepen km/h
Fajlagos teljesítmény7,5 LE/t
Hatótávolság257 km

A makettről

Ahogy a bevezetőben is írtam, ez a makett része a brit tanksorozatnak. Első darabja a múltkor elkészült Crusader volt. Attól függetlenül, hogy cél az összes II. Vh.-s brit tank összerakása, a Matilda mindenképpen kiemelt helyen áll nálam, ugyanis nagyon tetszik a formája.

Igaz, inkább idézi az I. világháborús formát, ám összességében, ha ránéz az ember pont ilyennek képzel egy egy tankot. Arányos, a torony ott van ahol lennie kell, nincs furcsa formája, nem töri meg semmi az egységet. Az elrejtett futómű pedig teljesen egyedivé teszi a konstrukciót.

A Tamiya gyártóval én mindig bajban vagyok. Általában azt tartják, hogy, ha Tamiya, akkor az nagyon szupert, zseniális. Egyfelől ez megint igazolódni látszik. Ugyanis nagyszerű a műanyag és az öntvények minősége. Tényleg öröm vele dolgozni. Az építési leírás aprólékos, helyenként már túlzottan is szájbarágós, ám mégsem stimmel valami.

Ami nem stimmel, az az, hogy ott az a kellemetlen érzés, hogy ugyan prémium makettel van dolgunk, de mégis vannak komoly hiányosságok. MIntha a gyártó nem bírná eldönteni, hogy mennyire legyen aprólékos. A belső tér például teljesen hiányzik, ami rendben is van, de azért egy vezetőülést berak, de hiába, mert ha kinyitnám az egyik fedelet, ami egyébként nagyon profin nyithatóra van megcsinálva, látnánk egy hokedlit a padlólemezen.

Ugyanilyen furcsaság, hogy a felső rész és az alváz összeillesztéséhez ad gumi tömítőgyűrűket, amivel ragasztás nélkül is fixen egymáshoz rögzíthető a két elem, de kérdem én minek? Mivel a kipufogórendszer a legvégén szétszedhetetlenné teszi a felső és az alsó részt, ezért semmi értelmét nem láttam ennek a megoldásnak. Ugyanakkor nem voltak képesek áttetsző műanyag búrát adni a lámpákhoz. Szóval a nagy gonddal, külön becsomagolt, funkció nélküli gumigyűrűk helyett inkább az kellett volna a készletbe.

Matilda II
Matilda II
« of 13 »

A tankhoz kapunk két lánctalpat (gumi, és szegmensekre szétvágott darabokat), vagyis bőven van válogathatunk. Én elkövettem azt a hibát, hogy vettem hozzá működő lánctalpat, ami azért volt felesleges utólag visszatekintve, mert amúgy semmi sem látszik jóformán belőle. Vagyis mind a szemenkénti, mind a gyári megoldás tökéletes lett volna, nem beszélve arról, hogy nagyon sok munkát megspórolhattam volna. A lánctalppal egyébként vigyázni kell, hogy ne kövessük el azt a hibát, hogy a bordázott a lánctalpat vegyük a lyukas helyett, mint én, ugyanis mind a kettőt gyártja a Bronco.

Ezen zavaró tényezőket a makett remekül összeállt. A szokásos lánctalpas szenvedéstől eltekintve (egy szemmel már túl laza, anélkül feszes) nem volt gond. Viszont én nehezítettem a feladatot, ugyanis vetem hozzá Eduard fotómaratást, ami szintén teljesen felesleges lett a végére szinte.

A legtöbb elem ugyanis sokkal csúnyább lesz, mint a gyári megoldásban, vagyis a feljavító készlet többségével nem akartam lerontani az összképet, tehát ez inkább lerontó készlet. Az egyetlen szép részlet, az üzemanyagtartály tartórésze, illetve egy-két pánt. A legszebb a három doboz lett volna, ami a tartókonzollal tényleg szuper lett volna a tornyon, ám később vettem észre, hogy az általam választott festésnél az nincs ott.

Festésnél háromféle álcafestés jöhetett szóba. A felfújt bili kék-barna-sárga, bili kék-sötétzöld-sárga, illetve a sárga-barna foltos mintában. Ehhez a kék-barna-sárga kombinációhoz én végül a Tamiya XF-23 (light blue), XF-59 (Desert Yellow) és a Revell akril 84 (Lederbraun) festékeket használtam. Itt most semmi extra megoldással nem próbálkoztam.

A lánctalphoz és fémes részekhez AK798 (Gun metal), Gunze 18 (Steel) és 38 (Steel Red) festékeket fújtam fel. A fa alkatrészek alapszíne a Gunze 66 (Sandy Brown), amit aztán árnyalok pasztellkréta porral.Erre jönnek a nálam szokásosnak mondható Revell 1,2 fényes és matt lakkok.

A bemosáshoz pasztellkréta port használtam. Mivel sivatagi környezet, ezért rozsdásítani, vagy nagyon sarazni nem akartam. A vontatókábel és a tartaléklánctalpnál lehet, hogy túltoltam a dolgot.

A torony oldalán látható pányvákat újraalkottam a műanyag alkatrész helyett. lakkal átitatott papírzsebkenkőből indultam, amit khaki színűre festettem. Itt megint egy kicsit csalódtam az Eduard „feljavító” készletben, mert az ott lévő pántszerűséget használhatatlannak kellett minősítenem. A készlet valami eszméletlen furcsa mód rögzítette volna ez a torony oldalához, amire nem találtam archív felvételt bizonyítékként, úgyhogy maradt a laza, lekötözés nélküli megoldás. Biztos vagyok benne, hogy ennyi hanyagságot elkövettek a harctéren is.

Összességében

Ez egy jó készlet, élmény volt vele dolgozni és azt mondanám, hogy egészen mutatós lett a végeredmény. Ha tanácsolhatom felejtsük el a kiegészítőket, felesleges pénzkidobás. Ugyanezen készlet megvan orosz verzióban is, amit az angoloktól kaptak. Mivel benéztem és van hozzá lánctalpam, nem elképzelhetetlen, hogy beszerzem valamikor még azt is.

Crusader Mk. I, az első keresztes lovag

Fegyver neve: Crusader Mk. I

Haderő: Nagy-Britannia

Típusa: Könnyű tank

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Italeri No: 6432

Kiegészítők: Friul lánctalp ATL-69

 

Bevezetés

Ez a makett nem tartozott teljesen a tudatosan választott makettek közé. Nem előre eltervezett rendelés volt. Ha jól emlékszem, akkor éppen csak nézelődtem az egyik makettbeszerzési forrásom polcai között, amikor megláttam és megszerettem.

Úgy voltam vele, hogy egy megbízható gyártó (Italeri) egy ilyen szép illusztrációval bíró makettel nem nyúlhatok mellé. No, nem mintha nem ismertem volna felületesen az angol tankokat. Tudtam, hogy elég egyedi a kinézetük. Noha a háború kimenetelére kevés vagy inkább semmilyen hatást sem gyakoroltak, azért örülök, hogy összeraktam.

A Brit tanktervezés nem annyira ismert. Ha a második világháború tankjait emlegetjük, akkor leginkább azonnal a minden laikus által ismert Tigris, T-34, a járatosabbak számára a Panzer III, Panzer IV, Párduc fog eszébe jutni.

Kevesen fognak olyan neveket mondani, mint Matilda, Valentin, Cruiser, Crusader, Cromwell, Comet, Churchill.  Pedig illene.

Nem azért, mert a II. Világháborúban nagy jelentőséggel bírtak, nem is azért mert az I. Világháború után az lett volna várható, hogy Nagy-Britannia, aki elindította a tankfejlesztést, volt a legkiválóbb tanktervező, mert ez így nem is lenne igaz.

Inkább azért, mert ezen tankok szépek. Azért mert ezen tankokban visszaköszönnek azon modern fejlesztések, melyeket elvárhattunk volna más tankoktól. A Brit hadiipari fejlesztés nagyon sajátságos és tele van visszásságokkal. Nagyon sokszor fordult elő, hogy fejlesztettek valami nagyszerűt, majd megvásárolták a technikailag sokkal fejletlenebb amerikai haditechnikát. Néha volt erre racionális magyarázat, néha nem. A Cruiser/Crusader esetében valahol a kettő között van az igazság.

Fejlesztettek és gyártottak sok jó tankot, de zömében az amerikai kölcsönbérleti szerződés keretében M3 és M4-es tankokkal harcoltak. Illetve kisebb/nagyobb politikai nyomásra átalakítottak amerikai tankokat „használhatóbb” variációra.

A fegyver története

A fejlesztés története jó messzire, a két világháború közötti időszakra nyúlik vissza, amikor is a lovasság fejlesztésének érdekében elkezdték a britek elkezdtek dolgozni a cirkáló tank koncepcióján, mivel a hadvezetés nem volt megelégedve a 1930-ban létező tank koncepciókkal.

A cirkáló (cruiser) tankok koncepciója azon alapult, hogy inkább gyártsanak sok mozgékony, könnyű tankot, minthogy kevesebb, közepes tankot. Ezen a koncepción belül is két fő ágra fókuszáltak, úgy, mint a „könnyű” cirkáló és „nehéz” cirkáló tankcsaládra. A előbbi értelem szerűen kevésbé volt páncélozva, mint az utóbbi.

A Brit cirkáló tankok fejlesztése 1938-ban kezdődött az A9 és A10, majd az A13, A13 Mark II, A13 Mark III „Covenanter”, végül A15 Crusader típusokkal.

A számozásba ne keressük logikát, ha az ellenség megtévesztésére találták ki ezt a nevezéktant, akkor zseniálisan beletaláltak. Minden esetre az A9-A13-ig igazából még csak tesztelgették a koncepciót. Mindegyik variáns egy kicsit tér el elődjétől, ám egyik sem lett volna hadrendbe állítva, ha nem tör ki a Világháború.

Vagyis fontos ezen tankok „mentségére felhozni”, hogy egyik sem tekinthető végleges modellnek. Mindegyik egy koncepcióra épült és nagyon apránként tökélesedett. A ténylegesen kiforrt koncepciónak talán az A27 Cromwell tekinthető, ám azt se feledjük el, hogy a ma is hadrendben álló Challenger 2-es tank sem tér el nagyon ettől a formától.

Vagyis, ha erősen akarnék fogalmazni, akkor a britek lassan terveztek, de viszont az örökkévalóságnak szánták a művüket.

Tehát a tank neve hivatalosan: Cruiser Mk VI Crusader (A15). Még jó, hogy nincs elbonyolítva 🙂

Mint minden cirkáló tanknak, a Crusader felfüggesztésének az alapja az amerikai J. Walter Christie féle Christie felfüggesztés. Ezzen felfüggesztésről ebben a cikkben olvashatsz. J. Walter Christie egy amerikai mérnők zseni volt, aki borzalmas modorral és rettentő tehetséggel áldatott meg. Ennek az lett a következtében, hogy a zseniális felfüggesztésére alapuló tankjait hazájában kiröhögték.

Két nemzet nem követte el ezt a hibát: a Szovjetunió és Anglia. AZ előbbitől a BT/T-34, utóbbiból a Cruiser tankok születtek.

Az A15-ös tanknál annyi eltárás volt az A13-hoz képest, hogy az egyenletesebb súlyelosztás miatt nem 4, hanem öt kerékkel tervezték, és változtattak a motoron, motor hűtésen, kormányszerveken. Ezek mellett kapott egy kézzel mozgatható, kicsi géppuska tornyot a törzs bal oldalára, amit sok esetben eltávolítottak a harctéren.

A második torony oka az lehetett, hogy egy ideig tartotta magát a többtornyos tank koncepció. Voltak korai orosz és német tankok is 2-3 toronnyal is, míg végül rájöttek, egy homokgéppuska tökéletesen elég, mivel nem fognak az első világháborúban jellemző sorokba rendezett embertömegekkel találkozni a csatatéren.

A Crusader első bevetésére Battleaxe hadművelet keretén belül került sor Észak-Afrikában. A kezdeti harcokban ez a tank jelentette a fő páncélos haderőt a britek számára, ám tűzereje kevésnek bizonyult. A 2 fontos, 40 mm-es ágyú a háború azon szakaszában már elégtelennek bizonyult. 1942-ben megpróbálkoztak azzal, hogy 6 fontos ágyúra cserélik a löveget, ám könnyebben elérhet M4 Sherman és a Cruiser Mk VIII Centaur/Cromwell miatt második vonalba szorult.

1940 és 1945 között összesen 5464 darabot gyártottak.

Crusader Mk. I

« of 7 »

Technikai paraméterek:

Személyzet 4 fő
Hosszúság 5,97 m
Szélesség 2,77 m
Magasság 2,24 m
Tömeg 18 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 9-20 mm
Elsődleges fegyverzet 1x40mm QF 2pdr gun (130 töltény)
Másodlagos fegyverzet 1×7.92mm Besa géppuska
1×7.92mm Besa géppuska (második lövegtoronyban)
Műszaki adatok
Motor Nuffield 45 V motor
Teljesítmény 340 LE
Felfüggesztés Christie féle felfüggesztés
Sebesség 42 km/h
Fajlagos teljesítmény 18.8 LE/t
Hatótávolság 322 km

 

A makettről

A makett hozta az elvárt Italeri minőséget. Nem mondom, hogy maximálisan, de hozta. Ami nagyon negatívumnak számított és talán pont azért, mert nem számítottam rá, hogy nem voltak a készlethez áttetsző elemek. Ez azért volt állatira zavaró, mert két lámpa is található a tankon. Ráadásul elégé jellegzetessé teszik az egészet. Biztosan át lehetett volna alakítani, de elég nagy munkával, mivel az egész lámpatest egybe volt öntve.

Ez egy olyan negatívum, amire egy Italeri esetén nem számítanék. Én ezt most festéssel próbáltam kompenzálni, úgy ahogy. Nem lett tökéletes, csak amolyan szükségmegoldás.

A tank felfüggesztése, ami kimondottan fontos elem ennél a típusnál, nagyon jól meg van oldva. A kerekek a szegecselt rögzítés miatt a kerekek mozognak, nem fixen rögzítettek, ami nagyon jó.

Az építési leírás néhol pontatlan volt. Akadt olyan alkatrész, melyet utólag kellett áthelyezni, amikor a dobozon végül megtaláltam a pontos helyét. A felső tér kidolgozottságát elviseltem volna, tekintettel a kiszedhető lövegtoronyra. Jó lett volna,, ha minimálisan is, de van belső tér.

A tank lövegtornyának kinyitása például ezért nem valósult meg, Gondolkodtam rajta, de végül elvetettem, mert a nyílás elég nagy ahhoz, hogy a nagy semmit mutogassam vele nyitott állapotban.

A legszebb része a makettnek a festés, ami nagyon megragadott. Sokáig hezitáltam, hogy a dobozon lévő, és inkább haditengerészetre jellemző, festést, vagy a klasszikus zöld festést, vagy esetleg az archív képeken látható „bocimintás” festés legyen. Végül maradtam ennél, mivel sikerült olyan archív képet találnom amin ez látható.

A tank alapszíne Gunze H313 FS 33531, amire jött a két szürke árnyalat. A világosabb H337 FS 35237, illetve a sötétebb H305 FS 36118. Az álcafestés nem volt egyszerű. Mivel elég „göröngyös” a felszín, nagyon sokat bíbelődtem vele, míg elfogadható állapotúra sikerült hozni.

Mivel ilyen macerás volt a festés, illetve amúgy is afrikai hadszíntérről beszélünk, most tartózkodtam a túlzott felületi koptatásoktól. A futómű koszolásánál is a kevesebb=több elv alapján minimális sarat vittem fel. Ehhez pasztellkréta port és AK 041 North Africa és AK 042 Europian Earth pigment keverékét használtam.

Mivel nem akartam sok koszt, ezért a múltkor is bevált víz, hajlakk, pigment, pasztellkréta por,  Winsor & Newton flow improvert vittem fel a felületre. Ez adott neki egy felületi por hatást.

A kerekekre és az alvázra tettem csak olyan port AK pigmentből, ami megül a felületen.

A lánctalp gyárilag gumi, amit cseréltem Friul ATL-69-re, ami tökéletesen illeszkedett. A lánctalp egyébként elég furcsa, nagyon hasonló az orosz BT-7-es kialakításához, ami érthető, mert ugyanolyan felfüggesztés. Laza talajon biztosan nagyon jól működött, ugyanis teljesen zárt.

Crusader Mk. I
Crusader Mk. I
« of 11 »

Összességében

Főleg a festés miatt meg vagyok elégedve az összképpel. Ez egy nagyon különleges tank, viszont az Italeritől elvártam volna kicsit jobb kidolgozást. Elsősorban a lámpák tekintetében. Illetve a toronyról hiányzott egy antennatartó is. Ez is érdekes, mert az antenna megvan, csak az őt rögzítő elem maradt le a keretről. Elviseltem volna fotó maratott alkatrészeket, illetve lett volna még két vontatókábele, amik olyan csúnya kidolgozásúak voltak, hogy nem kerültek fel.

Viszont egy szempontból nagyon fontos makett lesz ez, mert eldöntöttem, hogy megkísérlem összerakni az összes fontosabb brit tankot. Ami biztosan várható, mert már beszereztem, az a Matilda, a A34 Comet és a II. Világháborún kicsit túlmutató Centurion. Ami pedig tervbe van, és külön része lesz a legcsúnyábbak válogatottjának, a Churhill és a Valentine.