Fegyver neve: Matilda Mk. II A
Haderő: Nagy-Britannia
Típusa: Gyalogsági (infantry) tank
Méretarány: 1:35
Makett gyártója: Tamiya No: 35300
Kiegészítők: Bronco Matilda 2 Infantry tank ‘Flat’ type workable track link set (AB3532), Eduard PhotoEteched Accessories (36094)
Bevezetés
Be kell valljam, amikor elkezdtem makettezni nem szerepelt a terveim között az, hogy összerakjam az összes brit tankot, ám a Crusader megépítése után egyre inkább vágyat éreztem, hogy mégis elkalandozzak ebbe az irányba. Ha pedig brit tankokról beszélünk, akkor nem mehetünk el szó nélkül a Matilda tank mellett, bár valószínűleg nem sokan ismerik ezt a típust.
Én először a Panzer Generál számítógépes játékban találkoztam ezzel a tankkal sok-sok évvel ezelőtt. Ott akkor elég sok fejtörést okozott, de ennek ellenére valahogy eltűnt a történelem süllyesztőjében. De haladjunk sorjában.
A fegyver története
Kezdjük először is a típusával, ami okozhat némi zavart, ugyanis a tankoknál a nehéz, közepes, könnyű besorolásokhoz vagyunk szokva általában, ám ennek a tanknak a típusa hivatalosan gyalogsági tank.
Hogy megértsük ezt a furcsaságot és ne csak annak tudjuk be, hogy az angolok szeretnek különcködni (ami egyébként igaz), visszább kell mennünk időben az I. Világháború végéhez. Akkorra, amikor az Antant, vagyis a Szövetséges Hatalmak győztek, részben annak köszönhetően, hogy bevetették a tankot, mellyel kimozdíthatták a lövészárokban rekedt csapataikat.
Ahogy azt a Tankok története rovatban leírtam, az angolok és a franciák ugyan sikerrel vetették be a tankot a fronton, azok jövőbeni használatáról fogalmuk sem volt a háború végén. Azért nem, mert a háború már nem tartott addig, hogy érdemi tapasztalatokat szerezzenek erről a fegyvernemről.
Ha pedig nincs új tapasztalat, akkor nincs már lehetőség, mint a régi mintára támaszkodni, vagyis a gyalogság, lovasság felosztásra. Vagyis minden olyan tank, mely a gyalogsággal együtt halad és annak támogatását végzi, besorolták gyalogsági, minden gyorsabban mozgót pedig cirkáló (cruiser) tank csoportba.
Ezen két fő csoportba természetesen megkülönböztették páncélozottság szerint a könnyű, közepes és nehéz tankokat. Szóval ezen meglehetősen komplikált besorolási rendszer alapján kétféle közepes, vagy nehéz tank nem feltétlenül volt gyalogsági tank.
Ez a csoportosítás aztán a II. Világháború megindulásával egy szempillantás alatt vált értelmetlenné, ugyanis azonnal kiderült, hogy ez a háború nem a lövészárkokról és a köztük húzódó területek elfoglalásáról, hanem a gyorsaságról, mozgékonyságról és tűzerőről fog szólni.Vagyis a tankokat bővel elég volt a közismert könnyű, közepes és nehéz kategóriába sorolni, amiből a II. világháború végéin igazából egyetlen, közepes harckocsiosztály maradt életben.
Innentől kezdve könnyen kitalálható, hogy a Matilda tank, mint minden gyalogsági tank, lassú jószág, ám igen jól páncélozott, mely határozottan előnyére vált volna, ha a németek megteszik azt a szívességet, hogy nem fejlesztenek tankot és nem állnak elő egy merőben új, tankokra épülő Blitzkrieg stratégiával. Ám így a Matilda, és általában az összes gyalogsági tank egy csapásra értelmetlenné vált és a háború folyamán el is felejtődött és maradt a cruiser tankosztály.
Az A12-es modell terve 1936-ban készült el, és az A11-es Mark 1-est váltotta le, mely eredetileg Matilda névre hallgatott. Az A11-es modell gyártását 1940-ben leállították. A Mark II Matilda II, Matilda senior vagy Waltzing Matilda néven kezdte meg a szolgálatot. A tank páncélzata kiváló volt ám sebessége és tűzereje elégtelennek bizonyult. Azonban ez volt az egyetlen brit tank, mely végigszolgálta a háborút az elejétől a végéig.
A tank 30 tonnát nyomott, vagyis kétszer annyit, mint a korábbi brit tankok. A tornyot hidraulikus motor forgatta. A legnagyobb gyengeségét az jelentette, hogy a 2 fontos ágyúhoz nem gyártottak robbanólőszert, ezért a páncélozatlan célpontjai ellen csak a géppuskáját használhatta.
A homlok hihetetlenül vastag 78 mm volt. Ne feledjük, hogy a háború korai szakaszában a német tankok páncélzata 30 mm volt, a páncéltörő fegyverzetük pedig 37 és 50 mm-es lövedéket tudott célba juttatni. A németek tehát csak és kizárólag a 88 mm-es légvédelmi Flak-al tudták átütni a páncélzatot. Ha pedig ez még nem lenne elég, másik érdekesség, hogy míg a tankok torony, oldalsó és hátsó páncélzata lényegesen vékonyabb a homlokpáncélnál, addig a Matilda szinte minden irányból védve volt a 65-70 mm-es oldal, 55 mm-es hátsó és 75 mm-es torony páncélzat által.
Éppen ezen okok miatt a tornya legendássá vált és 1940 és 1941 között kiérdemelte a Sivatag királynője nevet. Igaz, ennek ára volt. Sebessége terepen 14 km/h, úton 26 km/h volt, vagyis egy kerékpáros könnyűszerrel lehagyta. Motorikusan amúgy sem volt megfelelő a szerkezet, a karbantartása időigényesnek bizonyult.
A felfüggesztését az 1920-as évek közepén fejlesztett Vickers közepes tank C prototípusától kapta. A tankot oldalanként 5 pár kerék mozgatta. A párban található alsó kerekek között vízszintes tekercsrugót építettek be. Felül oldalanként 4 felső görgő található. A rendszerben elhelyeztek még egy nagyobb átmérőjű szíjfeszítő görgőt az első fogaskerék és az első görgőpár közé. Ez a kerék csak a nagyon korai tankoknál figyelhető meg, később ez már eltűnt.
A tank másik sajátossága a furcsa álcafestése, mely nem igazán olvad be a Föld bolygó egyetlen tájegységébe sem. Ennél az álcafestésnél nem is ezt, hanem a hajóknál alkalmazott elvet követték. Vagyis az álcafestés értelme nem az, hogy a tank „láthatatlan” legyen, hanem ez, hogy a tankot becélzó ellenfél igen nehezen vegye ki a tank részletit, vagyis ne tudja könnyen eldönteni, hogy a tank milyen irányban áll hozzá képest, melyik a tank eleje, hátulja, vagy éppen hol található a lőszerrekesz. Ezt a furcsán félig-meddig szimmetrikusan elhelyezett háromszögek biztosítják.Általában is igaz, hogy az angolok inkább tekintettek hajóként ezekre a tankokra, mint járművekre.
A gyártás 1937-ben kezdődött, ám 1939-ben csupán kettő tank állt hadrendbe. A háború folyamán összesen 2987 darabot gyártottak. A II. Világháború kitörésekor 23 darab állt rendelkezésre, melyek a német tankok számára kilőhetetlenek voltak. 1940 május 21-én , a brit expedíciós haderő részeként Arras térségében ellentámadást indítottak, amivel komoly fennakadást is okoztak a német erőknek, ám utánpótlás hiány miatt a támadás elakadt. Végül az összes példányt hátrahagyták a Dunkirki evakuálás előtt.
1940 és 1942 között Észak-Afrikában teljesített szolgálatot, ahol jól szerepelt. Diadalmenete a német 50 mm és 75 mm Pak tankelhárító lövegek megjelenésével ért véget, melyek már képesek voltak kilőni őket ütközetben. Szerepét lassan átvette a Mk III-as Valentine és a
„heavy cruiser” Cruiser Mk II (A10) tankok, melyek gyengébben páncélozottak voltak, de olcsóbban lehetett előállítani őket és ugyanolyan tűzerőt képviseltek.
A Vörös Hadseregnek is küldtek 1084 darabot, melyből 918 érkezett meg. Lassúsága miatt nem igazán voltak bevethetőek. Páncélzatban ugyan egy súlycsoportban volt a szovjet KV-1-es tankokkal, ám tűzerőben bőven alulmaradt, ezért ott nem volt jelentőségük. Később az oroszok módosítottak a tankon.
A németek is felhasználták az angolok által hátrahagyott darabokat. A tank utolsó szereplésére az 1948-as Arab-Izraeli háborúban került sor és Egyiptom betette be Izrael ellen. Jelenleg 70 példány található különböző múzeumokban belőlük.
Technikai paraméterek:
| Személyzet | 4 fő |
| Hosszúság | 5,6 m |
| Szélesség | 2,6 m |
| Magasság | 2,5 m |
| Tömeg | 25 t |
| Páncélzat és fegyverzet |
| Páncélzat | 20-78 mm |
| Elsődleges fegyverzet | 1x40mm QF 2pdr gun (93 páncéltörő töltény) |
| Másodlagos fegyverzet | 1×7.92mm Besa géppuska |
| Műszaki adatok |
| Motor | 2 darab 6 hengeres, 7 literes dízel motor
(AEC vagy Leyland) |
| Teljesítmény | 180 LE |
| Felfüggesztés | tekercsrugó |
| Sebesség | 26 úton, 14 terepen km/h |
| Fajlagos teljesítmény | 7,5 LE/t |
| Hatótávolság | 257 km |
A makettről
Ahogy a bevezetőben is írtam, ez a makett része a brit tanksorozatnak. Első darabja a múltkor elkészült Crusader
volt. Attól függetlenül, hogy cél az összes II. Vh.-s brit tank
összerakása, a Matilda mindenképpen kiemelt helyen áll nálam, ugyanis
nagyon tetszik a formája.
Igaz, inkább idézi az I. világháborús formát, ám összességében, ha
ránéz az ember pont ilyennek képzel egy egy tankot. Arányos, a torony
ott van ahol lennie kell, nincs furcsa formája, nem töri meg semmi az
egységet. Az elrejtett futómű pedig teljesen egyedivé teszi a
konstrukciót.
A Tamiya gyártóval én mindig bajban vagyok. Általában azt tartják,
hogy, ha Tamiya, akkor az nagyon szupert, zseniális. Egyfelől ez megint
igazolódni látszik. Ugyanis nagyszerű a műanyag és az öntvények
minősége. Tényleg öröm vele dolgozni. Az építési leírás aprólékos,
helyenként már túlzottan is szájbarágós, ám mégsem stimmel valami.
Ami nem stimmel, az az, hogy ott az a kellemetlen érzés, hogy ugyan
prémium makettel van dolgunk, de mégis vannak komoly hiányosságok.
MIntha a gyártó nem bírná eldönteni, hogy mennyire legyen aprólékos. A
belső tér például teljesen hiányzik, ami rendben is van, de azért egy
vezetőülést berak, de hiába, mert ha kinyitnám az egyik fedelet, ami
egyébként nagyon profin nyithatóra van megcsinálva, látnánk egy hokedlit
a padlólemezen.
Ugyanilyen furcsaság, hogy a felső rész és az alváz összeillesztéséhez ad gumi tömítőgyűrűket, amivel ragasztás nélkül is fixen egymáshoz rögzíthető a két elem, de kérdem én minek? Mivel a kipufogórendszer a legvégén szétszedhetetlenné teszi a felső és az alsó részt, ezért semmi értelmét nem láttam ennek a megoldásnak. Ugyanakkor nem voltak képesek áttetsző műanyag búrát adni a lámpákhoz. Szóval a nagy gonddal, külön becsomagolt, funkció nélküli gumigyűrűk helyett inkább az kellett volna a készletbe.
A tankhoz kapunk két lánctalpat (gumi, és szegmensekre szétvágott darabokat), vagyis bőven van válogathatunk. Én elkövettem azt a hibát, hogy vettem hozzá működő lánctalpat, ami azért volt felesleges utólag visszatekintve, mert amúgy semmi sem látszik jóformán belőle. Vagyis mind a szemenkénti, mind a gyári megoldás tökéletes lett volna, nem beszélve arról, hogy nagyon sok munkát megspórolhattam volna. A lánctalppal egyébként vigyázni kell, hogy ne kövessük el azt a hibát, hogy a bordázott a lánctalpat vegyük a lyukas helyett, mint én, ugyanis mind a kettőt gyártja a Bronco.
Ezen zavaró tényezőket a makett remekül összeállt. A szokásos lánctalpas szenvedéstől eltekintve (egy szemmel már túl laza, anélkül feszes) nem volt gond. Viszont én nehezítettem a feladatot, ugyanis vetem hozzá Eduard fotómaratást, ami szintén teljesen felesleges lett a végére szinte.
A legtöbb elem ugyanis sokkal csúnyább lesz, mint a gyári megoldásban, vagyis a feljavító készlet többségével nem akartam lerontani az összképet, tehát ez inkább lerontó készlet. Az egyetlen szép részlet, az üzemanyagtartály tartórésze, illetve egy-két pánt. A legszebb a három doboz lett volna, ami a tartókonzollal tényleg szuper lett volna a tornyon, ám később vettem észre, hogy az általam választott festésnél az nincs ott.
Festésnél háromféle álcafestés jöhetett szóba. A felfújt bili kék-barna-sárga, bili kék-sötétzöld-sárga, illetve a sárga-barna foltos mintában. Ehhez a kék-barna-sárga kombinációhoz én végül a Tamiya XF-23 (light blue), XF-59 (Desert Yellow) és a Revell akril 84 (Lederbraun) festékeket használtam. Itt most semmi extra megoldással nem próbálkoztam.
A lánctalphoz és fémes részekhez AK798 (Gun metal), Gunze 18 (Steel) és 38 (Steel Red) festékeket fújtam fel. A fa alkatrészek alapszíne a Gunze 66 (Sandy Brown), amit aztán árnyalok pasztellkréta porral.Erre jönnek a nálam szokásosnak mondható Revell 1,2 fényes és matt lakkok.
A bemosáshoz pasztellkréta port használtam. Mivel sivatagi környezet, ezért rozsdásítani, vagy nagyon sarazni nem akartam. A vontatókábel és a tartaléklánctalpnál lehet, hogy túltoltam a dolgot.
A torony oldalán látható pányvákat újraalkottam a műanyag alkatrész helyett. lakkal átitatott papírzsebkenkőből indultam, amit khaki színűre festettem. Itt megint egy kicsit csalódtam az Eduard „feljavító” készletben, mert az ott lévő pántszerűséget használhatatlannak kellett minősítenem. A készlet valami eszméletlen furcsa mód rögzítette volna ez a torony oldalához, amire nem találtam archív felvételt bizonyítékként, úgyhogy maradt a laza, lekötözés nélküli megoldás. Biztos vagyok benne, hogy ennyi hanyagságot elkövettek a harctéren is.
Összességében
Ez egy jó készlet, élmény volt vele dolgozni és azt mondanám, hogy egészen mutatós lett a végeredmény. Ha tanácsolhatom felejtsük el a kiegészítőket, felesleges pénzkidobás. Ugyanezen készlet megvan orosz verzióban is, amit az angoloktól kaptak. Mivel benéztem és van hozzá lánctalpam, nem elképzelhetetlen, hogy beszerzem valamikor még azt is.
