Makettek kategória bejegyzései

Makettek és az azokkal kapcsolatos érdekességek, információk.

T-70M, a rút kiskacsa

Fegyver neve: T-70M

Haderő: Szovjetunió

Típusa: Könnyű tank

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: MiniArt No: 35056

 

Bevezetés

Azzal kezdeném, hogy ez egy nagyon csúnya tank. Talán a legcsúnyább, amit valaha összeraktam. Viszont akkor adódik a kérdés: miért? Az ok egyszerű, ez egy MiniArt szett része, mely tartalmazta a ZiS-3 löveget, mely meghatározó fegyvere a II. Világháborúnak. Vagyis ez a tank csak amolyan extra, járulékos veszteségnek.

Viszont elképzelhető, hogy nyitok egy önálló szekciót az építendő makettekből a legcsúnyábbak számára. Van már pár jelölt. Lássuk akkor a tank történetét!

A fegyver története

1942-re a Szovjetunió számára világossá vált, hogy a könnyű tankok fejlesztése okafogyottá vált. Egyrészt ott volt a T-34-es közepes tank, mely elsőbbséget élvezett, másrészt a könnyű tankok fegyverzete nem volt képes kárt okozni a német tankokban.

Ennek ellenére a könnyű tankok gyártása mégis kézenfekvőnek bizonyult azon kisebb gyárakban, ahol a közepes és nehéz tankokhoz szükséges alkatrészek gyártása nem volt megoldható. Továbbá szükség mutatkozott a szintén könnyű T-60-as felderítő tankok pótlására, amiknek amúgy is igen gyenge terepjáró képességük volt.

Ebből fakadóan Nicholas Astrov tervezőcsapatával megtervezte a 38-as gyárban, Kirovban a T-70-et.

Az első sorozat a két GAZ-202 motorral készült, melyek a törzs két oldalán egymástól függetlenül hajtották a lánctalpakat. Ennek az elrendezésnek komoly gyermekbetegségei voltak, ezért gyorsan áttervezték T-70M néven egyetlen motoros változatra mely a tank jobb oldalán kapott helyet egy sima váltóval és differenciálművel. A tornyot egy könnyen hegeszthető páncéllemezből formálták és áthelyezték a tank bal oldalára.

A dolog érdekessége és némileg meglepő hiba, hogy a miután a gyártósort áttervezték a T-70M-re, elkezdték a SU-76 önjáró löveg gyártását ugyanezen nem szinkronizált, kétmotoros elrendezést felhasználva, mely nem vált be. Miután ezzel újra szembesültek, azt a konstrukciót is áttervezték ugyanazon elvek alapján SU-76M néven. (Ha gonosz akarnék lennék, akkor azt mondanám, hogy M jelzés ebben az esetben a megint elb***tukot takarhatta)

A sorozatgyártás 1942 márciusában indult a 37-es gyárban, miközben a 38-as gyár folyamatosan átállt a T-60-as gyártásáról a T-70M-re. Így 1942 szeptemberétől a T-60-as gyártása leállt. A tank gyártása folyamatosan zajlott 1943 októberéig. Ezalatt 8226 darabot készítettek.

t-70
« of 4 »

Technikai paraméterek:

Személyzet 2 fő
Hosszúság 4,29 m
Szélesség 2,32 m
Magasság 2,04 m
Tömeg 9 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 10-60 mm
Elsődleges fegyverzet 45 mm Model 1932/38 20-K löveg
Másodlagos fegyverzet 7.62 mm DT koaxiális géppuska
Műszaki adatok
Motor GAZ-202 (dízel)
Teljesítmény 70 LE (52 kW)
Felfüggesztés torziós rugó
Sebesség 45 km/h
Fajlagos teljesítmény 15 LE/t
Hatótávolság 360 km

A makettről

Ahogy azt a ZiS-3-as cikkben is írtam, maximáliasn meg voltam elégedve a MiniArttal, mint makettgyártóval. Tökéletesen illeszkedtek a darabok, és pontosnak tűnik az egész makett. Nem tudnék kiemelni semmilyen bosszantó dolgot. Nem kellett komolyabban javítani, és ebben a készletben találkoztam a leggyönyörűbb lámpatesttel. A szokásos áttetsző búra helyett az egész lámpatest ki volt öntve áttetsző műanyagból. Ilyen megoldást még egyetlen maketten sem láttam.

Az egyetlen, amit esetleg kifogásolhatnék, hogy nem tartalmazott a készlet matricát. A makett az általam megszokott és szokásos formában készült egy eltéréssel. A festés Gunze H38 metál alapozással indult, amire jött a Gunze H 303 FS34102 zöld. A kerekek a Revell akrill 9 Atracit színt kapták. A kerekek előkészítésénél használtam most a korábbiaktól eltérő technikát. Általában a görgők gumifelületét simára csiszolom, ám most láttam valakinél egy másik módszert. A kerekeken először nagyon durva csiszolóval átmegyek, majd nagyon finom csiszolóval eltávolítom a durva sorjákat, de úgy, hogy a barázdáltság megmaradjon. Szikével kisebb darabokat vágok ki oldalról, hogy imitálja a lemálló, töredezett gumit.

A gumi szín után koszolom, majd száraz ecseteléssel újra átmegyek a felületén a gumi színnel. Ettől kap amolyan leharcolt, elöregedett, porózus külsőt.

Az alváznál AK pigmenteket és pasztellkréta port használtam (European Earth, Dark Earth). A bemosás a szokásos olajfestékkel történt, akárcsak az rozsda- és olajmegfolyások. A kipufogó rozsdásításánál most az összetettebb módszert választottam. Ennek lényege, hogy a metal apaszín felfújása után kap egy rozsdás pigmentes ecsetelést. Ez inkább foltszerűen festi, mintsem egyenletesen. Erre kerül egy réteg hajlakk és erre jön a zöld fedőszín, melyet közvetlenül a festés után ecsettel részlegesen visszaszedek (chipping).

A lánctalp szemenkénti. Az összeillesztés után Gunze H18 Steel alapszínt kapott, amire jött a pasztellkrétás sarazás.

T-70M
T-70M
« of 18 »

Összességében

Ez egy nagyon jó makett volt. Remek volt vele dolgozni, és lesz ehhez kapcsolódó folytatás. A ZiS-3 löveg több maketten vissza fog köszönni a német Marder tankvadász szérián, illetve a T-70M alváz a SU-76 esetén, melyek összerakását mindenképpen tervezem.

A MiniArt makett abszolút elnyerte a tetszésemet. Nagy kár, hogy s SU-76-on kívül nincs több MiniArt makettem és nem is szerepel a kívánságlistámon MiniArt kiadású darab.

 

ZiS-3 löveg

Fegyver neve: ZiS-3

Haderő: Szovjetunió

Típusa: löveg

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: MiniArt No: 35056

 

Bevezetés

Elég régen vettem ezt a makettet. Pontosabban nem is makettet, hanem inkább makett készletet, ugyanis két különálló cikkben mesélek makettekről, de a szett valójában egy T-70M által vontatott ZiS-3. Első találkozásom a MiniArttal és maximálisan meg voltam elégedve.

Magát a készletet is a ZiS-3 miatt vettem meg, a csúnyácska T-70M csak ráadás. Előbb azonban nézzük meg magát a fegyvert.

A fegyver története

Hivatalos nevén: 76 mm-es hadosztályágyú M1942 (ZiS-3). közismertebb megnevezésben egy páncéltörő ágyú, mely a leggyakrabban előforduló, szovjet ágyú volt a II. világháború folyamán. A ZiS megnevezés az ejtsd: Zavod imeni Stalina vagyis „Sztálinról elnevezett gyár” szavakból jön.

A 92-es tűzérségi gyár 1940 végén kezdte megtervezni a ZiS-3-as löveget, ami a korábbi 57mm-es ZiS-2-es talapzaton és nagyon erős 76.2 mm-es lövegen alapult. Utóbbit az F-22USV-ről szerelték át. Sajátossága a lövegcső végén található, igen nagy méretű csőszájfék, melyre a kelleténél kisebb talapzat miatt volt szükség.

Az így létrejött löveg előállításának költsége jelentősen csökkent. A munkaóra egyharmada, míg a költség kétharmada volt elődeihez képest.

V. G. Garbin, a fő tervező saját elhatározásától vezérelve tervezte a löveget. Részben titokban is tartották a fejlesztést, ugyanis akkor a vezetők úgy gondolták, nincs szükség könnyű és közepes lövegekre. A német propaganda sikeresen vezette félre az akkori nehéz tankjuk, a Neubaufahrzeug (magyar fordításban: újszerűgépjármű) prototípussal a szovjet vezetőket, akik tévesen úgy gondolták, hogy a német tankok igen erősen páncélozottak, ezért nem érdemes közepes és könnyű lövegekkel próbálkozni ellenük.

Éppen ezért Grigory Kulik a szovjet tüzérség parancsnoka leállította a 45 mm és 76.2 mm-es lövegek gyártását.

A nagy honvédő háború kezdetén azonban gyorsan kiderült, hogy a szovjetek előssen túlbecsülték a német tankok páncélvastagságát. (a korai Panzer III és Panzer IV homlok páncélzata 12-30 mm volt csupán), ezért még a nehéz DShK géppuskákkal is kárt lehetett tenni bennük. A 76 mm-es páncéltörő löveg pedig könnyedén kilőtte őket.

Ám a háború korai szakaszában majdnem az összes ilyen löveget megszerezte a német hadsereg, majd fel is használta azokat, létrehozva a Panzerjäger (páncélosvadász) fegyvernemet.

Ezért a 92-es gyár Garbinnal együttműködve elkezdte a ZiS-3-as tömegtermelését 1941 decemberében. A Vörös hadsereg azonban elsőre visszautasította a fegyvert, mivel nem vetették alá a szokásos tesztelésnek. Garbin rávette a hadvezetést, hogy a teszteket élesben, a fronton végezzék.

Végül Sztálin néhány vezetővel megtekintette a fegyverdemonstrációt, amely után azt mondta, „ez a fegyver az ágyútervezés mesterműve”. Ezek után nem meglepő, hogy egy 5 napos tesztelési eljárás után a ZiS-3 hadrendbe került 1942-es hadosztályú modell néven.

A gyártás beindítása után 103 000 löveget gyártottak ebből a típusból, ezáltal a II. Világháború legtöbbet gyártott ágyújává lett.

ZiS-3
« of 9 »

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

Technikai paraméterek:

Személyzet 7 fő
Szélesség 1,6 m
Magasság 1,37 m
Tömeg
1116 kg (harcban),  2150 (mozgatva)
Cső hossz
3,4 m
Kaliber
76,2 mm
Emelkedési szög
-5° – +37°
Vízszintes kitérés 54°
Tűzgyorsaság 25 lövés percenként
Visszarúgás csökkentő rendszer
hidropneumatikus

A makettről

Először építettem MiniArt makettet. Amikor megláttam egyből beleszerettem. Ha az ember makettezik, akkor önkéntelenül is csapong, de vannak olyan elemek, amikről tudja, hogy meg fogja építeni. Ilyen biztos pont volt a ZiS-3 löveg, ami több szempontból is nagyon érdekes.

Először is egy nagyon jó lövegről beszélünk, másrészről nagyon sok járműhöz felhasználták az oroszok is, illetve a németek is, amikor a háború korai szakaszában nagy számban zsákmányoltak belőle.

Úgyhogy amikor megláttam a makettet, tudtam, hogy ez nekem kell. Még a nagyon, de nagyon csúnya T-70M sem tántorított el, ami méltán pályázhatna a II. Világháború legcsúnyább tankja címre. Ugyan azt sem bánom, mert ez a T-70 képezi az alapját a SU-76 önjáró lövegnek, ami szintén dobozban várja az összerakást.

Szóval nem mondhatok róla semmi rosszat, szinte magától épült. Tényleg minden illesztés pontos volt, a löveg „működik”, szinte minden eleme a helyén van. Három negatív észrevételem lehet a makettről, de soha se legyen az embernek nagyobb baja és mindkettő orvosolható lenne. Az egyik, hogy a lőszeres lába rögzítése hiányzik, a löveg szállítási állapotban történő rögzítés sem a tökéletes és nincsenek matricák.

Az építésnél nem alkalmaztam semmi extrát. Az alapozást a Gunze H38-as Steel Red színnel kezdtem, amire jött a H303-as zöld. Igazából orosz harceszközt bármilyen zölddel festhetsz, ők sem csináltak belőle nagy ügyet a világháború folyamán és mivel ezt a szín használtam legutóbb az orosz vasakhoz, nem akartam, hogy ő elüssön.

Erre jött egy sötétebb antikolás, majd egy barnás bemosás olajfestékkel (Winton Raw Sienna).  A rozsdás megfolyásokat szintén olajfestékkel értem el. A lőszeres láda alapszíne Gunze H66 Sandy Brown, amire jött szintén olajfesték az erezet kiemeléséhez. (Winton Raw Umber)

A legvégén ment a szokásos Revell matt lakk.

ZiS-3
« of 12 »

Összességében

Ez egy szuper makett, öröm volt megépíteni. Nem emlékszem, milyen áron szereztem be, de mindenképpen ajánlom. Egyébként még lapul a dobozban öt figura is, amiket én nem raktam fel a tankra, mert nem szeretek figurákkal bíbelődni, de ha valaki azt is ráteszik, akkor zseniális makettől beszélünk.

Sd. Kfz. 135/1 15 cm sFH 13/1 auf Gw. Lr.S. (f)

Fegyver neve: Sd. Kfz. 135/1 15 cm sFH 13/1 auf Gw. Lr.S. (f)

Haderő: Német Birodalom

Típusa: Önjáró löveg

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: RPM No: 35051

Kiegészítő: Friul ATL-59 „Működő” Lánctalp

Bevezetés

Ez a makett egy időben készült a Marder I. makettel. Ahogy abban a cikkben is írtam, ez volt az első párhuzamos építésem, mivel adta magát a dolog a makettek hasonlósága miatt. Az RPM makett minősége nyilván itt sem volt értékelhető, ám a helyez mégis rosszabb volt, de erről részletesen később. Nézzük meg az eredeti járművet!

A fegyver története

Egy önjáró löveggel van dolgunk, melyet a Franciaország megszállása után zsákmányolt Tracteur Blindé 37L (Lorraine) járműre építettek. Elemezzük egy kicsit a nevet: az Sd. kfz. 135/1 a különleges gépjármű számára utal. A németek minden járműve megkapta ezt a „különleges gépjármű” számozást akkor is, ha nem volt benne semmi különleges, vagyis a haderő gerincét adó Panzer III-as tanknak is van Sd. kfz. száma. A tankok és rohamlövegek a 100-199-es számozást kapták.

A „/1” jelölés arra vonatkozott, ha valamely járműből másik variációt készítettek. Ez az eltérés legfőképpen a felépítményre, azon belül is a fegyverzetre utalt. Az Sd. Kfz. 135 a PAK 40-es páncéltörő löveget kapta, míg a 135/1-est a 15 cm-es mozsárágyúval szerelték fel.

A mozsárágyú és a páncéltörő löveg kinézete funkciója lényegileg különbözik egymástól. A páncéltörő löveg fő funkciója, hogy páncélozott célpontokat tegyen ártalmatlanná. Ezen célpontok általában közel találhatóak, vagyis 1-2 km-en belül. Tipikusan 600-700 méter az távolság, amikor egy páncéltörő löveg tüzet nyit a célpontra. Ennek oka, hogy hacsak nem a sivatagban, vagy egy nagyon nyílt terepen vagyunk, akkor a tereptárgyak miatt a célpontra nincs rálátásunk. A klasszikus páncéltörő lövegek tömör, megerősített orrkúppal rendelkező lövedékeket lőttek, melyek tisztán a kinetikus energiájuk révén ütötték át a páncélzatot, majd a lövedék második része robbant. Ez a modern, kumulatív lövedékekre nem igaz.

Vagyis a páncéltörő lövegek nagy sebességgel, szinte vízszintesen lövik ki a lövedéket és elvárjuk a lövegcsőtől, hogy forgatható lövegtorony híján pár fokos szögben mozgatható legyen vízszintes irányban is. Ez általában 5-15 fok.

Ezzel szemben a mozsárágyú fő célja, hogy infrastruktúrát romboljon, vagy gyalogságot pusztítson. A célpont távolabb is lehet a lövegtől, ami íveltebb pályán indítja a lövedéket kisebb kezdősebességgel. A löveg űrmérete nagyobb, mint ahogy a lövedék is, amit főleg robbanóanyag alkot. Az önjáró mozsárágyút nem vízszintes irányban jelentősen kitéríteni. Erről a löveget mozgató jármű gondoskodik.

A II. Világháború elején nem tűnt szükségesnek a tankvadász fegyvernem megalkotása, egész egyszerűen azért, mert nem számítottak arra, hogy tankoknak kell tankokkal csatába szállniuk.

Az önjáró löveg viszont más eset. A lövegek a II. Világháború esetén még zömében lóvontatású lövegekről beszélünk. Azonban a frontvonal gyors mozgása és a lövegek biztonsága megköveteli a lövegek gyors mozgathatóságát. Itt jön képbe az önjáró löveg.

Vagyis a II. Világháborúban majdnem minden tank alvázra elkészítették a tankvadász és a mozsárágyús variációt is.

Az Sd. Kfz. 135/1 egy 15 cm sFH 13 löveg (15 cm schwere Feldhaubitze 13) került, melyet a német hadsereg az I. Világháború folyamán és a II. Világháború elején használt. 1930-ra ezt a löveget már visszahívták a tartalékba és kiképzési célokat szolgált, valamint a partiőrség kapott belőle. Helyét a hosszabb csövű 15 cm sFH 18-as vette át (az utolsó szám jelöli az ágyúcső hosszát), ám az I. Világháború után nagyon sok hadianyag, köztük ez a löveg is Belga és Holland kézbe került, ami visszaszállt 1940-ban a németekhez.

Az ötlet tehát ismét kézenfekvővé vált, a használhatatlan francia alvázat kicsit megtoldva összeházasították a német nehéz löveggel. Az alváz annyira kicsinek bizonyult, hogy ebben az esetben nem volt elég levenni a felépítményt, hanem az alvázat hátrafelé meg is kellett hosszabbítani valamelyest. A súlypont annyira hátratolódott, hogy a jármű hátuljára felkerült egy hátsó, felemelhető támasztó láb, mely a visszarúgást csökkentette és a stabilitást növelte.

111 példány épült. Elsődlegesen a páncélos alakulatok kaptak belőle, hogy tudják tartani a lépést a tankokkal. Bevetteték őket az észak-afrikai hadszíntéren is.

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

Sd. kfz. 135/1
« of 7 »

Technikai paraméterek:

Személyzet 4 fő
Hosszúság
5,21 m
Szélesség 2,23 m
Magasság 1,83 m
Tömeg
8,5 t
Elsődleges fegyverzet
150 mm sFH 13/1 mozsárágyú
Másodlagos fegyverzet
7,92 mm MG 34 géppuska
Páncélzat 5-12 mm
Műszaki adatok
Motor Delahaye 103TT
70 PS (69 hp, 51.5 kW)
Sebesség 34 km/h úton, 13 km/h terepen
Fajlagos teljesítmény 8,2 le / t
Hatótávolság 88-135 km úton

A makettről

Ahogy a Marder I.-es cikkben is írtam, ez volt életem első és utolsó találkozása az RPM gyártóval makettezés terén. Eszméletlenül gagyi minőséggel találkoztam. Ahogyan ott is, itt is két szettből állíthatták össze ezt a variációt. Az alváz teljes mértékben megegyezett a 35054-es szettben találhatóval, a felépítmény itt is eltérő minőségű volt.

Ez önmagában nem lenne nagy baj, az viszont igen, hogy a Marder I-es szettel ellentétben itt a felépítmény az alváznál is silányabb minőségű volt. Részletgazdagságról egyáltalán nem beszélhetünk. A használt műanyag kritikán aluli, messze nem az a minőség, amiből makettet öntenék ki. Ezen pontatlan, elnagyolt elemekből kellett valamit kihozni, ami részben talán sikerült.

A festéshez a Gunze akrill színeit használtam, mint általában. A fő szín H66 Sandy Brown lett, ami talán egy kicsit sötétebb lett, mint kellett volna. Álcaszín H32 Field Gray, ásó/lapát/lánctalp: H18 Steel.

Mivel ez egy afrikai hadszínteres jármű, ennek megfelelően itt most kotyvasztottam egy saját bemosó anyagot, ami vízből, pasztellkréta porból, folyató szerből és hajlakkból állt. Ezt szórópisztollyal vittem fel a felületre.

A matricák kimondottan viccesek voltak. Alapvetően vastag volt, de itt szerencsére időben kapcsoltam, és amiről lehetett, levágtam a felesleget. Ami viszont megmagyarázhatatlan, hogy volt hozzá egy horogkeresztes nagy matrica is, amit úgy oldottak meg, hogy a horogkeresztet két matrica egymásra helyezésével lehet megjeleníteni, nehogy parancsuralmi jelkép legyen.

Ezzel csak két furcsaság van. Az a matrica sehová sem kellett, tehát ki is hagyhatták volna belőle. Az Afrika Corps jelében viszont benne hagyták a horogkeresztet, aminek azért örültem, mert egy korábban összerakott Italeri készletben ezt úgy oldották meg, hogy az a rész hiányzott.

Sd. kfz. 135/1
Aperture: 8
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1
« of 13 »

Összességében

Ez lehetett volna egy jó makett, csak nem ettől a gyártótól kellett volna beszerezni. RPM makettet soha többet nem veszek a kezembe az biztos. Ebből a készletből pedig kihoztam a maximumot. Nyilván fel lehetett volna javítani az egészet, de úgy itéltem meg, hogy erre a készletre egy perccel sem áldozok többet a kelleténél, mert úgy sem lesz sokkal jobb a végeredmény.

Marder I, a nagy tákolmány

Fegyver neve: Sd. Kfz. 135 Marder I 7,5 cm PAK 40/1 auf Gw. Lr.S.(f)

Haderő: Német Birodalom

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: RPM No: 35054

Kiegészítő: Friul ATL-59 „Működő” Lánctalp

 

Bevezetés

Ez a makett teljes mértékben beleillik a profilomba, mivel tankvadász és egy rögtönzött átalakításnak a végterméke, ezért nagy reményekkel vágtam bele a megépítésének. Azonban rögtön szembesülnöm kellett azzal, hogy nem egy minőségi makettel van dolgom, így eddigi makettező pályafutásom legnehezebb építésévé vált.

Ennél az építésénél még egy alapvető dolgon változtattam, miszerint eddig mindig egy maketten dolgoztam, ám most úgy alakult, hogy ugyanazon makett gyártó ugyanazon alvázra épített két makettjét építésébe egyszerre fogtam bele.

A makettek kiválasztása abszolút tudatos volt. Úgy is mondhatjuk, hogy amikor megszerezem az egyiket eBayről, már „szembe jött velem” a másik variáns és mivel nem bírtam választani, mindkettőt beszereztem. Az ötlet tehát adta magát, ha amúgy is a makettek 70-80%-ban egyezőek, miért ne építsem őket egyszerre. Ezzel nem is lett volna baj, ha minőségi makettről beszélünk, ám itt nem ez az eset állt elő.

A fegyver története

Sd. Kfz. 135 Marder I 7,5 cm PAK 40/1 auf Gw. Lr.S.(f), vagyis 135-ös számú Sonderkraftfahrzeug (különleges gépjármű), ami egy 7,5 cm PAK 40/1, vagyis egy 40-es Panzerabwehrkanone (páncéltörő löveg) egy Gw. vagyis Geschützwagen (löveges jármű, magyar terminológiával önjáró löveg), azon belül is Lorraine (f, mint Französisch, azaz francia zsákmány).

Rövidebb nevén Marder I., vagyis egy olyan tankvadász funkciót ellátó fegyver, ami egy zsákmányolt francia tank alvázára lett építve, és alapvetően a második világháborúban jött létre, mint fegyvernem. Alapvetően a forgatható lövegtorony nélküli járműveket a szükség hozta létre, mivel ugyanarra az alvázra egy nehezebb löveg is elhelyezhető, ha lemondunk a forgatható lövegtorony jelenetette plusz súlyról és nyitva hagyjuk az egész felépítményt.

Ebben az esetben viszont a fő „tervezési szempontot” az adta, hogy 1940 őszére, amikor Franciaország megszállás alá került, a Német hadsereg megkaparintott több, mint 300 Tracteur Blindé 37L (Lorraine) járművet, melyet főleg lövegek vontatására és személyszállításra használtak a Francia hadseregben.

Az alapot képező alváz mérete erősen behatárolta a rá helyezhető fegyvert, így kézenfekvő volt a nyitott küzdőtér és a háború végéig jó fegyvernek mondható 7,5 cm-es löveg.

A németek számára a Barbarossa hadművelet elindulása után a legnagyobb fejfájást a T-34-esek kiiktatása jelentette. A T-34-essel döntött páncélzata miatt a könnyebb német tankok, mint a Panzer II, illetve a szintén zsákmányolt Panzer 38(t) nem tudtak vele mit kezdeni, ezért komoly hiány keletkezett olyan mozgatható lövegekből, melyek fel tudták venni velük a harcot.

A közhidelemmel ellentétben a Szovjetúnió megtámadásakor a Wehrmacht jellegét tekintve inkább volt lovakra épülő, mint gépesített hadsereg. A propaganda ugyan nagyon sikeresen elhittette a világgal, hogy a Német hadsereg nagyszámú páncélossal rendelkezik, ám a valóságban a tankok tekintetében mind számban, mint minőségben alulmaradtak a Szovjet Hadsereggel szemben.

1942-ben, amikor a kezdeti sikerek után már nem lehetett elkendőzni a hiányosságot, egyértelművé vált, a Wehrmachtnak nincs ellenszere a gyorsan mozgó, jó tervezésű, jól páncélozott, nagyszámban támadó t-34-es harckocsikra.

Létszükségletté vált, hogy minél nagyobb számban juttassanak ki 7,5 cm PAK lövegeket a hadszintérre, mellyel addig csak bizonyos Panzer IV-esek és modernebb tankok rendelkeztek, amik viszont csak kis szánban áltak rendelkezésre.

Ezt a hézagot töltötte ki a Marder I, majd az ez alapján hadrendbe állított teljes Marder széria, melyek vagy egy német tank átalakításából (Marder II Panzer II-ből), vagy orosz zsákmányolt lövegekből alkotott Marder III-akból áltak. Mindegyikre alapvetően jellemző a „szedett-vedett” jelleg, de a háborús célok gyakran felülírnak tervezési elveket.

Az első Marder I-eket 1942-ben tervezte Alfred Becker tábornok. Ezek nem álltak túl bonyolult lépésekből. A zsákmányolt Lorraine járművek felépítményét teljesen eltávolították, majd az Alkett gyár Becker közreműködésével a löveg köré épített egy könnyű, szögben döntött páncélzatot. Ez a páncélzat azonban csak és kizárólag a kézi fegyverek ellen nyújtott védelmet, páncéltörő fegyverek ellen nem.

1942 júliusa és augusztusa között 170 Marder I készült. Később a Lorraine alvázon kívül felhasználtak Hotchkiss H39 és FCM 36 alvázakat is. A Marder I-eket sikeresen vetették be a Keleti-fronton, de az újraszervezett 21-es Páncélos divízió részt vett a normadiai harcokban is.

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

Bundesarchiv Bild 101I-297-1701-29, Im Westen, Panzer 'Marder I'
Author: Bundesarchiv
« of 9 »

Technikai paraméterek:

Személyzet 4-5 fő
Hosszúság
5,38 m
Szélesség 1,88 m
Magasság 2 m
Tömeg
8,2 t
Elsődleges fegyverzet
7.5 cm PaK 40 löveg
Páncélzat 5-12 mm
Műszaki adatok
Motor Delahaye 103TT
70 PS (69 hp, 51.5 kW)
Sebesség 34-38 km/h úton, 15-20 km/h terepen
Fajlagos teljesítmény 8,4 le / t
Hatótávolság 135-150 km úton

A makettről

Ahogy a bevezetőben írtam, ez egy álom makett is lehetett volna, ha nem a legvacakabb gyártó által készültek volna. Én legalábbis nem találkoztam rosszabbal, pedig most már dolgom volt Revell, Trumpeter, Dragon, Hobby Boss, Italeri, Zvezda, Mini Art, Tamiya, Heller makettel, de egy biztos, hogy ez mindent alul múlt.

Kezdődött azzal, hogy a keretek nem voltak megszámozva, megjelölve. Én még ilyet nem is láttam. Azt, hogy melyik elem melyik, azt vagy szemre lőtte be az ember, a leírás képe alapján próbálta kitalálni.

Maga a szet is magán hordozta a kétlakúságot, vagyis az élethez hasonlóan az alváz egy más minőséget, mint a felépítmény. Ez azért volt bosszantó, mert a felépítmény minősége még úgy ahogy megfelelt, sőt egészen minőségi volt, csak akkor az nem értettem, miért nem lehetet azt az egyetlen keretet kiönteni ugyanígy. Ha tippelnem kéne, akkor az alvázat átvette valakitől a gyártó és újracsomagolt. Nem kellett volna.

Az alváz és futómű kidolgozatlan volt, Olyan helyen voltak jelölések, ahol nem kellet volna legyenek és nem voltak ott, ahol meg kellettek volna legyenek. Az egész alváz összerakása úgy nézet ki, hogy fel kellett építenem  valameddig, hogy lássam, hová jön a következő alkatrész adag, majd vissza kellett bontanom az egészet. Vagyis 2 lépés előre egy hátra, és így tovább.

Annyiból bizonyult szerencsés döntésnek a dupla szerelés, hogy másodjára biztosan nem állnék neki a másik RPM makettnek.

Az tank alvázra egyébként nem került fel sok minden annak köszönhetően, hogy az archív felvételeken nem láttam nyomát a szerelési leírásban szereplő elemeknek, A dobozban maradt az emelő, ami egész jól nézett volna ki, hogy lett volna rögzítő eleme, illetve, ha egyetlen képet is találtam volna, amin látszódna, hogy ott tároltak emelőt.

Vagyis nagyon-nagyon kevés részlet került fel, ami normál esetben megadja a makett apró, szép kis részleteit. A szerszámok rögzítésénél szintén rögtönöznöm kellett. A gyári rögzítés nekem életképtelennek tűnt, azért egy pántot kellett odatennem, de valósznűleg az egész nem így nézett ki életben.

A festéshez a szokásos Mr. Hobby akrill festékeket használtam. Az alapozás: H38 Steel Red, alapszín: H66 Sandy Brown, álcaszín: H320 Dark Green, ásó/lapát/lánctalp: H18 Steel. Erre jött a szokásos olajfestékes bemosás, lánctalpra pedig pasztellkréta por illetve AK pigment.

A matricák is silányabb minőségűek voltak, mint amivel valaha találkoztam. Vastagok voltak és nem követték a mintát. Sajnos későn vettem észre és már nem akartam levenni őket. Talán, ha körbevágom őket felrakás előtt, akkor jobb lett volna a helyzet.

Marder I
Aperture: 8
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1
« of 13 »

Összességében

Összefoglalva én azt tanácsolom, hogy bárki RPM makettet venne a kezébe, dobja el, meneküljön, vissza se nézzen, hacsak kimondottan nem szeretne szenvedni. RPM makett összerakása helyett vegyen pár polisztirol lapot és reszelje ki kézzel, jobban jár.

A végeredmény nem lett annyira borzalmas, mint ahogy azt az építés közben gondoltam. Most először volt olyan pillalant, amikor azt gondoltam, hagyjuk az egészet, nem vesződök vele tovább, nem ér annyit.

ISU-152, az orosz rém

Fegyver neve: ISU-152

Haderő: Szovjetunió

Típusa: Nehéz (önjáró) rohamlöveg

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Zvezda No: 3532 2004

Kiegészítő: Trumpeter TK-12 „Működő” Lánctalp

 

Bevezetés

Egy újabb Zvezda makett készült el. Ez egy olyan darab, melyről tudtam, hogy kötelező eleme lesz a gyűjteménynek. Az pedig, hogy egy orosz Zvezda kiadású példányt raktam össze, abszolút beillett a képbe. A makett gyártója most is hozta a megszokott „minőséget”, vagyis pont azt a hiányossághalmazt, ami tényleg jól állt neki. Ám ne szaladjunk előre, előbb, ahogy lenni szokott, nézzük meg közelebbről ezt a monstrumot.

A fegyver története

Az ISU-152 önjáró löveget a Szovjetunió fejlesztette a II. világháború idején. Nem hivatalos beceneve Зверобой (ejtsd: zveroboj), vagyis fenevad ölő. Ezt a harci eszközt a fronton megjelenő német nehéz tankok (Tigris, Párduc) hívták életre. Noha tankvadászként is megállta a helyét, képes volt gyalogság támogatásként tüzérségi támogatási is nyújtani a harcokban. A konstrukció olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy az ISU-152 1970-ig szolgálatban maradt.

A tank története 1943 januárjában kezdődött, amikor az első SU-152-es prototípust elkészült. Ez egy teljesen zárt küzdőtérben elhelyezett 152mm-es löveg volt egy KV-1S tank alvázon. A fegyver az Object 236 nevet kapta, amit Cseljabinszk 100-as számú gyárüzemében építettek és teszteltek.

A felépítményt később áthelyezték egy KV-14-es tankra 1943 áprilisában és ekkor kapta meg a SU-152-es nevet.

Később az eredeti KV-1S alváz elavulttá vált, ezért 1943 májusában a 100-as számú üzem átváltott az új és modernebb IS tank alvázra. Ez nagyobb páncélzatot és egyéb fejlesztéseket jelentett. A fejlesztés Zozsef Jakovlevics Kotyin, vagyis a nehéz tankok fő fejlesztőjének felügyelete alatt és G. N. Moskvin tervezőmérnök munkája nyomán indult el.

Az új modell az IS-152-es nevet kapta és 1943 szeptemberétől novemberéig tesztelték, ám ekkor számos hiányosságra és hibára derült fény, ezért visszaküldték. Az új, javított variánst 1943 decemberében kezdték gyártani ISU-152-es néven, leváltva a már elkészült SU-152-es modelleket.

A löveg elrendezése egyébként teljesen megegyezett a korábbi önjáró lövegek, például a SU-76-os elrendezésével. 5 fős legénység alkotta a személyzetet. A fegyver követte a korábbi orosz gyakorlatot, nem változtatott sokat, hanem a jól beváltat fejlesztette tovább.

Az ISU-152 haladhatott támogató szerepkörben önjáró lövegként a tankok mögött 100-200 méterrel, hogy lerombolja a megerősített német állásokat, mivel mozgékonysága megegyezett az IS tankokéval.

Amennyiben tankvadászként vetették be, képes volt átütni lövegével a németek legjobban páncélozott tankjait is. A rövid csöve nem tette őt pontossá, viszont a 152,4mm-es, nagy robbanóerejű lövedék akkor robbanást okozott, hogy teljes egészében le tudta robbantan egy Tigris tank tornyát.

Egy bevitt találat általában tönkretette a másik tank felfüggesztését, széttépte a lánctalpát, mozgásképtelenné téve azt, míg a tankban lévő személyzet gyakran a robbanás keltette lökéshullámoktól sérült meg. Így a személyzet gyakran a tank megsemmisülése előtt menekülőre fogta a dolgot.

Tankvadászként nem volt elsőosztályú fegyver, nem is erre a célra építették. 90 mm-es döntött homokpáncélzata ellenére a Tigris 88mm-es lövege kis és közepes távolságról is áthatolt rajta. A SU-100 ideálisabb volt ilyen feladatokra, ám az ISU-152-ból a többcélú felhasználhatósága miatt mégis többet gyártottak és tovább maradt hadrendben.

Más szemszögből fogalmazva a tankvadász, mint fegyvernem, amit a II. Világháborúban megjelenő tankok hívtak életre, pont az ISU-152 megjelenésével kezdtek feledésbe merülni. Ahogy a háború mérlege elbillent, és megjelentek az ilyen hatalmas űrméretű löveggel szerelt fegyverek és megjelentek a kumulatív lövedékek, vált feleslegessé egy ennyire specializált eszköz, mint a tankvadász.

Az ISU-152 történetének ránk nézve szomorú epizódja, hogy bevetésre került az 1956-ös magyar forradalom leverésénél is.

ISU-152
« of 5 »

Technikai paraméterek:

Személyzet 4-5 fő
Hosszúság
9,18 m
Szélesség 3,07 m
Magasság 2,48 m
Tömeg
43,7 t
Elsődleges fegyverzet
152,4 mm ML-205 löveg
Másodlagos fegyverzet
DShK légvédelmi nehéz géppuska
Páncélzat 60-120 mm (homlokpáncél 90mm)
Műszaki adatok
Motor V-2IS diesel engine
520 lóerő (382 kW)
Felfüggesztés torziós rugó
Sebesség 30 km/h úton, 15-20 km/h terepen
Fajlagos teljesítmény 11 le / t
Hatótávolság 220 km úton, külső üzemanyag tartályokkal

120 km terepen belső üzemanyag tartályokkal

A makettről

Ahogy a bevezetőben írtam, ez egy kötelező darab volt és örülök, hogy a Zvezda gondozásában vettem meg a makettet. A Zvezdaról egy dolgot kell tudni: hiányos, pontatlan, nem jól kidolgozott. Miért volt jó választás? Mert az orosz tankok esetén ez az autentikus.  Nem oda esik az illesztés, ahová kéne? Átrakjuk! Hiányzik két oldalon kompletten az alváz burkolata? Hol az a sörös doboz, odahajlítom! Ferde egy kicsit a lövegpajzs? Várj, ferdítsünk egy kicsit rajta még jobban.

Vagyis tele van olyan hibákkal, amik jól állnak ennek a fenevadnak. Vagyis bőven volt mit javítani. A makett szerkezet nem túl komplikált. Általában egy 1:35-ös maketthez minimum 4 oldalas összeszerelési útmutatót kapunk egy 1:35-ös maketthez, amin minimum 20 fázisban mutatják meg, hogy rakd össze. Itt egyetlen lapot találunk a dobozban amin 4 ábrát látunk, amiből alig-alig lehetett kitalálni, mire gondolhatott a szerző.

A sárhányók és a törzs között hiányzó lemezről már tudtam, mivel korábban összeraktam a Zvezda IS-2-jét, tehát azon nem lepődtem meg. Itt is, ahogy akkor is egy Borsodi sietett segítségemre, kiürült sörös doboz formájában, amiből kipótoltam a hiányosságot.

A műanyag elemek kidolgozottsága nagyon vegyesnek bizonyult. A lövegpajzs nagyon szépen visszaadta az öntvények felületi egyenetlenségét, azzal nem volt baj. A felépítmény felülete viszont sima volt, mint a babapopsi, amit nem találtam hihetőnek, ezért laposan kezelésbe vettem a Mr. Gunze Primer Surfacer 1000-el. Ettől szerintem nagyon jó lett a felület.

Festékek tekintetében az előző maketthez képest változtattam némileg. Alapozáshoz ez alkalommal Gunze H18 Steel akrilfestéket használtam. Erre jött a Gunze H303 FS34102 zöld alapszín. Orosz tanknál nem kell különösebben lamentálni a színek tekintetében, mert életben sem található két egyforma zöld tank, Ez a szín nekem tetszett és nem bántam meg.

A matricákkal majdnem meggyűlt a bajom. Igazából túl vékony volt, ami egyfelől nagyon jó, ám volt egy pont, amikor azt hittem, fel fog pödrődni az egész. Jódarabig kellett simogatni a felületre, hogy úgy is maradjon.

Az alváznál AK pigmenteket és pasztellkréta port használtam. A bemosás a szokásos olajfestékkel történt, akárcsak az rozsda- és olajmegfolyások.

Az apróbb alkatrészeknél is voltak pontatlanságok természetesen. A lámpa eredeti felhelyezéssel a földet világította volna, illetve a búra sem volt átlátszó, ezért azt kiöntöttem epoxy gyantából. A géppuska tárának (ha az egyáltalán) elhelyezéséért nem vállalok felelősséget. Mondjuk úgy, hogy a megszerezhető képek alapján így tűnt a leglogikusabbnak felhelyezni, bár tegyük hozzá gyorsan, a makett dobozán valami totálisan szürreális helyen helyezkedik el.

Ezen apróságokat leszámítva a makett szépen összeállt. A gyári gumi lánctalpat eldobtam, helyette került fel a Trumpeter szemenkénti, működő lánctalp.

A löveg kialakításán dolgozhattak volna kicsit. Az elején még az volt a terv, hogy legalább függőlegesen mozgatható marad, de végül a lövegpajzs tetején levő lemez miatt a fix rögzítés mellett maradtam.

ISU-152
Aperture: 3.5
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1
« of 20 »

Összességében

Én azt mondom, hogy a maga nemében ez egy csodálatos mérnöki munka. Ha el tudunk vonatkoztatni attól, hogy ez emberek pusztítására készült, azért vegyük észre. mennyire szép formát sikerült itt összehozni. Annak ellenére, hogy egy 43 tonnás acéltömegről beszélünk, csodálatosan arányos.

Persze, nem volt olyan pontos, mint a német Nashor, ami 2 kilométerről kilövi a légy szemét, de mégis nagyon eltalálták. Az oroszok nem nagyon játszottak a színekkel (bár ezt A Tankok története rovatban kivesézte már alaposabban). Volt alapvetően kettő alvázuk. Egy közepes (T34) és egy nehéz (KV / IS), amire szépen rá tudtak pakolni minden fegyverrendszert anélkül, hogy az életképtelen, vagy ormótlan lett volna.

Vegyük észre hogy amíg a németek például határozottan elkezdtek haladni a működésképtelen zsákutca végébe a nehezebbnél, nehezebb alvázakkal, addig az orosz tervezés az IS-2 és ISU-152-vel kihozta a maximumot, amit abból a technológiából ki lehetett hozni.

Tény az, hogy a II. Világháborút követően a tankok tervezése gyökeresen más fordulatot vett, de pont ettől szép az ISU-152, mert méltó módon lezár egy egész fegyvernemet és korszakot. Meg merem kockáztatni, ő vált az utolsó, és működő mementója a fegyvernemének, a rohamlövegeknek.

Ezzel összhangban remek volt megépíteni ezt a makettet. Soha rosszabb makettem ne legyen! (Már van sajnos, mert amikor írom a cikket, már szenvedek egy RPM-el. Soha, de soha nem építsetek RPM makettet…de ez majd a következő cikkben lesz kifejtve)

Panzerjäger I

Fegyver neve: Panzerjäger I 4,7 cm PaK (t)

Haderő: Német hadsereg (Wehrmacht)

Típusa: Páncélvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Dragon NO: 6258-01 2011

 

Bevezető

Elég régóta várt arra a polcon a makett, hogy összerakjam. Amikor elkezdtem makettezni, akkor pár makett, melyről biztosan tudtam, hogy szerepelnie kell a gyűjteményben. A Panzerjäger I-ről tudtam, hogy mindenképpen elkészítem. Korábban már elkészítettem a szintén Panzer I alvézra épített s.IG.33 (Sf) önjáró löveget, tehát duplán kiérdemelte a makett a helyet a vitrinben.

A fegyver története

Német hadsereg a II. világháború kitörtését követően beleütközött egy alapvető problémába. Nem tudták eredményesen átütni a francia Char B1 tankok péncélzatát az általuk rendszeresített 3,6 cm PaK 36-ös tankelhárító löveggel. Továbbá a Panzer I tank a háború kitörését követően elégtelen fegyverzete miatt azonnal elavultá vált.

Így kézenfekvő megoldásként megszületett a Panzerjäger I, vagyis az első páncélvadász, mely megoldotta az előbb megnevezett problémákat és egyben életrehívott egy teljesen új fegvernemet: a páncélvadászt.

A Panzer Itornyát leszerelték és helyette fix lövegpajzsot helyeztek fel, mely mögé került az addigra bekebelezett Csehszlovákia által gyártott 4,7 cm löveg. Ezt jelöli a megnevezésében a PaK után szereplő (t) vagyis Tschechoslowakei. Ez bevett szokás volt a megnevezésnél, vagyis a más országokból származó hadizsákmány beépítésénél ezt mindig jelölték a fegyver megnevezésénél. Egyészen pontos lajstromneve: 4.7 cm PaK(t) (Sf) auf Panzerkampfwagen I ohne Turm, vagyis lefordítva: 4.7 cm tankelhírtó fegyverver (Csehszlovák) (Önjáró) egy  torony nélküli Pz.Kpfw. I tankon. A német precizitás felülmúlhatalan 🙂 Ha az amerikaiak készítik, annyi lett volna a neve, hogy M36.

Az Allkett gyár 202 Panzer I tankot alakítottak át íly módon. A löveg eredeti kereit és löveg hátrasiklását segítő szánt eltávolították és egy emelvényre rögzítették, ám meghagyták a löveg eredeti lövegpajzsát.

A vadásztank részt vett a franciaországi, a balkáni és a Barbarossza, vagyis az oroszországi hadjáratokban.

Panzerjäger 1
« of 4 »

Technikai paraméterek:

Személyzet 3 fő
Hosszúság
4,42 m
Szélesség 2,06 m
Magasság 2.14 m
Tömeg
6,4 t
Fegyverzet
4.7 cm (1.85 in) Pak(t)
Páncélzat 6–14.5 mm
Műszaki adatok
Motor 3.8 litre (230 cu in) 6-cylinder, water-cooled Maybach NL 38 Tr
100 horsepower (75 kW)
Felfüggesztés laprugó
Sebesség 40 km/h
Fajlagos teljesítmény 15.6 le (11.7 kW) / t
Hatótávolság 140 km

A makettről

A makett hozta a szokásos Dragon minőséget a hibáival együtt, ám most nem lehet okom a panaszra. Minden passzolt, kivéve a löveg és a lövegpajzs pozícióját, ám azt is meg lehett oldani némi kreativitással.

Amit hiányosságként felróhatok, hogy a löveg rögzítése gyárilag fix, vagyis oldal irányú kitérést nem tesz lehetővé, ám egy kis módosítással könnyedén kikorrigálható. Ettől függetlenül a makett nagyon részletgazdag.

Amivel meggyűlt a bajom az a szemenkénti lánctalp, ami a s.IG. esetében tökéletesen működött. Itt most valamiért rettentően megszenvedtem vele, sokadjára sikerült csak úgy, ahogy felrakni és nem is lett tökéletes a végeredmény,

Ehhez a maketthez most csak és kizárólag akrill festéket használtam. A sokszor alkalmazott revell 91+9 zománc kombináció helyett ez esetben gunze akrill 76 Burnt Iron és H18 Steel alapozással kezdtem. Erre jött rá a H32 Field Grey alapszín és a H47 Red Brown álcafestés. A kis kiegészítőkhöz H37 Wood Brown (faláda, ásó-, fejszenyél) kellett.

A belső térhez Gunze fehér és Dunkel Gleb keveréket használtam.

A kipufogó rozsdahatását AK024 Pigmenttel értem el. A koszoláshoz AK 043-at és pasztelkréta port használtam.

PanzerJäger I és 15cm s.ig.33 (sf) auf pzkpfw.i ausf. b
Aperture: 8
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1
« of 21 »

Összességében

Nekem tetszik a végeredmény, bár maradt rajta jópár hiba. Különösen teszenek együtt a s.IG. 33-as verzióval együtt.

B-4 M1931 203mm löveg

Löveg típusa: B-3 M1931 203mm

Haderő: Vörös hadsereg

Típus: Löveg

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Trumpeter Kit No: 02307 2007

 

Bevezető

Ez a makett egy kicsit kilóg a sorból az eddig összerakott makettek közül. Alapvetően tankokat és tankvadászokat szoktam összerakni, amiket a II. világháborúban vetettek be. Ennek a fegyvernek ugyan van lánctalpa, de egyik kategóriába sem tartozik. Ez egy vontatott löveg. Nem tudatosan választottam. Nyáron találtam rá az egyik webshop oldalán, megláttam és megszerettem.

A fegyver története

A löveget 1931-ben tervezték, és 1932 és 1940 között gyárották, Fő feladata, hogy megerősített épületeket és bunkereket romboljon le, ezért a a német katonák csak „Sztálin kőtörő kalapácsa” néven emlegették. 871 darabot építettek belőle, és részt vett Berlin ostrománál.

1944-ben a KV1-es alvázát falhasználva szerettek volna egy önjáró löveget is készíteni S-51-es névvel, ám a löveg elsülésekor a visszarugás kilökte a személyzetet a székből, és tönkretette a váltót, ezért a tervet végül törölték.

A löveg végéhez két segédgereket lehett rögzítetni, ami által az vontathatóvá vált. Ilyenkor a löveg két oldalán található székben ülő személyzet a lánctalpas kerekek fékezésével tarthatta irányban a szerkezetet.

Rögzített állapotában a segédkerekek levétele után a löveg alján található éket hátrahajtva lehetett a visszarúgás energiáját a földbe vezetni. Azonban a korabeli, berlin ostromáról készült filmeken jól látható, hogy a személyzet legtöbbször nem ált ezzel a lehetőséggel, így a löveg elsütés után szabadon hátrafutott a lánctalpain.

A löveg oldalán található volt egy kis daru, mellyel a lövedékeket lehetett mozgatni. A löveg elsütéséhez a löveg mögött található löszertartó elemet kivették, a lövedékek mozgatására szolgáló kis gurululó kocsikkal együtt és egy lemezt helyeztek fel, amire a személyzet felléphetett, hogy betöltse a következő lövedéket. (3:16-tól látható a lentebbi videóban)

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

B-4 M1931
« of 4 »

Technikai paraméterek:

Személyzet 15 fő
Hosszúság (Vontatott állapotban)
11,15 m
Szélesség 2,7 m
Magasság 2.5 m
Tömeg (Vontatva)
19 t
Tömeg (Harci állapotban) 17 t
Fegyver kaliber 203 mm
Tűzgyorsaság 1 lövés percenként
Torkolati sebesség 607 m/s
Lötávolság 18 km

A makettről

A Trumpeter makettekben azt szeretem, hogy mindig pozitív csalódást okoznak. Alapvetően nem számítanak drága készleteknek, ám lehet bízni a minőségében. A legtöbb eleme mozgatható maradt, kivéve a darut.

A lánctalp tegelye gyárilag nem mozog, ám egy kis epokit segítségével lehetett orvosolni a problémát. A lánctalp szemenkénti. A lövegmozgatást egy kicsit a gázelvezető lengéscsillapító rendszer nehezíti, ezért azt első körben rögzítettem, nehogy kicsússzon az egyik ponton a helyéről, de szerencsére az végső fázisban elengedett a ragasztó, így az is mozgatható maradt.

Talán egy hibát rónék fel: A vontatáshoz használt kerék levehetősége nem gyári opció. Sajnos későn gondoltam át és az a két rögzítőcsapot rögzítettem fixen, ami leginkább hasonlított volna a gyári állapothoz, ha az szétszedhető lenne. Mentségemre mondva, ott is hiányzik egy forgási tengely. Ezt egy kicsit ügyesebben megoldgatták volna. Ahol most szétszedhetővé vállt, az eredetileg nem biztos, hogy olyan volt.

Ezen a maketten nem kísérleteztem, mindent a bevállt módszerekkel oldottam meg. Az alapozáshoz a szokásos Revell 91+9 zománcfestéket használtam. Erre jött a Gunze H320 Dark Green akrill, majd a sarazáshoz pasztellkrétta por és AK European Earth pigment.

A fém elemek kopásához részben AK 798 Gun metal, graficeruza és Revell 90 Silver került elő. A filterezést olajfestékkel végeztem, ahogy szoktam.

B-4 M1931
Aperture: 3.3
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1
« of 22 »

Összességében

Ez egy jó kis makett volt. Nem kellett vele sokat szöszölni, viszont ennek elenére szerintem igazán mutatósra sikerült. Ha hozzáveszem, hogy hány féle képpen el lehet készíteni, ha az ember játszik egy kicsit a daruval, vagy a lövedék mozgatásához tartozó kellékel, akkor megszámlálhattalan a variációk száma. Én nem készítek diorámákat, de ha készítenék, akkor ebből biztosan az lenne.

Sd. kfz. 164 Nashorn

Jármű: Sd. Kfz. Sd. kfz. 164 Nashorn

Haderő: Német hadsereg

Típus: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Dragon Kit No: 6314 2006

Felhasznált kiegészítők: Friul lánctalp ATL-04 PZ III/IV / PANZERFAHRE (Pz.F.)

Bevezetés

Amikor 2012-ben elkezdtem makettezni, akkor két dologban voltam biztos. Az egyik, hogy megpróbálom szisztematikusan a második világháborúban szereplő tankokat és tankvadászokat megépíteni, a másik, hogy a Nashorn-t mindenképpen összerakom. Az első dolog lényegesen nem változott, de annyiban igen, hogy be kellett látnom, le kell szűkítenem a kört és elkezdtem specializálódni a tankvadászokra, azon belül is a német tankvadászokra.

A második elhatározásomon nem változtattam, így hát nagyon-nagyon korán, valamikor 2013 környékén be is szereztem ezt a Dragon Prémium kitet, amiről szinte sütött, hogy nagyon részletesen kidolgozott és feljavított darabról van szó. Nekiállni azonban nem akartam, ugyanis szerettem volna valamennyi rutint szerezni az építésben, és nem ezen a darabon kívántam gyakorolni.

Nos, azt nem mondhatjuk, hogy elkapkodtam a dolgot, még tartottam is egy 1-1,5 év szünetet, amikor is kitérőt tettem a figurafestés világába. Körülbelül két hónapja döntöttem úgy, nincs mire várni, nekilátok.

A fegyver története

Eredeti nevén Hornisse, vagyis németül lódarázs, ám Adolf Hitler nem találta elég fenyegetőnek a nevet, ezért később, Nashorn, vagyis orrszarvúra változtatta. A nevétől függetlenül tényleg rettegett fegyverről beszélünk, mely a hadrendbe állításától egészen a háború végéig hadrendben is maradt. A Szovjetunió lerohanását célzó Barbarossa hadművelet során egyértelművé vált, hogy a német hadseregnek szüksége van egy páncélosvadász fegyvernemre, amikor találkoztak a fejlettebb orosz tankokkal, mint például a T-34-essel.

Egészen addig a német hadsereg számolt komolyan annak a lehetőségével, hogy a sajátjaikhoz hasonló tankokkal fognak találkozni. A Nashorn remekül egyesítette a Panzer IV alváz mozgékonyságát a 8,8 cm Panzerjägerkanone 43/1 L/71 löveg félelmetes tűzerejével.

A 88 mm-es löveg a maga 1080 m/s-es kezdősebességével az akkor és a háború végéig megjelenő összes páncélost meg tudta semmisíteni, ami hatalmas fegyverténynek bizonyult.

A fejlesztést az Alkett indította 1942 februárjában, akik éppen a Geschützwagen III/IV terven dolgoztak, ami a Panzer III/IV alvázából tervezett önjáró löveg volt. A Geschützwagen néven (vagyis szó szerint löveges jármű, magyarosabb fordításban önjáró löveg) a németek azon fejlesztéssiket hívták, ahol egy meglévő tank alvázra építettek fel valamilyen löveget. A Nashorn esetében a 88-mm-es tankelhárító löveget.

A fegyverből 1943 február és 1945 márciusa között 494 darabot szállítottak le. Ebből 100 darabot vetettek be a keleti fronton.

A tankvadász, ahogy általában a korai tankvadászok, nem kaptak teljes páncélvédelmet. A páncélzat felülről nyitott volt. A páncélzat tetejére körkörösen három, forgatható géppuska állványt szereltek, ami védte a személyzetet valamelyest.

A löveget 15°-ban lehetett vízszintesen és -5° és +15°-ban lehetett függőleges irányban elforgatni az alvázhoz képest. A löveg méretei miatt a tankot hosszában meg kellett nyújtani a hátul elhelyezkedő motort pedig a tank közepére helyezni. A páncélzat igen vékony volt, ami azt jelentette, hogy csupán a kézifegyverektől és repeszektől védte a kezelőszemélyzetet, páncéltörő lövedékek ellen hatástalan volt. Ebből kifolyólag aktívan nem tudott a tankcsatában részt venni, viszont annál hatékonyabb tankelhárító fegyvernek bizonyult.

Nashorn tankvadász
Author: Bundesarchiv
« of 9 »

Technikai paraméterek:

Személyzet 4 fő
Hosszúság 8,44 m
Szélesség 2,86 m
Magasság 2.65 m
Tömeg 24 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat alváz 20-30 mm, felépítményen 10 mm
Elsődleges fegyverzet 8,8 cm-es Pak 43 L/71 páncéltörő löveg
Másodlagos fegyverzet 1 db 7,92 mm-es MG 34-es géppuska
Műszaki adatok
Motor Maybach HL 120 TRM
Teljesítmény 300 LE (223,71 kW)
Felfüggesztés torziós rugó
Sebesség 40 km/h
Fajlagos teljesítmény 12,5 LE/t
Hatótávolság 190 km

 

A makettről

Ahogy korábban említettem, régóta porosodott a polcon a készlet, mire rá került a sor, de megérte várni vele. A készlet a szokásos Dragon minőséget hozza, minden gyerekbetegségével együtt. Ez egy feljavított készlet, nehéz is lenne tagadni, vagyis egy korábbi kiadás újragondolt verziója, ami azt jelenti, hogy rengeteg keretet újraöntöttek, nagyon sok keret ment a kukába. Kis túlzással minden második alkatrész felesleges volt.

A makett egy módosított Panzer IV-es alvázra épül, amiből kifolyólag nem volt nagy különbség az előző, szintén Dragon és szintén Panzer IV alvázra épülő kit között. Annyiban változott a helyzet, hogy bizonyos részletek, például a görgőkön a gumik szebben voltak kidolgozva, látszódtak a feliratok az abroncson, illetve volt választási lehetőség a meghajtott kerék tekintetében.

A küzdőtér aprólékosan kidolgozott volt. A lőszerrekeszek szekrénye nagyszerűre sikeredett. Választás itt is volt. Ugyanis az eredeti műanyag alkatrészeket fel lehetett dobni a mellékelt fotó maratott alkatrészekkel. Ezt a készletet csak azoknak nem ajánlom, akik nehezen hoznak meg döntéseket, mivel abból itt volt bőven. Mind a két szekrényt lehetett csukottan, nyitottan behelyezni a helyére. Egy szekrényt lehetett feltölteni a maximális 8 lövedékkel. Én végül egy csukott és egy félig feltöltött, nyitott szekrény mellett döntöttem.

A fotó maratott alkatrészek tárháza szinte kifogyhatatlan volt. Nem is találkoztam még egy készletnél ennyivel. Volt olyan elem, amit azonban nem tettem fel végül. A felépítmény páncélzatán található szellőző rácsa ugyan teljesen lecserélhető lett volna fotó maratott alkatrészekből összeállítottal, ám a zsaluzat állászszöge miatt túl sok látszódott volna a zárt hátlapból, így végül az nem került fel a makettre.

A készlet tartalmazott még egy fém ágyúcsövet. Még pontosabban a 88-as elkeskenyedő, kisebbik részét, valamint többféle, több számból álló matricakészletet, vagyis többféle lajstromjellel is lehetett volna operálni, ha valakinek nem tetszik a 112-as szám.

A maketten semmi újdonságot nem dobtam, be, csak az eddigi évek alatt elsajátított és bevált technikákat. Az alapozást a szokásos Revell 91+9 zománc festékkel kezdtem. Erre jött rá a H403 Dark Yellow Gunze akril alapszín, majd a két álcázószín, a Gunze H80 Khaki Green és Gunze H47 Red Brown. A szerszámok fa nyelére és a fa felületekhez Gunze H37 Wood Brown került.

A fémes kopásokhoz illetve a lánctalp festéséhez most az AK798 Gun Metal festéket vetettem be, amire jött az alvázra, lánctalpra és a küzdőtér padlózatára a kétféle pigment, az AK081 Dark Earth, a sötétebb, míg a AK041 Europian Earth a világosabb részekhez. A rozsdás hatáshoz AK043 Medium Rust pigmentet hívtam segítségül. Bizonyos elemeknél a hajlakkos chipinges technikát használtam, míg a felépítmény páncélzatánál főleg szivaccsal vittem fel finoman az AK798-at.

Bemosáshoz a szokásos olajfestéket hívtam segítségül.

A gyári Magic track a dobozban maradt, mert itt is Friul lánctalppal dolgoztam. A lánctalp profilja valami egészen fantasztikus, ugyanis nem tömör. Valószínűleg a Magic Track sem mutatott volna rosszul, de azért így lett az igazi.

Egy helyen akadtam el a makettel, bár egészen szép, fényképes volt a leírása is. A tank elején lévő cső funkcióját nem bírtam megfejteni. Ehhez segítséget kellett hívnom az Interneten. A megoldásra egyáltalán nem számítottam, pláne azért, mert egyetlen archív képen sem véltem felfedezni. Ebben a csőben futott az a drót, aminek segítségével a küzdőtérből visszahízhatták a lövegtámasztékot, majd elfordíthatták a löveget.

Ehhez csak rében volt alkatrész. Amikor fény derült a funkcióra improvizálnom kellett. Végül húzott szálból készítettem el a hiányzó kábeleket.

P1030091
Aperture: 3.3
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1
« of 18 »

Összességében

Összességben nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel. Persze mindig sikerülhetett volna szebben a makett, és maradtak hibák, de szerintem szép lett. Véleményem szerint ez a tankvadász illusztrálja legszebben a második világháborúban megfigyelhető hadmérnöki gondolkodást. Ez a fegyver tisztán a szükséghelyzet és a praktikusság szülöttje. Adott két, zseniálisan jól eltalált és bevált haditechnikai eszköz, vagyis a Panzer IV közepes harckocsi, és a 8,8 cm tankelhárító löveg. Megtehették volna, sőt meg is tették, hogy valami teljesen új fegyvert készítenek azok felhasználásával, ám ehelyett a legegyszerűbb módszert, az összeépítésüket választották. Ám erről majd részletesebben elmélkedünk a Tankok története rovatban.

Panzer IV L/70 (A)

Jármű: Sd. Kfz. 162/1 Panzer IV / 70 (A)

Haderő: Német hadsereg

Típus: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Dragon No: 6082-01 1997

Felhasznált kiegészítők: Friul lánctalp ATL-28

Bevezetés

Ennek a tankvadásznak elég sok verziója készült el, és elég nehéz volt kiválasztani azt a kedvencet, amit végülis összeraktam. Miért pont erre esett a választás? Nos, ezt nehéz megmagyarázni, és az összerakás közben is voltak kétségeim, amikor szembesültem azzal a ténnyel, hogy milyan magas ez a felépítmény.

Akkor kezdtem megnyugodni, amikor a felépítménye elkezdtek felkerülni a görgők, a meghajtásért felelős fogaskerék és a kötény páncél. Amikor végre „megnyúlt” a tank sziluettje, akkor nyugodtam meg, hogy jó választottam. Ám, mielőtt erről részletesebben írnék, jöjjen a valós harci eszköz története és paraméterei.

A jármű története (forrás Wikipédia)

A nyomasztó szovjet páncélosfölény páncélelhárító fegyverek egész sorának kifejlesztésére késztette a németeket. A korai páncélvadászok (Marder I, Marder II, Marder III), habár rendkívül hatékonyak voltak, páncélvédettségük messze elmaradt a kívánatostól. A probléma megoldását a hadvezetés egy új, megfelelő tűzerejű és páncélzatú vadászpáncélos kifejlesztésében látta. Az új „harckocsi-vadász” kifejlesztésére 1942 decemberében hirdetett pályázatot a Hadsereg Fegyverügyi Hivatala (Heereswaffenamt). A Hivatal követelményei szerint a járművet egy L/70-es csőhosszúságú 7,5 cm-es löveggel valamint 100 mm-es homlokpáncélzattal kellett ellátni. A jármű alapjául a jól bevált Pz.Kpfw. IV alvázat jelölték ki.

A fejlesztési megbízást végül a plaueni Vomag (Vogtländische Maschinenfabrik AG) vállalat kapta, amely 1943. május 13-ára el is készítette a páncélvadász 1:1 méretarányú fa modelljét, amelyet be is mutattak a Führernek. Az első működőképes prototípus ugyanezen év decemberében készült el; még e hónapban beindult a sorozatgyártás. A gyártás beindítását azonban hátráltatta az, hogy a 7,5 cm-es hosszú csövű löveg (a Pz.Kpfw. V Panther harckocsi lövegének módosított változata) próbái és gyártása akadozott. Tekintettel azonban az egyre válságosabb hadi helyzetre utasították a Vomagot, hogy mielőbb kezdje meg a jármű sorozatgyártását. A probléma áthidalása végett a páncélvadászt a 7,5 cm-es PaK 39 típusú löveg L/43-as („0” széria), később pedig az L/48-as kaliberhosszúságú változatával fegyverezték fel. A jármű, amelynek első példányai 1944 januárjában gördültek le a gyártósorról, a Jagdpanzer IV Ausf. F elnevezést és az Sd.Kfz. 162-es jelölést kapták.

A jármű páncélzata elmaradt ugyan a pályázati kiírásban szereplő 100 mm-es vastagságtól, ám ezt jól ellensúlyozza annak dőlésszöge és a jármű alacsony sziluettje, azaz a kis célfelület. A Jagdpanzer IV-es teljesítménye szinte teljesen megegyezett a StuG IV-esével, egyedül a páncélvédettség területén rendelkezett jobb mutatókkal. A („rövid-csövű”) Jagdpanzer IV-esből a gyártás leállításáig (1944. november) 769 darab épült a Vomag gyáraiban. A gyártás során számos módosítást végeztek a járművön. 1944 májusától sok egységnél elhagyták a lövegről a csőszájféket, mivel számos panasz érkezett, hogy az tüzelés után felveri a port, ami amellett, hogy elárulja harcjármű pozícióját, „elvakítja” a személyzetet is. A járműveket 1944 szeptemberéig zimmerittel is bevonták. Számos járművet elláttak kötény páncélzattal (Schürzen), hogy fokozzák védelmüket.

A járművel nagyon sok probléma volt. Műszakilag megbízhatatlannak bizonyult harckörülmények között, tervezési hiányosságok is mutatkoztak. 1944. június 6-án (a normandiai partraszállás idején) a 12/1. SS-páncélvadászok azért nem tudtak megindulni, mert a lövegekkel nem lehetett célozni. A lefolytatott vizsgálat szerint vagy a célzóoptika tervezési hibája, vagy a löveg beszabályozása okozta ezt. A június 9-én tartott újabb lőgyakorlatukon csak a páncéltörő lőszerre tudták optimalizálni az irányzást, míg a repeszgránátok továbbra sem találtak célba. Végül július 6-ra sikerült a lövegeket beszabályozni, amiben segítséget jelentett, hogy aznap végre megérkeztek az egy hónapja megrendelt csőszájfékek.

Az L/70-es löveggel felfegyverzett változat fejlesztésébe a Vomag mellett bevonták az Alkett (Altmärkische Kettenwerke) céget is. A két vállalat másként oldotta meg a nagyméretű, PaK 42 típusú löveg beépítését, ezért a két jármű felépítménye eltért egymástól (az Alkett vállalat típusa magasabbra sikeredett). A két járművet párhuzamosan kezdték gyártani 1944 augusztusában. Az új, megnövelt tűzerejű páncélvadász a Panzer IV/70(A), illetve Panzer IV/70(V) típusjelzést és Sd.Kfz. 162/1-es jelölést kapta. A típusjelzésben szereplő A illetve V betűk a gyártóra utalnak (Alkett/Vomag). (Fontos megjegyezni, hogy a tévhittel ellentétben a páncélvadász hosszú-csövű változatára soha nem használták a Jagdpanzer IV-es jelölést).

A két gyártmány lényegében csak felépítményében különbözött. Az Alkett egy viszonylag magas, dobozszerű felépítményt épített rá a módosítás nélküli Pz.Kpfw. IV alvázakra. Ezzel szemben a Vomag igyekezett a járművet minél alacsonyabbra tervezni – ezzel is fokozva a védelmét. (Panzer IV/70(V) magassága: 1850 mm, Panzer IV/70(A) magassága: 2350 mm). Az Alkett által tervezett és gyártott változat nagy méretének volt azonban egy előnye is: 90 lőszert tudott magával harcba vinni a Panzer IV/70(V) 55-60 lőszeres javadalmazásával szemben.

A Panzer IV/70 vadászpáncélosok mindkét változatához Pz.Kpfw. IV Ausf. H és J alvázakat használtak fel. A jármű fő fegyverzetét a középvonaltól 20 centiméterrel jobbra helyezték el és jobbra is, balra is 20°-os szögtartományban lehetett vele irányozni, függőleges irányzóképessége -5° + 15° volt. Az ezen a szög tartományon kívül eső célpontok megsemmisítéséhez az egész járművet el kellett fordítani. Az L/70-es kaliberhosszúságú PaK 42 típusú löveg a szabvány PzGr. 39-es páncéltörő lövedéket 925 m/s sebességgel lőtte ki, ami 500 méteren 124, míg 1000 méteren 111 milliméter vastag homogén páncél átütésére volt képes 30 fokos becsapódási szög esetén. Ez a teljesítmény képessé tette valamennyi korabeli harckocsi megsemmisítésére. A Panzer IV/70 személyzete (mindkét gyártmánynál) 4 főből állt: vezető, parancsnok, töltő és irányzó. Fegyverzetéhez 79 darab páncéltörő gránátot és 600 darab géppuskalőszert lehetett bemálházni.

Az első példányok a Panzer-Lehr hadosztály páncélvadász osztályához kerültek, és első bevetésük 1944 márciusában, Magyarország megszállása alkalmával volt. Valódi harci bevetésére a Hermann Göring páncéloshadosztály kötelékében, Olaszországban került sor.

A gyártás folyamán számos kisebb-nagyobb módosítást végeztek a Panzer IV/70-esek kialakításán. 1944 szeptemberétől a láncvezető görgők számát négyről háromra csökkentették. A korai járműveket, amelyek 1944 szeptembere előtt készültek zimmerittel is bevonták. A vadászpáncélosok nagy részét ellátták kötény páncélzattal (Schürzen) vagy az azt helyettesítő dróthálóval. (A háború vége felé ez utóbbi, olcsóbb megoldás volt a jellemző.). Szintén szeptemberben vezették be az új kipufogó rendszert is. A hatalmas löveg és a vastag elülső páncélzat terhét nehezen viselték a Pz.Kpfw. IV alváz elülső görgői, ezért azokat gumiabroncsosról acélperemesre cserélték. (Panzer IV/70(V) esetében az első két görgőt, a Panzer IV/70(A) esetében pedig az első négyet).

1944 augusztusa és 1945 márciusa között összesen 278 Panzer IV/70(A), valamint 930 Panzer IV/70(V) épült. A Panzer IV/70 vadászpáncélosok gyártási üteme jóval elmaradt a tervezettől, amiért a szövetséges bombázások és az anyaghiány mellett Heinz Guderian, a páncélos fegyvernem főfelügyelője (General Inspector der Panzertruppen) volt okolható. Guderian teljesen elégedett volt a StuG III-asok páncélvadászként nyújtott teljesítményével, így felesleges pazarlásnak vélte, hogy erőforrásokat (alvázakat) vonjanak el a Wehrmacht páncélos erejének gerincét adó Pz.Kpfw. IV harckocsik gyártásától. Az új vadászpáncélos ebből, valamint a nehézkes mozgásából kifolyólag a „Guderian-kacsa” („Gudrian-Ente”) gúnynevet kapta. Születtek tervek a Jagdpanzer IV-es továbbfejlesztésére (pl: 8,8 cm-es PaK 43-as beépítésére), de ezek sohasem valósultak meg.

Panzer IV L/70 (A)
« of 4 »

Technikai paraméterek:

Személyzet 4 fő
Hosszúság 6,85 m
Szélesség 3,17 m
Magasság 1,85 m
Tömeg 24 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 10-80 mm
Elsődleges fegyverzet 7,5 cm-es PaK 39, 7,5 cm-es PaK 39 L/48, 7,5 cm-es PaK 42 L/70
Másodlagos fegyverzet 1 db 7,92 mm-es MG 34-es géppuska
Műszaki adatok
Motor Maybach HL 120 TRM
Teljesítmény 300 LE (223,71 kW)
Felfüggesztés laprugó
Sebesség 40 km/h
Fajlagos teljesítmény 12,5 LE/t
Hatótávolság 210 km

A makettről

A Dragon kit egy régebbi kiadás. Annak idején használtan jutottam hozzá. A kit jól felszereltnek tűnt, és összességében hozta is Dragon szintet a Dragon gyermekbetegségeivel együtt természetesen. Mostanában kisebb szünetet tartottam a makettezésben, éppen ezért ismét rácsodálkoztam a műanyag elemek kidogozottságára és minőségére.

Persze a régi emlékek megszépülnek, így már azt is elfejetettem, hogy a Dragon hajlamos feljavítani a szettjeit, aminek az az eredménye, hogy tele van a doboz olyan elemekkel, amik valójában nem kellenek, mert azóta már az elemek felét lecserélték egy másik darabbal. Így gyakorlatilag az elemek fele kukában végzi, illetve a folyamatos módosítgatás miatt sok helyen a leírás hiányos, rossz.

Az összeállítási útmutató sok helyen rossz helyen lyukasztatta ki velem az elemeket, illetve sok ponton rosszul ábrázolta az összeállítás módját. Az ábrák nem részletesek, a következő fázis ábráján már nincs kirészletezve az előző fázis, vagyis, ha az egyik ábrán nem derül ki, mire is gondolt a költő, a következő képen sem fog kiderülni. A doboz oldalán ugyan van egy összerakott darabról három fénykép, ám azzal sem sokra megy az ember néha.

Ezeket a kellemetlen apróságokat leszámítva nem okozott nagy gondot az összeállítás. Nem kellett rögtönzött megoldásokkal élni.

Fotó maratott alkatrészeket azért el tudtam volna viselni, különösen a kötény páncél rögzítőelemeinél, illetve a szerszámok rögzítő pántjainál. Egy helyen egy másik készlet fel nem használ pántját beépítettem azért, illetve az egyik szerszámot újra kellett építenem vékony drót segítségével.

A festéshez most is Revell zománc 9+91-es kombinációt használtam a fémes alaphoz. Erre jött az alapszín, ami Gunze H71 Middle Stone volt, amire jött a két álcázó szín Gunze H80 Khaki Green és Gunze H47 Red Brown. A szerszámok fa nyelére és a fa felületekhez Gunze H37 Wood Brown került.

Az alváz sarazásához most először AK pigmenteket használtam a korábbi pasztellkréta reszelgetés helyett. Ez lényegesen gyorsabb haladást tett lehetővé. Ebből is két félét és ezek különböző keverékét, úgy, mint AK081 Dark Earth, a sötétebb, míg a AK041 Europian Earth a világosabb részekhez. A rozsdás hatáshoz AK043 Medium Rust pigmentet hívtam segítségül.

A kipufogónál most ellenálltam a kísértésnek, miszerint a teljes kipufogó borítást berozsdásítsam. Most inkább lepattogzott festék hatását akartam kelteni, ami szerintem egészen jól sikerült.

A kötény páncél, ami a valóságban egy drótháló sajnos szintén nem fotó maratott elem, hanem egy szúnyogháló szerű anyag, amiből sajnos én többet nem tudtam kihozni.

A lánctalp eredetileg szemenkénti, de még nem „Magic Track”. Valószínűleg szépen rá lehetett volna tenni, ám én most is megpróbálkoztam az Friul fém lánctalpával és nagyon örülök, hogy így döntöttem, ugyanis irtózatosan feldobta a végeredményt, a gyorsabb és egyszerűbb összerakásról már nem is beszélve.

Mindent egybevetve tetszik a végeredmény. Egy kicsit bánom, hogy annak idején nem választottam gondosabban, és nem kerestem inkább egy Vomag által készített verziót, ami alacsony felépítés mellett az L/70-es löveggel volt szerelve. Azért van még a szekrényben egy alacsonyabb felépítési L/48 löveggel szerelt Italeri készlet, úgyhogy még visszatérek hasonló makettel egyszer, ám a Panzer IV L/70 (V) verziót már nem rakom össze, hacsak nem válok időmilliomossá a következő években.

Panzer IV L/70 (A)
Aperture: 3.3
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1
« of 12 »

40/43M Zrínyi II 105mm rohamlöveg

Jármű: 40/43M Zrínyi II 105mm rohamlöveg

Haderő: Magyar Királyi Honvédség

Típus: Önjáró löveg

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Bronco (No.CB35036) 2012

Felhasznált kiegészítők: Friul lánctalp ATL-46

Ez az első Bronco makettem, és nem is lettem Bronco rajongó, de erről részletesebben később. Haladjunk sorban, ahogy az itt írt cikkeimben szoktam!

A járműről (forrás wikipédia):

1942-ben a Magyar Királyi Honvédség vezérkarában felmerült az igény egy rohamlöveg-család fejlesztésére. Ennek a fegyvernemnek a kiválóságát a német rohamlöveg-osztályok StuG III-asai által elért eredmények is igazolták. A Honvédelmi Minisztérium két fajta önjáró lövegre adta le a rendelést: a Zrínyi I-re hosszú csövű 75 mm-es löveggel, és a Zrínyi II-re 40 M. 10,5 cm-es tarackkal felszerelve.

A sikeres tereppróbák után a 105 mm-es löveggel felszerelt Zrínyi II rohamlöveg sorozatgyártását 1943 tavaszán kezdték meg. A Minisztérium összesen 300 darabra adott megrendelést, melyekből 50 darabot kellett 1944 végére leszállítania a Weiss Manfréd gyárnak. Az 1945-re tervezett, nemkülönben 50 darabos Zrínyi II-es típusú rohamlövegek legyártását is megkezdték, ugyanis az így felszabaduló időt a Zrínyi I-es fejlesztésére és gyártására fordíthatták. 1943-45-ig a Zrínyi II rohamlövegből kb. 60 példány, a Zrínyi I-ből pedig egy prototípus épült a Weiss Manfréd, illetve a Ganz gyár üzemeiben.

A Zrínyi II rohamtarack első példányai 1944 tavaszán az 1. Magyar Hadsereg kötelékében már a keleti fronton, Galíciában harcoltak a Vörös Hadsereg csapatai ellen. A rohamtarackok itt néhány – a háború végkimeneteléhez képest jelentéktelen – győzelmet arattak. A rohamtarackok a tordai csatában megsemmisítettek 18 T-34 típusú szovjet közepes harckocsit, míg a Zrínyi II-es típusú rohamtarackok közül csak 6 darabot tettek harcképtelenné a szovjet páncélosok [1]. Később ezeket a rohamlövegeket Bozsoki János próbaszolgálatos zászlós rohamtarackjával elvontatta, így meg tudták javítani őket. Bozsoki zászlós tettéért megkapta a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet. A Zrínyik Budapest védelménél is kiválóan szerepeltek Billnitzer Ernő tábornok parancsnoksága alatt [2]. A Zrínyi I-es prototípusa nem vett részt a harcokban.

A Zrínyiket a tervek szerint rohamtüzérosztályokba szervezték volna. Egy ilyen osztály három ütegből állt (ütegenként 10 harcjárművel), valamint a háromból kettő 7,5 cm-es Zrínyi I-es rohamlövegekkel, a harmadik pedig a 105 mm-es Zrínyi II rohamtarackokkal lett volna ellátva, ezen kívül a rohamlövegosztály törzse is kapott volna 1 db parancsnoki Zrínyit, így egy rohamtüzérosztály 31 járműből állt volna. Első körben nyolc rohamtüzérosztály került felállításra (1., 7., 10., 13., 16., 20., 24. és 25.) 1943-44 folyamán, de a gyártás lassúsága miatt 1944-re csak az 1. és 10. rohamtüzérosztályokat tudták Zrínyikkel ellátni, ezeket sem mindig a hadrendben előírt mennyiséggel vagy típusokkal (az 1. rto. csak a 2. és 3. ütegével indult Galíciába; 75 mm-es rohamlövegek hiánya miatt pedig minden üteg az itt tárgyalt 105 mm-es tarackos változatból kapott). Egyébként a 7. rohamtüzérosztályt német StuG. III rohamlövegekkel, a 20.-at, valamint részben a 16. és 24. rohamtüzérosztályokat (utóbbi kettőnek csak két-két ütegét) pedig Hetzer vadászpáncélosokkal látták el. A többi rohamtüzérosztály nem jutott semmilyen harcjárműhöz, ezért jobb esetben 7,5 cm-es gépvontatású páncéltörő ágyúkkal rendelkeztek, rosszabb esetben pedig hagyományos gyalogságként kerültek alkalmazásra.

1944 nyarán még töretlenül folyt a sorozatgyártás, amikor pusztító légitámadás érte a Weiss Manfréd gyárat, és a csarnokban lévő félkész Zrínyi rohamlövegeket és a gépsorokat megsemmisítették a bombák. A még javítható alkatrészeket a Ganz gyárba szállították, és ott újabb 6 darab rohamlöveget szereltek össze. Napjainkban csupán egyetlen Zrínyi II rohamtarack létezik a világon, ezt a Moszkva melletti kubinkai harckocsimúzeumban őrzik.

Személyzet: 4 fő
Hosszúság: 5,5 m
Szélesség: 2,9 m
Magasság: 1,9 m
Súly: 21,6 t
Páncélzat: 75-15 mm
Elsődleges fegyverzet: 105 mm 40/43M típusú tarack
Sebesség: 43 km/h
Hatótávolság: 220 km

A makettről és az építésről:

A makett előzetesen nagyon jók voltak a benyomásaim. Felületesen átnézve, még építés előtt az volt a benyomásom, hogy egy kimondottan szép kitt, tele sok extrával, sok fotómaratással, sok kis kiegészítővel, matricával.

A leírás részletes, aprólékos, igényes, jól magyarázza el, hogy mi, hová kerül. Az építés megkezdése után azonban bőségesen jöttek elő hiányosságok, ami miatt részemről a kerülendő kategóriába kerül a jövőben a Bronco márka.

Amit csak az építés elkezdése után vettem észre, hogy a makett kidolgozottsága nagyon eltérő. A 105 milliméteres tarack összerakásánál kezdtem észlelni, hogy valami nagyon nem stimmel. A löveg ugyanis nagyon szépen kidolgozott, ám két igen nagy gond van vele.

Először is nem látszik. Akárhogy is igyekszik az ember, a makett normális, tehát nem robbantott összerakása esetén ebből a lövegből az ég világon semmi sem látszik. Hiába hagynál nyitva pár ajtót, nem látszik, túl kicsit az ajtók, nincs fény.

Másodszor a löveg abból kifolyólag, hogy tökéletesen működő, vagyis a fogaskerekek forognak, minden teszi a dolgát, nagyon gyenge.

Első ötlettől vezérelve tartottam magam a minden működik koncepcióhoz, de nagyon gyorsan rájöttem, hogyha így teszek, akkor a teljesen összerakott makett végső stádiumában a löveg tengelye kiugrik a helyéről, beesik a tank testébe és lesz egy nagyon hosszasan összerakott műanyagdarabom.

Vagyis véleményem szerint a készítőknek meg kellett volna hozni a döntést, miszerint kívülről egy nagyon jól kinéző,nem élethű, de stabilan működő konstrukciót választanak, vagy ha már ennyire jó kidolgoznak bizonyos elemeket, akkor nem végeznek félmunkát és mindent kidolgoznak, ami látszódhat.

Ugyanis a probléma ott kezdődik, hogy ha valahogy kinyitok mindent a maketten, akkor összességében a belső kidogozottság nem üti meg a szintet. Nincs motor, meghajtás. Van ülés, botkormány, pedálok, de nincs padló.

Tehát én a minden nyílást lezár variáció mellett döntöttem és rögzítettem a löveget. Ez, tekintette a befektetett energiára, elég lehangolóvá teszi a makettet összességében.

Másik problémát a lánctalp jelentette. Szemenkénti, működő lánctalpnak szánták, ami elvileg összepattan, de nem marad úgy, mert a műanyag minősége miatt a pöckök azonnal törnek. Ezért úgy döntöttem, cserélem Friul lánctalpra.

Sajnos a Friul lánctalp viszont nagyon nem illett a hajtó kerékre, az eltérő méretek miatt, szóval kénytelen voltam mégis a sajátját használni. Viszont ezt a döntést akkor kellet meghozom, amikor a makett már minimális hely volt sárhányó miatt.

A lánctalp felszenvedése után már egészen szépen összeállt a makett. A festéshez alapozás képpen a szokásos Revell zománc 9+91-et, a tank alapszínéhez az AK031, a bemosáshoz és a weatheringhez olajfestéket, míg a sár felhordáshoz pasztellkréta port használtam.

Összességében:

Alapvetően voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy ez nem lesz egy szép makett. Fokozatosan szerettem bele a járműbe minden szempontból. Rá kellett jöjjek, hogy ez egy nagyon szép formájú harci eszköz. Igaz, a szegecselt konstrukció már az építés pillanatában is elavultnak számított. Illetve vannak rajta olyan anomáliák, miszerint az első és a hátsó kerék is fogas, aminek egyáltalán nem értem a jelentőségét, hiszen a hajtott kerék szokott olyan lenni.
Ám egy határozottan életképes, a páncélzat döntöttségéből fakadóan, jó effektív páncélzattal bíró harci járműről beszélhetünk.

Ráadásul ezt gyönyörűen megkoronázza az egyébként fotómaratással megoldott kötény páncél, ami már az elején nagyon, de nagyon megtetszett.

Szóval ez egy szép nagy jármű, amire magyarként igazán büszkék lehetünk.

40/43M Zrínyi II 105mm
« of 12 »