Sturmtiger, a nagy durrantó

Jármű neve: Sturmpanzer VI Sturmtiger

Haderő: Harmadik Birodalom

Típusa: Rohamlöveg

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Tamiya 35177

Kiegészítő: Eduard Sturmtiger 38cm Zimmerit (35380)

Bevezető

Az első kérdés, ami felmerülhet az emberben, amikor meglátja ezt a 68 tonnás szörnyet, hogy ez most jól néz ki vagy nem néz ki jól? Legalábbis bennem ez merült fel, amikor ezt a tankot megláttam annak idején. Fő profilom az önjáró lövegek készítése és ez egy kicsit kilóg a kategóriájából ugyanis ez egy rohamlöveg, de még ez sem teljesen igaz rá, mivel ez egy rakéta lövedéket kilövő tank.

Az a helyzet, hogy nem hittem, hogy ennek helye lesz a polcon, de végül egy-két archív kép meggyőzött arról, hogy mégis. Biztosra mentem, ezért választottam a Tamiyat és annyira nem lőttem mellé, igaz, nem biztos, hogy még egyszer nekiállnék.

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

A fegyverről

Kezdjük először is a nevével. A német harci eszközöknél megszokhattuk, hogy első a precíz nevezéktan, ami tipikusan az Sd. Kfz. vagyis az emberi nyelven kiejthetetlen Sonderkraftfahrzeug szó rövidítéséből jön, ami annyit tesz különleges gépjármű. Ezzel a gyermetegnek tűnő trükkel játszották ki a 30-as években az I. Világháborút lezáró békeszerződést. Vagyis, ha nem fegyvernek hívjuk, akkor nem is az elvet követve kerültek ide az egyes tankok. Ő viszont nem.

Anatómiailag legpontosabb neve: Sturmmörserwagen 606/4 mit 38 cm RW 61, vagyis Sturmmörserwagen vagyis RohamMozsárKocsi egy 38 cm-es RaketenWerfer, vagyis rakétakilövővel. Jobban megjegyezhetőbb neve Sturmtiger, ami Rohamtigris, mivel a löveg a tigris alvázára épült.

Arra a célra szánták, hogy támogatást nyújtson a gyalogság részére kimondottan utca harcok esetén, vagyis porig romboljon mindent, ami az útjába került. A háború vége felé a rakétalövedékek fejlődésnek indultak. Minden haderő alkalmazott már addigra nem irányított lövedéket. Amerikaiak vadászrepülőn, illetve M4-es tankon, oroszok a BM-13-as Sztálin orgonának is becézett rakéta sorozatvetőn és németek is alkalmaztak már rakéta lövedéket a V1 és V2-ön túl a páncélozott csapaszállító járműveiken illetve vontatott lövegként.

Ez alkalommal azonban nem csak úgy rábarkácsolták valamire az indítóállomást, hanem beépítették valamibe.

A fegyver ötlete a sztálingrádi csata idején merült fel, ahol használtak már hasonlót. Fő tüzérségi lövegüket, 15 cm sIG 33/1-est építették be egy Panzer III-as tankba. Ezt továbbgondolták és megszületett a Brummbär, ami a Panzer IV alvázat kapta, majd következett volna a 210 mm-es löveggel szerelt Tigris tank, ám ez a löveg nem állt rendelkezésre, így került végül bele a 38 cm-es rakétavető. a dolog pikantériája, hogy a kilövő mechanizmust a Haditengerészet mélytengeri akna kilövője ihlette.

A végső formát a Krupp, a Henschel és Alkett hozta tető alá. A végleges összeállításért az Alkett felelt. Az első három példány 1944 február 20-án készült el, ám Adolf Hitler a csúszás miatt 1944 április 19-ig nem tartott rá igényt.

Végül 1944 decemberére készült el az összes példány. Hitler annyira hitt a fegyverben, hogy úgy gondolta havonta 300 darab lőszerre lesz szükség a hadrendbe állítás után.

Futóműve és törzse nagy vonalakban egyezik a Tigris tankéval. A felépítmény elülső részét lebontották, hogy helyet adjanak a rakétakilövő mechanizmusnak. A Sturmtiger így valamivel rövidebb lett a Tigris tanknál.

Mivel a fegyvert városi harcra szánták, páncélzatét jelentősen meg kellett növelni. Ennek első lépése, hogy elöl 150 mm-es, 47 fokban döntött páncélzatot kapott. A törzs oldalsó páncélzata 82 mm vastag, míg a törsz elülső páncélzata 100-150 mm.

A plusz páncélzat miatt viszont a súlya jelentősen megnőtt. A Tigris 57 tonnájához képest 68 tonna lett.

Fegyverzete a 380 mm Raketen-Werfer 61 L/5.4. A lövedék 376 kg-os, ami maximálisan 6 km távolságra tudott eljutni és 125 kg robbanóanyagot juttatott a célba. Ez elég volt ahhoz, hogy leromboljon egy 2,5 méter vastag megerősített betonfalat.

A fegyverrendszerrel számos baj adódott. A lövedék természetből kifolyólag nagy lánggal indult el, mely könnyen tüzet okozhatott a tank belsejében. Ennek kivédéseként a cső oldalán megfigyelhetőek azok a borsszóróra emlékeztető furatok, amik elvileg visszavezették a lángokat.

A rohamlöveg 14 lövedéket tudott tárolni. A lövedékeket a rohamlöveg tetején található emelővel csörlőzték be a jármű belsejébe. Ez nem volt könnyű feladat és a tank teljes 5 fős legénysége kellett hozzá.

A rohamlöveg felső betöltő nyílásán helyet kapott egy Nahverteidigungswaffe (Közeli védelmi fegyver) névre hallgató kicsinyített aknavető szerkezet, ami a legénységet védte a betöltés ideje alatt. Szintén a védelemről gondoskodott az elől található 7.92 mm MG 34 géppuska.

A fegyver hatásossága erősen megkérdőjelezhető. A tervezés akkor indult, amikor még a német hadsereg előrenyomult, vagyis ez egy ostromfegyver, ami a megerősített állásokat tudta volna jól támadni. 1944-re azonban a német hadsereg elvesztette a kezdeményezést. minden fronton védekezett.

Ennek ellenére bevetették a fegyvert a varsói felkelésnél, az ardenneki ellentámadásnál, illetve próbálták vele felrobbantai a remageni hidat ám ahhoz túl pontatlan volt, hogy el is találja. A német visszavonulást fedezve egyetlen egy alkalommal pusztított el szövetséges tankot, amikor tűz alá vett egy falut, ahol állomásoztak Sherman tankok. A személyzet meghalt a tankok használhatatlanokká váltak.

Vagyis ez egy olyan fegyver. melyet igazán soghasem próbálhattak ki olyan szerepkörben, mint amire szánták. Kis száma és a lőszerellátás hiányossága miatt nem gyakorolt hatást a háborúra, csupán érdekesség maradt.

A rohamlöveg, mint fegyvernem azonban kétségtelenül a német hadsereg egyik legsikeresebb innovációja, mellyel előálltak a II. Világháborúban és annak vitathatatlanul sikeres darabja lett volna, ha korábban készül el.

Sturmtiger rakéta lövedék (Raketensprenggranate)
Sturmtiger rakéta lövedék (Raketensprenggranate)
« of 12 »

Technikai paraméterek:

Személyzet5 fő
Hosszúság 6,28 m
Szélesség3,57 m
Magasság2,85 m
Tömeg 68 t
Elsődleges fegyverzet380 mm RW 61 rakétavető L/5.4
Másodlagos fegyverzet100 mm-es gránátvető
7.92 mm MG 34 géppuska
Páncélzat150 mm 47°-ban döntve felépítmény elől
62 mm legvékonyabb ponton
Műszaki adatok
MotorMaybach HL230 P45 V-12, vízhűtéses dízelmotor
690 LE, 515 kW
FelfüggesztésTorziós rugó
Sebesség40 km/h
Fajlagos teljesítmény10,77 LE / t
Hatótávolság120 km

A makettről

Nem az első Tamiya makettem és nem is az utolsó, de most sem lettem nagy rajongója ennek a márkának. A makettel kapcsolatban sokáig hezitáltam, hogy érdemes-e beszerezni. Egyrészt ez egy érdekes fegyver, ám az is igaz, hogy a megjelenése nem ígér túl sok látványosságot.

Ahogy az Üvegtigrisben mondták, ez azért jó, mert nagy. Valóban, puszta mérete tekintélyt parancsoló, ám össze lehet-e rakni érdekesen? Ez továbbra is nagy kérdés marad, amit én nem fogok megválaszolni.

A makett hozza a megszokott Tamiya minőséget, ám se többet, se kevesebbet nem kapunk, mint amit általában. Az elemek szépen kidolgozottak, de nincs fantázia a készletben.

Fotómaratás nincs, ne is álmodjunk róla, hiába vannak elemek, melyek kívánják ezt a megoldást, gondolok itt a kipufogó lemezére, az oldalsó szoknyára, a sárhányókra, hiába. Nincs és kész, ha szeretnél ilyet, vegyél egy rakás Eduard kiegészítőt és kész. Ez a Tamiya-nál valószínűleg üzletpolitika.

Én részben engedtem a kísértésnek, mivel beszereztem egy Zimmerit kiegészítőt, de bár ne tettem volna. Azon apró elemeket, melyek még feldobhatták volna a törzset, le kellett szednem, a fotómaratás meg egész egyszerűen csúnya. Sokkal jobban jártam volna, ha a korábbi maketteknél alkalmazott házi megoldást választom. A mintázat unalmas, túl szabályosan hibás, és nem elég mély a barázdáltság. Tulajdonképpen észrevehetetlen.

A kipufogók lemezét és az oldalsó sárhányót újraalkottam. Az előbbit azért, mert a horpadások elkészítése során elrontottam a gyári elemet, az utóbbit azért, mert nem volt szívem olyan csúnya műanyag elemet felrakni.

A makett rendelkezik némi belső térrel. Sokat gondolkodtam, hogyan lehet megmutatni. Ám azt választottam, nem ragasztom a felépítményt a törzshöz. Így elvileg szétszedhető, ugyanakkor ez szerintem nem fog sűrűn megtörténni.

A belső tér nem elég kidolgozott. A nyílások kicsit, belátni minimálisan lehet. A beltér padlózata nem korhű, az összes műszer hiányzik. Az egyetlen elem a kormány, ám semmi más nem található belül két ülésen és a lőszertartó állványokon és az emelőn kívül.

A lánctalp szemenkénti és jól is működött. Talán ez volt az az egyetlen pozitívum, ami miatt azt mondtam, megveszem ezt a készletet.

A Tigris alváz miatt az építés lassú, mivel nagyon sok a kerék. A löveg működik, erre viszont kínosan figyelt a gyártó. Tette ezt még a valósághűség rovására, ugyanis a löveg fém csavarokkal és alátéttel van rögzítve, ami ugyan nem látszik annyira, de az azért inkább modellekre, mint makettekre jellemző megoldás.

Sturmtiger
Sturmtiger
« of 16 »

Felhasznált színek/pigmentek:

AlapozásSteel RedGunzeH38
AlapszínSandy YellowGunzeH79
Álcaszín (zöld)Khaki Green Gunze H80
Álcaszín (barna)Red BrownGunzeH47
LánctalpSteel Red GunzeH38
Fa felületekRLM79 Sandy BrownGunzeH66
Fémes kopásGun MetalAK798
BemosásRaw UmberWinsor & Newton35
Kosz, Sár, RozsdaEuropian Earth/Dark Earth/Medium RustAK pigment
Fényes lakkClearRevell1
Matt lakkClearRevell2

Összességében

Ez egy olyan makett, melyet nyugodt szívvel nem ajánlanék, hacsak valahogy hozzá nem jut valaki jutányosan, vagy kap egyet ajándékba. Nem volt rossz dolgozni vele, de nem is volt jó. Szerencsére mostanában párban építem a makettjeimet, vagyis volt valami ami kárpótolt közben.

Maga a jármű már más kérdés. Az építés közben/után egyre több részletnek néztem utána, ami viszont mégis kicsit izgalmassá tette az egészet, ugyanis nem mondtam volna meg kívülről, hogy ennyi furcsaságot zsúfoltak össze ebben a rohamlövegben.

Sd.Kfz. 184 Ferdinand

Jármű neve: Sd. Kfz. 184 Ferdinand

Haderő: Harmadik Birodalom

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Zvezda 3653

Kiegészítők: ATL-62 Friul működő lánctalp, Aber 35L-140 German 88 mm Pak 43/1 L/71 Barrel for Elefant

Bevezető

Amikor elkezdtem makettezni, abban biztos voltam, hogy a Ferdinand nem hiányozhat a gyűjteményemből. Aztán úgy alakult, hogy először 1/72-es méretarányban raktam össze, és akkor úgy gondoltam, abban a méretarányban egy elég lesz.

Aztán rátaláltam a Zvezda Ferdinandjára, amivel úgy voltam, hogy abban az árban, amiben a Zvezda kínálja, elfér még egy vitrinben. Amikor elkezdtem építeni szembesültem, vele, hogy ez egy nagyszerű készlet és egyáltalán nem a a Zvezda, amivel eddig találkoztam.

Ráadásul az 1/72-es makett Elefánt, vagyis ez mégsem pont ugyanaz a makett lett, mint ami már a vitrinben figyel.

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

A fegyverről

A fegyver fejlesztése egészen 1930-ra nyúlik vissza, míg végül nem teljesen olyan formában öltött testet, amint amit eredetileg terveztek. Közvetlen elődje a VK4501-es melyet a 88 mm-es löveghez terveztek és két beszállító, a Henschel és a Ferdinand Porsche által vezetett Porsche GMBH tervezett.

A kiírás tárgya egy nehéz tank, melyre illeszthették a 88 mm-es löveget, mely a háború kései szakaszában elengedhetetlen lett volna, hogy ellensúlyozzák az orosz tankokat a keleti fronton.

A pályázatot végül a Henschel Tigris tankja nyerte, így a megmaradt alvázakat felhasználva készülhetett el a Ferdinand tankvadász.

88 mm-es lövegének köszönhetően egy nagyon pontos és nagy tűzerejű tankról beszélhetünk, mely párosult egy igen jó páncélzattal.

A fegyver azonban igen sok és a talán túl korszerű megoldást alkalmazott, amely miatt a javítása nehézkes volt. A jármű felépítése is érdekesen alakult, ugyanis a motor a tank közepén foglalt helyet, ezzel kettéosztva a beleső teret, vagyis a tank vezetője nem állt közvetlen kapcsolatban a tank többi tagjával.

A tank igen érdekes műszaki megoldásokat vonultatott fel. A meghajtásért első körben két Maybach HL120 TRM benzinmotor biztosította, melyek nem közvetlenül hatották meg a tankot, hanem működtettek egy Siemens-Schuckert 500 VA-es generátort, ami ellátta árammal a két Siemens 230 kW (312.7 PS) elektromos motort, mely valójában meghajtotta a kerekeket.

Mondhatnánk, hogy ez a megoldás meghaladta a korát, ám mégsem, mivel ezt a meghajtást a későbbiek során senki sem alkalmazta (talán mert nem volt előnye). Az viszont biztos, hogy ez a megoldás nagyobb fogyasztást és kisebb teljesítményt eredményezett.

A tankvadász így 10 km/h sebességet ért el terepen és 30 km/h-t műúton. Ez még az akkori nehéz tankokhoz képest is kevésnek mondható. Az viszont határozottan érdekes, hogy ezt a megoldást Porsche 1901-ben személyautókhoz dolgozta ki, és ma már biztosan sok hasznát venné az autóipar, de az a szempont úgy látszik háttérbe szorult, hogy épp akkor háború volt.

A futóművet 3-3 lengőkar alkotta, a futókerekek átlapolása nélkül. A lánctalp mindkét végén fogaskeréken fordult vissza, melyeket dobfékkel fékeztek.

Elsődleges és egyetlen fegyverét a 8.8 cm Pak 43/2 L/71, vagy más nevén StuK 43/1 alkotta. Tervezési hiányosságnak mondható, hogy a Ferdinánd nem rendelkezett géppuskával. A tankvadászból a kilátás nem volt jónak mondható, oldalra és hátra gyakorlatilag nem látta, a gyalogság könnyűszerrel megközelíthette és aknával elpusztíthatta.

Páncélzata 100-200 mm-ig terjedt. Elölről nagyon nehezen volt kilőhető, igaz a 200 mm-es páncélzat plusz 5 tonna súlyt jelentett.

A tankvadászt először a Kurszki csatában vetették be több-kevesebb sikerrel. Az eredeti elgondolás szerint a Ferdinand feladata lett volna a T34-esek mélységből történő kilövése, ami azt jelentette, hogy 3 km távolságról is el tudta volna pusztítani a célpontot. Ám a legtöbb vesztét a rosszul előkészített támadás miatt hátra maradt aknazár és a műszaki gondok okozták. A járműve terepen nem lehetett javítani és elvontatása is komoly kihívást jelentett.

A Kurszki csatát 50 Ferdinand élte túl, melyeket átalakítottak és Elefántra neveztek át. Az áttervezett példányok homlokgéppuskát , a jobb kilátás érdekében új parancsnoki kupolát és zimmerit réteget kaptak.

Összességében a legsikeresebb tankvadásznak mondható. A Kurszki ütközet folyamán 13 Ferdinand 320 ellenséges tankot semmisített meg.

Ferdinand
Ferdinand
« of 7 »

Technikai paraméterek:

Személyzet6 fő
Hosszúság 8,14 m
Szélesség3,38 m
Magasság2,97 m
Tömeg 64 t
Elsődleges fegyverzet8.8 cm Pak 43/2 L/71
Páncélzat200 mm lövegpajzs, felépítmény elől
100 mm törzs oldalt, hátul
Műszaki adatok
Motor2 × Maybach HL120 TRM benzines
600 PS (592 LE, 442 kW)
FelfüggesztésTorziós rugó
Sebesség10-30 km/h
Fajlagos teljesítmény9,2 LE / t
Hatótávolság90-150 km

A makettről

A makett építése nagyon jól ment. Ahogy a bevezetőben is írtam, a Zvezda komoly minőségi ugrást hajtott végre. Az új készletei össze sem hasonlíthatóak a korábbiakkal. Sőt, én azt mondom, hogy komoly riválisa lett a többi gyártónak.

Az építési leírás nagyon jól átgondolt, szépen összerakott. A kisebb elemeket kisebb ábrákban részletezi.

Az elemek pontosan illeszkedtek, nem kellett tömíteni. Egyedül a hátsó fogaskeréknél adódott apró probléma, ami abból állt, hogy kicsit kintebb kellett tenni a kereket, mint ahogy azt gondolták.

A lánctalp nem gyári. Friul lánctalp került rá, ami nagyon jól passzolt a fogaskerékre.

A makettre felkerül még továbbá egy ABER gyártmányú, fém lövegcső. Most a leírás elkészítése közben szembesültem vele, hogy elvileg van Elefánthoz való és Elefánt vagy Ferdinándhoz való, amit teljesen nem értek, mivel lövegcső tekintetében nincs különbség kettő között.

A cső felrögzítése Tamiya makettet feltételezett, ezért a rögzítésnél véletlenül rögzítettem a cső függőleges mozgását is. Ezt leszámítva szép lett, megérte.

Ezen a maketten most új technikát nem alkalmaztam. A felépítmény páncélzata elől és oldalt kapott egy-egy sérülést. A koszolást, sarazást nem akartam túlzásba vinni.

A makett nem bővelkedik a részletekben, de ez a zárt mivolta miatt eleve adódik.

Sd. Kfz. 184 Ferdinand
Sd. Kfz. 184 Ferdinand
« of 18 »

Felhasznált színek/pigmentek:

AlapozásSteel RedGunzeH38
AlapszínSandy YellowGunzeH79
ÁlcaszínGreen FS 34092 Gunze H302
LánctalpSteel Red GunzeH38
Fa felületekRLM79 Sandy BrownGunzeH66
Fémes kopásGun MetalAK798
BemosásRaw UmberWinsor & Newton35
Kosz, Sár, RozsdaEuropian Earth/Dark Earth/Medium RustAK pigment
Fényes lakkClearRevell1
Matt lakkClearRevell2

Összességében

Ez az egyik legjobb makett, ami építettem eddig, öröm volt vele dolgozni. Soha rosszabbal ne találkozzak, mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom.

A fegyver ugyan nem tekinthető olyan fegyvernek, mely meghatározó tényezője volt a háború alakulásának, kései megjelenése és kis darabszáma miatt, ám mindenképpen említésre méltó darab.

ZiS-151, az orosz koppintás

Jármű neve: ZiS-151

Haderő: Szovjetunió

Típusa: Általános célú teherautó

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Zvezda 3541

Bevezető

Ebbe a makett építésbe azért fogtam bele, mert amikor elkezdtem építeni az amerikai CCKW típust, jöttem rá, hogy az oroszok valószínűleg pofátlanul lemásolták a Kölcsönbérleti szerződés keretei belül kapott teherautókat.

Tehát egy olyan makettel volt dolgom, amely nem illik bele az eddigi makettek sorába és nem is annyira tetszett a formája az építés elején. Később, hogy az lenni szokott, azért változott a helyzet és megláttam a szépségét.

Mondhatnánk, hogy a teherautó az teherautó és nem lehet újat kitalálni, de azért, ha megnézzük a II. Világháború idején született német, angol, francia megoldásokat, láthatjuk, hogy markáns eltérések tapasztalhatóak. Igaz, közvetlenül a háború után mindenki kísértetiesen hasonlót gyártott, mint az amerikai megoldás. Ennek nyilván az a kézenfekvő oka, hogy az amerikaiak eltalálták a megfelelő arányokat és „nyerő csapaton ne változtass” elvet követve senki sem akarta feltalálni a spanyolviaszt.

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

A járműről

A ZiS-151-es egy általános célú teherautó, melyet a Szovjetunió 2-es számú ‘Zavod Imeni Stalina’ gyárában (magyar fordításban: A gyár, amit Sztálinról neveztek el) készült 1947-1958-ig. Később a gyárat átnevezték Zavod Imeni Likhacheva -ra. Hogy még pontosabbak legyünk, visszanevezték, ugyanis a gyár 1927-ben, mint az első nemzeti autógyár Ivan Likhachov vezetése alatt állt, így 1956-ban Nikita Khrushchev a Sztálin kultusz felszámolása keretein belül visszakeresztelte.

Ez lett az első összkerék meghajtású szovjet teherautó, mely felváltotta a II. Világháborúban az Amerikából importált Studebaker US6-as teherautót és a korábbi ZiS-6-ost. A korai változatokon a kabin fából készült, melyet később fémre cseréltek. Tízezer készült különböző fromákban, illetve ez a teherautó lett az alapja a BM-13-as Katyusha rakéta-sorozatvetőnek (Sztálin orgona).

Két ismertebb variációja a páncélozott gyalogosszállító BTR-152 és a BAV 485 mentőautó.

1958-ban a ZiL-157 váltotta a típust, melynek eltérő gallyrácsa és dupla hátsó kerekek helyett egyetlen, szélesebb futófelületű kereket kapott. Ettől függetlenül mindkét típust gyártották 1966-ig.

A ZiS-151 licenszét 1956-ban a Kínai Népköztársaság is megvásárolta és CA10-es néven, annak felújított CA30-as verzióját egészen 1986-ig gyártotta.

ZiS-151
ZiS-151
« of 8 »

Technikai paraméterek:

Hosszúság 6,93 m
Szélesség2,32 m
Magasság2,74 m
Tömeg 5,5 t
Műszaki adatok
MotorZiL-121
92 LE (69 kW)
FelfüggesztésLengőkar és laprugó
Sebesség40 km/h

A makettről

Ahogy a bevezetőben írtam, ez a makett minden szempontból kilóg abból a témakörből, melyben tevékenykedek, ám mégsem. Ugyanis igaz, hogy papíron 1947-es, tehát II. Világháború utáni, ám valójában egy 1941-es teherautó másolata, melyet nagyon rafináltan megtartottak maguknak az azt követő időszakban is anélkül, hogy licenszelték volna az amerikaiaktól.

A makett Zvezda gyártmány. Jómagam szeretek orosz vasakat Zvezda-tól beszerezni, mivel teljesen összhangban van a makett és valós megfelelője. Ebből következik, hogy nem szoktam olyan nagyon sokat várni egy Zvezda makettől, ám itt nagyon kellemes csalódás ért.

A makettről tulajdonképpen semmiféle negatívumot nem tudok elmondani, talán három dolgot emelnék ki.

Nincs motor a motortérben. Ez talán egy kicsit rossz érzéssel tölthet el minket, merthogy az alváz és a futómű kidolgozottsága hibátlan, a hátsó kerekek forognak, az első kerekek meg oldal irányban elfordulnak a távtartó segítségével. A motor olajteknője még megvan, vagyis alulról nézve nem feltűnő a dolog, és nem is nyitható a motorháztető.

A hűtőrács nem rács és ráadásul elég csúnyán van kiöntve, vagyis meg kellett dolgozni szikével, de igazán el tudtam volna képzelni egy igazi rácsot.

Végül negatív vonásként megemlíthető a vezetőfülke hátsó ablakán található rács, melyet tulajdonképpen fotómaratással kellett volna megoldani, mivel a műanyag alkatrész nagyon sután fest. Szerencse, hogy annyira nem látható.

Ezeket leszámítva teljesen meg voltam elégedve, az elemek pontosan illeszkedtek, a fából készült elemek faerezete káprázatos. A gumikerekek gumik, amit azért én le szoktam festeni, hogy szürkébb árnyalatot kapjon.

ZiS-151
ZiS-151
« of 12 »

Felhasznált színek/pigmentek:

AlapozásSteel RedGunzeH38
AlapszínGreen FS 34102GunzeH303
Gumi felületekAntracitRevell9
Fa felület (Plató)Wood Brown + Dark YellowGunzeH37+H403
ÜlésRLM79 Sandy BrownGunzeH66
Fémes kopásGun MetalAK798
BemosásRaw UmberWinsor & Newton35
Kosz, Sár, RozsdaEuropian Earth/Dark Earth/Medium RustAK pigment
Fényes lakkClearRevell1
Matt lakkClearRevell2

Összefoglaló

Mindent egybevetve örülök, hogy megépítettem. Nem ő volt az utolsó teherautó. Vele párhuzamosan készült a GMC CCKW. Az biztos, hogy várakozik még teherautó abból a korszakból, vagyis a német megfelelők is el fognak készülni, és nagyon szemezek a KRAZ 255-ös típussal, bár az már abszolút túlmutat a II. Világháború időszakán.

GMC CCKW-352, az amerikai igásló

Jármű neve: GMC CCKW-352

Haderő: Amerikai Egyesült Államok

Típusa: Általános célú teherautó

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Hobby Boss 83831

Kiegészítő: Eureka XXL LH-00 0.4mm Metal wire rope for AFV Kits

Bevezető

Ezzel a makettel eléggé eltértem a megszokott témától. Csakúgy, mint az emberek világában, a gépek esetén is vannak olyan járművek, szerkezetek, melyek háttérbe szorulnak, és nem kapják meg a kellő elismerést.

Én sem tulajdonítottam túlzottan nagy jelentőséget egy teherautónak, ám amikor szembesültem azzal a ténnyel, hogy ebből 570 ezer darabot gyártatott az Amerikai Hadsereg, akkor eldöntöttem, hogy ez a makett nem hiányozhat a vitrinből, mivel ez a jármű, ha észrevétlenül is, de komoly tényezője volt az szövetségesek győzelmének a II. Világháborúban.

A járműről

A CCKW, vagy más néven „Jimmy” egy nagyon sikeres és terepjáró képességű, összkerék meghajtású teherautó, mely 1941-45-ig az Amerikai Hadsereg sztenderdjévé vált. Szolgált a II. Világháborúban és a Koreai Háborúban is. Az eredeti „Deuce and a Half” vagyis a két és feles (2,5 tonna) alkotta a II. Világháborúban a „Red Ball Express” ellátási útvonalat, mely Normadiától szállította az ellátmányt a D-naptól kezdve a frontra.

Számos variáns létezett, ebből a CCKW-352 a rövidebb alvázú modell volt. Később ezt a teherautó családot az M35-ös széria váltotta 1950-ben, ám ez a teherautó is szolgálatban maradt 1960-ig. A gyártási darabszámot még a Willys Jeep sem tudta túlszárnyalni.

Red Ball Highway
« of 7 »

Technikai paraméterek:

Hosszúság 6,86 m
Szélesség2,24 m
Magasság2,36 m
Tömeg 4 t üresen, 7,4 rakománnyal
Műszaki adatok
Motor
GMC 270 soros, 6 hengeres
91.5 LE (68.2 kW) 2,750 fordulatszámon
vagy
104 LE (78 kW) 2,750 fordulatszámon
FelfüggesztésLengőkar és laprugó
Sebesség72 km/h
Üzemanyag kapacitás150 liter
Hatótávolság428 km

A makettről

Ahogy a bevezetőben írtam, nem szoktam ilyen járműveket építeni. Egész egyszerűen megdöbbentett a darabszám, ami ebből készült, illetve formára is megtetszett. Van valami egészen furcsa az alakjában.

Valahogy olyan hatást kelt bennem, mintha egy két világháború közötti autót hormonkezeltek volna. Megjelenése kimondottan zömök, a platója valahogy irreálisan kicsinek tűnik a motorházhoz és vezetőfülkéhez képest.

A makett Hobby Boss, amiben eddig még nem csalódtam. Most is igaznak bizonyult ez a tétel, azzal a kis aprósággal, hogy lespóroltak egy pótkereket. Ez azért egy kicsit zavart. Nagyon kis híja van annak, hogy nem tudunk még egy pótkereket berakni a tartóba: a két részből álló felni egyik fele hiányzik.

A másik kifogásolható elem az oldalablak. Nagyon szép és elsőre jól illeszkedőnek tűnő, víztiszta ablakot kapunk, ám annak illesztését kívülről oldja meg a gyártó, vagyis elsőre egy kicsit furán illeszkedett, kitüremkedett a keretből. Ezt némi igazgatás után helyre lehetett tenni, de még így sem vagyok maximálisan elégedett.

Az építés jól haladt. Ez alkalommal videóanyag is készült a makettről, melyet itt lehet megtekinteni:

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

Az építés során egyetlen dolgot cseréltem le, a csörlőhöz adott vontatókábelt, ami sajnos festék hatására kibolyhosodott, így le kellett szedjem, Helyette Eureka XXL LH-00 0.4mm Metal wire rope for AFV Kits sodrott rézdrótot raktam fel.

Egyébként legalább két variáció építhető. Vagy feltesszük a csörlőt előre, vagy nem, illetve eldönthetjük, felrakjuk-e a ponyva tartozékait, illetve, a ponyva tartóra akár tehetünk ponyvát is, ha ilyen vágyunk van, ugyan az már nem „gyári megoldás”, de könnyen kivitelezhető.

GMC CCKW-352
GMC CCKW-352
« of 12 »

Felhasznált színek/pigmentek:

AlapozásSteel RedGunzeH38
AlapszínOlive DrabGunzeH78
Gumi felületekAntracitRevell9
Fa felület (Plató)Wood Brown + Dark YellowGunzeH37+H403
ÜlésSandy BrownGunzeH66
LámpaRussetGunzeH33
Fémes kopásGun MetalAK798
BemosásRaw SiennaWinsor & Newton34
Kosz, Sár, RozsdaEuropian Earth/Dark Earth/Medium RustAK pigment
Fényes lakkClearRevell1
Matt lakkClearRevell2

Összességében

Ez egy szép makett. Érdemes megépíteni, és szerintem nagyon pofás lett a végeredmény. Ráadásul a makett arra inspirált, hogy megépítsem ennek a Szovjetunió által lemásolt variációját, melyről szintén lehet majd itt olvasni. E mellett beszereztem a német variációkat is, szóval kinyílt Pandóra szelencéje, és kerül még be teherautó a vitrinbe.

Jadgpanzer IV L/48, avagy minden,ami kihozható a Panzer IV alvázból

Fegyver neve: Sd. Kfz. 162 Jagdpanzer IV Ausf. F

Haderő: Harmadik Birodalom

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Italeri 6488

Bevezetés

Ez a makett már nagyon régóta várakozik a polcon arra, hogy végre összerakjam. Annak idején egyszerűen rám ugrott a polcról, mivel a doboz azt sugallta, hogy ez egy nagyon korrekt készlet. Ma már, kb. 30 összerakott makett után nem dőlnék be ilyen könnyen, de ilyen az élet. Vagyis ez a készlet nem életem készlete, inkább egy kicsit a rémálma. Annak ellenére, hogy meg vagyok elégedve a végeredménnyel, nem ez lesz a maketthadseregem büszkesége.

Később egyébként rájöttem, nem is feltétlenül ezt a makettet szerettem volna beszerezni, hanem a későbbi, hosszabb csövű változatot, melyet azóta már össze is raktam. Erről itt találsz cikket.

A fegyverről

Tudom, hogy nagyon sokan élnek a Tigris bűvkörében és csőlátásukban semmilyen más tankra nem képesek objektíven tekinteni, de én alapvetően kettő német formát tartok igazán nyerőnek a németek részéről. Az egyik a Jagdpanther a másik a Jadgpanzer IV.

A Jagdpanzer a Panzer IV alvázra épült. Arra az alvázra, mely gyakorlatilag a német páncéloshaderő gerincét adta a világháború folyamán. A Panzer IV-ből, a háború folyamán 8553 darabot gyártottak, amivel csak a Panzer III vetekedhet az 5774-es gyártási darabszámával. Persze gyorsan tegyük hozzá, hogy ezek a számok sehol sincsenek az orosz T-34-as 84 000 darabszámához, de mégis szép teljesítmény.

Véleményem szerint annak ellenére, hogy a Panzer IV a háború elejétől a végéig helyt állt, alapvetően két nagy hibája volt. Az első, hogy az alapváltozat a rövid csövű 75 mm-es löveggel bírt, ezért hátrányba került a páncélosokkal szemben. A második, jóval komolyabb hiba, hogy a tank homlokpáncélzata lépcsőzetes és nem döntött páncélzat volt, vagyis a relatív páncélvastagság elégtelen ami sebezhetőbbé tette, mint az a páncélvastagság indokolta volna.

A Jadgpanzer mind a két hiányosságot javította, plusz kapott egy köténypáncélzatot, mely a háború vége felé megjelenő kézi páncéltörő fegyverek ellen védte.

Mindezekkel együtt a Jagdpanzer egy nagyon modern kinézetű, alacsony felépítésű tankvadásszá vált, melyből elég sokat tudtak gyártani, annak köszönhetően, hogy alapját egy nagy példányszámban gyártott tank adta.

1942 szeptemberében a Sztálingrádi csata kezdetekor a Wehrmacht megfogalmazta az új nehéz páncélosokkal kapcsolatos kritériumokat, ami 100 mm-es elülső- , 40-50 mm-es oldalpáncélzatot, szélesebb lánctalpat, 26 km/h sebességet és alacsonyabb felépítményt írt elő.

Ezek elvárások teljesítéséhez a legkézenfekvőbb megoldás a Párduc tank 75 mm-es lövegének, a Pak 42 L/70 és a Panzer IV alváznak a felhasználása. Korábban több kísérletet tettek a Marder és a StuG III szériákban, hogy nagyobb löveget vigyenek a frontvonalra.

A Marder széria (főleg cseh harckocsi alvázakra épültek, melyet a Panzer 38(t) néven rendszeresítettek) alapvető problémája, hogy a felépítmény magas volt a küzdőtér pedig nyitott. Ezt a új forma teljesen zárt és alacsony felépítésű.

A Jadgpanzer IV tehát egy módosított Panzer IV Ausf. H alvázat kapott, ahol az elülső, szinte függőleges páncélzat döntött páncélzatra cserélődött. A belső elrendezés is változott, hogy helyet adjon az új felépítménynek. Mivel a Jagpanzer IV nem rendelkezett forgatható toronnyal, annak mozgatására szolgáló motor kikerülhetett.

Az új felépítmény 80 mm-es döntött páncélzatot kapott, melynek köszönhetően az effektív páncélvastagság jóval több lett, mint az előírt 100 mm. A gyártási folyamat pedig a lehető legegyszerűbb lett, vagyis a felépítmény nagy, hegesztett acéllapokból épült fel.

A fegyverzet az eredeti tervek szerint a Pak 42 L/70 lett volna, ám az elégtelen termelés miatt a régebbi Pak 39 L/43-as és Pak 39 L/48-as löveget kapta. Azen lövegek rövidebbek voltak. Éppen ezért és a csőszájfék miatti kisebb kezdősebesség miatt a fegyver gyengébb volt, mint az eredetileg tervezett Pak 42.

A későbbi, Pak 42-vel szerelt variáns orr nehéz lett, így nehezebben irányítható, ezért meg is kapta a Guderian-Ente (Guderian kacsája) becenevet. A későbbi verzióknál éppen ezért az elülső kettő vagy négy pár görgőt acél görgőre cserélték.

A végső prototípus 1943 decemberében készült el és a gyártás 1944 januárjában meg is kezdődött a rövidebb csövű Pak 39 L/48-al egészen 1944 novemberéig. A Pak 42 L/70-as variánsra gyártása párhuzamosan március/áprilisban kezdődött és egészen 1945 augusztusáig zajlott.

Érdekesség, hogy 1943 augusztus 19-22 között a Kurszki csata után Hitler jelentést kapott, hogy a StuG III-as modellek jobban teljesítettek, mint a Panzer IV-esek. Ez logikusan azt jelentette volna, hogy érdemes lett volna 1944-re leállni a Panzer IV-es gyártásával és csak a Jagdpanzer IV-re fókuszálni. Ennek ellenére a Panzer IV gyártása zajlott tovább.

A tankvadász jól helyt állt Normandiában és Keleti fronton alacsony felépítményének, pontos lövegének és jó páncélzatának hála, ám nem mindig tudták jól használni, amikor tankok vagy támadó fegyverek helyettesítéseként töltötték fel vele a hiányos állományokat.

Háború után is megjelent pár helyen. Románia kapott nagyobb mennyiséget, mait később orosz eszközökre cseréltek. A háború utáni Németország feltámasztotta a tankot és elkészült a Kanonenjagdpanzer, ami ugyanezen elveket követi.

Szíria is szerzett 6 Jagdpanzer IV L/48-at 1950-ben, amit az 1967-es Izraeli konfliktusban használtak is, ám megsemmisültek a Golán-fennsíkon.

Vagyis elmondható, hogy ez egy jó fegyver volt. Megkésett, de jó. A sors iróniája, hogy évekkel korábban is meg lett volna minden ahhoz, hogy ezt gyártani tudják. Azt azonban ne felejtsük el, hogy a német hadvezetés a sztálingrádi pofonig nem vette tudomásul, hogy a kezdeményezőszerepet elvesztették és sz offenzív haderőt célszerű lett volna defenzív haderővé átalakítani, melyhez a tankvadász sokkal előnyösebb, mint a tank.

Jadgpanzer IV
Jagdpanzer IV
« of 6 »

Technikai paraméterek:

Személyzet4 fő
Hosszúság 8,5 m
Szélesség3,17 m
Magasság1,85 m
Tömeg 25,8 t
Elsődleges fegyverzet7.5 cm Pak 39 L/48
Másodlagos fegyverzet7,92 MG 34 géppuska
Páncélzat10-80 mm
Műszaki adatok
MotorMaybach HL 120 TRM motor
296 LE (221 kW)
FelfüggesztésLaprugó
Sebesség21-34 km/h
Fajlagos teljesítmény11,5 LE / t
Hatótávolság210 km

A makettről

Ahogy a bevezetőben is kezdtem, régóta figyelt a makett a polcomon, míg most sor került rá. Először azért nem került rá sor, mert úgy gondoltam, nem ezen akarok gyakorolni, aztán rájöttem, hogy a hosszú csövű verziót lenne jobb a vitrinben tudni, de abból véletlenül az Alkett gyártotta, magasabb felépítményűt sikerült beszereznem és összeraknom.

Most került terítékre. Mai eszemmel tudom, hogy az varázslatosan ható kifejezést a dobozon, mint a fully upgraded, nagy ívben kell elkerülni. Ugyanis ezen esetekben arról van szó, hogy adott egy makett, melyet feljavítottak. Miért kellett feljavítani? Mert pocsék volt eredetileg. Lehet pocsékból jót csinálni? Nem igazán. Helyenként el lehet fedni a nagyon nagy hiányosságokat, de megszüntetni nem lehet.

Ha a nettó tartalomjegyzéket vesszük, akkor azt mondhatom, hogy kibontás nélkül ez egy jó készlet. Tartalmaz szemenkénti lánctalpat gyárilag, fotómaratásokat, színes illusztrációkat a festéshez, nomeg Italeri, amivel eddig nagy bajaim nem voltak.

Azonban amikor kivesszük szembesülünk a rideg valósággal, hogy ezt most is sokféle készletből pakolták össze. A Jagdpanzer IV alapvetően három verzióban fordult elő, és én gondolom, a későbbi, Vomag L/70 tankvadász elemeivel „javították fel” a készletet.

Ez azonban nem sikerült. Az a baj, hogy az összerakás végén ránézésre annyi alkatrész marad a dobozban, mintha nem is csináltunk volna semmit, azonban pont nincs benne annyi alkatrész, hogy ki lehessen hozni az L/70-es verziót. Ez bosszant. Vagy legyen benne annyival plusz, ami tényleg plusz, tehát legyen kettő az egyben makett vagy akkor ne zsúfoljanak bele ennyi vackot.

Nagyobbik baj, hogy vannak benne vállalhatatlanul silány elemek. Ilyenek az elülső bebúvó nyílások ajtajai, pontosabban azok zsanérjai. Vállalhatatlan. Nincsenek rá szavak. Úgy rossz, ahogy van. Miért, kérdem én, miért nem tűnt fel senkinek, hogy annak a zsanérnak, aminek szorosan kéne illeszkedniük egyáltalán nem illeszkednek. Mind az ajtó, mind a váz azt feltételezi, hogy a zsanér túlnyúlik. Hát nem.

A másik nagyon rossz megoldás a futógörgőknél található. Egyszerűen nincs éles perem a gumi és felni között. Kínszenvedés volt lefesteni, nem is lett jó. Ami a legbosszantóbb, hogy van jó görgő. Természetesen az, amelyik csak azért van betéve, mert egy másik alkatrész kell róla és pont nincs annyi, mint kéne. Ugyanis az az L/70-es kerete, aminél az acélgörgőt miatt nincs nyolc pár gumírozott görgő. Pedig azok hibátlanok lettek volna.

Az utolsó nagyon jelentős hiba, hogy a löveg periszkópjának egyszerűen hiányzik egy alkatrésze. Nincs ott a lencse, ami miatt állati rosszul néz ki, és túl későn jöttem rá, hogy pótolni kéne.

A makett doboz alapján zimmerites, ami ennél a Jagdpanzer IV-nél alapvetően igaz volt, ám ezt pluszban kellett kialakítani. Ehhez festésnél használ folyékony fát használtam. Ez megszáradt állapotában porlik, ám nedvesen elég jól formázható. Persze nem volt egyszerű feltenni. Ha közvetlenül a felvitel után akarja a barázdákat kialakítani az ember, lejön a felületről. Előbb hagytam megszáradni, majd a felületet megnedvesítve lehetett kialakítani a mélyedéseket. Ehhez speciális zimmeritező készleteket használtam. Ezek kis, recés görgők különböző méretben.

A folyékony fának az az óriási előnye, hogy száradás után szépen meg lehet rongálni, vagyis vakolat jellegűen darabosan jön le a felületről.

A lánctalpak is csalódást jelentettek. Igaz, hogy szemenkéntiek, és egész könnyű volt dolgozni velük, ám az öntvény tele volt hibával. Mivel nem akartam szemenként kicsiszolgatni a mélyedéseket kénytelen voltam azt a szegmensek összeállítása után megtenni. Nem lett tökéletes.

Jagdpanzer IV L/48
Jagdpanzer IV L/48
« of 9 »

Felhasznált színek/pigmentek:

AlapozásSteel RedGunzeH38
AlapszínDark YellowGunzeH403
Álcaszín – zöldKhaki GreenGunzeH80
Álcaszín – barnaRed BrownGunzeH47
Gumi felületekAntracitRevell9
Szerszámok – fa nyélWood BrownGunzeH37
Szerszámok – fém részGun MetalAK798
BemosásRaw UmberWinsor & Newton35
Kosz, Sár, RozsdaEuropian Earth/Dark Earth/Medium RustAK pigment
Fényes lakkClearRevell1
Matt lakkClearRevell2

Összességében

Szóval ez egy olyan készlet, amit igencsak fel kellett volna javítani a feljavítás ellenére. A végeredmény nem lett annyira katasztrofális, mint ahogy azt menet közben gondoltam, de biztosan nem ez volt a kedvenc Italeri makettem. Benne volt az ígéret, de benne is maradt. Nem állítom, hogy nem futok neki az utolsó, L/70-es verziónak, mert már csak az hiányzik a készletből, de az valószínűleg Tamiya lesz.

M36B1, az amerikai válasz

Fegyver neve: M36B1

Haderő: Amerikai Egyesült Államok

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Academy 13279

Kiegészítők: Bronco Sherman T48 Workable Track Link Set (AB3538), Bronco Sherman DuckBills (AB3548)

Bevezetés

Ez a makett halmozottan hátrányos helyzetű, amolyan mostohagyerek. Van olyan eset, hogy az ember elnézi a rendelést. Ezzel a makettel az történt, hogy az egyik oldalon, ahonnan rendelni szoktam, már régóta várakozott a kívánságlistámon egy hasonló dobozzal bíró makett. Az Academy doboz hasonlóságainak hála ez lett belőle. E mellett ez volt az első és szerintem utolsó Academy makettem, mert nem kívánok még egyszer ekkorát csalódni a doboz tartalmát illetően.

Meg kell mondjam, formailag a Sherman tank nem tetszik. Az M4 formája túlzottan elavult látszatot kelt, túl magas, a a torony kicsi, a löveg semmilyen és rövid. Az M36B1 azonban so szempontból más képet mutat. A nagyobb lövegtorony és a löveg határozottabban arányosabb külsőt kölcsönöz neki, hona még így is magasabb „egy fejjel” mint a legtöbb német harcjármű abból az időszakból. Vagyis összességében ez egy pofás cucc.

A fegyver története

Az M36B1 eléggé későn érkezett az európai hadszíntérre a II. Világháborúban. Azt tudni kell, ahogy azt már a Tankok története cikksorozatban is megírtam, az amerikaiak nem fektettek túl nagy hangsúlyt a páncélosok fejlesztésére. Azt azonban minden kétséget bebizonyították, hogyha szükség lett volna rá, helyt álltak volna.

Ahhoz, hogy megértsük, mi ennek az oka, ismernünk kell az amerikai harci doktrínát, mely valamilyen szinten a tükörképe a német, főleg páncélosokra épülő Blitzkrieg doktrínának. A Blitz vagy Blitzkrieg lényege, a háború gyors megnyerése érdekében nagyszámú páncélos haderővel történő gyors támadás.

Ennek ellensúlyozására az amerikai válasz, hogy páncélosokat és tankvadászokat kell tartalékban tartani, hogy a tömegesen támadó páncélosok ellen védelmet nyújtsanak a gyalogság számára. Ehhez mozgékony, jól felfegyverzett, ám páncélzatban nem feltétlenül elégséges tankokra, tankvadászokra van szükség. Ez indokolja a papírvékony páncélzatú, de forgó lövegtornyos konstrukciót, mely egyedi a német, és orosz páncélvadászokhoz képest.

Amikor az M10 Wolverine a német Tigris és Párduc tankok megjelenésével elavulni látszik, szükséges a 76,2 mm-es M1918-as löveg lecserélésére. Erre született a válasz a 90 mm Gun Motor Carriage T53, vagyis GMC T53 prototípus 1942-ben. Ez egy kapkodva összehozott megoldásnak bizonyult, amiben az M4 Sherman hátuljára felraktak egy 90 mm-es löveget. A hadvezetés tetszését megnyerte a konstrukció, így megrendelés érkezett először 500, aztán 3500 darabra. Ezután született egy nem sokkal kifinomultabb megoldás T53E jelzéssel. Később a hadvezetés belátta, elkapkodták a terveket, ezért az egészet törölték.

1942 októberében kezdődtek a próbálkozások, melyek keretén belül 90 mm-es T7-es löveget helyeztek az M10 tankvadász tornyába. Annak ellenére, hogy a Tankvadász haderő tábornoka, Andrew Bruce az M18 Hellcat típust mellett tette le a voksát, folytatódott a fejlesztés. A löveg azonban túl nehéznek bizonyult az M10 tornyához.

Az új toronyra komolya ellensúly került, hogy kompenzálja a löveg súlyát. Az első két prototípus, melyek a T71 jelzést kapták 1943 szeptemberére készült el. Ekkor úgy nézett ki, hogy elindulhatna a sorozatgyártás, ám közbeszólt, hogy akkor kezdték komolyabban vizsgálni a 90 mm-es löveg tankon történő elhelyezését, ám a project nem állt le. A lövegpajzs kapott még egy furatot a koaxiális géppuskának, illetve felkerült egy M2HB légvédelmi géppuska a torony tetejére. Ekkor született a döntés, hogy a torony kerüljön az M10A1 alvázra, melyből nagy mennyiség állt rendelkezésre. Végül az 300 darabot rendeltek, majd 1944 június 1-én megkapta a 90 mm Gun Motor Carriage M36 jelzést.

1944 Július 29-én a megrendelést megemelték 600-ról 1400 darabra részben annak köszönhetően, hogy a németek ellentámadást indítottak Normandiában. Mivel azonban kifogytak az M10A1-es alvázból, azért kényszermegoldásként a torony az M4A3 alvázra került, így született meg az M36B1-es verzió, melyből 187 darabot készítettek.

Az utolsó típus, melynél visszatértek az M10 alvázhoz a M36B2, melyet még 1945 májusában is gyártottak.

A tankvadászt különlegessé teszi a torony, mely nem jellemző a többi tankvadászra, ahol tipikusan a löveg csak bizonyos szögben tud kitérni. Nagyobb elmozduláshoz az egész járműnek fordulnia kell, ami nehezíti a célzást. Ebből a tulajdonságából kifolyólag az M36 inkább közelít a tankokhoz azzal a különbséggel, hogy a nyitott torony nem teszi lehetővé, hogy a tankokra jellemzően közvetlenül az első sorban harcoljon.

A tankvadász a II. Világháború után is szolgálatban maradt és harcolt Koreában. Utána több országba exportálták. Megjelent 1965-ös India-Pakisztán konfliktusban és még az 1991-95-ös Horvát függetlenségi háborúban, sőt NATO légicsapások elleni elterelő csalinak is használták a Koszovoi háborúban.

T53
« of 7 »

Technikai paraméterek:

Személyzet5 fő
Hosszúság 7,47 m
Szélesség3,05 m
Magasság3,28 m
Tömeg 28,6 t
Elsődleges fegyverzet90 mm gun M3
Másodlagos fegyverzetM2HB géppuska
Páncélzat9,5-127 mm
Műszaki adatok
MotorFord GAA V8 dízel motor
450 LE (336 kW)
FelfüggesztésVVSS rugó (Vertical volute spring suspension /
Függőleges tekercsrugós felfüggesztés)
Sebesség42 km/h (úton)
Fajlagos teljesítmény15,2 LE / t
Hatótávolság240 km
M36B1
M36B1
« of 11 »

A makettről

Először is az a helyzet, hogy ezt a makettet véletlenül rendeltem. Nos ez magyarázatra szorulhat. A helyzet az, hogy szerettem volna egy hosszú löveggel szerelt amerikai tankot vagy tankvadászt. Amit eredetileg kinéztem, az a Sherman M4A3(76)W amit árul az Academy, ám annak a doboza kísértetiesen hasonlít az M36B1-re (gyakorlatilag a háttér más csak), és addig-addig pakolgattam a kosárba a webshopon, hogy ez maradt benn.

Az vigasztalt, hogy az első Academy makett, biztosan jó lesz. Amikor futólag átnéztem a dobozt, úgy látszott, ez egy korrekt makett lesz. Még a kezdeti lépéseknél sem volt semmi sem gyanús, de aztán kiderült, hogy itt nagy bajok lesznek.

Az a baj, hogy az Academy nagyon sok M4 alapra épülő makettet ad ki, melynek az az eredménye, hogy bedobál mindenféle szettből való keretet, hogy aztán kijöjjön belőle valami. Vagyis egyetlen jó makettje sem lehet ebben a műfajban, de annál többet tud kiadni.

Az első csalódás a vezető bebúvó nyílásainál és azok fedeleinél és zsanérjainál ért. Nem tudok mit mondani rá, egyszerűen úgy rossz, ahogy van. Tény és való, nem egyszerű feladat, ugyanis ezen fedelek nem simán felfelé, hanem felfelé és előre nyíltak, vagyis a nem olyan könnyű lemodellezni, de azért ennyire nem is nehéz. Nos, az Academynek nem is sikerült. Éreztem a szándékot és valahogy el is jutottak a készítők odáig, hogy máshogy kell megoldani, mint ahogy szokás, de a megoldásra nem jöttek rá.

Ebből az jött ki, hogy olyan sután félig vízszintesen került fel az ajtó. Nagyon sokat alakítgattam rajta, de ennél csak rosszabb eredményt kaptam volna, ha tovább kísérletezek. Sokkal jobban jártak volna, ha simán kiöntik a nyitott és a zárt állapotot és egyben kellett volna felhelyezni a makettre.

A másik nagyon komoly probléma a tank elején található, a sebességváltó felett végigfutó szegecses panel. Ez úgy kerülne oda az építési leírás szerint, hogy az alváz alsó felére kéne rögzíteni, majd a legutolsó lépésben, amikor az alváz felső felével összeillesztenénk, kerülne a helyére. Ez az elmélet. A gyakorlat az, hogy én nem tudtam úgy illeszteni, hogy az ki is nézzen valahogy. Képtelenség ugyanis úgy illeszteni a neki kiszemelt helyre, hogy valahol ne legyen rés. Annak a résnek a kitöltése pedig nem egyszerű és sajnos nem is lett jó.

És akkor még nem említettem a hiányos leírást, és a sutábbnál sutább megoldásokat. Az alváz lövegtorony nyílása például úgy van kialakítva, hogy „mindenre jó legyen”, amiből következik, hogy az ember vért pisál, amíg leszedi a belső részét ami ki van könnyítve valamennyire, de az pont nem ér semmit. Órákig kellett mikrofúróval csiszolgatni, igazítani. Valószínűleg, ha az M4A3 verziót rakja össze az ember, akkor sem jó a megoldás, csak akkor a hézagtömítéssel kell szenvedni.

Gyárilag gumilánctalpat kapunk, amit én mindig lecserélek minimálisan szemenként összerakhatóra, de ha lehet, működőre. Lehet, hogy az amerikaiak nem építettek sokféle tankot, de úgy látszik a tervezők a lánctalpak tervezésében élték ki magukat, mert abból van bőven. Ráadásul nem is egy készletet, hanem két készletet kellett beszerezni, ugyanis a T48-as lánctalpra kerül egy kacsacsőr, melyet a Bronco külön árul.

A működő lánctalpakkal ugyan van gyakorlatom, ám el kell mondjam, ettől a készlettől majdnem a kardomba dőltem, ugyanis a ugyanis a lánctalp minden egyes szeme öt darabból áll, amire még rájön a kacsacsőr, vagyis hat elemet kell összeragasztgatni egyetlen szem kedvéért. A nagyobb baj, hogy a futófelület összeragasztását úgy kell megoldani, hogy nehogy összekenjük a két oldalt futó csapszeg furatát, mert különben a lánctalp nem mozog. Ezt kell kivitelezni kb. 200 alkalommal, és garantálom, hogy mindenki hibázik 10-20 szemenként, ami azt jelenti, hogy pont ott nem lesz megfelelő, ahol kéne.

A festéssel alapvetően nem volt gond. A szokásos Gunze H38 (Steel Red) ment az alapozáshoz, amire jött az alapszín, vagyis a Gunze H304 (Olive DraB), bizonyos alkatrészekhez, a ponyvához Gunze H80 (Khaki) a szerszámok fa nyeléhez Gunze H37 (Wood Brown) kellett.

A lánctalp acél alapszínt kapott, és mivel itt a futófelület gumírozott és nem a görgő, ezért ott Revell 9 akril kellett.

Összefoglaló

Ez egy egész szép tankvadász volt életben. A 90 mm-es lövegének köszönhetően mindet kilőhetett, ami a szeme elé került, igaz, valószínűleg őt is kilőtte minden, ami meglátta. A sima M36 Jackson számossága miatt hatással lehetett a háborúra, míg az M36B1 a 187 darabjával nem hiszem, hogy bármivel is összefutott volna.

A makett viszont egy katasztrófa volt. Tényleg ez volt az első makett, ahol elgondolkodtam, hogy nem is fejezem be. Annak ellenére, hogy nem lett kimondottan vállalhatatlan, messze több munkaóra ment bele, mit amennyit megért. Lehet, hogy még építem egy M4A1-re épülő M36-ot, de az biztos, hogy nem Academy makett lesz, mert abba pont ugyanezek a használhatatlan elemek vannak belepakolva, mint ebbe.

JagdTiger, a nagyon nehéz ragadozó

Fegyver neve: Sd. Kfz. 186 JadgTiger

Haderő: Harmadik Birodalom

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:72

Makett gyártója: Trumpeter 07273

Bevezetés

A tankok egy olyan fegyvernem, mely az I. Világháborúban született, a két világháború között fejlődött, de végleges formáját a II. Világháborúban kapta. Ezen belül is egy külön család a tankvadászok családja, mely olyan speciális fegyvernem a páncélozott járműveken belül, melyet kimondottan a tankok megjelenése hívott életre. Még ennél is különlegesebb ezen belül a JadgTiger, mely a végletekig tolta a határokat. Annak ellenére, hogy már egy tévútnak bizonyult, mégsem mehetünk el mellette, mert életképtelen volt ugyan, de mérnökileg tekintélyt parancsol.

A fegyver története

Hivatalos nevén Panzerjäger Tiger Ausf. B, vagyis Páncélvadász Tigris B verzió, mely a Tigris II, vagyis pontosan a Panzer VI B alvázára épült. A német tankok fejlesztéshez használt jelölés alapján Sd. Kfz. 186. 71 tonnájával a legnehezebb páncélozott harci jármű, mely a II. Világháborúban szolgált.

Fegyvere a 128 mm PaK 44 L/55 löveg, mely képes volt bármilyen szövetséges páncélozott jármű elpusztítására annak hatótávolságán kívül. Túl későn és túl kis számban állt szolgálatba ahhoz, hogy bármilyen hatása is legyen, ám szolgált a Keleti- és Nyugati-Fronton is. Összesen 150 darabot rendeltek belőle, melyből 70-88 darabot gyártottak le. Összesen három példány létezik napjainkban, melyek múzeumban láthatóak.

A Stug III, Marder I, Marder II és Marder III sikerein felbuzdulva a német hadvezetés úgy döntött, hogy egy meglévő tank alvázát veszi alapul. A tankvadász fegyvernem lényege hogy a forgatható lövegtorony elhagyásával tömeget, és költséget csökkenthetünk, mely lehetővé teszi, hogy nagyobb fegyverrel és nagyobb számban lehessen gyártani őket.

1942 elején a német hadsereg úgy ítélte meg, hogy a 128 mm-es löveg lenne a megfelelő, ezért 1943 elején el is döntötték, megpróbálják a Párduc és a Tigris tankokat 128 mm-es löveggel felszerelni. A fából készült modellekből azonban kiderült, hogy a Párduc tornyába nem fog elférni ez a fegyver.

Két prototípus készült: egy nyolc kerekes, Porsche felfüggesztéses és egy kilenc kerekes átlapolt kerekekkel szerelt, Henschel felfüggesztéses, melyekből a Tigris II készült végül. A prototípusok 1944 februárjára lettek készen. Kezdetben a Jadgpanzer VI nevet kapta volna, ám később lett Jadgtiger és kapta az Sd. Kfz. 186-ot.

A JadgTiger fejlesztése ugyanazt az elvet követte, mint a JagdPanther, vagyis egy teljesen zárt, páncélozott küzdőtérben kapott helyet a fegyver és a legénység. A „torony” az alváz teljes szélességéig kiér. Viszont a homlokpáncélzat a JagdPatherrel ellentétben nem ferdén haladt a tetejéig, hanem lépcsőzetes maradt. Ennek következtében kaphatott egy igen vastag, 250 mm páncélzatot. A löveg 10 fokban tudott kitérni a középvonaltól. Ha a célpont oldalról közelített, az egész járműnek fordulnia kellett.

Legnagyobb gyengeségének az alultervezett motor bizonyult. A németek balszerencséjére több JagdTiger állt le motorikus hiba, vagy üzemanyaghiány miatt, mint amennyit a szövetségesek ki tudtak lőni.

Általában igaz volt, hogy a háború kései szakasza már nem kedvezett a fegyver bevetésének. A személyzet tapasztalatlan volt és morálja alacsony. A fegyvert nagyon nehéz volt megmozdítani. A nagy kaliberű löveg már kis távolság megtétele után is elállítódott, újra kalibrálást igényelt, illetve mozgatáshoz mindig rögzíteni kellett nagy súlya miatt.

A szövetségesek légi fölénye miatt is nehéz volt mozgatni őket, így a személyzet a legtöbb esetben hátra hagyta a tankvadászt.

Jól példázza a helyzetet az, amikor egy JagdTiger felkapaszkodott egy magaslatra és megpillantott 5 szövetséges tankot 600 méterre. A szövetséges tankok közül 2 visszavonulásba kezdett. Három tank nyitott tüzet, ám a 250 mm-es páncélzat felfogta a lövéseket. A tankparancsnok idegei azonban felmondták a szolgálatot, és ahelyett, hogy hátratolatott volna, elkezdett fordulni. A vékonyabb oldalpáncélt végül a szövetséges tankok átütötték. A hat fős német személyzet meghalt.

Azt, hogy mire lett volna képes ez a fegyver hozzáértő kezekben, talán az 1945 január 17-én lezajlott csata mutatja. Két JagdTiger támadt négy megerősített bunkerre 1 km távolságról. A páncélozott bunker tetejét két lövés megsemmisítette. Az ellentámadást indító Sherman tankok robbanó gránáttal támadtak. A csata folyamán 46 lövedéket és 10 tankelhárító lövedéket lőttek ki a két támadó JagdTiger-re, ám azokban nem keletkezett kár.

1945-ben egy menetoszlopra csapott le egyikük, ahol 11 tankot és 30 páncélozatlan vagy könnyen páncélozott járművet lőtt ki.

Vagyis, ha meg akarjuk ítélni a JagdTiger hatékonyságát, nehéz dolgunk van. Egyfelől nem mehetünk el a tény mellett, hogy egy olyan szörnyeteget alkottak, mely valóban elpusztíthatatlannak bizonyult. Ebből a szempontból igaz, hogy valóban ő lett a végső tankvadász, vagyis, minden ellensége tankot ki tudott lőni, míg őt nem tudták kilőni.

Azonban ne tévesszünk két tényt szem elől. Egyfelől a németek kezdtek kifogyni a nyersanyagból, emberanyagból, tapasztalatból. Vagyis egy ilyen helyzetben belefogni egy olyan tank gyártásában, amely bonyolultságában és nyersanyagigényében maximálisan felülmúlja az előzőeket, szerintem nem jó stratégia.

Másfelől az is egy fontos tény, hogy a háború vége felé megjelentek a harctéren a kumulatív lőszerek, vagyis azon lőszerek, melyek hatékonysága nem feltétlenül az űrméreten múlt. Vagyis a páncélzat ész nélküli növelésére kimondhatjuk: egyértelmű zsákutca.

A dolog pikantériája, hogy a kumulatív lőszerre épülő páncélöklöt tulajdonképpen a németek hozták ki a harctérre, sőt a háború kezdeti szakaszában is jól álltak ezen technológiával. Csakhogy a háború elején arroganciájuknál fogva nem feltételezték, hogy erősen páncélozott tankokkal fognak találkozni, a végén pedig már inkább csak másolták az ellenfelet, minthogy irányították volna.

Erre később a német hadvezetés is rájött, és teljesen elkésve elkezdték szabványosítani a tankokat, hogy ugyanazon alkatrészeket felhasználva az összes szükséges fegyvernemet ellássák.

Vagyis a JagdTiger akkor lett volna hatékony, ha jóval korábban és jóval nagyobb számban gyártják, vagy, ha egyáltalán nem gyártják le. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy míg a szövetséges haderők központi irányítás mellett gyártottak, a németek a háború majdnem legvégéig kitartottak a nem hatékony, több cég által gyártott, egymással nem kompatibilis modelleket eredményező gyártás mellett.

Ha engem kérdez valaki, akkor azt mondom, hogy a JagdTiger egy érdekes fegyver, szép formájú fegyver, ám nem jó fegyver.

JagdTiger
JagdTiger
« of 6 »

Technikai paraméterek:

Személyzet6 fő
Hosszúság 10,65 m
Szélesség3,6 m
Magasság2,8 m
Tömeg 71,7 t
Elsődleges fegyverzet128 mm PaK 44 L/55
Másodlagos fegyverzet7,92 MG 34 géppuska
Páncélzat250 mm lövegpajzs, felépítmény elől
150 mm törzs elől,
80 mm oldalt, hátul
Műszaki adatok
MotorV-12 Maybach HL 230 P30 motor
690 LE (515 kW)
FelfüggesztésTorziós rugó
Sebesség21-34 km/h
Fajlagos teljesítmény9,6 LE / t
Hatótávolság80-120 km

A makettről

Ez a makett a egyszerre épült a szintén 1/72-es Trumpeter KV-1 és Char B1 tankokkal. Amitől itt is a legjobban féltem, az a tank gumis lánctalpa. A makett nem volt kimondottan kidolgozott és sajnos maradt rajta egy komolya hiba. Csak a legvégén vettem észre, hogy a Trumpeter valamilyen furcsa okból hézagosan öntötte ki a tank elején helyet kapó alkatrész nyelét.

Mivel azonban már minden elkészült, amikor észleltem a hibát, már nem javítottam ki. Ettől függetlenül más hiányosságot nem tudnék elmondani. Nyilván egy műanyag lánctalp jobban állt volna rajta, de ez is tűrhető lett.

Sd. Kfz. 185 JagdTiger
Sd. Kfz. 185 JagdTiger
« of 16 »

A gumilánctalppal annyit kellet csalnom, hogy van bizonyos helyeken a sárhányó és a lánctalp között, valamint alól a lánctalp és az első görgő között némi szivacs. Erre azért volt szükség, mert különben a lánctalp elkezd össze-vissza csavarodni, illetve nekiütközik a felépítmény aljának. Szerencsére a a lánctalp kellően széles, szóval nem látványos a hiba.

A festésnél egyszínű festést választottam, ami a Gunze H79 DunkelGelb lett. A lánctalpra a megszokott AK 3086 Gun metal került. A lövegcső elvileg mozoghatna. Nincs mechanikailag teljesen jól megoldva, de, ha az ember nem ragasztja a helyére, akkor egészen élethűen tud mozogni, bár én rögzítettem.

A matricák, amiből nincs túl sok, szépen felkerültek. Van hozzá még két toronyszám, de ahogy az archív képeket nézegettem, ezen típusra nem igazán festették fel. Hivatalosan a torony oldalára a felségjelzés fölé kellene kerüljön, de eltekintettem a felhelyezésétől.

Összefoglalva

Nem tartozom azok közé, akik fanatikusan vallják, hogy a németek kezében ott volt a háború végkimenetelét megváltoztató csodafegyver. Igen, egy időben szerettem a Halál 50 órája filmet, de az ember felnő. Háborút megváltoztató ütőkártyája az amerikaiaknak volt és úgy hívták: atombomba.

Minden más csak egy érdekes hadtörténeti érdekesség, vagy mérnöki műtárgy. A JagdTiger egy olyan kétségbeesett próbálkozás véleményem szerint, ami mérnöki szemmel lenyűgöző tud lenni, ám racionálisan gondolkodva egy hibás konstrukció.

Amiért én mégis kicsit a szívembe zárom, az a nagyon-nagyon letisztult formája. Nincs semmi felesleges elem a törzsön vagy a tornyon. Minden hatalmas, minden egyenes, letisztult. Ez a fegyver egy dologról szól: a nyers erőről. Még az is lehet, hogy elkészül egyszer 1/35 méretarányban is.

Az biztos, hogy nem ez a fegyver az, amiben maradandót alkottak a hadmérnökök, viszont az biztos, hogy tiszteletet parancsol pusztán azzal, hogy megalkották.

KV-1, ami elrontotta egy hadsereg kedvét

Fegyver neve: KV-1 M1942

Haderő: Szovjetunió

Típusa: Nehéz tank

Méretarány: 1:72

Makett gyártója: Trumpeter 07231

Bevezetés

A KV-1 egy megkerülhetetlen tényező, ha a II. világháborúról beszélünk, mivel kihatással volt az eseményekre. Nem feltétlenül úgy, hogy kimagasló harctéri teljesítményt nyújtott, hanem azért mert ott volt a harctéren. Mivel ott volt, és németek nem tudtak vele mit kezdeni, ezért kénytelenek voltak újabb és újabb tankokat tervezni és gyártani, ahelyett, hogy maximalizálták volna a meglévők gyártási kapacitását. Ha úgy tetszik anyagcsatává tette a tankokkal vívott háborút.

Most elővettem pár 1/72-es makettet, melyből ő az egyik. Lássuk, a történetét!

A fegyver története

A Vörös Hadsereg által a II. Világháborúban használt, KV névre hallgató nehéz tankokat Kliment Voroshilov védelmi komisszár után nevezték el. A háború korai szakaszában a legkeményebb páncélzatról váltak ismertté. A KV-1 és KV-2-es tankok képesek voltak nagy lészámú német gyalogságot feltartóztatni. Éppen ezért ebben az időszakban a német tankok nagy ívben kerülték őket, mivel fegyverzetük túl gyengének bizonyult az „Russischer Koloss„, vagyis az „orosz kolosszus” ellen.

A KV tankok teljesen védettek voltak a 3,7 cm KwK 36-as illetve a rövid csövű 7,5 cm KwK 37 páncéltörő lövegek ellen, amik a megszálló német Panzer III és Panzer IV-es tankokon előfordultak. Amíg a németek nem tudtak újabb lövegeket fejleszteni, addig a KV-1 a 8,8 cm Flak löveget leszámítva sebezhetetlen volt.

A Szovjetunió megszállását célzó Barbarossa hadművelet kezdetekor a 22000 orosz tankból 500 volt KV-1-es. A háború előrehaladtával világossá vált, hogy a T-34-es közepes tank jobban teljesít, mint a drágább KV tankok, ezért a háború vége felé a KV inkább a nagyobb, IS széria fejlesztés alapjává változott.

A fejlesztés története 1920-ban kezdődött, amikor az orosz hadvezetés éppen kiábrándult a több tornyú T-35-ös tankból. A T-35-ös tank úgynevezett „áttörésre” tervezett tanknak lett szánva, vagyis nagyon nagy tűzerővel és vastag páncélzattal, ám kevésbé mozgékonyra tervezték. A Spanyol polgárháború megerősítette a szovjet vezetést, hogy erősen páncélozott tankokra lesz szükségük.

Érdekes megjegyezni, hogy az I. Világháború után minden nemzetnek komoly fejfájást okoztak a tankok abból a szempontból, hogy senki sem tudta igazán, milyen formában fogják őket bevetni a következő háborúban. Mivel senki sem merte megkockáztatni, hogy ne rendelkezzen ezzel a fegyvernemmel, mindenki fejlesztette, de eltérő módon:

  • Németország – Könnyű tankok, nehezek nem készültek el, Villámháború, avagy mozgékonyság, az ellenfél gyors bekerítése
  • Anglia, Franciaország – I. Világháború stratégia átültetése tankokra, vagyis nehéz és könnyű tank párhuzamos fejlesztése, de mindkettő elégtelen számban
  • Amerika – Könnyű, közepes tank fejlesztés, lovassági taktika átültetése tankokra
  • Szovjetunió – Kiegyensúlyozott, tudatos, könnyű, közepes, nehéz tank fejlesztés és gyártás nagyon nagy mennyiségben

Számtalan terv született, de a közös vonások a nehéz páncélzat, torziós rugózáson alapuló felfüggesztés, széles lánctalpak, és hegesztett, vagyis nem szegecselt illesztés. Az iránymutató fejlesztés az SMK-ban öltött testet, mely két lövegtoronnyal (76,2 mm és 45 mm) szereltek fel. Az SMK tervezőjét kérték fel egy egy tornyos verzió elkészítésére. Az egyik torony elhagyása lehetővé tette, hogy további front páncélzatot kapjon a tank.

Amikor a Téli háború, vagyis a Finnek elleni háború elindult, akkor három nehéz tankot küldtek a harcokba, hogy lássák, melyik szerepel a legjobban, úgy mint az SMK, KV és a T-100. A három verzió közül a KV tankok magasan verték a másik két konstrukciót, főleg a páncéltörő fegyverekkel szembeni hatékonyságának köszönhetően. Ennek hatására 1939-ben 50 KV tankot rendelt a hadvezetés. Mivel a hadjárat során elég nagy nehézséget okozott a finn bunkerek lerombolása, szükségesnek látták egy tarack ágyúval szerelt változat megalkotását is. A két verziót először „kis tornyos KV” és „nagy tornyos KV”-nak nevezték, majd a 76 mm-es löveggel szerelt verzió kapta a KV-1, a 152 mm-es löveggel szerelt verzió a KV-2 jelzést.

A KV tankok először Raseiniai-i csatában német erőkkel, ahol 200 német tank tört át a Litván határon. Szemből a német tankok nem tudtak mit kezdeni a KV tankokkal, ezért kénytelenek voltak oldalba kerülni őket és robbanótöltettel illetve célzott tüzérségi tűzzel elpusztítani őket. A csatában több, mint 200 orosz tank veszett oda, köztük 29 KV.

A tanknak a jó páncélzata és tűzereje mellett voltak hiányosságai. Nehezen lehetett sebességet váltani. Volt némi igazság abban, miszerint a tankok vezetői kalapáccsal váltanak sebességet, illetve kilátni sem lehetett belőle jól. A 45 tonnás súlya soknak bizonyúlt. Sebessége nagyon alacsony volt és sok hídon nem tudott átkelni. Gyakorlatilag kétszer olyan nehéz volt, mint bármelyik német tank a Tigris megjelenése előtt. Ráadásul a tűzereje nem szárnyalta túl a T-34-es tankét.

1942-re megváltoztak a dolog a fronton. Megjelentek a hosszú csövű 50 ás 75 mm-es lövegek a német haderőnél, melyek már áthatoltak a páncélzaton, illetve a levegőből is sebezhetővé vált a tank. Ráadásul a német Tigris megjelenésével a löveg is elavulttá vált.

Amikor a Szovjetunió szorongatott helyzetében áttelepítette a gyártást az Ural mögött lévő Tankograd komplexumba, a KV-2 gyártásával felhagytak. A KV-1 további páncélzatot kapott, ám tűzereje nem változott.

Később a tankparancsnokok kívánságára megalkották a kevésbé páncélozott KV-1S verziót, melynek már elfogadhatóvá vált a sebessége (45 km/h). Többen a legjobb KV tank verziónak tartják ezt a típust.

1943-ra viszont világossá vált a nagyobb számban megjelenő Tigris és Párduc tankok miatt, hogy változtatni kell. Így született a KV-85, mely új tornyot kapott, amiben a 85 mm-es D-5T löveget. Ez a löveg már képes volt átütni a Tigris páncélzatát 1000 méter távolságból. Ez a verzió rövid életű volt. 1943-ig gyártották, amikor is a tervező, Voroshilov kiesett Sztálin kegyeiből és helyette az Iosif Stalin, vagyis az IS széria került előtérbe.

Viszont vegyünk észre egy nagyon fontos dolgot azzal kapcsolatban, mennyire életképes volt ez a tank konstrukció. A politikai csatározást és Sztálin paranoiáját leszámítva (KV IS tank alváz lényeges eltéréseket nem mutat) ez az alváz az egész világháború alatt ellátta a nehéz tank szerepét, míg a német hadseregnek ugyanezen eredmény eléréséhez 5 alváz és számtalan felfüggesztés kifejlesztése kellett (Panzer III -> Panzer IV -> Panzer V -> Panzer VI -> Panzer VI B).

KV-1 M1942
KV-1 M1942
« of 9 »

Technikai paraméterek:

Személyzet5 fő
Hosszúság 6,75 m
Szélesség3,32 m
Magasság2,71 m
Tömeg 45 t
Elsődleges fegyverzet76.2 mm M1941 ZiS-5 löveg
Másodlagos fegyverzet3× vagy 4× DT géppuska
Páncélzat55-60 mm
Műszaki adatok
MotorModel V-2 V12 dízel motor
600 LE (450 kW)
FelfüggesztésTorziós rugó
Sebesség35 km/h (kis túlzással, inkább 28 km/h)
Fajlagos teljesítmény13 LE / t
Hatótávolság200-240 km

A makettről

Ennél a makettnél az a furcsa helyzet állt elő, hogy kimondottan nem állt szándékomban összerakni. Furcsa hobbi ez, mert akkor felmerül a kérdés, hogy miért vettem meg. Azért, mert a makettezés egyfelől arról szól, hogy építjük a maketteket, a másik fele meg arról, hogy vesszük őket. Az arány mindenkinél más. Én próbálok megmaradni az arany középúton.

Más részről Csodabogarat idézve a Kelly hősei filmből: „Egy egy olyan szép tank!”. Ha megnézzük, akkor látszik, hogy arányos, megfelelő helyen van a torony, a cső nem hosszú, nem rövid. A felépítmény nem túl magas, a futóműről ránézésre elhisszük, hogy teszi a dolgát. Ráadásul egyedülálló módon ott van a torony hátulján a géppuska állás. Nem tudom, hányszor kellett onnan géppuskázni, de ott van, ez a lényeg.

A makett egyébként Trumpeter. Itt sem volt vele gondom, mint ahogy eddig egyik Trumpeterrel sem. Egyetlen zavaró dologgal találkoztam, mégpedig a gumilánctalppal, ami már a makett dobozán látható képen is csúnyán van feltéve.

KV-1 M1942
KV-1 M1942
« of 7 »

Ráadásul először próbálkoztam gumi lánctalppal, szóval nem tudtam mi lesz. Végeredményben a dobozképpel ellentétben pont elégséges méretű volt, ami annyiból nem biztos, hogy szerencsés, hogy a KV tankoknak általában lógott a lánctalpa.

Más részről a gumi lánctalpat nem tudta volna szépen felrakni, ha túllógása van. Akkor maximum a felső görgőkhöz lehetett volna ragasztani, de nem hiszem, hogy működött volna.

Az építésnél egy dolog zavart, de most, a cikk írásakor megvilágosodtam. Vannak elemek, amik nem az M1942-es modellre valók, vagyis a vékonyabb front páncélzatúhoz. (Jobb lenne előbb cikket írnom, és utána építenem 🙂 ) Szóval van egy kissé kidolgozottabb elem a homlokpáncél élénél, de a megvastagított páncélhoz az nem az M1942-es eleme.

A festés itt egy kicsit máshogy alakult, mint szokott. Alapozni a Gunze akril H38-al alapoztam. Utána jön ugye az orosz tankoknál szokásos AS zöld (Ahogy Sikerül), ami most esetünkben rendhagyó módon Model Master 2129 lett. Az a helyzet, hogy ezt a festéket nagyon régen vettem és nagyon jó festék egyébként, de mióta Gunze a favorit, hanyagolom. Először is irtó büdös, és arany árban mérik a hígítóját, viszont az tény, hogy nagyon, de nagyon jó vele dolgozni. Mivel mostanában maszkban festek, a szag nem számít, és még hígítom is volt hozzá, szóval úgy voltam vele, ne menjen tönkre.

A baj ott jött, hogy a Model Master zománc festék, vagyis a bemosáshoz használt Sansador oldja. ezért jobb híján kapott egy Gunze H302 Green réteget és arra még egy fényes lakkot. Na így már csak egy kicsit jött fel a szín a bemosásnál.

A lánctalpra AK 3086 Gun metal került.

A matricákat nem vitték túlzásba. Érdekes, hogy az egyik Facebook csoportba most rakta szintén össze valaki ezt a készletet és némileg fennakadt azon, hogy nincs vörös csillag a toronyra. Én elég sok archív képet megnéztem és tipikusan nem volt vörös csillag a tornyon. Már csak praktikus okok miatt sem érdemes egy rikító piros jelölés feltenni a tank kritikus pontjára, megkönnyítve a célzó dolgát. Annyira még az oroszok sem voltak kommunisták.

Ettől függetlenül a matricánál vigyázni kellett. A torony íve miatt egyben felrakva a hosszú szöveget csúnya eredményt kapunk. Több ponton szét kell vágni a betűket, hogy megkapjuk az egyenest. Ezt praktikus még a leáztatás előtt megtenni, nekem utólag jutott eszembe, de még sikerült helyre hozni a hibát. Egyébként a matricák jók, vékonyak, nem látszódik a kontúr.

Összefoglaló

A tankon nem sok részlet volt és nem is akartam nagyon variálni vele. Az építés felénél úgy voltam vele, hogy a lánctalp úgysem lesz tökéletes, ezért nagyon kár variálni a többi részével.

Ennek ellenére én meg vagyok elégedve a végeredménnyel. Ha a lánctalp műanyag lett volna, akkor még szebb eredmény kijöhetett volna.

Char B1 bis, a bukott ígéret

Fegyver neve: Char B1 bis

Haderő: Franciaország

Típusa: Tank

Méretarány: 1:72

Makett gyártója: Trumpeter 07263

Bevezetés

Amikor elkezdtem makettezni, volt egy olyan elképzelésem, hogy kronológia sorrendben kezdem összerakni a maketteket. Ez a terv akkor dőlt meg, amikor rájöttem, nem áll rendelkezésemre végtelen hely és idő ennek magvalósításához a nagyszámú tank és egyéb harcjármű miatt, ezért más irányokban indultam.

Azt viszont határozottan megfogadtam, hogy a Char B1 mindenképpen szerepelni fog a gyűjteményeben akármi is lesz. Miért? Mert ő is egyike a méltatlanul elfelejtett tankok sorának, melyek csak azért nem kerültek az őket megillető helyre, mert nem használták őket megfelelően.

Azért jött el most az idő, mert múltkor, amikor összeraktam az 1/72 méretarányú Tigrist, rájöttem, hogy olyan régen foglalkoztam már 1/72-es makettel.

Ezért hát előkaptam most hármat az 1/72-es gyűjteményből, hogy összerakjam, és ő volt azt egyik.

A fegyver története

A Char B1, a francia közepes tank, a két világháború között született. Megjelenésében még az I. világháború jegyeit viseli magán. Franciaország fegyverkezéséről egyébként ebben a cikkben olvashattok részletesebben.

A tankot eredetileg az ellenséges vonalak áttörésére, tehát nem gyalogsági tanknak tervezték. Eredetileg fő fegyverzete egy 75 mm-es tarack ágyúból állt volna, ám később kapott egy 47 mm-es löveggel bíró lövegtornyot is. Így végül alkalmassá vált a „Char de Battle”, vagyis a csata tank funkcióra. Azonban ne dőljünk be, a B, nem a Bataille, vagyis csatából jön, csupán egy jelölés. (Char : szekér)

A tank a 20-as évek elején állt szolgálatba, majd sok csúszás után a tömeges termelés a Char B1 bis-el kezdődött al a 30-as évek végén. Született még egy Char B1 „ter” verzió is, melyből csak prototípusok készültek.

A fegyver a legjobban felfegyverzett és páncélozott tank volt a saját idejében és nagyon hatékonyan helyt állt a német páncélosokkal szemben az 1940-es francia hadjárat során, ám kis sebessége és nagy üzemanyag fogyasztása miatt nem, illeszkedett a II. Világháború villámháború stratégiájához.

Franciaország elesése után a zsákmányolt példányokat a német hadsereg újrahasznosította, mint lángszórós illetve ellátmány szállító vagy mozgó tüzérségi funkcióban.

A terveket eredetileg Jean Baptiste Eugène Estienne tábornok 1919-ben fektette jelentései alapján, melyben azt taglalja, hogyan lehetne tankok segítségével áttörni az ellenséges vonalakt és lerombolni az erődítményeket. A jegyzetekből 1921-ben Edmund Buat tábornok által lett valóság.

A költségek csökkentésének érdekében először egy önjáró löveget akartak építeni. Annak érdekében, hogy a löveg súlyát minimalizálják, a löveg csak fel-le irányú mozgásra volt képes, az odalirányú mozgatásához az egész járműnek el kellett fordulnia. A tank súlyát kezdetben 13 tonnában állapították meg, míg a páncél vastagságát 25 mm-ben. A legénység összesen három tagból állt.

Mivel az ipar igencsak érdeklődött a tank gyártással kapcsolatban, több project is indult. Kettő a Renault és a Schneider (SRA, SRB) egy a FAMH vagy más néven Saint Chamond és végül egy az FCM (FCM 21) által.

A fejlesztések eredménye képpen 1924-re négy prototípus állt készen a tesztekhez. Az már a tesztelés elején látszott, hogy a technikai fejlesztések elégtelenek voltak. A legtöbb prototípusnak azonnal műszaki gondjai támadtak, a karbantartás szinte lehetetlen volt a motor elérhetetlensége miatt.

1925-ban az a döntés születik, hogy az SRB verziót fejlesztik tovább, úgy, hogy megkapja az FCM projekt lánctalpát, és az FAHM felfüggesztését.

Ezek alapján 1925-ben a Renault megrendelést kap három prototípus elkészítésére. A tankkal szembeni elvárások 1926-ban ismét változnak némileg. Fontosabb szerepet kap a tankelhárító képesség, a súlyt 22 tonnában maximalizálják, a legénység számát 4 főre emelik.

Három prototípus épül No. 101, No. 102 és No. 103-as néven 1930-ra. A tankokat folyamatosan tesztelik, számuk 7 darabra emelkedik időközben. A fő gondot az jelenti, hogy a francia hadvezetésen belül két nézet alakul ki. Az egyikük szerint kevés, de nagyon erős, drága tankra van szükség, míg a másik a több, olcsóbb, kisebb tank mellé teszi le a voksát.

Nem sikerül döntésre jutniuk, előáll a szerencsétlen helyzet, hogy mid a két osztályból gyártanak tankot, de egyikből sem eleget. Emeljük ki Charles de Gaulle ezredes nevét, aki nagyon jó érzékkel a közepes, vagyis a nagyobb számú, olcsóbb tankokra teszi le a voksát.

A Char B1 bis verziót 55-60 mm páncélzattal látják el. A toronyba 47 mm L/32 SA 35-ös löveg kerül, amitől tényleges tankká válik. 1937 április 8-tól 1940 júniusáig 369 darab készül belőle a megrendelt 1144-ből.

A tank nagyon jól teljesíthetett volna, ha megfelelő számban áll rendelkezésre, és a franciák nem szórják őket szét kis csoportokra. A német panzerek nem tudtak velük mit kezdeni, sem a Panzer III, sem a rövid csövű Panzer IV nem tudta kilőni tankot. Ugyanakkor az SA 35 löveg minden német páncélos ellen hatásos volt.

A franciák mentségére legyen mondva, hogy a fejlesztés nagyon korai időszakban indult, és az önjáró lövegből alakult át tankká. Utólag könnyű okosnak lenni, de az biztos, hogyha kidobják a korlátozottan mozgatható 75 mm-es löveget a tankból, akkor megkapták volna a II. Világháború legjobb tankját a háború kitörésekor.

B1 bis at Mourmelon-le-Grand
« of 6 »

Technikai paraméterek:

Személyzet4 fő
Hosszúság 6,37 m
Szélesség2,46 m
Magasság2,79 m
Tömeg 28 t
Elsődleges fegyverzet75 mm ABS SA 35 tarack
Másodlagos fegyverzet47 mm SA 35
Páncélzat55-60 mm
Műszaki adatok
MotorRenault soros 6 hengeres 16.5 l benzines 272 le
Sebesség21-28 km/h (terepen-úton)
Fajlagos teljesítmény9,7 LE / t
Hatótávolság200 km

A makettről

Ahogy bevezetőben írtam, ez egy kötelező darab. Nem azért, mert befolyásolta a háború menetét, vagy azért mert hihetetlenül nagy technológiai újításokat tartalmaz, hanem azért, mert ő képviseli az átmenetet az I. Világháború prototípusnak tekinthető tankjai és a modern tankok között. Ő az igazi nulladik mérföldkő.

A makett Trumpeter, amiről nem tudok rosszat mondani. Sokadik Trumpeter makettem és most is csak ajánlani tudom bárkinek, annak ellenére, hogy nem egy népszerű gyártó.

Alapvetően nem vártam sokat a makettől. Ha csak a dobozt nézem nem veszem meg. Kicsit furcsállom is, hogy a doboz borítóképén található makett minősége még az én szememnek is nagyon amatőr munka. Nem tudom, hogy ezzel vajon önbizalmat akarnak-e növelni, de nem vitték túlzásba az biztos

Az összeszerelésnél abszolút nem volt gond. A lövegek végét fúrni kellett azt hiszem. A 45-öst biztos, de azt hiszem a 75-öst is. A tarack lövegpajzsával meggyűlt némileg a bajom és egy kicsit el is csiszoltam, illetve először találkoztam gumilánctalppal, ami fel is került a makettre, ahelyett, hogy a kukában landolt volna.

Ettől az egy elemtől féltem leginkább, úgyhogy azt nagyon körültekintően próbáltam feltenni. Sajnos a két vég illesztésénél a szokásos „szegecseléses” technika nem jöhetett szóba, mivel a kialakítása végett teljes fedésben van a két rész. Maradt a pillanatragasztó. Amitől féltem, hogy hosszabb lesz, mint kéne, de nem így lett szerencsére.

Az egyik oldalon működött az előbb összeillesztem és a kész darabot rakom fel a meghajtott kerék segítségével. A másik oldalon elpattant a dolog, vagyis ott fixen oda lett ragasztva a futómű alsó görgőihez.

Szerencsére túl sok nem látszik ki belőle. A gumilánctalpnak megvan viszont az a kellemetlen tulajdonsága, hogy a festék könnyen lejön róla, szóval hiába festettem le felrakás előtt, újra át kellett festenem felrakás után.

Festéshez Gunze H38 (Steel Red)-alapoztam, amire jött a Gunze H79 (DunkelGelb). Utána került rá a maszkolás, amihez most Panzer Putty-ot használtam, ezután kapta meg a H302 (Green FS34092) zöldet az álcaszínhez.

A lánctalpra AK 3086 Gun metal került, ami nagy sajnálatomra nem olyan szép, mint az AK 798, de most csak ezt találtam 🙁 .

Erre került a szokásos olajfestékes, barna bemosás. A lánctalpnál itt figyeltem, hogy jó sok barna megfolyás legyen a tank oldalán, ugyanis itt a lánctalp által felhordott sárnak muszáj lefolynia a tank oldalán. Most így utólag visszanézve, lehet, hogy kevés lett.

A matricák kimondottan jó minőségűek voltak. Elég sok került fel. Illetve volt nagyon-nagyon kicsit is, mint például a francia trikolór. Ami talán lemaradt az az oldalszám. Láttam képeket, amiken rajta volt, de a festési útmutató nem írta, úgyhogy nem raktam rá. Lehet, hogy kellett volna.

Char B1 "bis"
Char B1 "bis"
« of 6 »

Összefoglaló

Ez egy jó kit. Jó volt építeni, nem is volt olyan nehéz és sokkal jobban sikerült, mint gondoltam. A lánctalp gumi, de mivel a lánctalp folyamatosan és feszesen fut végig az egész tankon tulajdonképpen nem lehet rosszul feltenni. Mindkét löveg mozog, bár én a toronyban lévőt fixáltam, nehogy szétessen a legvégén. Mutatós darab lett és vár még összerakásra egy 1/72-es SOMUA S35.

Sd. Kfz. 132 Marder II D, a fura jószág

Fegyver neve: Sd. Kfz. 132 Marder II D

Haderő: Német Birodalom

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Bronco CB35097

Bevezetés

Amikor elkezdtem a makettezést, nagy vonalakban elképzeltem, mi lesz az fő téma, ami körül mozgok. Mivel hiába szűkíti le az ember a kört a II. Világháborúra, azon belül is egy nemzetre, még a legkevesebb tankot és harci járművel előállítók esetében sincs könnyű dolga az embernek.

Nálam a Marder széria az, ami a fő csapásvonalnak számít, 3-4 makettenként vissza térek ennek típusnak a variánsaihoz. Persze itt annyiban adódik némi nehézség, hogy a Marder egy igen tág gyűjtőfogalma volt azon tankvadászoknak, melyeket rögtönzötten összerakosgattak az éppen rendelkezésre álló eszközökből. Pont ezért is ragadta meg a fantáziámat ez a család.

A fegyver története

A fegyver két lényegi részből lett összeházasítva, melyeket eredendően egyáltalán nem erre a célra szántak. Az alváz a Panzer II tank alváza, amely tankként már a világháború kitörésekor elavulttá vált. Egy könnyű tank alváz, melyre az alapverzióban még löveget sem tudtak feltenni, csupán egy gépágyút.

Ha egy kicsit hátrébb lépünk, akkor jusson eszünkbe, hogy Hitler hatalomra kerülése után azonnal leült a német hadsereg vezetésével, hogy afféle külön alkut kössön velük. Ennek lényege, hogy Németország újra fegyverkezik, vagyis a hadseregnek komoly szerepe lesz az ország jövőjében, ugyanakkor Hitler ígéretet tett, hogy nem indít háborút 1942 előtt.

A német hadigépezet ebből kifolyólag kettő tank, a Panzer I és a Panzer II könnyű tankokat tudta csak nagyobb darabszámban gyártani. Ebből a Panzer I azon túl, hogy alapját adta az első páncélosvadásznak, csak kiképzési célokra volt jó később. Tehát a németek úgy vágtak bele a háborúba, hogy a tudatosan felépített tanktípusokból csak a könnyű típusok készültek el, ezért a jobban páncélozott tankok ellen kényszermegoldásként azonnal éltre kellett hívják a forgatható toronnyal nem rendelkező, ezért nagyobb löveg hordozására képes páncélosvadász fegyvernemet.

A Panzer II-ből két variáns készült, némileg eltérő futóművel és felfüggesztéssel. Az A,B,C,F variánsok negyed laprugós, kis görgős futóművel, míg a D,E a modernebb, Christie-féle felfüggesztéssel bírt.

Ebből a kétféle Panzer II-ből született a kétféle Marder II, vagyis az Sd.Kfz.131 és az Sd.Kfz 132. A 131-esek a német 75 mm-es Pak 40, míg a 132-esek a szovjetektől zsákmányolt 7.62 cm F-22 Model 1936-es löveget kapták (hivatalos német megnevezése: Pak-36(r), orosz megnevezése: M1936). A lényegi különbség tehát a két modell között a löveg, illetve a futómű, illetve az a nem elhanyagolható tény, hogy a 132-es modell 40 centivel magasabb volt 131-es társánál.

A tervezést 1941 december 20-án az Alkett gyár kezdte. A Christie felfüggesztéses Panzer II egyébként a lengyel hadjáratban leszerepelt, ezért ezek tornyait teljesen leszerelték és a legtöbb esetben erődített állásoknál használták fel. A tankot pedig lángszórós tankká alakították.

A zsákmányolt orosz lövegekkel elég meggyőző lett a tűzereje. Az ágyú 450-990 m/s sebességgel indította útjára lövedékét, ami képes volt egy 80-97 mm-es, döntött páncélzatot átütni 1370 méterről.

A fegyverből 201 darabot sikerült összeállítani rekord idő alatt és hamarosan az orosz fronton találta magát. Itt azonban nem szerepelt túl fényesen. A nagy magassága nagyon könnyű célponttá tette, páncélzatról pedig nem igazán beszélhetünk a 10mm-es lemezt figyelembe véve, ami a személyzetet védte.

1943 közepére gyakorlatilag az összes D változatot lecserélték, az alacsonyabb Sd.Kfz 131-es verzióra. Addig összesen Marder II-ből 863-at építettek vagy alakítottak át, amiből kb. 200 darab volt a D típus.

Összességében a fegyvert rendkívül sebezhetővé tette a nyitott küzdőtér, a nagy magasság és gyalogság általi védtelensége, ezért támadó fegyverként nem is lehetett bevetni. A leghasznosabb felhasználása a kulcsfontosságú területek megvédése volt, vagyis amikor egy kedvező tereppontra elhelyezve nagy területet tudott szemmel tartani.

Valójában ez csak egy újabb elkeseredett próbálkozás volt arra, hogy kijuttassák a frontra a 75 mm-es, hosszú csövű löveget, melyet először csak a Panzer IV F2 tank tornyába tudtak beépíteni. Ám ezzel várniuk kellett 1941 november végig, pont addig, amíg a hadiszerencséjük már megfordult.

Marder II D
Sd.Kfz. 132 Marder II D
« of 7 »

Technikai paraméterek:

Személyzet4 fő
Hosszúság 4,81 m
Szélesség2,28 m
Magasság2,6 m
Tömeg 11 t
Elsődleges fegyverzet 76.2 mm Pak 36(r) L/51.5
Páncélzat14,5-30 mm
Műszaki adatok
Motor Maybach Maybach HL 62 TRM 6 henger
140 LE, 104 kW)
Sebesség40-55 km/h
Fajlagos teljesítmény12,7 LE / t
Hatótávolság190 km

A makettről

Építés közben nagyon vegyes érzések kavarogtam bennem. Együtt építettem egy Tamiya makettel, és önkéntelenül is folyamatosan összehasonlítottam a kettőt. Építettem már Broncot és pozitív tapasztalataim voltak. Itt sem beszélhetünk nagyon hiányosságokról, inkább kis fejetlenségről.

Sd. kfz. 132 Marder II D
Sd. kfz. 132 Marder II D
« of 18 »

Kezdjük azzal, hogy kapunk egy gyönyörű építési leírást. Fényes papíron, színesen, nagyon részletese lépésekkel. E mellett kapunk annyi, de annyi alkatrészt, hogy az be sem fér a dobozba. A nem fér be a dobozba szó szerint értendő, ugyanis miután kinyitottam és elkezdtem építeni, soha többé nem tudtam minden visszarakni bele. A végén már kezdtem kételkedni az anyagmegmaradás törvényében, mert amikor már majdnem teljesen kész lett a makett, na akkor még mindig millió alkatrészem volt a kereteken.

Szóval itt kezdődnek a problémák, melyek nem kardinálisak, de éppen elég bosszantóak, mert a rendmániámmal alapvetően ellenkeznek. Ugyanis a helyzet a következő. Ez a makettet legalább kettő, de inkább három makett készleteiből dobálták össze. Maga a fegyver eleve két fegyver összeházasításából született, pont ahogy a makett is. A löveget legalább kétszer a Panzer II-est is másfélszer össze lehetett volna rakni. A lövegnél adott volt két cső, két és félszer a szán, a hozzá tartozó alkatrészek, sőt, még az M1936-os löveg kereke is benne volt a dobozban.

Miért bosszant? Azért nem állatira macerás volt a három A keret közül a megfelelőt megtalálni. Illetve, ha már ennyire nem sajnálták az alkatrészt, amit nyilván a Bronco azon készletéből vették ki, amiből összeáll az M1936, akkor miért nem lehet ténylegesen összeállítani az egészet?

Vagyis ezzel az erővel először is adhattak volna egy kétszer ekkora dobozt, hogy elférjen benne minden. Utána beletehették volna nyugodtan a két és félszer szereplő szerszámok és duplikált Panzer II alváz elemei helyett a hiányzó tornyot, plusz a két és félszer ismétlődő lövegből az egyetlen hiányzó keretet, és máris lehet belőle Panzer II E-t, M1936-ot, vagy Marder II D-t építeni.

Ehelyett a szívem vérzett, és nem is bírtam kidobni a Pak 36 (r) egyébként gyönyörű egy darabban lévő lövegét, mely felesleges volt.

E mellett a készlethez kapunk szemenkénti lánctalpat, amit szerintem külön is árul a Bronco, továbbá végtelen darabból álló fotó maratást, nagyon korrekt matrica készletet, melyből sajnos semmit sem tudtam feltenni az általam választott álcafestés miatt.

Az egész makett építésénél az az ember érzése, mintha egy 1/72-es makettet építenénk. Hihetetlen aprólékos, jól kidolgozott belső terek, az összes lőszerrekeszhez ott a fogantyú és gyönyörű a hátsó drótháló. Szóval ilyen szempontból le a kalappal.

A löveg elvileg tud mozogni, bár a löveg rögzítése lehetett volna stabilabb, hiszen amúgy sem látszik, ezért én a fix rögzítés mellett döntöttem.

Festéshez Gunze H79-et használtam, ahol szerintem végre eltaláltam a dukel gelbet. Kár, hogy nem akadtam rá erre a színre 4-5 makettel korábban. Erre jött a H302 FS34092 zöld és a H47 Red Brown.

A lánctalphoz és fémes részekhez AK798 (Gun metal), Gunze 18 (Steel) és 38 (Steel Red) festékeket fújtam fel. A fa alkatrészek alapszíne a Gunze 66 (Sandy Brown), amit aztán árnyalok pasztellkréta porral. Erre jönnek a nálam szokásosnak mondható Revell 1,2 fényes és matt lakkok. Bemosáshoz pasztellkréta port és olajfestéket használtam.

Összességében

Hibái ellenére szerintem ez egy egészen jó kit. Én személy szerint örültem, hogy összeraktam végre, de tényleg van benne anyag szó szerint. Abszolút nem sajnáltak belőle ki semmit. Lelki szemeim előtt látom, hogy a Broncos ember úgy dobálja bele a különböző más készletekből a dolgokat ebbe: „Hú, ez jó lesz, itt tök jól sikerültek a szerszámok”, „Várj, itt van még egy lövegcső, még pont befér”, „Hú, akkor tegyünk még bele egy lánctalpat is, ha ráülök, akkor még pont lecsukódik a fedél”, „A fene, erről nem is kell semmi, nem baj, én már ki nem veszem a dobozból”.

Ami így utólag nem tetszik a saját munkámmal kapcsolatban az a lánctalp. Jobban rá kellett volna feküdnie a kerekekre felülről. Lehet, hogy ezt még javítom. Bár még van bővel összerakandó Marder, de így most már egész szép kollekció alakult ki belőlük.