Matilda II, az elfeledett keménycsaj

Fegyver neve: Matilda Mk. II A

Haderő: Nagy-Britannia

Típusa: Gyalogsági (infantry) tank

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Tamiya No: 35300

Kiegészítők: Bronco Matilda 2 Infantry tank ‘Flat’ type workable track link set (AB3532), Eduard PhotoEteched Accessories (36094)

Bevezetés

Be kell valljam, amikor elkezdtem makettezni nem szerepelt a terveim között az, hogy összerakjam az összes brit tankot, ám a Crusader megépítése után egyre inkább vágyat éreztem, hogy mégis elkalandozzak ebbe az irányba. Ha pedig brit tankokról beszélünk, akkor nem mehetünk el szó nélkül a Matilda tank mellett, bár valószínűleg nem sokan ismerik ezt a típust.

Én először a Panzer Generál számítógépes játékban találkoztam ezzel a tankkal sok-sok évvel ezelőtt. Ott akkor elég sok fejtörést okozott, de ennek ellenére valahogy eltűnt a történelem süllyesztőjében. De haladjunk sorjában.

A fegyver története

Kezdjük először is a típusával, ami okozhat némi zavart, ugyanis a tankoknál a nehéz, közepes, könnyű besorolásokhoz vagyunk szokva általában, ám ennek a tanknak a típusa hivatalosan gyalogsági tank.

Hogy megértsük ezt a furcsaságot és ne csak annak tudjuk be, hogy az angolok szeretnek különcködni (ami egyébként igaz), visszább kell mennünk időben az I. Világháború végéhez. Akkorra, amikor az Antant, vagyis a Szövetséges Hatalmak győztek, részben annak köszönhetően, hogy bevetették a tankot, mellyel kimozdíthatták a lövészárokban rekedt csapataikat.

Ahogy azt a Tankok t ö rténete rovatban leírtam, az angolok és a franciák ugyan sikerrel vetették be a tankot a fronton, azok jövőbeni használatáról fogalmuk sem volt a háború végén. Azért nem, mert a háború már nem tartott addig, hogy érdemi tapasztalatokat szerezzenek erről a fegyvernemről.

Ha pedig nincs új tapasztalat, akkor nincs már lehetőség, mint a régi mintára támaszkodni, vagyis a gyalogság, lovasság felosztásra. Vagyis minden olyan tank, mely a gyalogsággal együtt halad és annak támogatását végzi, besorolták gyalogsági, minden gyorsabban mozgót pedig cirkáló (cruiser) tank csoportba.

Ezen két fő csoportba természetesen megkülönböztették páncélozottság szerint a könnyű, közepes és nehéz tankokat. Szóval ezen meglehetősen komplikált besorolási rendszer alapján kétféle közepes, vagy nehéz tank nem feltétlenül volt gyalogsági tank.

Ez a csoportosítás aztán a II. Világháború megindulásával egy szempillantás alatt vált értelmetlenné, ugyanis azonnal kiderült, hogy ez a háború nem a lövészárkokról és a köztük húzódó területek elfoglalásáról, hanem a gyorsaságról, mozgékonyságról és tűzerőről fog szólni.Vagyis a tankokat bővel elég volt a közismert könnyű, közepes és nehéz kategóriába sorolni, amiből a II. világháború végéin igazából egyetlen, közepes harckocsiosztály maradt életben.

Innentől kezdve könnyen kitalálható, hogy a Matilda tank, mint minden gyalogsági tank, lassú jószág, ám igen jól páncélozott, mely határozottan előnyére vált volna, ha a németek megteszik azt a szívességet, hogy nem fejlesztenek tankot és nem állnak elő egy merőben új, tankokra épülő Blitzkrieg stratégiával. Ám így a Matilda, és általában az összes gyalogsági tank egy csapásra értelmetlenné vált és a háború folyamán el is felejtődött és maradt a cruiser tankosztály.

Az A12-es modell terve 1936-ban készült el, és az A11-es Mark 1-est váltotta le, mely eredetileg Matilda névre hallgatott. Az A11-es modell gyártását 1940-ben leállították. A Mark II Matilda II, Matilda senior vagy Waltzing Matilda néven kezdte meg a szolgálatot. A tank páncélzata kiváló volt ám sebessége és tűzereje elégtelennek bizonyult. Azonban ez volt az egyetlen brit tank, mely végigszolgálta a háborút az elejétől a végéig.

A tank 30 tonnát nyomott, vagyis kétszer annyit, mint a korábbi brit tankok. A tornyot hidraulikus motor forgatta. A legnagyobb gyengeségét az jelentette, hogy a 2 fontos ágyúhoz nem gyártottak robbanólőszert, ezért a páncélozatlan célpontjai ellen csak a géppuskáját használhatta.

A homlok hihetetlenül vastag 78 mm volt. Ne feledjük, hogy a háború korai szakaszában a német tankok páncélzata 30 mm volt, a páncéltörő fegyverzetük pedig 37 és 50 mm-es lövedéket tudott célba juttatni. A németek tehát csak és kizárólag a 88 mm-es légvédelmi Flak-al tudták átütni a páncélzatot. Ha pedig ez még nem lenne elég, másik érdekesség, hogy míg a tankok torony, oldalsó és hátsó páncélzata lényegesen vékonyabb a homlokpáncélnál, addig a Matilda szinte minden irányból védve volt a 65-70 mm-es oldal, 55 mm-es hátsó és 75 mm-es torony páncélzat által.

Éppen ezen okok miatt a tornya legendássá vált és 1940 és 1941 között kiérdemelte a Sivatag királynője nevet. Igaz, ennek ára volt. Sebessége terepen 14 km/h, úton 26 km/h volt, vagyis egy kerékpáros könnyűszerrel lehagyta. Motorikusan amúgy sem volt megfelelő a szerkezet, a karbantartása időigényesnek bizonyult.

A felfüggesztését az 1920-as évek közepén fejlesztett Vickers közepes tank C prototípusától kapta. A tankot oldalanként 5 pár kerék mozgatta. A párban található alsó kerekek között vízszintes tekercsrugót építettek be. Felül oldalanként 4 felső görgő található. A rendszerben elhelyeztek még egy nagyobb átmérőjű szíjfeszítő görgőt az első fogaskerék és az első görgőpár közé. Ez a kerék csak a nagyon korai tankoknál figyelhető meg, később ez már eltűnt.

A tank másik sajátossága a furcsa álcafestése, mely nem igazán olvad be a Föld bolygó egyetlen tájegységébe sem. Ennél az álcafestésnél nem is ezt, hanem a hajóknál alkalmazott elvet követték. Vagyis az álcafestés értelme nem az, hogy a tank „láthatatlan” legyen, hanem ez, hogy a tankot becélzó ellenfél igen nehezen vegye ki a tank részletit, vagyis ne tudja könnyen eldönteni, hogy a tank milyen irányban áll hozzá képest, melyik a tank eleje, hátulja, vagy éppen hol található a lőszerrekesz. Ezt a furcsán félig-meddig szimmetrikusan elhelyezett háromszögek biztosítják.Általában is igaz, hogy az angolok inkább tekintettek hajóként ezekre a tankokra, mint járművekre.

A gyártás 1937-ben kezdődött, ám 1939-ben csupán kettő tank állt hadrendbe. A háború folyamán összesen 2987 darabot gyártottak. A II. Világháború kitörésekor 23 darab állt rendelkezésre, melyek a német tankok számára kilőhetetlenek voltak. 1940 május 21-én , a brit expedíciós haderő részeként Arras térségében ellentámadást indítottak, amivel komoly fennakadást is okoztak a német erőknek, ám utánpótlás hiány miatt a támadás elakadt. Végül az összes példányt hátrahagyták a Dunkirki evakuálás előtt.

1940 és 1942 között Észak-Afrikában teljesített szolgálatot, ahol jól szerepelt. Diadalmenete a német 50 mm és 75 mm Pak tankelhárító lövegek megjelenésével ért véget, melyek már képesek voltak kilőni őket ütközetben. Szerepét lassan átvette a Mk III-as Valentine és a
„heavy cruiser” Cruiser Mk II (A10) tankok, melyek gyengébben páncélozottak voltak, de olcsóbban lehetett előállítani őket és ugyanolyan tűzerőt képviseltek.

A Vörös Hadseregnek is küldtek 1084 darabot, melyből 918 érkezett meg. Lassúsága miatt nem igazán voltak bevethetőek. Páncélzatban ugyan egy súlycsoportban volt a szovjet KV-1-es tankokkal, ám tűzerőben bőven alulmaradt, ezért ott nem volt jelentőségük. Később az oroszok módosítottak a tankon.

A németek is felhasználták az angolok által hátrahagyott darabokat. A tank utolsó szereplésére az 1948-as Arab-Izraeli háborúban került sor és Egyiptom betette be Izrael ellen. Jelenleg 70 példány található különböző múzeumokban belőlük.

Technikai paraméterek:

Személyzet	4 fő
Hosszúság	5,6 m
Szélesség	2,6 m
Magasság	2,5 m
Tömeg	25 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat	20-78 mm
Elsődleges fegyverzet	1x40mm QF 2pdr gun (93 páncéltörő töltény)
Másodlagos fegyverzet	1×7.92mm Besa géppuska
Műszaki adatok
Motor	2 darab 6 hengeres, 7 literes dízel motor (AEC vagy Leyland)
Teljesítmény	180 LE
Felfüggesztés	tekercsrugó
Sebesség	26 úton, 14 terepen km/h
Fajlagos teljesítmény	7,5 LE/t
Hatótávolság	257 km

A makettről

Ahogy a bevezetőben is írtam, ez a makett része a brit tanksorozatnak. Első darabja a múltkor elkészült Crusader volt. Attól függetlenül, hogy cél az összes II. Vh.-s brit tank összerakása, a Matilda mindenképpen kiemelt helyen áll nálam, ugyanis nagyon tetszik a formája.

Igaz, inkább idézi az I. világháborús formát, ám összességében, ha ránéz az ember pont ilyennek képzel egy egy tankot. Arányos, a torony ott van ahol lennie kell, nincs furcsa formája, nem töri meg semmi az egységet. Az elrejtett futómű pedig teljesen egyedivé teszi a konstrukciót.

A Tamiya gyártóval én mindig bajban vagyok. Általában azt tartják, hogy, ha Tamiya, akkor az nagyon szupert, zseniális. Egyfelől ez megint igazolódni látszik. Ugyanis nagyszerű a műanyag és az öntvények minősége. Tényleg öröm vele dolgozni. Az építési leírás aprólékos, helyenként már túlzottan is szájbarágós, ám mégsem stimmel valami.

Ami nem stimmel, az az, hogy ott az a kellemetlen érzés, hogy ugyan prémium makettel van dolgunk, de mégis vannak komoly hiányosságok. MIntha a gyártó nem bírná eldönteni, hogy mennyire legyen aprólékos. A belső tér például teljesen hiányzik, ami rendben is van, de azért egy vezetőülést berak, de hiába, mert ha kinyitnám az egyik fedelet, ami egyébként nagyon profin nyithatóra van megcsinálva, látnánk egy hokedlit a padlólemezen.

Ugyanilyen furcsaság, hogy a felső rész és az alváz összeillesztéséhez ad gumi tömítőgyűrűket, amivel ragasztás nélkül is fixen egymáshoz rögzíthető a két elem, de kérdem én minek? Mivel a kipufogórendszer a legvégén szétszedhetetlenné teszi a felső és az alsó részt, ezért semmi értelmét nem láttam ennek a megoldásnak. Ugyanakkor nem voltak képesek áttetsző műanyag búrát adni a lámpákhoz. Szóval a nagy gonddal, külön becsomagolt, funkció nélküli gumigyűrűk helyett inkább az kellett volna a készletbe.

A tankhoz kapunk két lánctalpat (gumi, és szegmensekre szétvágott darabokat), vagyis bőven van válogathatunk. Én elkövettem azt a hibát, hogy vettem hozzá működő lánctalpat, ami azért volt felesleges utólag visszatekintve, mert amúgy semmi sem látszik jóformán belőle. Vagyis mind a szemenkénti, mind a gyári megoldás tökéletes lett volna, nem beszélve arról, hogy nagyon sok munkát megspórolhattam volna. A lánctalppal egyébként vigyázni kell, hogy ne kövessük el azt a hibát, hogy a bordázott a lánctalpat vegyük a lyukas helyett, mint én, ugyanis mind a kettőt gyártja a Bronco.

Ezen zavaró tényezőket a makett remekül összeállt. A szokásos lánctalpas szenvedéstől eltekintve (egy szemmel már túl laza, anélkül feszes) nem volt gond. Viszont én nehezítettem a feladatot, ugyanis vetem hozzá Eduard fotómaratást, ami szintén teljesen felesleges lett a végére szinte.

A legtöbb elem ugyanis sokkal csúnyább lesz, mint a gyári megoldásban, vagyis a feljavító készlet többségével nem akartam lerontani az összképet, tehát ez inkább lerontó készlet. Az egyetlen szép részlet, az üzemanyagtartály tartórésze, illetve egy-két pánt. A legszebb a három doboz lett volna, ami a tartókonzollal tényleg szuper lett volna a tornyon, ám később vettem észre, hogy az általam választott festésnél az nincs ott.

Festésnél háromféle álcafestés jöhetett szóba. A felfújt bili kék-barna-sárga, bili kék-sötétzöld-sárga, illetve a sárga-barna foltos mintában. Ehhez a kék-barna-sárga kombinációhoz én végül a Tamiya XF-23 (light blue), XF-59 (Desert Yellow) és a Revell akril 84 (Lederbraun) festékeket használtam. Itt most semmi extra megoldással nem próbálkoztam.

A lánctalphoz és fémes részekhez AK798 (Gun metal), Gunze 18 (Steel) és 38 (Steel Red) festékeket fújtam fel. A fa alkatrészek alapszíne a Gunze 66 (Sandy Brown), amit aztán árnyalok pasztellkréta porral.Erre jönnek a nálam szokásosnak mondható Revell 1,2 fényes és matt lakkok.

A bemosáshoz pasztellkréta port használtam. Mivel sivatagi környezet, ezért rozsdásítani, vagy nagyon sarazni nem akartam. A vontatókábel és a tartaléklánctalpnál lehet, hogy túltoltam a dolgot.

A torony oldalán látható pányvákat újraalkottam a műanyag alkatrész helyett. lakkal átitatott papírzsebkenkőből indultam, amit khaki színűre festettem. Itt megint egy kicsit csalódtam az Eduard „feljavító” készletben, mert az ott lévő pántszerűséget használhatatlannak kellett minősítenem. A készlet valami eszméletlen furcsa mód rögzítette volna ez a torony oldalához, amire nem találtam archív felvételt bizonyítékként, úgyhogy maradt a laza, lekötözés nélküli megoldás. Biztos vagyok benne, hogy ennyi hanyagságot elkövettek a harctéren is.

Összességében

Ez egy jó készlet, élmény volt vele dolgozni és azt mondanám, hogy egészen mutatós lett a végeredmény. Ha tanácsolhatom felejtsük el a kiegészítőket, felesleges pénzkidobás. Ugyanezen készlet megvan orosz verzióban is, amit az angoloktól kaptak. Mivel benéztem és van hozzá lánctalpam, nem elképzelhetetlen, hogy beszerzem valamikor még azt is.

Crusader Mk. I, az első keresztes lovag

Minden vélemény számít!

Fegyver neve: Crusader Mk. I

Haderő: Nagy-Britannia

Típusa: Könnyű tank

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Italeri No: 6432

Kiegészítők: Friul lánctalp ATL-69

Bevezetés

Ez a makett nem tartozott teljesen a tudatosan választott makettek közé. Nem előre eltervezett rendelés volt. Ha jól emlékszem, akkor éppen csak nézelődtem az egyik makettbeszerzési forrásom polcai között, amikor megláttam és megszerettem.

Úgy voltam vele, hogy egy megbízható gyártó (Italeri) egy ilyen szép illusztrációval bíró makettel nem nyúlhatok mellé. No, nem mintha nem ismertem volna felületesen az angol tankokat. Tudtam, hogy elég egyedi a kinézetük. Noha a háború kimenetelére kevés vagy inkább semmilyen hatást sem gyakoroltak, azért örülök, hogy összeraktam.

A Brit tanktervezés nem annyira ismert. Ha a második világháború tankjait emlegetjük, akkor leginkább azonnal a minden laikus által ismert Tigris, T-34, a járatosabbak számára a Panzer III, Panzer IV, Párduc fog eszébe jutni.

Kevesen fognak olyan neveket mondani, mint Matilda, Valentin, Cruiser, Crusader, Cromwell, Comet, Churchill. Pedig illene.

Nem azért, mert a II. Világháborúban nagy jelentőséggel bírtak, nem is azért mert az I. Világháború után az lett volna várható, hogy Nagy-Britannia, aki elindította a tankfejlesztést, volt a legkiválóbb tanktervező, mert ez így nem is lenne igaz.

Inkább azért, mert ezen tankok szépek. Azért mert ezen tankokban visszaköszönnek azon modern fejlesztések, melyeket elvárhattunk volna más tankoktól. A Brit hadiipari fejlesztés nagyon sajátságos és tele van visszásságokkal. Nagyon sokszor fordult elő, hogy fejlesztettek valami nagyszerűt, majd megvásárolták a technikailag sokkal fejletlenebb amerikai haditechnikát. Néha volt erre racionális magyarázat, néha nem. A Cruiser/Crusader esetében valahol a kettő között van az igazság.

Fejlesztettek és gyártottak sok jó tankot, de zömében az amerikai kölcsönbérleti szerződés keretében M3 és M4-es tankokkal harcoltak. Illetve kisebb/nagyobb politikai nyomásra átalakítottak amerikai tankokat „használhatóbb” variációra.

A fegyver története

A fejlesztés története jó messzire, a két világháború közötti időszakra nyúlik vissza, amikor is a lovasság fejlesztésének érdekében elkezdték a britek elkezdtek dolgozni a cirkáló tank koncepcióján, mivel a hadvezetés nem volt megelégedve a 1930-ban létező tank koncepciókkal.

A cirkáló (cruiser) tankok koncepciója azon alapult, hogy inkább gyártsanak sok mozgékony, könnyű tankot, minthogy kevesebb, közepes tankot. Ezen a koncepción belül is két fő ágra fókuszáltak, úgy, mint a „könnyű” cirkáló és „nehéz” cirkáló tankcsaládra. A előbbi értelem szerűen kevésbé volt páncélozva, mint az utóbbi.

A Brit cirkáló tankok fejlesztése 1938-ban kezdődött az A9 és A10, majd az A13, A13 Mark II, A13 Mark III „Covenanter”, végül A15 Crusader típusokkal.

A számozásba ne keressük logikát, ha az ellenség megtévesztésére találták ki ezt a nevezéktant, akkor zseniálisan beletaláltak. Minden esetre az A9-A13-ig igazából még csak tesztelgették a koncepciót. Mindegyik variáns egy kicsit tér el elődjétől, ám egyik sem lett volna hadrendbe állítva, ha nem tör ki a Világháború.

Vagyis fontos ezen tankok „mentségére felhozni”, hogy egyik sem tekinthető végleges modellnek. Mindegyik egy koncepcióra épült és nagyon apránként tökélesedett. A ténylegesen kiforrt koncepciónak talán az A27 Cromwell tekinthető, ám azt se feledjük el, hogy a ma is hadrendben álló Challenger 2-es tank sem tér el nagyon ettől a formától.

Vagyis, ha erősen akarnék fogalmazni, akkor a britek lassan terveztek, de viszont az örökkévalóságnak szánták a művüket.

Tehát a tank neve hivatalosan: Cruiser Mk VI Crusader (A15). Még jó, hogy nincs elbonyolítva 🙂

Mint minden cirkáló tanknak, a Crusader felfüggesztésének az alapja az amerikai J. Walter Christie féle Christie felfüggesztés. Ezzen felfüggesztésről ebben a cikkben olvashatsz. J. Walter Christie egy amerikai mérnők zseni volt, aki borzalmas modorral és rettentő tehetséggel áldatott meg. Ennek az lett a következtében, hogy a zseniális felfüggesztésére alapuló tankjait hazájában kiröhögték.

Két nemzet nem követte el ezt a hibát: a Szovjetunió és Anglia. AZ előbbitől a BT/T-34, utóbbiból a Cruiser tankok születtek.

Az A15-ös tanknál annyi eltárás volt az A13-hoz képest, hogy az egyenletesebb súlyelosztás miatt nem 4, hanem öt kerékkel tervezték, és változtattak a motoron, motor hűtésen, kormányszerveken. Ezek mellett kapott egy kézzel mozgatható, kicsi géppuska tornyot a törzs bal oldalára, amit sok esetben eltávolítottak a harctéren.

A második torony oka az lehetett, hogy egy ideig tartotta magát a többtornyos tank koncepció. Voltak korai orosz és német tankok is 2-3 toronnyal is, míg végül rájöttek, egy homokgéppuska tökéletesen elég, mivel nem fognak az első világháborúban jellemző sorokba rendezett embertömegekkel találkozni a csatatéren.

A Crusader első bevetésére Battleaxe hadművelet keretén belül került sor Észak-Afrikában. A kezdeti harcokban ez a tank jelentette a fő páncélos haderőt a britek számára, ám tűzereje kevésnek bizonyult. A 2 fontos, 40 mm-es ágyú a háború azon szakaszában már elégtelennek bizonyult. 1942-ben megpróbálkoztak azzal, hogy 6 fontos ágyúra cserélik a löveget, ám könnyebben elérhet M4 Sherman és a Cruiser Mk VIII Centaur/Cromwell miatt második vonalba szorult.

1940 és 1945 között összesen 5464 darabot gyártottak.

Technikai paraméterek:

Személyzet	4 fő
Hosszúság	5,97 m
Szélesség	2,77 m
Magasság	2,24 m
Tömeg	18 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat	9-20 mm
Elsődleges fegyverzet	1x40mm QF 2pdr gun (130 töltény)
Másodlagos fegyverzet	1×7.92mm Besa géppuska 1×7.92mm Besa géppuska (második lövegtoronyban)
Műszaki adatok
Motor	Nuffield 45 V motor
Teljesítmény	340 LE
Felfüggesztés	Christie féle felfüggesztés
Sebesség	42 km/h
Fajlagos teljesítmény	18.8 LE/t
Hatótávolság	322 km

A makettről

A makett hozta az elvárt Italeri minőséget. Nem mondom, hogy maximálisan, de hozta. Ami nagyon negatívumnak számított és talán pont azért, mert nem számítottam rá, hogy nem voltak a készlethez áttetsző elemek. Ez azért volt állatira zavaró, mert két lámpa is található a tankon. Ráadásul elégé jellegzetessé teszik az egészet. Biztosan át lehetett volna alakítani, de elég nagy munkával, mivel az egész lámpatest egybe volt öntve.

Ez egy olyan negatívum, amire egy Italeri esetén nem számítanék. Én ezt most festéssel próbáltam kompenzálni, úgy ahogy. Nem lett tökéletes, csak amolyan szükségmegoldás.

A tank felfüggesztése, ami kimondottan fontos elem ennél a típusnál, nagyon jól meg van oldva. A kerekek a szegecselt rögzítés miatt a kerekek mozognak, nem fixen rögzítettek, ami nagyon jó.

Az építési leírás néhol pontatlan volt. Akadt olyan alkatrész, melyet utólag kellett áthelyezni, amikor a dobozon végül megtaláltam a pontos helyét. A felső tér kidolgozottságát elviseltem volna, tekintettel a kiszedhető lövegtoronyra. Jó lett volna,, ha minimálisan is, de van belső tér.

A tank lövegtornyának kinyitása például ezért nem valósult meg, Gondolkodtam rajta, de végül elvetettem, mert a nyílás elég nagy ahhoz, hogy a nagy semmit mutogassam vele nyitott állapotban.

A legszebb része a makettnek a festés, ami nagyon megragadott. Sokáig hezitáltam, hogy a dobozon lévő, és inkább haditengerészetre jellemző, festést, vagy a klasszikus zöld festést, vagy esetleg az archív képeken látható „bocimintás” festés legyen. Végül maradtam ennél, mivel sikerült olyan archív képet találnom amin ez látható.

A tank alapszíne Gunze H313 FS 33531, amire jött a két szürke árnyalat. A világosabb H337 FS 35237, illetve a sötétebb H305 FS 36118. Az álcafestés nem volt egyszerű. Mivel elég „göröngyös” a felszín, nagyon sokat bíbelődtem vele, míg elfogadható állapotúra sikerült hozni.

Mivel ilyen macerás volt a festés, illetve amúgy is afrikai hadszíntérről beszélünk, most tartózkodtam a túlzott felületi koptatásoktól. A futómű koszolásánál is a kevesebb=több elv alapján minimális sarat vittem fel. Ehhez pasztellkréta port és AK 041 North Africa és AK 042 Europian Earth pigment keverékét használtam.

Mivel nem akartam sok koszt, ezért a múltkor is bevált víz, hajlakk, pigment, pasztellkréta por, Winsor & Newton flow improvert vittem fel a felületre. Ez adott neki egy felületi por hatást.

A kerekekre és az alvázra tettem csak olyan port AK pigmentből, ami megül a felületen.

A lánctalp gyárilag gumi, amit cseréltem Friul ATL-69-re, ami tökéletesen illeszkedett. A lánctalp egyébként elég furcsa, nagyon hasonló az orosz BT-7-es kialakításához, ami érthető, mert ugyanolyan felfüggesztés. Laza talajon biztosan nagyon jól működött, ugyanis teljesen zárt.

Összességében

Főleg a festés miatt meg vagyok elégedve az összképpel. Ez egy nagyon különleges tank, viszont az Italeritől elvártam volna kicsit jobb kidolgozást. Elsősorban a lámpák tekintetében. Illetve a toronyról hiányzott egy antennatartó is. Ez is érdekes, mert az antenna megvan, csak az őt rögzítő elem maradt le a keretről. Elviseltem volna fotó maratott alkatrészeket, illetve lett volna még két vontatókábele, amik olyan csúnya kidolgozásúak voltak, hogy nem kerültek fel.

Viszont egy szempontból nagyon fontos makett lesz ez, mert eldöntöttem, hogy megkísérlem összerakni az összes fontosabb brit tankot. Ami biztosan várható, mert már beszereztem, az a Matilda, a A34 Comet és a II. Világháborún kicsit túlmutató Centurion. Ami pedig tervbe van, és külön része lesz a legcsúnyábbak válogatottjának, a Churhill és a Valentine.

T-70M, a rút kiskacsa

Minden vélemény számít!

Fegyver neve: T-70M

Haderő: Szovjetunió

Típusa: Könnyű tank

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: MiniArt No: 35056

Bevezetés

Azzal kezdeném, hogy ez egy nagyon csúnya tank. Talán a legcsúnyább, amit valaha összeraktam. Viszont akkor adódik a kérdés: miért? Az ok egyszerű, ez egy MiniArt szett része, mely tartalmazta a ZiS-3 löveget, mely meghatározó fegyvere a II. Világháborúnak. Vagyis ez a tank csak amolyan extra, járulékos veszteségnek.

Viszont elképzelhető, hogy nyitok egy önálló szekciót az építendő makettekből a legcsúnyábbak számára. Van már pár jelölt. Lássuk akkor a tank történetét!

A fegyver története

1942-re a Szovjetunió számára világossá vált, hogy a könnyű tankok fejlesztése okafogyottá vált. Egyrészt ott volt a T-34-es közepes tank, mely elsőbbséget élvezett, másrészt a könnyű tankok fegyverzete nem volt képes kárt okozni a német tankokban.

Ennek ellenére a könnyű tankok gyártása mégis kézenfekvőnek bizonyult azon kisebb gyárakban, ahol a közepes és nehéz tankokhoz szükséges alkatrészek gyártása nem volt megoldható. Továbbá szükség mutatkozott a szintén könnyű T-60-as felderítő tankok pótlására, amiknek amúgy is igen gyenge terepjáró képességük volt.

Ebből fakadóan Nicholas Astrov tervezőcsapatával megtervezte a 38-as gyárban, Kirovban a T-70-et.

Az első sorozat a két GAZ-202 motorral készült, melyek a törzs két oldalán egymástól függetlenül hajtották a lánctalpakat. Ennek az elrendezésnek komoly gyermekbetegségei voltak, ezért gyorsan áttervezték T-70M néven egyetlen motoros változatra mely a tank jobb oldalán kapott helyet egy sima váltóval és differenciálművel. A tornyot egy könnyen hegeszthető páncéllemezből formálták és áthelyezték a tank bal oldalára.

A dolog érdekessége és némileg meglepő hiba, hogy a miután a gyártósort áttervezték a T-70M-re, elkezdték a SU-76 önjáró löveg gyártását ugyanezen nem szinkronizált, kétmotoros elrendezést felhasználva, mely nem vált be. Miután ezzel újra szembesültek, azt a konstrukciót is áttervezték ugyanazon elvek alapján SU-76M néven. (Ha gonosz akarnék lennék, akkor azt mondanám, hogy M jelzés ebben az esetben a megint elb***tukot takarhatta)

A sorozatgyártás 1942 márciusában indult a 37-es gyárban, miközben a 38-as gyár folyamatosan átállt a T-60-as gyártásáról a T-70M-re. Így 1942 szeptemberétől a T-60-as gyártása leállt. A tank gyártása folyamatosan zajlott 1943 októberéig. Ezalatt 8226 darabot készítettek.

Technikai paraméterek:

Személyzet	2 fő
Hosszúság	4,29 m
Szélesség	2,32 m
Magasság	2,04 m
Tömeg	9 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat	10-60 mm
Elsődleges fegyverzet	45 mm Model 1932/38 20-K löveg
Másodlagos fegyverzet	7.62 mm DT koaxiális géppuska
Műszaki adatok
Motor	GAZ-202 (dízel)
Teljesítmény	70 LE (52 kW)
Felfüggesztés	torziós rugó
Sebesség	45 km/h
Fajlagos teljesítmény	15 LE/t
Hatótávolság	360 km

A makettről

Ahogy azt a ZiS-3-as cikkben is írtam, maximáliasn meg voltam elégedve a MiniArttal, mint makettgyártóval. Tökéletesen illeszkedtek a darabok, és pontosnak tűnik az egész makett. Nem tudnék kiemelni semmilyen bosszantó dolgot. Nem kellett komolyabban javítani, és ebben a készletben találkoztam a leggyönyörűbb lámpatesttel. A szokásos áttetsző búra helyett az egész lámpatest ki volt öntve áttetsző műanyagból. Ilyen megoldást még egyetlen maketten sem láttam.

Az egyetlen, amit esetleg kifogásolhatnék, hogy nem tartalmazott a készlet matricát. A makett az általam megszokott és szokásos formában készült egy eltéréssel. A festés Gunze H38 metál alapozással indult, amire jött a Gunze H 303 FS34102 zöld. A kerekek a Revell akrill 9 Atracit színt kapták. A kerekek előkészítésénél használtam most a korábbiaktól eltérő technikát. Általában a görgők gumifelületét simára csiszolom, ám most láttam valakinél egy másik módszert. A kerekeken először nagyon durva csiszolóval átmegyek, majd nagyon finom csiszolóval eltávolítom a durva sorjákat, de úgy, hogy a barázdáltság megmaradjon. Szikével kisebb darabokat vágok ki oldalról, hogy imitálja a lemálló, töredezett gumit.

A gumi szín után koszolom, majd száraz ecseteléssel újra átmegyek a felületén a gumi színnel. Ettől kap amolyan leharcolt, elöregedett, porózus külsőt.

Az alváznál AK pigmenteket és pasztellkréta port használtam (European Earth, Dark Earth). A bemosás a szokásos olajfestékkel történt, akárcsak az rozsda- és olajmegfolyások. A kipufogó rozsdásításánál most az összetettebb módszert választottam. Ennek lényege, hogy a metal apaszín felfújása után kap egy rozsdás pigmentes ecsetelést. Ez inkább foltszerűen festi, mintsem egyenletesen. Erre kerül egy réteg hajlakk és erre jön a zöld fedőszín, melyet közvetlenül a festés után ecsettel részlegesen visszaszedek (chipping).

A lánctalp szemenkénti. Az összeillesztés után Gunze H18 Steel alapszínt kapott, amire jött a pasztellkrétás sarazás.

T-70M (balra), ZiS-3 (jobbra)

« ‹ of 18 › »

Összességében

Ez egy nagyon jó makett volt. Remek volt vele dolgozni, és lesz ehhez kapcsolódó folytatás. A ZiS-3 löveg több maketten vissza fog köszönni a német Marder tankvadász szérián, illetve a T-70M alváz a SU-76 esetén, melyek összerakását mindenképpen tervezem.

A MiniArt makett abszolút elnyerte a tetszésemet. Nagy kár, hogy s SU-76-on kívül nincs több MiniArt makettem és nem is szerepel a kívánságlistámon MiniArt kiadású darab.

ZiS-3 löveg

Minden vélemény számít!

Fegyver neve: ZiS-3

Haderő: Szovjetunió

Típusa: löveg

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: MiniArt No: 35056

Bevezetés

Elég régen vettem ezt a makettet. Pontosabban nem is makettet, hanem inkább makett készletet, ugyanis két különálló cikkben mesélek makettekről, de a szett valójában egy T-70M által vontatott ZiS-3. Első találkozásom a MiniArttal és maximálisan meg voltam elégedve.

Magát a készletet is a ZiS-3 miatt vettem meg, a csúnyácska T-70M csak ráadás. Előbb azonban nézzük meg magát a fegyvert.

A fegyver története

Hivatalos nevén: 76 mm-es hadosztályágyú M1942 (ZiS-3). közismertebb megnevezésben egy páncéltörő ágyú, mely a leggyakrabban előforduló, szovjet ágyú volt a II. világháború folyamán. A ZiS megnevezés az ejtsd: Zavod imeni Stalina vagyis „Sztálinról elnevezett gyár” szavakból jön.

A 92-es tűzérségi gyár 1940 végén kezdte megtervezni a ZiS-3-as löveget, ami a korábbi 57mm-es ZiS-2-es talapzaton és nagyon erős 76.2 mm-es lövegen alapult. Utóbbit az F-22USV-ről szerelték át. Sajátossága a lövegcső végén található, igen nagy méretű csőszájfék, melyre a kelleténél kisebb talapzat miatt volt szükség.

Az így létrejött löveg előállításának költsége jelentősen csökkent. A munkaóra egyharmada, míg a költség kétharmada volt elődeihez képest.

V. G. Garbin, a fő tervező saját elhatározásától vezérelve tervezte a löveget. Részben titokban is tartották a fejlesztést, ugyanis akkor a vezetők úgy gondolták, nincs szükség könnyű és közepes lövegekre. A német propaganda sikeresen vezette félre az akkori nehéz tankjuk, a Neubaufahrzeug (magyar fordításban: újszerűgépjármű) prototípussal a szovjet vezetőket, akik tévesen úgy gondolták, hogy a német tankok igen erősen páncélozottak, ezért nem érdemes közepes és könnyű lövegekkel próbálkozni ellenük.

Éppen ezért Grigory Kulik a szovjet tüzérség parancsnoka leállította a 45 mm és 76.2 mm-es lövegek gyártását.

A nagy honvédő háború kezdetén azonban gyorsan kiderült, hogy a szovjetek előssen túlbecsülték a német tankok páncélvastagságát. (a korai Panzer III és Panzer IV homlok páncélzata 12-30 mm volt csupán), ezért még a nehéz DShK géppuskákkal is kárt lehetett tenni bennük. A 76 mm-es páncéltörő löveg pedig könnyedén kilőtte őket.

Ám a háború korai szakaszában majdnem az összes ilyen löveget megszerezte a német hadsereg, majd fel is használta azokat, létrehozva a Panzerjäger (páncélosvadász) fegyvernemet.

Ezért a 92-es gyár Garbinnal együttműködve elkezdte a ZiS-3-as tömegtermelését 1941 decemberében. A Vörös hadsereg azonban elsőre visszautasította a fegyvert, mivel nem vetették alá a szokásos tesztelésnek. Garbin rávette a hadvezetést, hogy a teszteket élesben, a fronton végezzék.

Végül Sztálin néhány vezetővel megtekintette a fegyverdemonstrációt, amely után azt mondta, „ez a fegyver az ágyútervezés mesterműve”. Ezek után nem meglepő, hogy egy 5 napos tesztelési eljárás után a ZiS-3 hadrendbe került 1942-es hadosztályú modell néven.

A gyártás beindítása után 103 000 löveget gyártottak ebből a típusból, ezáltal a II. Világháború legtöbbet gyártott ágyújává lett.

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

Technikai paraméterek:

Személyzet	7 fő
Szélesség	1,6 m
Magasság	1,37 m
Tömeg	1116 kg (harcban), 2150 (mozgatva)
Cső hossz	3,4 m
Kaliber	76,2 mm
Emelkedési szög	-5° – +37°
Vízszintes kitérés	54°
Tűzgyorsaság	25 lövés percenként
Visszarúgás csökkentő rendszer	hidropneumatikus

A makettről

Először építettem MiniArt makettet. Amikor megláttam egyből beleszerettem. Ha az ember makettezik, akkor önkéntelenül is csapong, de vannak olyan elemek, amikről tudja, hogy meg fogja építeni. Ilyen biztos pont volt a ZiS-3 löveg, ami több szempontból is nagyon érdekes.

Először is egy nagyon jó lövegről beszélünk, másrészről nagyon sok járműhöz felhasználták az oroszok is, illetve a németek is, amikor a háború korai szakaszában nagy számban zsákmányoltak belőle.

Úgyhogy amikor megláttam a makettet, tudtam, hogy ez nekem kell. Még a nagyon, de nagyon csúnya T-70M sem tántorított el, ami méltán pályázhatna a II. Világháború legcsúnyább tankja címre. Ugyan azt sem bánom, mert ez a T-70 képezi az alapját a SU-76 önjáró lövegnek, ami szintén dobozban várja az összerakást.

Szóval nem mondhatok róla semmi rosszat, szinte magától épült. Tényleg minden illesztés pontos volt, a löveg „működik”, szinte minden eleme a helyén van. Három negatív észrevételem lehet a makettről, de soha se legyen az embernek nagyobb baja és mindkettő orvosolható lenne. Az egyik, hogy a lőszeres lába rögzítése hiányzik, a löveg szállítási állapotban történő rögzítés sem a tökéletes és nincsenek matricák.

Az építésnél nem alkalmaztam semmi extrát. Az alapozást a Gunze H38-as Steel Red színnel kezdtem, amire jött a H303-as zöld. Igazából orosz harceszközt bármilyen zölddel festhetsz, ők sem csináltak belőle nagy ügyet a világháború folyamán és mivel ezt a szín használtam legutóbb az orosz vasakhoz, nem akartam, hogy ő elüssön.

Erre jött egy sötétebb antikolás, majd egy barnás bemosás olajfestékkel (Winton Raw Sienna). A rozsdás megfolyásokat szintén olajfestékkel értem el. A lőszeres láda alapszíne Gunze H66 Sandy Brown, amire jött szintén olajfesték az erezet kiemeléséhez. (Winton Raw Umber)

A legvégén ment a szokásos Revell matt lakk.

Összességében

Ez egy szuper makett, öröm volt megépíteni. Nem emlékszem, milyen áron szereztem be, de mindenképpen ajánlom. Egyébként még lapul a dobozban öt figura is, amiket én nem raktam fel a tankra, mert nem szeretek figurákkal bíbelődni, de ha valaki azt is ráteszik, akkor zseniális makettől beszélünk.

Sd. Kfz. 135/1 15 cm sFH 13/1 auf Gw. Lr.S. (f)

Minden vélemény számít!

Fegyver neve: Sd. Kfz. 135/1 15 cm sFH 13/1 auf Gw. Lr.S. (f)

Haderő: Német Birodalom

Típusa: Önjáró löveg

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: RPM No: 35051

Kiegészítő: Friul ATL-59 „Működő” Lánctalp

Bevezetés

Ez a makett egy időben készült a Marder I. makettel. Ahogy abban a cikkben is írtam, ez volt az első párhuzamos építésem, mivel adta magát a dolog a makettek hasonlósága miatt. Az RPM makett minősége nyilván itt sem volt értékelhető, ám a helyez mégis rosszabb volt, de erről részletesen később. Nézzük meg az eredeti járművet!

A fegyver története

Egy önjáró löveggel van dolgunk, melyet a Franciaország megszállása után zsákmányolt Tracteur Blindé 37L (Lorraine) járműre építettek. Elemezzük egy kicsit a nevet: az Sd. kfz. 135/1 a különleges gépjármű számára utal. A németek minden járműve megkapta ezt a „különleges gépjármű” számozást akkor is, ha nem volt benne semmi különleges, vagyis a haderő gerincét adó Panzer III-as tanknak is van Sd. kfz. száma. A tankok és rohamlövegek a 100-199-es számozást kapták.

A „/1” jelölés arra vonatkozott, ha valamely járműből másik variációt készítettek. Ez az eltérés legfőképpen a felépítményre, azon belül is a fegyverzetre utalt. Az Sd. Kfz. 135 a PAK 40-es páncéltörő löveget kapta, míg a 135/1-est a 15 cm-es mozsárágyúval szerelték fel.

A mozsárágyú és a páncéltörő löveg kinézete funkciója lényegileg különbözik egymástól. A páncéltörő löveg fő funkciója, hogy páncélozott célpontokat tegyen ártalmatlanná. Ezen célpontok általában közel találhatóak, vagyis 1-2 km-en belül. Tipikusan 600-700 méter az távolság, amikor egy páncéltörő löveg tüzet nyit a célpontra. Ennek oka, hogy hacsak nem a sivatagban, vagy egy nagyon nyílt terepen vagyunk, akkor a tereptárgyak miatt a célpontra nincs rálátásunk. A klasszikus páncéltörő lövegek tömör, megerősített orrkúppal rendelkező lövedékeket lőttek, melyek tisztán a kinetikus energiájuk révén ütötték át a páncélzatot, majd a lövedék második része robbant. Ez a modern, kumulatív lövedékekre nem igaz.

Vagyis a páncéltörő lövegek nagy sebességgel, szinte vízszintesen lövik ki a lövedéket és elvárjuk a lövegcsőtől, hogy forgatható lövegtorony híján pár fokos szögben mozgatható legyen vízszintes irányban is. Ez általában 5-15 fok.

Ezzel szemben a mozsárágyú fő célja, hogy infrastruktúrát romboljon, vagy gyalogságot pusztítson. A célpont távolabb is lehet a lövegtől, ami íveltebb pályán indítja a lövedéket kisebb kezdősebességgel. A löveg űrmérete nagyobb, mint ahogy a lövedék is, amit főleg robbanóanyag alkot. Az önjáró mozsárágyút nem vízszintes irányban jelentősen kitéríteni. Erről a löveget mozgató jármű gondoskodik.

A II. Világháború elején nem tűnt szükségesnek a tankvadász fegyvernem megalkotása, egész egyszerűen azért, mert nem számítottak arra, hogy tankoknak kell tankokkal csatába szállniuk.

Az önjáró löveg viszont más eset. A lövegek a II. Világháború esetén még zömében lóvontatású lövegekről beszélünk. Azonban a frontvonal gyors mozgása és a lövegek biztonsága megköveteli a lövegek gyors mozgathatóságát. Itt jön képbe az önjáró löveg.

Vagyis a II. Világháborúban majdnem minden tank alvázra elkészítették a tankvadász és a mozsárágyús variációt is.

Az Sd. Kfz. 135/1 egy 15 cm sFH 13 löveg (15 cm schwere Feldhaubitze 13) került, melyet a német hadsereg az I. Világháború folyamán és a II. Világháború elején használt. 1930-ra ezt a löveget már visszahívták a tartalékba és kiképzési célokat szolgált, valamint a partiőrség kapott belőle. Helyét a hosszabb csövű 15 cm sFH 18-as vette át (az utolsó szám jelöli az ágyúcső hosszát), ám az I. Világháború után nagyon sok hadianyag, köztük ez a löveg is Belga és Holland kézbe került, ami visszaszállt 1940-ban a németekhez.

Az ötlet tehát ismét kézenfekvővé vált, a használhatatlan francia alvázat kicsit megtoldva összeházasították a német nehéz löveggel. Az alváz annyira kicsinek bizonyult, hogy ebben az esetben nem volt elég levenni a felépítményt, hanem az alvázat hátrafelé meg is kellett hosszabbítani valamelyest. A súlypont annyira hátratolódott, hogy a jármű hátuljára felkerült egy hátsó, felemelhető támasztó láb, mely a visszarúgást csökkentette és a stabilitást növelte.

111 példány épült. Elsődlegesen a páncélos alakulatok kaptak belőle, hogy tudják tartani a lépést a tankokkal. Bevetteték őket az észak-afrikai hadszíntéren is.

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

Technikai paraméterek:

Személyzet	4 fő
Hosszúság	5,21 m
Szélesség	2,23 m
Magasság	1,83 m
Tömeg	8,5 t
Elsődleges fegyverzet	150 mm sFH 13/1 mozsárágyú
Másodlagos fegyverzet	7,92 mm MG 34 géppuska
Páncélzat	5-12 mm
Műszaki adatok
Motor	Delahaye 103TT 70 PS (69 hp, 51.5 kW)
Sebesség	34 km/h úton, 13 km/h terepen
Fajlagos teljesítmény	8,2 le / t
Hatótávolság	88-135 km úton

A makettről

Ahogy a Marder I.-es cikkben is írtam, ez volt életem első és utolsó találkozása az RPM gyártóval makettezés terén. Eszméletlenül gagyi minőséggel találkoztam. Ahogyan ott is, itt is két szettből állíthatták össze ezt a variációt. Az alváz teljes mértékben megegyezett a 35054-es szettben találhatóval, a felépítmény itt is eltérő minőségű volt.

Ez önmagában nem lenne nagy baj, az viszont igen, hogy a Marder I-es szettel ellentétben itt a felépítmény az alváznál is silányabb minőségű volt. Részletgazdagságról egyáltalán nem beszélhetünk. A használt műanyag kritikán aluli, messze nem az a minőség, amiből makettet öntenék ki. Ezen pontatlan, elnagyolt elemekből kellett valamit kihozni, ami részben talán sikerült.

A festéshez a Gunze akrill színeit használtam, mint általában. A fő szín H66 Sandy Brown lett, ami talán egy kicsit sötétebb lett, mint kellett volna. Álcaszín H32 Field Gray, ásó/lapát/lánctalp: H18 Steel.

Mivel ez egy afrikai hadszínteres jármű, ennek megfelelően itt most kotyvasztottam egy saját bemosó anyagot, ami vízből, pasztellkréta porból, folyató szerből és hajlakkból állt. Ezt szórópisztollyal vittem fel a felületre.

A matricák kimondottan viccesek voltak. Alapvetően vastag volt, de itt szerencsére időben kapcsoltam, és amiről lehetett, levágtam a felesleget. Ami viszont megmagyarázhatatlan, hogy volt hozzá egy horogkeresztes nagy matrica is, amit úgy oldottak meg, hogy a horogkeresztet két matrica egymásra helyezésével lehet megjeleníteni, nehogy parancsuralmi jelkép legyen.

Ezzel csak két furcsaság van. Az a matrica sehová sem kellett, tehát ki is hagyhatták volna belőle. Az Afrika Corps jelében viszont benne hagyták a horogkeresztet, aminek azért örültem, mert egy korábban összerakott Italeri készletben ezt úgy oldották meg, hogy az a rész hiányzott.

Sd. kfz. 135/1

Aperture: 8
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1

« ‹ of 13 › »

Összességében

Ez lehetett volna egy jó makett, csak nem ettől a gyártótól kellett volna beszerezni. RPM makettet soha többet nem veszek a kezembe az biztos. Ebből a készletből pedig kihoztam a maximumot. Nyilván fel lehetett volna javítani az egészet, de úgy itéltem meg, hogy erre a készletre egy perccel sem áldozok többet a kelleténél, mert úgy sem lesz sokkal jobb a végeredmény.

Marder I, a nagy tákolmány

Minden vélemény számít!

Fegyver neve: Sd. Kfz. 135 Marder I 7,5 cm PAK 40/1 auf Gw. Lr.S.(f)

Haderő: Német Birodalom

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: RPM No: 35054

Kiegészítő: Friul ATL-59 „Működő” Lánctalp

Bevezetés

Ez a makett teljes mértékben beleillik a profilomba, mivel tankvadász és egy rögtönzött átalakításnak a végterméke, ezért nagy reményekkel vágtam bele a megépítésének. Azonban rögtön szembesülnöm kellett azzal, hogy nem egy minőségi makettel van dolgom, így eddigi makettező pályafutásom legnehezebb építésévé vált.

Ennél az építésénél még egy alapvető dolgon változtattam, miszerint eddig mindig egy maketten dolgoztam, ám most úgy alakult, hogy ugyanazon makett gyártó ugyanazon alvázra épített két makettjét építésébe egyszerre fogtam bele.

A makettek kiválasztása abszolút tudatos volt. Úgy is mondhatjuk, hogy amikor megszerezem az egyiket eBayről, már „szembe jött velem” a másik variáns és mivel nem bírtam választani, mindkettőt beszereztem. Az ötlet tehát adta magát, ha amúgy is a makettek 70-80%-ban egyezőek, miért ne építsem őket egyszerre. Ezzel nem is lett volna baj, ha minőségi makettről beszélünk, ám itt nem ez az eset állt elő.

A fegyver története

Sd. Kfz. 135 Marder I 7,5 cm PAK 40/1 auf Gw. Lr.S.(f), vagyis 135-ös számú Sonderkraftfahrzeug (különleges gépjármű), ami egy 7,5 cm PAK 40/1, vagyis egy 40-es Panzerabwehrkanone (páncéltörő löveg) egy Gw. vagyis Geschützwagen (löveges jármű, magyar terminológiával önjáró löveg), azon belül is Lorraine (f, mint Französisch, azaz francia zsákmány).

Rövidebb nevén Marder I., vagyis egy olyan tankvadász funkciót ellátó fegyver, ami egy zsákmányolt francia tank alvázára lett építve, és alapvetően a második világháborúban jött létre, mint fegyvernem. Alapvetően a forgatható lövegtorony nélküli járműveket a szükség hozta létre, mivel ugyanarra az alvázra egy nehezebb löveg is elhelyezhető, ha lemondunk a forgatható lövegtorony jelenetette plusz súlyról és nyitva hagyjuk az egész felépítményt.

Ebben az esetben viszont a fő „tervezési szempontot” az adta, hogy 1940 őszére, amikor Franciaország megszállás alá került, a Német hadsereg megkaparintott több, mint 300 Tracteur Blindé 37L (Lorraine) járművet, melyet főleg lövegek vontatására és személyszállításra használtak a Francia hadseregben.

Az alapot képező alváz mérete erősen behatárolta a rá helyezhető fegyvert, így kézenfekvő volt a nyitott küzdőtér és a háború végéig jó fegyvernek mondható 7,5 cm-es löveg.

A németek számára a Barbarossa hadművelet elindulása után a legnagyobb fejfájást a T-34-esek kiiktatása jelentette. A T-34-essel döntött páncélzata miatt a könnyebb német tankok, mint a Panzer II, illetve a szintén zsákmányolt Panzer 38(t) nem tudtak vele mit kezdeni, ezért komoly hiány keletkezett olyan mozgatható lövegekből, melyek fel tudták venni velük a harcot.

A közhidelemmel ellentétben a Szovjetúnió megtámadásakor a Wehrmacht jellegét tekintve inkább volt lovakra épülő, mint gépesített hadsereg. A propaganda ugyan nagyon sikeresen elhittette a világgal, hogy a Német hadsereg nagyszámú páncélossal rendelkezik, ám a valóságban a tankok tekintetében mind számban, mint minőségben alulmaradtak a Szovjet Hadsereggel szemben.

1942-ben, amikor a kezdeti sikerek után már nem lehetett elkendőzni a hiányosságot, egyértelművé vált, a Wehrmachtnak nincs ellenszere a gyorsan mozgó, jó tervezésű, jól páncélozott, nagyszámban támadó t-34-es harckocsikra.

Létszükségletté vált, hogy minél nagyobb számban juttassanak ki 7,5 cm PAK lövegeket a hadszintérre, mellyel addig csak bizonyos Panzer IV-esek és modernebb tankok rendelkeztek, amik viszont csak kis szánban áltak rendelkezésre.

Ezt a hézagot töltötte ki a Marder I, majd az ez alapján hadrendbe állított teljes Marder széria, melyek vagy egy német tank átalakításából (Marder II Panzer II-ből), vagy orosz zsákmányolt lövegekből alkotott Marder III-akból áltak. Mindegyikre alapvetően jellemző a „szedett-vedett” jelleg, de a háborús célok gyakran felülírnak tervezési elveket.

Az első Marder I-eket 1942-ben tervezte Alfred Becker tábornok. Ezek nem álltak túl bonyolult lépésekből. A zsákmányolt Lorraine járművek felépítményét teljesen eltávolították, majd az Alkett gyár Becker közreműködésével a löveg köré épített egy könnyű, szögben döntött páncélzatot. Ez a páncélzat azonban csak és kizárólag a kézi fegyverek ellen nyújtott védelmet, páncéltörő fegyverek ellen nem.

1942 júliusa és augusztusa között 170 Marder I készült. Később a Lorraine alvázon kívül felhasználtak Hotchkiss H39 és FCM 36 alvázakat is. A Marder I-eket sikeresen vetették be a Keleti-fronton, de az újraszervezett 21-es Páncélos divízió részt vett a normadiai harcokban is.

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

Bundesarchiv Bild 101I-297-1701-29, Im Westen, Panzer 'Marder I'

Author: Bundesarchiv

« ‹ of 9 › »

Technikai paraméterek:

Személyzet	4-5 fő
Hosszúság	5,38 m
Szélesség	1,88 m
Magasság	2 m
Tömeg	8,2 t
Elsődleges fegyverzet	7.5 cm PaK 40 löveg
Páncélzat	5-12 mm
Műszaki adatok
Motor	Delahaye 103TT 70 PS (69 hp, 51.5 kW)
Sebesség	34-38 km/h úton, 15-20 km/h terepen
Fajlagos teljesítmény	8,4 le / t
Hatótávolság	135-150 km úton

A makettről

Ahogy a bevezetőben írtam, ez egy álom makett is lehetett volna, ha nem a legvacakabb gyártó által készültek volna. Én legalábbis nem találkoztam rosszabbal, pedig most már dolgom volt Revell, Trumpeter, Dragon, Hobby Boss, Italeri, Zvezda, Mini Art, Tamiya, Heller makettel, de egy biztos, hogy ez mindent alul múlt.

Kezdődött azzal, hogy a keretek nem voltak megszámozva, megjelölve. Én még ilyet nem is láttam. Azt, hogy melyik elem melyik, azt vagy szemre lőtte be az ember, a leírás képe alapján próbálta kitalálni.

Maga a szet is magán hordozta a kétlakúságot, vagyis az élethez hasonlóan az alváz egy más minőséget, mint a felépítmény. Ez azért volt bosszantó, mert a felépítmény minősége még úgy ahogy megfelelt, sőt egészen minőségi volt, csak akkor az nem értettem, miért nem lehetet azt az egyetlen keretet kiönteni ugyanígy. Ha tippelnem kéne, akkor az alvázat átvette valakitől a gyártó és újracsomagolt. Nem kellett volna.

Az alváz és futómű kidolgozatlan volt, Olyan helyen voltak jelölések, ahol nem kellet volna legyenek és nem voltak ott, ahol meg kellettek volna legyenek. Az egész alváz összerakása úgy nézet ki, hogy fel kellett építenem valameddig, hogy lássam, hová jön a következő alkatrész adag, majd vissza kellett bontanom az egészet. Vagyis 2 lépés előre egy hátra, és így tovább.

Annyiból bizonyult szerencsés döntésnek a dupla szerelés, hogy másodjára biztosan nem állnék neki a másik RPM makettnek.

Az tank alvázra egyébként nem került fel sok minden annak köszönhetően, hogy az archív felvételeken nem láttam nyomát a szerelési leírásban szereplő elemeknek, A dobozban maradt az emelő, ami egész jól nézett volna ki, hogy lett volna rögzítő eleme, illetve, ha egyetlen képet is találtam volna, amin látszódna, hogy ott tároltak emelőt.

Vagyis nagyon-nagyon kevés részlet került fel, ami normál esetben megadja a makett apró, szép kis részleteit. A szerszámok rögzítésénél szintén rögtönöznöm kellett. A gyári rögzítés nekem életképtelennek tűnt, azért egy pántot kellett odatennem, de valósznűleg az egész nem így nézett ki életben.

A festéshez a szokásos Mr. Hobby akrill festékeket használtam. Az alapozás: H38 Steel Red, alapszín: H66 Sandy Brown, álcaszín: H320 Dark Green, ásó/lapát/lánctalp: H18 Steel. Erre jött a szokásos olajfestékes bemosás, lánctalpra pedig pasztellkréta por illetve AK pigment.

A matricák is silányabb minőségűek voltak, mint amivel valaha találkoztam. Vastagok voltak és nem követték a mintát. Sajnos későn vettem észre és már nem akartam levenni őket. Talán, ha körbevágom őket felrakás előtt, akkor jobb lett volna a helyzet.

Marder I

Aperture: 8
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1

« ‹ of 13 › »

Összességében

Összefoglalva én azt tanácsolom, hogy bárki RPM makettet venne a kezébe, dobja el, meneküljön, vissza se nézzen, hacsak kimondottan nem szeretne szenvedni. RPM makett összerakása helyett vegyen pár polisztirol lapot és reszelje ki kézzel, jobban jár.

A végeredmény nem lett annyira borzalmas, mint ahogy azt az építés közben gondoltam. Most először volt olyan pillalant, amikor azt gondoltam, hagyjuk az egészet, nem vesződök vele tovább, nem ér annyit.

ISU-152, az orosz rém

Minden vélemény számít!

Fegyver neve: ISU-152

Haderő: Szovjetunió

Típusa: Nehéz (önjáró) rohamlöveg

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Zvezda No: 3532 2004

Kiegészítő: Trumpeter TK-12 „Működő” Lánctalp

Bevezetés

Egy újabb Zvezda makett készült el. Ez egy olyan darab, melyről tudtam, hogy kötelező eleme lesz a gyűjteménynek. Az pedig, hogy egy orosz Zvezda kiadású példányt raktam össze, abszolút beillett a képbe. A makett gyártója most is hozta a megszokott „minőséget”, vagyis pont azt a hiányossághalmazt, ami tényleg jól állt neki. Ám ne szaladjunk előre, előbb, ahogy lenni szokott, nézzük meg közelebbről ezt a monstrumot.

A fegyver története

Az ISU-152 önjáró löveget a Szovjetunió fejlesztette a II. világháború idején. Nem hivatalos beceneve Зверобой (ejtsd: zveroboj), vagyis fenevad ölő. Ezt a harci eszközt a fronton megjelenő német nehéz tankok (Tigris, Párduc) hívták életre. Noha tankvadászként is megállta a helyét, képes volt gyalogság támogatásként tüzérségi támogatási is nyújtani a harcokban. A konstrukció olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy az ISU-152 1970-ig szolgálatban maradt.

A tank története 1943 januárjában kezdődött, amikor az első SU-152-es prototípust elkészült. Ez egy teljesen zárt küzdőtérben elhelyezett 152mm-es löveg volt egy KV-1S tank alvázon. A fegyver az Object 236 nevet kapta, amit Cseljabinszk 100-as számú gyárüzemében építettek és teszteltek.

A felépítményt később áthelyezték egy KV-14-es tankra 1943 áprilisában és ekkor kapta meg a SU-152-es nevet.

Később az eredeti KV-1S alváz elavulttá vált, ezért 1943 májusában a 100-as számú üzem átváltott az új és modernebb IS tank alvázra. Ez nagyobb páncélzatot és egyéb fejlesztéseket jelentett. A fejlesztés Zozsef Jakovlevics Kotyin, vagyis a nehéz tankok fő fejlesztőjének felügyelete alatt és G. N. Moskvin tervezőmérnök munkája nyomán indult el.

Az új modell az IS-152-es nevet kapta és 1943 szeptemberétől novemberéig tesztelték, ám ekkor számos hiányosságra és hibára derült fény, ezért visszaküldték. Az új, javított variánst 1943 decemberében kezdték gyártani ISU-152-es néven, leváltva a már elkészült SU-152-es modelleket.

A löveg elrendezése egyébként teljesen megegyezett a korábbi önjáró lövegek, például a SU-76-os elrendezésével. 5 fős legénység alkotta a személyzetet. A fegyver követte a korábbi orosz gyakorlatot, nem változtatott sokat, hanem a jól beváltat fejlesztette tovább.

Az ISU-152 haladhatott támogató szerepkörben önjáró lövegként a tankok mögött 100-200 méterrel, hogy lerombolja a megerősített német állásokat, mivel mozgékonysága megegyezett az IS tankokéval.

Amennyiben tankvadászként vetették be, képes volt átütni lövegével a németek legjobban páncélozott tankjait is. A rövid csöve nem tette őt pontossá, viszont a 152,4mm-es, nagy robbanóerejű lövedék akkor robbanást okozott, hogy teljes egészében le tudta robbantan egy Tigris tank tornyát.

Egy bevitt találat általában tönkretette a másik tank felfüggesztését, széttépte a lánctalpát, mozgásképtelenné téve azt, míg a tankban lévő személyzet gyakran a robbanás keltette lökéshullámoktól sérült meg. Így a személyzet gyakran a tank megsemmisülése előtt menekülőre fogta a dolgot.

Tankvadászként nem volt elsőosztályú fegyver, nem is erre a célra építették. 90 mm-es döntött homokpáncélzata ellenére a Tigris 88mm-es lövege kis és közepes távolságról is áthatolt rajta. A SU-100 ideálisabb volt ilyen feladatokra, ám az ISU-152-ból a többcélú felhasználhatósága miatt mégis többet gyártottak és tovább maradt hadrendben.

Más szemszögből fogalmazva a tankvadász, mint fegyvernem, amit a II. Világháborúban megjelenő tankok hívtak életre, pont az ISU-152 megjelenésével kezdtek feledésbe merülni. Ahogy a háború mérlege elbillent, és megjelentek az ilyen hatalmas űrméretű löveggel szerelt fegyverek és megjelentek a kumulatív lövedékek, vált feleslegessé egy ennyire specializált eszköz, mint a tankvadász.

Az ISU-152 történetének ránk nézve szomorú epizódja, hogy bevetésre került az 1956-ös magyar forradalom leverésénél is.

Technikai paraméterek:

Személyzet	4-5 fő
Hosszúság	9,18 m
Szélesség	3,07 m
Magasság	2,48 m
Tömeg	43,7 t
Elsődleges fegyverzet	152,4 mm ML-205 löveg
Másodlagos fegyverzet	DShK légvédelmi nehéz géppuska
Páncélzat	60-120 mm (homlokpáncél 90mm)
Műszaki adatok
Motor	V-2IS diesel engine 520 lóerő (382 kW)
Felfüggesztés	torziós rugó
Sebesség	30 km/h úton, 15-20 km/h terepen
Fajlagos teljesítmény	11 le / t
Hatótávolság	220 km úton, külső üzemanyag tartályokkal 120 km terepen belső üzemanyag tartályokkal

A makettről

Ahogy a bevezetőben írtam, ez egy kötelező darab volt és örülök, hogy a Zvezda gondozásában vettem meg a makettet. A Zvezdaról egy dolgot kell tudni: hiányos, pontatlan, nem jól kidolgozott. Miért volt jó választás? Mert az orosz tankok esetén ez az autentikus. Nem oda esik az illesztés, ahová kéne? Átrakjuk! Hiányzik két oldalon kompletten az alváz burkolata? Hol az a sörös doboz, odahajlítom! Ferde egy kicsit a lövegpajzs? Várj, ferdítsünk egy kicsit rajta még jobban.

Vagyis tele van olyan hibákkal, amik jól állnak ennek a fenevadnak. Vagyis bőven volt mit javítani. A makett szerkezet nem túl komplikált. Általában egy 1:35-ös maketthez minimum 4 oldalas összeszerelési útmutatót kapunk egy 1:35-ös maketthez, amin minimum 20 fázisban mutatják meg, hogy rakd össze. Itt egyetlen lapot találunk a dobozban amin 4 ábrát látunk, amiből alig-alig lehetett kitalálni, mire gondolhatott a szerző.

A sárhányók és a törzs között hiányzó lemezről már tudtam, mivel korábban összeraktam a Zvezda IS-2-jét, tehát azon nem lepődtem meg. Itt is, ahogy akkor is egy Borsodi sietett segítségemre, kiürült sörös doboz formájában, amiből kipótoltam a hiányosságot.

A műanyag elemek kidolgozottsága nagyon vegyesnek bizonyult. A lövegpajzs nagyon szépen visszaadta az öntvények felületi egyenetlenségét, azzal nem volt baj. A felépítmény felülete viszont sima volt, mint a babapopsi, amit nem találtam hihetőnek, ezért laposan kezelésbe vettem a Mr. Gunze Primer Surfacer 1000-el. Ettől szerintem nagyon jó lett a felület.

Festékek tekintetében az előző maketthez képest változtattam némileg. Alapozáshoz ez alkalommal Gunze H18 Steel akrilfestéket használtam. Erre jött a Gunze H303 FS34102 zöld alapszín. Orosz tanknál nem kell különösebben lamentálni a színek tekintetében, mert életben sem található két egyforma zöld tank, Ez a szín nekem tetszett és nem bántam meg.

A matricákkal majdnem meggyűlt a bajom. Igazából túl vékony volt, ami egyfelől nagyon jó, ám volt egy pont, amikor azt hittem, fel fog pödrődni az egész. Jódarabig kellett simogatni a felületre, hogy úgy is maradjon.

Az alváznál AK pigmenteket és pasztellkréta port használtam. A bemosás a szokásos olajfestékkel történt, akárcsak az rozsda- és olajmegfolyások.

Az apróbb alkatrészeknél is voltak pontatlanságok természetesen. A lámpa eredeti felhelyezéssel a földet világította volna, illetve a búra sem volt átlátszó, ezért azt kiöntöttem epoxy gyantából. A géppuska tárának (ha az egyáltalán) elhelyezéséért nem vállalok felelősséget. Mondjuk úgy, hogy a megszerezhető képek alapján így tűnt a leglogikusabbnak felhelyezni, bár tegyük hozzá gyorsan, a makett dobozán valami totálisan szürreális helyen helyezkedik el.

Ezen apróságokat leszámítva a makett szépen összeállt. A gyári gumi lánctalpat eldobtam, helyette került fel a Trumpeter szemenkénti, működő lánctalp.

A löveg kialakításán dolgozhattak volna kicsit. Az elején még az volt a terv, hogy legalább függőlegesen mozgatható marad, de végül a lövegpajzs tetején levő lemez miatt a fix rögzítés mellett maradtam.

ISU-152

Aperture: 3.5
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1

« ‹ of 20 › »

Összességében

Én azt mondom, hogy a maga nemében ez egy csodálatos mérnöki munka. Ha el tudunk vonatkoztatni attól, hogy ez emberek pusztítására készült, azért vegyük észre. mennyire szép formát sikerült itt összehozni. Annak ellenére, hogy egy 43 tonnás acéltömegről beszélünk, csodálatosan arányos.

Persze, nem volt olyan pontos, mint a német Nashor, ami 2 kilométerről kilövi a légy szemét, de mégis nagyon eltalálták. Az oroszok nem nagyon játszottak a színekkel (bár ezt A Tankok története rovatban kivesézte már alaposabban). Volt alapvetően kettő alvázuk. Egy közepes (T34) és egy nehéz (KV / IS), amire szépen rá tudtak pakolni minden fegyverrendszert anélkül, hogy az életképtelen, vagy ormótlan lett volna.

Vegyük észre hogy amíg a németek például határozottan elkezdtek haladni a működésképtelen zsákutca végébe a nehezebbnél, nehezebb alvázakkal, addig az orosz tervezés az IS-2 és ISU-152-vel kihozta a maximumot, amit abból a technológiából ki lehetett hozni.

Tény az, hogy a II. Világháborút követően a tankok tervezése gyökeresen más fordulatot vett, de pont ettől szép az ISU-152, mert méltó módon lezár egy egész fegyvernemet és korszakot. Meg merem kockáztatni, ő vált az utolsó, és működő mementója a fegyvernemének, a rohamlövegeknek.

Ezzel összhangban remek volt megépíteni ezt a makettet. Soha rosszabb makettem ne legyen! (Már van sajnos, mert amikor írom a cikket, már szenvedek egy RPM-el. Soha, de soha nem építsetek RPM makettet…de ez majd a következő cikkben lesz kifejtve)

Panzerjäger I

Minden vélemény számít!

Fegyver neve: Panzerjäger I 4,7 cm PaK (t)

Haderő: Német hadsereg (Wehrmacht)

Típusa: Páncélvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Dragon NO: 6258-01 2011

Bevezető

Elég régóta várt arra a polcon a makett, hogy összerakjam. Amikor elkezdtem makettezni, akkor pár makett, melyről biztosan tudtam, hogy szerepelnie kell a gyűjteményben. A Panzerjäger I-ről tudtam, hogy mindenképpen elkészítem. Korábban már elkészítettem a szintén Panzer I alvézra épített s.IG.33 (Sf) önjáró löveget, tehát duplán kiérdemelte a makett a helyet a vitrinben.

A fegyver története

Német hadsereg a II. világháború kitörtését követően beleütközött egy alapvető problémába. Nem tudták eredményesen átütni a francia Char B1 tankok péncélzatát az általuk rendszeresített 3,6 cm PaK 36-ös tankelhárító löveggel. Továbbá a Panzer I tank a háború kitörését követően elégtelen fegyverzete miatt azonnal elavultá vált.

Így kézenfekvő megoldásként megszületett a Panzerjäger I, vagyis az első páncélvadász, mely megoldotta az előbb megnevezett problémákat és egyben életrehívott egy teljesen új fegvernemet: a páncélvadászt.

A Panzer Itornyát leszerelték és helyette fix lövegpajzsot helyeztek fel, mely mögé került az addigra bekebelezett Csehszlovákia által gyártott 4,7 cm löveg. Ezt jelöli a megnevezésében a PaK után szereplő (t) vagyis Tschechoslowakei. Ez bevett szokás volt a megnevezésnél, vagyis a más országokból származó hadizsákmány beépítésénél ezt mindig jelölték a fegyver megnevezésénél. Egyészen pontos lajstromneve: 4.7 cm PaK(t) (Sf) auf Panzerkampfwagen I ohne Turm, vagyis lefordítva: 4.7 cm tankelhírtó fegyverver (Csehszlovák) (Önjáró) egy torony nélküli Pz.Kpfw. I tankon. A német precizitás felülmúlhatalan 🙂 Ha az amerikaiak készítik, annyi lett volna a neve, hogy M36.

Az Allkett gyár 202 Panzer I tankot alakítottak át íly módon. A löveg eredeti kereit és löveg hátrasiklását segítő szánt eltávolították és egy emelvényre rögzítették, ám meghagyták a löveg eredeti lövegpajzsát.

A vadásztank részt vett a franciaországi, a balkáni és a Barbarossza, vagyis az oroszországi hadjáratokban.

Technikai paraméterek:

Személyzet	3 fő
Hosszúság	4,42 m
Szélesség	2,06 m
Magasság	2.14 m
Tömeg	6,4 t
Fegyverzet	4.7 cm (1.85 in) Pak(t)
Páncélzat	6–14.5 mm
Műszaki adatok
Motor	3.8 litre (230 cu in) 6-cylinder, water-cooled Maybach NL 38 Tr 100 horsepower (75 kW)
Felfüggesztés	laprugó
Sebesség	40 km/h
Fajlagos teljesítmény	15.6 le (11.7 kW) / t
Hatótávolság	140 km

A makettről

A makett hozta a szokásos Dragon minőséget a hibáival együtt, ám most nem lehet okom a panaszra. Minden passzolt, kivéve a löveg és a lövegpajzs pozícióját, ám azt is meg lehett oldani némi kreativitással.

Amit hiányosságként felróhatok, hogy a löveg rögzítése gyárilag fix, vagyis oldal irányú kitérést nem tesz lehetővé, ám egy kis módosítással könnyedén kikorrigálható. Ettől függetlenül a makett nagyon részletgazdag.

Amivel meggyűlt a bajom az a szemenkénti lánctalp, ami a s.IG. esetében tökéletesen működött. Itt most valamiért rettentően megszenvedtem vele, sokadjára sikerült csak úgy, ahogy felrakni és nem is lett tökéletes a végeredmény,

Ehhez a maketthez most csak és kizárólag akrill festéket használtam. A sokszor alkalmazott revell 91+9 zománc kombináció helyett ez esetben gunze akrill 76 Burnt Iron és H18 Steel alapozással kezdtem. Erre jött rá a H32 Field Grey alapszín és a H47 Red Brown álcafestés. A kis kiegészítőkhöz H37 Wood Brown (faláda, ásó-, fejszenyél) kellett.

A belső térhez Gunze fehér és Dunkel Gleb keveréket használtam.

A kipufogó rozsdahatását AK024 Pigmenttel értem el. A koszoláshoz AK 043-at és pasztelkréta port használtam.

PanzerJäger I

Aperture: 8
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1

« ‹ of 21 › »

Összességében

Nekem tetszik a végeredmény, bár maradt rajta jópár hiba. Különösen teszenek együtt a s.IG. 33-as verzióval együtt.

B-4 M1931 203mm löveg

Minden vélemény számít!

Löveg típusa: B-3 M1931 203mm

Haderő: Vörös hadsereg

Típus: Löveg

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Trumpeter Kit No: 02307 2007

Bevezető

Ez a makett egy kicsit kilóg a sorból az eddig összerakott makettek közül. Alapvetően tankokat és tankvadászokat szoktam összerakni, amiket a II. világháborúban vetettek be. Ennek a fegyvernek ugyan van lánctalpa, de egyik kategóriába sem tartozik. Ez egy vontatott löveg. Nem tudatosan választottam. Nyáron találtam rá az egyik webshop oldalán, megláttam és megszerettem.

A fegyver története

A löveget 1931-ben tervezték, és 1932 és 1940 között gyárották, Fő feladata, hogy megerősített épületeket és bunkereket romboljon le, ezért a a német katonák csak „Sztálin kőtörő kalapácsa” néven emlegették. 871 darabot építettek belőle, és részt vett Berlin ostrománál.

1944-ben a KV1-es alvázát falhasználva szerettek volna egy önjáró löveget is készíteni S-51-es névvel, ám a löveg elsülésekor a visszarugás kilökte a személyzetet a székből, és tönkretette a váltót, ezért a tervet végül törölték.

A löveg végéhez két segédgereket lehett rögzítetni, ami által az vontathatóvá vált. Ilyenkor a löveg két oldalán található székben ülő személyzet a lánctalpas kerekek fékezésével tarthatta irányban a szerkezetet.

Rögzített állapotában a segédkerekek levétele után a löveg alján található éket hátrahajtva lehetett a visszarúgás energiáját a földbe vezetni. Azonban a korabeli, berlin ostromáról készült filmeken jól látható, hogy a személyzet legtöbbször nem ált ezzel a lehetőséggel, így a löveg elsütés után szabadon hátrafutott a lánctalpain.

A löveg oldalán található volt egy kis daru, mellyel a lövedékeket lehetett mozgatni. A löveg elsütéséhez a löveg mögött található löszertartó elemet kivették, a lövedékek mozgatására szolgáló kis gurululó kocsikkal együtt és egy lemezt helyeztek fel, amire a személyzet felléphetett, hogy betöltse a következő lövedéket. (3:16-tól látható a lentebbi videóban)

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

Technikai paraméterek:

Személyzet	15 fő
Hosszúság (Vontatott állapotban)	11,15 m
Szélesség	2,7 m
Magasság	2.5 m
Tömeg (Vontatva)	19 t
Tömeg (Harci állapotban)	17 t
Fegyver kaliber	203 mm
Tűzgyorsaság	1 lövés percenként
Torkolati sebesség	607 m/s
Lötávolság	18 km

A makettről

A Trumpeter makettekben azt szeretem, hogy mindig pozitív csalódást okoznak. Alapvetően nem számítanak drága készleteknek, ám lehet bízni a minőségében. A legtöbb eleme mozgatható maradt, kivéve a darut.

A lánctalp tegelye gyárilag nem mozog, ám egy kis epokit segítségével lehetett orvosolni a problémát. A lánctalp szemenkénti. A lövegmozgatást egy kicsit a gázelvezető lengéscsillapító rendszer nehezíti, ezért azt első körben rögzítettem, nehogy kicsússzon az egyik ponton a helyéről, de szerencsére az végső fázisban elengedett a ragasztó, így az is mozgatható maradt.

Talán egy hibát rónék fel: A vontatáshoz használt kerék levehetősége nem gyári opció. Sajnos későn gondoltam át és az a két rögzítőcsapot rögzítettem fixen, ami leginkább hasonlított volna a gyári állapothoz, ha az szétszedhető lenne. Mentségemre mondva, ott is hiányzik egy forgási tengely. Ezt egy kicsit ügyesebben megoldgatták volna. Ahol most szétszedhetővé vállt, az eredetileg nem biztos, hogy olyan volt.

Ezen a maketten nem kísérleteztem, mindent a bevállt módszerekkel oldottam meg. Az alapozáshoz a szokásos Revell 91+9 zománcfestéket használtam. Erre jött a Gunze H320 Dark Green akrill, majd a sarazáshoz pasztellkrétta por és AK European Earth pigment.

A fém elemek kopásához részben AK 798 Gun metal, graficeruza és Revell 90 Silver került elő. A filterezést olajfestékkel végeztem, ahogy szoktam.

B-4 M1931

Aperture: 3.3
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1

« ‹ of 22 › »

Összességében

Ez egy jó kis makett volt. Nem kellett vele sokat szöszölni, viszont ennek elenére szerintem igazán mutatósra sikerült. Ha hozzáveszem, hogy hány féle képpen el lehet készíteni, ha az ember játszik egy kicsit a daruval, vagy a lövedék mozgatásához tartozó kellékel, akkor megszámlálhattalan a variációk száma. Én nem készítek diorámákat, de ha készítenék, akkor ebből biztosan az lenne.

6. rész – A magabiztosság kényelmessé tesz

Minden vélemény számít!

Az Amerikai Egyesült Államok

Az előzőekben megismert Antant hatalmak utolsó tagját, az Amerikai Egyesült Államokat vizsgáljuk meg egy kicsit tüzetesebben, hogy ők hogyan haladtak tovább az I. Világháború megnyerését követően a tankok fejlesztésével. Ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor már a felvezetés is hibádzik, ugyanis a pontosabb cím az lenne, hogy vizsgáljuk meg, hogyan nem haladtam az amerikaiak a tankok fejlesztésével, sőt úgy általában hogyan nem fejlesztették a haditechnikájukat, miután túlestek az első komoly, nemzetközi háborús konfliktusukon.

Ahhoz, hogy értsük, miért nem hasonlított az USA hadserege későbbi, fejlett önmagához, az I. Világháborúba való belépésükről és az ott vállalt szerepükről muszáj pár szót ejtenünk. 1914-ben az Amerikai Egyesült Államok annak ellenére, hogy hihetetlen lehetőségekkel és potenciállal rendelkezik, rendkívül fiatal nemzet. A Függetlenségi háború és ami talán még fontosabb, a polgárháború után megszilárdul, majd a Spanyol-Amerikai háborúban ügyesen kihasítja a maga szeletét a világ tortájából, vagyis megszerzi azon tengerészeti bázisokat a spanyoloktól, melyek elengedhetetlen feltételei annak, hogy nagyhatalommá váljon.

Azonban fontos megjegyezni, hogy amennyiben az I. Világháború Franciaország és Nagy-Britannia tervei szerint alakul, akkor az amerikaiak hadba lépésére egyáltalán nem is lett volna szükség. Annak kifejtésére, hogy végül miért ki fordultak az amerikaiakhoz, és miért mozdították Amerikát a hadba lépés felé, most nem vállalkoznék, mivel az egy nagyon érdekes, de nagyon-nagyon hosszú fejezet lenne, és ezt most nem célunk fejtegetni. Nagyon leegyszerűsítve a háború holtpontról történő elmozdítása szükségessé tette, hogy behívják őt a háborúba.

Az Antant hatalmak elképzelése egyszerű, Amerika biztosítja az emberállományt, melyet a francia és angol parancsnokok vezényelnek. Ez nem így alakult, mivel mindenkit meglepve, de amúgy teljesen érthető módon az amerikai csapatok, francia és brit tankokkal, de az amerikai John Pershing parancsnoksága alatt vesznek rész a háborúban. 1917 végén, 1918 elején alakul meg az Amerikai Expedíciós Haderő tank egysége, akinek parancsnokai között ott találjuk George S. Pattont.

M1918 Ford-3-ton- tank

« ‹ of 2 › »

Nem ezt a lovat szerettük volna

Mindent összevetve a háború nem úgy alakul számukra, ahogy ezt előre elképzelték, ami meg is alapozza azt a hangulatot, ami miatt elég nehezen szánják rá magukat a II. Világháborúban való részvételre,

A tankok fejlesztése szempontjából ez gyakorlatban azt jelenti, hogy a1919-ben, a konfliktus lezáródása után az Egyesült Államok átszervezi haderejét, azaz a tanokat a franciák gyakorlatához hasonlatosan a gyalogság parancsnoksága alá rendelik és nem önálló fegyvernemként tekintenek rá.

Hivatalosan a tankok fejlesztése a háború alatt sem mondható jelentősnek. 1918 és 1919 között 4440 M1917-es tankot rendelnek a megvásárolt, francia Renault FT licensz alapján. Sikertörténetnek ezt sem nevezhetjük, ugyanis az együttműködés nehézkes, a franciák metrikusan adják meg az adatokat, amit az amerikaiak nem használnak. A beszállítók nem megfelelőek, a hadsereg nem felügyeli a projektet, ezért nem is érdeklődnek túlzottan. Ebből kifolyólag nem is készül e sok példány, csupán 300 készül el 1918 áprilisára.

Egyetlen saját fejlesztésként az Ford 3-Ton M1918 tank készül csak el, melynek fegyverzetét az M1919 Browning géppuska adja, és maximális sebessége 8 mérföld óránként. 15 000 darab legyártására meg is nyerik a pályázatot, ám végül ezen tankok nem felelnek meg a hadsereg elvárásainak, ezért végük 50 példány készül belőlük.

Ebből is látszik, az amerikai hadigépezet még nyomokban sem létezik.

Azért, ahogy Európában, itt is felismerte pár parancsnok a tankok gyalogság alá rendelésének hibásságát. Patton és Dwight D. Eisenhower, akik tankparancsnokként szolgáltak a háborúban, felismerték, hogy a tankok a lovassághoz hasonlóan, nagy tömegben, önállóan bevetve hatékonyak. Igaz ugyan, hogy az akkor létező tankok lassúságuk és ormótlanságuk miatt még valóban nem álltak készen másra, mint a gyalogság támogatására.

Ezzel az amerikaiak le is zárták ezt a tank kérdést. A fejlesztéseket teljesen a minimumra szorították, aminek következtében még maga Patton is arra a következtetésre jutott, a tanoknak nincs jövője, ezért 1920-ban át is helyeztette magát a lovassághoz. Eisenhower pedig 1922-ben szintén a gyalogságnál kötött ki Panamában.

A Hadügyminisztérium végül arra a megállapításra jutott, hogy összesen kétféle tankra van szükség a csatatéren: egy könnyű és egy közepes típusra. Az előbbi súlyát maximálisan 5, míg az utóbbi súlyát 15 tonnában határozták meg, mivel ez volt az a tömeg, amit akkor mozgatni tudtak vasúton.

Amikor mégis megmozdul valami

Az amerikai hadsereg tankjainak igazi története valamikor 1928-ban kezdődött. Ekkor ugyanis Dwight F. Davis elrendelte a tankok fejlesztését. Tette ezt az angol fejlesztések láttán. Az általa összehozott fejlesztőcsapat felfogta a fegyvernemek összehangolásának fontosságát és feltűnik egy név, mely igen komoly hatással van a tank fejlesztésére. Az illető J. Walter Christie, akinek elgondolásait azóta igen sok ország átvette, és most már szülőhazájában is kezdenek felfigyelni rá.

Természetesen, ahogy az lenni szokott, pont ott nem értékelték Christie munkásságát, ahol született. Tank prototípusaival nem igazán nyeri meg a katona vezetők támogatását. Ötletei nagyon vadnak tűnnek és első ránézésre teljesen használhatatlannak tűnnek.

A katonai stratégák lehet, hogy sok mindenben nem értettek egyet, de ha az ideális tankot keresték, egy valamiben valószínűleg egyetértettek: a tank legyen masszív, robosztus. Ehhez képes Christie tank prototípusai inkább hasonlítottak versenyautóhoz, mint tankhoz.

Christie 1865-ben született, vagyis 1928-ban már 63 évesen próbálta megalkotni a következő háború kulcsfontosságú fegyverét. Igazi ezermesterként élte életét. Tulajdonképpen mindenféle géppel volt dolga, amivel akkor találkozhatott, még tengeralattjáróval is.

Foglalkozott autóversenyzéssel is, és az általa tervezett, első kerék meghajtású autójával több versenyen is, többek között az 1905-ös Vanderbilt Kupán is megfordult. Az első amerikai volt, aki végigment az 1907-es Francia Grand Prix versenyen. Többször súlyosan összetörte magát, majd a szintén általa tervezett, első kerék meghajtású autójával Barney Oldfield 1916-ban eléri a 102 mérföld per órás sebességet.

Az autóversenyzés után elég éles kanyart vesz érdeklődése és taxikat kezd tervezni. Fő tervezési szempontok a gyors szerelhetőség, az alkatrészek gyors cseréje. Az egyik legforradalmibb ötlete e tekintetben a kocsi elejébe a tengelyre merőlegesen szerelt motor elrendezés, melyet után többe átvettek.

1916-ban felfigyel rá a hadsereg is, és felkéri egy négy kerék meghajtású önjáró lövegalváz megtervezésére. Sajnos azonban a döntéshozók túlzottan megkötik a kezét, és nemet mondanak a forradalmi elgondolásaira. Ebből és makacsságából kifolyólag katonai tervező karrierje véget is ér.

Ez azt jelenti, hogy hiába alkotja meg azon prototípusokat, melyekre égető szükség lenne a II. Világháború késői éveiben, a hadsereg nem vevő rájuk. Egy évtizeddel a többek előtt alkot kétéltű, úszó tankot.

Legfontosabb modellje az 1928-as M1928-as tank, mely legalább 12 évvel megelőzte a többi fejlesztést. A tank forradalmi újításai közé tartozta a nagy kerekek, a felső, visszafordító görgők hiánya. Továbbá az, hogy a lánctalp levehető volt a gumival ellátott kerekekről, így a tank képes volt nagy sebesség és nagyobb hatótáv elérésére, amennyiben közúton közlekedett. Ám a legforradalmibb elgondolás a kerekenként függetlenül működő, rugós felfüggesztés. A „helicoil” felfüggesztés sok helyet megtakarított a tank belsejében, a mellett, hogy nőtt a terepjáró képesség.

Végül használta a döntött páncélzatot, melynek lényege, hogy a megdöntött páncéllemez hatékony páncélvastagsága egyszerű geometriai okok miatt nő. Az elv egyszerű, a lemez megdöntése növeli a vízszintes keresztmetszetet, továbbá növeli, a kemény páncéltörő fejjel rendelkező lövedékek lepattanásának esélyét.

Pedig már majdnem sikerült

1930 november 21-én Douglas MacArthur kerül a hadsereg élére, aki egyértelműen a hadsereg mobilitásában látja a jövőt. A lovasság egyértelmű feladatot kap, fejlesszen olyan járműveket, melyekkel hatékonyan lehet felderíteni, bekerítő és üldöző feladatokat ellátni.

Erre felbuzdulva a lovasság beszerez páncélozott autókat. MacArthur egyértelműen fogalmaz a lovakkal kapcsolatban: „A ló pont annyira teszi mozgékonnyá a haderőt, mint azt ezer éve tette. A lovas hadtest eljutott oda, hogy a szállításhoz használt lovakat biztosítsa, illetve a leszerelő hadseregcsoportok állományit raktározza”. Vagyis MacArthur felismerte, hogy a ló hadászati alkalmazása elérte a maximális hatásfokát, ha fejlődni akar valaki, változtatni kell. Illetve a ló szerepe már csak logisztikai területen lehet.

Végül két fő csapásirányba fejlesztenek. Az egyik ág a T7 Combat Car, vagyis egy könnyű tank. A másik az M2 közepes tank.

Vegyük észre, hogy míg a T7-es magán viseli Christie felfüggesztésének nyomait, addig a M1 és M2, későbbi nevükön M1A2 és M2A4 felfüggesztése nem annyira meggyőző. Ennek oka, hogy azon felfüggesztéseket a brit Vickers 6-ton inspirálta, amire nyugodtam mondhatjuk, elavult.

Vagyis az amerikai hadsereg birtokában volt annak a sok tapasztatnak, amit más országok felhalmoztak, rendelkeztek azzal a korszakos zsenivel, akit J. Walter Christie-nek hívtak, sőt még a hadsereg vezetése is ráérzett a jó fejlesztési irányra, ennek ellenére az összes fejlesztés, amit fel tudtak mutatni, egy elavult, 1928-as brit fejlesztés implementációja. Durvábban fogalmazva nyugodtan kijelenthetjük, a II. Világháború ebben a tekintetben (és sok fegyvernem más tekintetében) letolt gatyával érte az amerikai hadsereget.

Ám vegyünk észre még valamit, mégpedig az amerikai gondolkodást. Igaz, nem fejlesztettek ütőképes megoldást, nem dolgoztak egyenletesen a megvalósításon, ám az a tény, hogy 1918-ban megrendelnek 15 000 darab tankot, ami még valaminek az előfutára és bizonyítani sem tud, hiszen az I. Világháború végén járunk, megértet valami fontosat: az Amerikai Egyesült Államok kész bármikor anyagcsatába indulni. Vagyis nem számít, hogy a technológiája nem megfelelő, az erőforrásai kimeríthetetlennek tűnnek.

Vagy a hadipar az amerikaiak számára valóban ipar, egy kőkemény üzlet, melynek életben tartása létkérdés. A mennyiségi gondolkodásról a minőségi gondolkodásra és folyamatos fejlesztésre, vagyis a hadiipar élvonalában maradásra itt még nem törekednek. Ez majd a II. Világháború alatt, végén csúcsosodik ki, de ne szaladjuk előre.

Nézzük meg végül azt az országot, mely egybeforrt a köztudatban a páncélosháborúval: Németországot.

Folyt. köv.

Cookie	Duration	Description
cookielawinfo-checkbox-analytics	11 months	This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional	11 months	The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary	11 months	This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others	11 months	This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance	11 months	This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy	11 months	The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.