Címke: Barbarossa hadművelet

Jadgpanzer IV L/48, avagy minden,ami kihozható a Panzer IV alvázból

1 hozzászólás

Fegyver neve: Sd. Kfz. 162 Jagdpanzer IV Ausf. F

Haderő: Harmadik Birodalom

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Italeri 6488

Bevezetés

Ez a makett már nagyon régóta várakozik a polcon arra, hogy végre összerakjam. Annak idején egyszerűen rám ugrott a polcról, mivel a doboz azt sugallta, hogy ez egy nagyon korrekt készlet. Ma már, kb. 30 összerakott makett után nem dőlnék be ilyen könnyen, de ilyen az élet. Vagyis ez a készlet nem életem készlete, inkább egy kicsit a rémálma. Annak ellenére, hogy meg vagyok elégedve a végeredménnyel, nem ez lesz a maketthadseregem büszkesége.

Később egyébként rájöttem, nem is feltétlenül ezt a makettet szerettem volna beszerezni, hanem a későbbi, hosszabb csövű változatot, melyet azóta már össze is raktam. Erről itt találsz cikket.

A fegyverről

Tudom, hogy nagyon sokan élnek a Tigris bűvkörében és csőlátásukban semmilyen más tankra nem képesek objektíven tekinteni, de én alapvetően kettő német formát tartok igazán nyerőnek a németek részéről. Az egyik a Jagdpanther a másik a Jadgpanzer IV.

A Jagdpanzer a Panzer IV alvázra épült. Arra az alvázra, mely gyakorlatilag a német páncéloshaderő gerincét adta a világháború folyamán. A Panzer IV-ből, a háború folyamán 8553 darabot gyártottak, amivel csak a Panzer III vetekedhet az 5774-es gyártási darabszámával. Persze gyorsan tegyük hozzá, hogy ezek a számok sehol sincsenek az orosz T-34-as 84 000 darabszámához, de mégis szép teljesítmény.

Véleményem szerint annak ellenére, hogy a Panzer IV a háború elejétől a végéig helyt állt, alapvetően két nagy hibája volt. Az első, hogy az alapváltozat a rövid csövű 75 mm-es löveggel bírt, ezért hátrányba került a páncélosokkal szemben. A második, jóval komolyabb hiba, hogy a tank homlokpáncélzata lépcsőzetes és nem döntött páncélzat volt, vagyis a relatív páncélvastagság elégtelen ami sebezhetőbbé tette, mint az a páncélvastagság indokolta volna.

A Jadgpanzer mind a két hiányosságot javította, plusz kapott egy köténypáncélzatot, mely a háború vége felé megjelenő kézi páncéltörő fegyverek ellen védte.

Mindezekkel együtt a Jagdpanzer egy nagyon modern kinézetű, alacsony felépítésű tankvadásszá vált, melyből elég sokat tudtak gyártani, annak köszönhetően, hogy alapját egy nagy példányszámban gyártott tank adta.

1942 szeptemberében a Sztálingrádi csata kezdetekor a Wehrmacht megfogalmazta az új nehéz páncélosokkal kapcsolatos kritériumokat, ami 100 mm-es elülső- , 40-50 mm-es oldalpáncélzatot, szélesebb lánctalpat, 26 km/h sebességet és alacsonyabb felépítményt írt elő.

Ezek elvárások teljesítéséhez a legkézenfekvőbb megoldás a Párduc tank 75 mm-es lövegének, a Pak 42 L/70 és a Panzer IV alváznak a felhasználása. Korábban több kísérletet tettek a Marder és a StuG III szériákban, hogy nagyobb löveget vigyenek a frontvonalra.

A Marder széria (főleg cseh harckocsi alvázakra épültek, melyet a Panzer 38(t) néven rendszeresítettek) alapvető problémája, hogy a felépítmény magas volt a küzdőtér pedig nyitott. Ezt a új forma teljesen zárt és alacsony felépítésű.

A Jadgpanzer IV tehát egy módosított Panzer IV Ausf. H alvázat kapott, ahol az elülső, szinte függőleges páncélzat döntött páncélzatra cserélődött. A belső elrendezés is változott, hogy helyet adjon az új felépítménynek. Mivel a Jagpanzer IV nem rendelkezett forgatható toronnyal, annak mozgatására szolgáló motor kikerülhetett.

Az új felépítmény 80 mm-es döntött páncélzatot kapott, melynek köszönhetően az effektív páncélvastagság jóval több lett, mint az előírt 100 mm. A gyártási folyamat pedig a lehető legegyszerűbb lett, vagyis a felépítmény nagy, hegesztett acéllapokból épült fel.

A fegyverzet az eredeti tervek szerint a Pak 42 L/70 lett volna, ám az elégtelen termelés miatt a régebbi Pak 39 L/43-as és Pak 39 L/48-as löveget kapta. Azen lövegek rövidebbek voltak. Éppen ezért és a csőszájfék miatti kisebb kezdősebesség miatt a fegyver gyengébb volt, mint az eredetileg tervezett Pak 42.

A későbbi, Pak 42-vel szerelt variáns orr nehéz lett, így nehezebben irányítható, ezért meg is kapta a Guderian-Ente (Guderian kacsája) becenevet. A későbbi verzióknál éppen ezért az elülső kettő vagy négy pár görgőt acél görgőre cserélték.

A végső prototípus 1943 decemberében készült el és a gyártás 1944 januárjában meg is kezdődött a rövidebb csövű Pak 39 L/48-al egészen 1944 novemberéig. A Pak 42 L/70-as variánsra gyártása párhuzamosan március/áprilisban kezdődött és egészen 1945 augusztusáig zajlott.

Érdekesség, hogy 1943 augusztus 19-22 között a Kurszki csata után Hitler jelentést kapott, hogy a StuG III-as modellek jobban teljesítettek, mint a Panzer IV-esek. Ez logikusan azt jelentette volna, hogy érdemes lett volna 1944-re leállni a Panzer IV-es gyártásával és csak a Jagdpanzer IV-re fókuszálni. Ennek ellenére a Panzer IV gyártása zajlott tovább.

A tankvadász jól helyt állt Normandiában és Keleti fronton alacsony felépítményének, pontos lövegének és jó páncélzatának hála, ám nem mindig tudták jól használni, amikor tankok vagy támadó fegyverek helyettesítéseként töltötték fel vele a hiányos állományokat.

Háború után is megjelent pár helyen. Románia kapott nagyobb mennyiséget, mait később orosz eszközökre cseréltek. A háború utáni Németország feltámasztotta a tankot és elkészült a Kanonenjagdpanzer, ami ugyanezen elveket követi.

Szíria is szerzett 6 Jagdpanzer IV L/48-at 1950-ben, amit az 1967-es Izraeli konfliktusban használtak is, ám megsemmisültek a Golán-fennsíkon.

Vagyis elmondható, hogy ez egy jó fegyver volt. Megkésett, de jó. A sors iróniája, hogy évekkel korábban is meg lett volna minden ahhoz, hogy ezt gyártani tudják. Azt azonban ne felejtsük el, hogy a német hadvezetés a sztálingrádi pofonig nem vette tudomásul, hogy a kezdeményezőszerepet elvesztették és sz offenzív haderőt célszerű lett volna defenzív haderővé átalakítani, melyhez a tankvadász sokkal előnyösebb, mint a tank.

Jadgpanzer IV
Jadgpanzer IV
Jagdpanzer IV
« ‹ A 6 › »

Technikai paraméterek:

Személyzet4 fő
Hosszúság 8,5 m
Szélesség3,17 m
Magasság1,85 m
Tömeg 25,8 t
Elsődleges fegyverzet7.5 cm Pak 39 L/48
Másodlagos fegyverzet7,92 MG 34 géppuska
Páncélzat10-80 mm
Műszaki adatok
MotorMaybach HL 120 TRM motor
296 LE (221 kW)
FelfüggesztésLaprugó
Sebesség21-34 km/h
Fajlagos teljesítmény11,5 LE / t
Hatótávolság210 km

A makettről

Ahogy a bevezetőben is kezdtem, régóta figyelt a makett a polcomon, míg most sor került rá. Először azért nem került rá sor, mert úgy gondoltam, nem ezen akarok gyakorolni, aztán rájöttem, hogy a hosszú csövű verziót lenne jobb a vitrinben tudni, de abból véletlenül az Alkett gyártotta, magasabb felépítményűt sikerült beszereznem és összeraknom.

Most került terítékre. Mai eszemmel tudom, hogy az varázslatosan ható kifejezést a dobozon, mint a fully upgraded, nagy ívben kell elkerülni. Ugyanis ezen esetekben arról van szó, hogy adott egy makett, melyet feljavítottak. Miért kellett feljavítani? Mert pocsék volt eredetileg. Lehet pocsékból jót csinálni? Nem igazán. Helyenként el lehet fedni a nagyon nagy hiányosságokat, de megszüntetni nem lehet.

Ha a nettó tartalomjegyzéket vesszük, akkor azt mondhatom, hogy kibontás nélkül ez egy jó készlet. Tartalmaz szemenkénti lánctalpat gyárilag, fotómaratásokat, színes illusztrációkat a festéshez, nomeg Italeri, amivel eddig nagy bajaim nem voltak.

Azonban amikor kivesszük szembesülünk a rideg valósággal, hogy ezt most is sokféle készletből pakolták össze. A Jagdpanzer IV alapvetően három verzióban fordult elő, és én gondolom, a későbbi, Vomag L/70 tankvadász elemeivel „javították fel” a készletet.

Ez azonban nem sikerült. Az a baj, hogy az összerakás végén ránézésre annyi alkatrész marad a dobozban, mintha nem is csináltunk volna semmit, azonban pont nincs benne annyi alkatrész, hogy ki lehessen hozni az L/70-es verziót. Ez bosszant. Vagy legyen benne annyival plusz, ami tényleg plusz, tehát legyen kettő az egyben makett vagy akkor ne zsúfoljanak bele ennyi vackot.

Nagyobbik baj, hogy vannak benne vállalhatatlanul silány elemek. Ilyenek az elülső bebúvó nyílások ajtajai, pontosabban azok zsanérjai. Vállalhatatlan. Nincsenek rá szavak. Úgy rossz, ahogy van. Miért, kérdem én, miért nem tűnt fel senkinek, hogy annak a zsanérnak, aminek szorosan kéne illeszkedniük egyáltalán nem illeszkednek. Mind az ajtó, mind a váz azt feltételezi, hogy a zsanér túlnyúlik. Hát nem.

A másik nagyon rossz megoldás a futógörgőknél található. Egyszerűen nincs éles perem a gumi és felni között. Kínszenvedés volt lefesteni, nem is lett jó. Ami a legbosszantóbb, hogy van jó görgő. Természetesen az, amelyik csak azért van betéve, mert egy másik alkatrész kell róla és pont nincs annyi, mint kéne. Ugyanis az az L/70-es kerete, aminél az acélgörgőt miatt nincs nyolc pár gumírozott görgő. Pedig azok hibátlanok lettek volna.

Az utolsó nagyon jelentős hiba, hogy a löveg periszkópjának egyszerűen hiányzik egy alkatrésze. Nincs ott a lencse, ami miatt állati rosszul néz ki, és túl későn jöttem rá, hogy pótolni kéne.

A makett doboz alapján zimmerites, ami ennél a Jagdpanzer IV-nél alapvetően igaz volt, ám ezt pluszban kellett kialakítani. Ehhez festésnél használ folyékony fát használtam. Ez megszáradt állapotában porlik, ám nedvesen elég jól formázható. Persze nem volt egyszerű feltenni. Ha közvetlenül a felvitel után akarja a barázdákat kialakítani az ember, lejön a felületről. Előbb hagytam megszáradni, majd a felületet megnedvesítve lehetett kialakítani a mélyedéseket. Ehhez speciális zimmeritező készleteket használtam. Ezek kis, recés görgők különböző méretben.

A folyékony fának az az óriási előnye, hogy száradás után szépen meg lehet rongálni, vagyis vakolat jellegűen darabosan jön le a felületről.

A lánctalpak is csalódást jelentettek. Igaz, hogy szemenkéntiek, és egész könnyű volt dolgozni velük, ám az öntvény tele volt hibával. Mivel nem akartam szemenként kicsiszolgatni a mélyedéseket kénytelen voltam azt a szegmensek összeállítása után megtenni. Nem lett tökéletes.

Jagdpanzer IV L/48
Jagdpanzer IV L/48
Jagdpanzer IV L/48
« ‹ A 9 › »

Felhasznált színek/pigmentek:

AlapozásSteel RedGunzeH38
AlapszínDark YellowGunzeH403
Álcaszín – zöldKhaki GreenGunzeH80
Álcaszín – barnaRed BrownGunzeH47
Gumi felületekAntracitRevell9
Szerszámok – fa nyélWood BrownGunzeH37
Szerszámok – fém részGun MetalAK798
BemosásRaw UmberWinsor & Newton35
Kosz, Sár, RozsdaEuropian Earth/Dark Earth/Medium RustAK pigment
Fényes lakkClearRevell1
Matt lakkClearRevell2

Összességében

Szóval ez egy olyan készlet, amit igencsak fel kellett volna javítani a feljavítás ellenére. A végeredmény nem lett annyira katasztrofális, mint ahogy azt menet közben gondoltam, de biztosan nem ez volt a kedvenc Italeri makettem. Benne volt az ígéret, de benne is maradt. Nem állítom, hogy nem futok neki az utolsó, L/70-es verziónak, mert már csak az hiányzik a készletből, de az valószínűleg Tamiya lesz.

JagdTiger, a nagyon nehéz ragadozó

Minden vélemény számít!

Fegyver neve: Sd. Kfz. 186 JadgTiger

Haderő: Harmadik Birodalom

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:72

Makett gyártója: Trumpeter 07273

Bevezetés

A tankok egy olyan fegyvernem, mely az I. Világháborúban született, a két világháború között fejlődött, de végleges formáját a II. Világháborúban kapta. Ezen belül is egy külön család a tankvadászok családja, mely olyan speciális fegyvernem a páncélozott járműveken belül, melyet kimondottan a tankok megjelenése hívott életre. Még ennél is különlegesebb ezen belül a JadgTiger, mely a végletekig tolta a határokat. Annak ellenére, hogy már egy tévútnak bizonyult, mégsem mehetünk el mellette, mert életképtelen volt ugyan, de mérnökileg tekintélyt parancsol.

A fegyver története

Hivatalos nevén Panzerjäger Tiger Ausf. B, vagyis Páncélvadász Tigris B verzió, mely a Tigris II, vagyis pontosan a Panzer VI B alvázára épült. A német tankok fejlesztéshez használt jelölés alapján Sd. Kfz. 186. 71 tonnájával a legnehezebb páncélozott harci jármű, mely a II. Világháborúban szolgált.

Fegyvere a 128 mm PaK 44 L/55 löveg, mely képes volt bármilyen szövetséges páncélozott jármű elpusztítására annak hatótávolságán kívül. Túl későn és túl kis számban állt szolgálatba ahhoz, hogy bármilyen hatása is legyen, ám szolgált a Keleti- és Nyugati-Fronton is. Összesen 150 darabot rendeltek belőle, melyből 70-88 darabot gyártottak le. Összesen három példány létezik napjainkban, melyek múzeumban láthatóak.

A Stug III, Marder I, Marder II és Marder III sikerein felbuzdulva a német hadvezetés úgy döntött, hogy egy meglévő tank alvázát veszi alapul. A tankvadász fegyvernem lényege hogy a forgatható lövegtorony elhagyásával tömeget, és költséget csökkenthetünk, mely lehetővé teszi, hogy nagyobb fegyverrel és nagyobb számban lehessen gyártani őket.

1942 elején a német hadsereg úgy ítélte meg, hogy a 128 mm-es löveg lenne a megfelelő, ezért 1943 elején el is döntötték, megpróbálják a Párduc és a Tigris tankokat 128 mm-es löveggel felszerelni. A fából készült modellekből azonban kiderült, hogy a Párduc tornyába nem fog elférni ez a fegyver.

Két prototípus készült: egy nyolc kerekes, Porsche felfüggesztéses és egy kilenc kerekes átlapolt kerekekkel szerelt, Henschel felfüggesztéses, melyekből a Tigris II készült végül. A prototípusok 1944 februárjára lettek készen. Kezdetben a Jadgpanzer VI nevet kapta volna, ám később lett Jadgtiger és kapta az Sd. Kfz. 186-ot.

A JadgTiger fejlesztése ugyanazt az elvet követte, mint a JagdPanther, vagyis egy teljesen zárt, páncélozott küzdőtérben kapott helyet a fegyver és a legénység. A „torony” az alváz teljes szélességéig kiér. Viszont a homlokpáncélzat a JagdPatherrel ellentétben nem ferdén haladt a tetejéig, hanem lépcsőzetes maradt. Ennek következtében kaphatott egy igen vastag, 250 mm páncélzatot. A löveg 10 fokban tudott kitérni a középvonaltól. Ha a célpont oldalról közelített, az egész járműnek fordulnia kellett.

Legnagyobb gyengeségének az alultervezett motor bizonyult. A németek balszerencséjére több JagdTiger állt le motorikus hiba, vagy üzemanyaghiány miatt, mint amennyit a szövetségesek ki tudtak lőni.

Általában igaz volt, hogy a háború kései szakasza már nem kedvezett a fegyver bevetésének. A személyzet tapasztalatlan volt és morálja alacsony. A fegyvert nagyon nehéz volt megmozdítani. A nagy kaliberű löveg már kis távolság megtétele után is elállítódott, újra kalibrálást igényelt, illetve mozgatáshoz mindig rögzíteni kellett nagy súlya miatt.

A szövetségesek légi fölénye miatt is nehéz volt mozgatni őket, így a személyzet a legtöbb esetben hátra hagyta a tankvadászt.

Jól példázza a helyzetet az, amikor egy JagdTiger felkapaszkodott egy magaslatra és megpillantott 5 szövetséges tankot 600 méterre. A szövetséges tankok közül 2 visszavonulásba kezdett. Három tank nyitott tüzet, ám a 250 mm-es páncélzat felfogta a lövéseket. A tankparancsnok idegei azonban felmondták a szolgálatot, és ahelyett, hogy hátratolatott volna, elkezdett fordulni. A vékonyabb oldalpáncélt végül a szövetséges tankok átütötték. A hat fős német személyzet meghalt.

Azt, hogy mire lett volna képes ez a fegyver hozzáértő kezekben, talán az 1945 január 17-én lezajlott csata mutatja. Két JagdTiger támadt négy megerősített bunkerre 1 km távolságról. A páncélozott bunker tetejét két lövés megsemmisítette. Az ellentámadást indító Sherman tankok robbanó gránáttal támadtak. A csata folyamán 46 lövedéket és 10 tankelhárító lövedéket lőttek ki a két támadó JagdTiger-re, ám azokban nem keletkezett kár.

1945-ben egy menetoszlopra csapott le egyikük, ahol 11 tankot és 30 páncélozatlan vagy könnyen páncélozott járművet lőtt ki.

Vagyis, ha meg akarjuk ítélni a JagdTiger hatékonyságát, nehéz dolgunk van. Egyfelől nem mehetünk el a tény mellett, hogy egy olyan szörnyeteget alkottak, mely valóban elpusztíthatatlannak bizonyult. Ebből a szempontból igaz, hogy valóban ő lett a végső tankvadász, vagyis, minden ellensége tankot ki tudott lőni, míg őt nem tudták kilőni.

Azonban ne tévesszünk két tényt szem elől. Egyfelől a németek kezdtek kifogyni a nyersanyagból, emberanyagból, tapasztalatból. Vagyis egy ilyen helyzetben belefogni egy olyan tank gyártásában, amely bonyolultságában és nyersanyagigényében maximálisan felülmúlja az előzőeket, szerintem nem jó stratégia.

Másfelől az is egy fontos tény, hogy a háború vége felé megjelentek a harctéren a kumulatív lőszerek, vagyis azon lőszerek, melyek hatékonysága nem feltétlenül az űrméreten múlt. Vagyis a páncélzat ész nélküli növelésére kimondhatjuk: egyértelmű zsákutca.

A dolog pikantériája, hogy a kumulatív lőszerre épülő páncélöklöt tulajdonképpen a németek hozták ki a harctérre, sőt a háború kezdeti szakaszában is jól álltak ezen technológiával. Csakhogy a háború elején arroganciájuknál fogva nem feltételezték, hogy erősen páncélozott tankokkal fognak találkozni, a végén pedig már inkább csak másolták az ellenfelet, minthogy irányították volna.

Erre később a német hadvezetés is rájött, és teljesen elkésve elkezdték szabványosítani a tankokat, hogy ugyanazon alkatrészeket felhasználva az összes szükséges fegyvernemet ellássák.

Vagyis a JagdTiger akkor lett volna hatékony, ha jóval korábban és jóval nagyobb számban gyártják, vagy, ha egyáltalán nem gyártják le. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy míg a szövetséges haderők központi irányítás mellett gyártottak, a németek a háború majdnem legvégéig kitartottak a nem hatékony, több cég által gyártott, egymással nem kompatibilis modelleket eredményező gyártás mellett.

Ha engem kérdez valaki, akkor azt mondom, hogy a JagdTiger egy érdekes fegyver, szép formájú fegyver, ám nem jó fegyver.

JagdTiger
JagdTiger
JagdTiger
« ‹ A 6 › »

Technikai paraméterek:

Személyzet6 fő
Hosszúság 10,65 m
Szélesség3,6 m
Magasság2,8 m
Tömeg 71,7 t
Elsődleges fegyverzet128 mm PaK 44 L/55
Másodlagos fegyverzet7,92 MG 34 géppuska
Páncélzat250 mm lövegpajzs, felépítmény elől
150 mm törzs elől,
80 mm oldalt, hátul
Műszaki adatok
MotorV-12 Maybach HL 230 P30 motor
690 LE (515 kW)
FelfüggesztésTorziós rugó
Sebesség21-34 km/h
Fajlagos teljesítmény9,6 LE / t
Hatótávolság80-120 km

A makettről

Ez a makett a egyszerre épült a szintén 1/72-es Trumpeter KV-1 és Char B1 tankokkal. Amitől itt is a legjobban féltem, az a tank gumis lánctalpa. A makett nem volt kimondottan kidolgozott és sajnos maradt rajta egy komolya hiba. Csak a legvégén vettem észre, hogy a Trumpeter valamilyen furcsa okból hézagosan öntötte ki a tank elején helyet kapó alkatrész nyelét.

Mivel azonban már minden elkészült, amikor észleltem a hibát, már nem javítottam ki. Ettől függetlenül más hiányosságot nem tudnék elmondani. Nyilván egy műanyag lánctalp jobban állt volna rajta, de ez is tűrhető lett.

Sd. Kfz. 185 JagdTiger
Sd. Kfz. 185 JagdTiger
Sd. Kfz. 185 JagdTiger
« ‹ A 16 › »

A gumilánctalppal annyit kellet csalnom, hogy van bizonyos helyeken a sárhányó és a lánctalp között, valamint alól a lánctalp és az első görgő között némi szivacs. Erre azért volt szükség, mert különben a lánctalp elkezd össze-vissza csavarodni, illetve nekiütközik a felépítmény aljának. Szerencsére a a lánctalp kellően széles, szóval nem látványos a hiba.

A festésnél egyszínű festést választottam, ami a Gunze H79 DunkelGelb lett. A lánctalpra a megszokott AK 3086 Gun metal került. A lövegcső elvileg mozoghatna. Nincs mechanikailag teljesen jól megoldva, de, ha az ember nem ragasztja a helyére, akkor egészen élethűen tud mozogni, bár én rögzítettem.

A matricák, amiből nincs túl sok, szépen felkerültek. Van hozzá még két toronyszám, de ahogy az archív képeket nézegettem, ezen típusra nem igazán festették fel. Hivatalosan a torony oldalára a felségjelzés fölé kellene kerüljön, de eltekintettem a felhelyezésétől.

Összefoglalva

Nem tartozom azok közé, akik fanatikusan vallják, hogy a németek kezében ott volt a háború végkimenetelét megváltoztató csodafegyver. Igen, egy időben szerettem a Halál 50 órája filmet, de az ember felnő. Háborút megváltoztató ütőkártyája az amerikaiaknak volt és úgy hívták: atombomba.

Minden más csak egy érdekes hadtörténeti érdekesség, vagy mérnöki műtárgy. A JagdTiger egy olyan kétségbeesett próbálkozás véleményem szerint, ami mérnöki szemmel lenyűgöző tud lenni, ám racionálisan gondolkodva egy hibás konstrukció.

Amiért én mégis kicsit a szívembe zárom, az a nagyon-nagyon letisztult formája. Nincs semmi felesleges elem a törzsön vagy a tornyon. Minden hatalmas, minden egyenes, letisztult. Ez a fegyver egy dologról szól: a nyers erőről. Még az is lehet, hogy elkészül egyszer 1/35 méretarányban is.

Az biztos, hogy nem ez a fegyver az, amiben maradandót alkottak a hadmérnökök, viszont az biztos, hogy tiszteletet parancsol pusztán azzal, hogy megalkották.

T-70M, a rút kiskacsa

Minden vélemény számít!

Fegyver neve: T-70M

Haderő: Szovjetunió

Típusa: Könnyű tank

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: MiniArt No: 35056

 

Bevezetés

Azzal kezdeném, hogy ez egy nagyon csúnya tank. Talán a legcsúnyább, amit valaha összeraktam. Viszont akkor adódik a kérdés: miért? Az ok egyszerű, ez egy MiniArt szett része, mely tartalmazta a ZiS-3 löveget, mely meghatározó fegyvere a II. Világháborúnak. Vagyis ez a tank csak amolyan extra, járulékos veszteségnek.

Viszont elképzelhető, hogy nyitok egy önálló szekciót az építendő makettekből a legcsúnyábbak számára. Van már pár jelölt. Lássuk akkor a tank történetét!

A fegyver története

1942-re a Szovjetunió számára világossá vált, hogy a könnyű tankok fejlesztése okafogyottá vált. Egyrészt ott volt a T-34-es közepes tank, mely elsőbbséget élvezett, másrészt a könnyű tankok fegyverzete nem volt képes kárt okozni a német tankokban.

Ennek ellenére a könnyű tankok gyártása mégis kézenfekvőnek bizonyult azon kisebb gyárakban, ahol a közepes és nehéz tankokhoz szükséges alkatrészek gyártása nem volt megoldható. Továbbá szükség mutatkozott a szintén könnyű T-60-as felderítő tankok pótlására, amiknek amúgy is igen gyenge terepjáró képességük volt.

Ebből fakadóan Nicholas Astrov tervezőcsapatával megtervezte a 38-as gyárban, Kirovban a T-70-et.

Az első sorozat a két GAZ-202 motorral készült, melyek a törzs két oldalán egymástól függetlenül hajtották a lánctalpakat. Ennek az elrendezésnek komoly gyermekbetegségei voltak, ezért gyorsan áttervezték T-70M néven egyetlen motoros változatra mely a tank jobb oldalán kapott helyet egy sima váltóval és differenciálművel. A tornyot egy könnyen hegeszthető páncéllemezből formálták és áthelyezték a tank bal oldalára.

A dolog érdekessége és némileg meglepő hiba, hogy a miután a gyártósort áttervezték a T-70M-re, elkezdték a SU-76 önjáró löveg gyártását ugyanezen nem szinkronizált, kétmotoros elrendezést felhasználva, mely nem vált be. Miután ezzel újra szembesültek, azt a konstrukciót is áttervezték ugyanazon elvek alapján SU-76M néven. (Ha gonosz akarnék lennék, akkor azt mondanám, hogy M jelzés ebben az esetben a megint elb***tukot takarhatta)

A sorozatgyártás 1942 márciusában indult a 37-es gyárban, miközben a 38-as gyár folyamatosan átállt a T-60-as gyártásáról a T-70M-re. Így 1942 szeptemberétől a T-60-as gyártása leállt. A tank gyártása folyamatosan zajlott 1943 októberéig. Ezalatt 8226 darabot készítettek.

t-70
t-70
« ‹ A 4 › »

Technikai paraméterek:

Személyzet 2 fő
Hosszúság 4,29 m
Szélesség 2,32 m
Magasság 2,04 m
Tömeg 9 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 10-60 mm
Elsődleges fegyverzet 45 mm Model 1932/38 20-K löveg
Másodlagos fegyverzet 7.62 mm DT koaxiális géppuska
Műszaki adatok
Motor GAZ-202 (dízel)
Teljesítmény 70 LE (52 kW)
Felfüggesztés torziós rugó
Sebesség 45 km/h
Fajlagos teljesítmény 15 LE/t
Hatótávolság 360 km

A makettről

Ahogy azt a ZiS-3-as cikkben is írtam, maximáliasn meg voltam elégedve a MiniArttal, mint makettgyártóval. Tökéletesen illeszkedtek a darabok, és pontosnak tűnik az egész makett. Nem tudnék kiemelni semmilyen bosszantó dolgot. Nem kellett komolyabban javítani, és ebben a készletben találkoztam a leggyönyörűbb lámpatesttel. A szokásos áttetsző búra helyett az egész lámpatest ki volt öntve áttetsző műanyagból. Ilyen megoldást még egyetlen maketten sem láttam.

Az egyetlen, amit esetleg kifogásolhatnék, hogy nem tartalmazott a készlet matricát. A makett az általam megszokott és szokásos formában készült egy eltéréssel. A festés Gunze H38 metál alapozással indult, amire jött a Gunze H 303 FS34102 zöld. A kerekek a Revell akrill 9 Atracit színt kapták. A kerekek előkészítésénél használtam most a korábbiaktól eltérő technikát. Általában a görgők gumifelületét simára csiszolom, ám most láttam valakinél egy másik módszert. A kerekeken először nagyon durva csiszolóval átmegyek, majd nagyon finom csiszolóval eltávolítom a durva sorjákat, de úgy, hogy a barázdáltság megmaradjon. Szikével kisebb darabokat vágok ki oldalról, hogy imitálja a lemálló, töredezett gumit.

A gumi szín után koszolom, majd száraz ecseteléssel újra átmegyek a felületén a gumi színnel. Ettől kap amolyan leharcolt, elöregedett, porózus külsőt.

Az alváznál AK pigmenteket és pasztellkréta port használtam (European Earth, Dark Earth). A bemosás a szokásos olajfestékkel történt, akárcsak az rozsda- és olajmegfolyások. A kipufogó rozsdásításánál most az összetettebb módszert választottam. Ennek lényege, hogy a metal apaszín felfújása után kap egy rozsdás pigmentes ecsetelést. Ez inkább foltszerűen festi, mintsem egyenletesen. Erre kerül egy réteg hajlakk és erre jön a zöld fedőszín, melyet közvetlenül a festés után ecsettel részlegesen visszaszedek (chipping).

A lánctalp szemenkénti. Az összeillesztés után Gunze H18 Steel alapszínt kapott, amire jött a pasztellkrétás sarazás.

T-70M
T-70M
T-70M
« ‹ A 18 › »

Összességében

Ez egy nagyon jó makett volt. Remek volt vele dolgozni, és lesz ehhez kapcsolódó folytatás. A ZiS-3 löveg több maketten vissza fog köszönni a német Marder tankvadász szérián, illetve a T-70M alváz a SU-76 esetén, melyek összerakását mindenképpen tervezem.

A MiniArt makett abszolút elnyerte a tetszésemet. Nagy kár, hogy s SU-76-on kívül nincs több MiniArt makettem és nem is szerepel a kívánságlistámon MiniArt kiadású darab.

 

ZiS-3 löveg

Minden vélemény számít!

Fegyver neve: ZiS-3

Haderő: Szovjetunió

Típusa: löveg

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: MiniArt No: 35056

 

Bevezetés

Elég régen vettem ezt a makettet. Pontosabban nem is makettet, hanem inkább makett készletet, ugyanis két különálló cikkben mesélek makettekről, de a szett valójában egy T-70M által vontatott ZiS-3. Első találkozásom a MiniArttal és maximálisan meg voltam elégedve.

Magát a készletet is a ZiS-3 miatt vettem meg, a csúnyácska T-70M csak ráadás. Előbb azonban nézzük meg magát a fegyvert.

A fegyver története

Hivatalos nevén: 76 mm-es hadosztályágyú M1942 (ZiS-3). közismertebb megnevezésben egy páncéltörő ágyú, mely a leggyakrabban előforduló, szovjet ágyú volt a II. világháború folyamán. A ZiS megnevezés az ejtsd: Zavod imeni Stalina vagyis „Sztálinról elnevezett gyár” szavakból jön.

A 92-es tűzérségi gyár 1940 végén kezdte megtervezni a ZiS-3-as löveget, ami a korábbi 57mm-es ZiS-2-es talapzaton és nagyon erős 76.2 mm-es lövegen alapult. Utóbbit az F-22USV-ről szerelték át. Sajátossága a lövegcső végén található, igen nagy méretű csőszájfék, melyre a kelleténél kisebb talapzat miatt volt szükség.

Az így létrejött löveg előállításának költsége jelentősen csökkent. A munkaóra egyharmada, míg a költség kétharmada volt elődeihez képest.

V. G. Garbin, a fő tervező saját elhatározásától vezérelve tervezte a löveget. Részben titokban is tartották a fejlesztést, ugyanis akkor a vezetők úgy gondolták, nincs szükség könnyű és közepes lövegekre. A német propaganda sikeresen vezette félre az akkori nehéz tankjuk, a Neubaufahrzeug (magyar fordításban: újszerűgépjármű) prototípussal a szovjet vezetőket, akik tévesen úgy gondolták, hogy a német tankok igen erősen páncélozottak, ezért nem érdemes közepes és könnyű lövegekkel próbálkozni ellenük.

Éppen ezért Grigory Kulik a szovjet tüzérség parancsnoka leállította a 45 mm és 76.2 mm-es lövegek gyártását.

A nagy honvédő háború kezdetén azonban gyorsan kiderült, hogy a szovjetek előssen túlbecsülték a német tankok páncélvastagságát. (a korai Panzer III és Panzer IV homlok páncélzata 12-30 mm volt csupán), ezért még a nehéz DShK géppuskákkal is kárt lehetett tenni bennük. A 76 mm-es páncéltörő löveg pedig könnyedén kilőtte őket.

Ám a háború korai szakaszában majdnem az összes ilyen löveget megszerezte a német hadsereg, majd fel is használta azokat, létrehozva a Panzerjäger (páncélosvadász) fegyvernemet.

Ezért a 92-es gyár Garbinnal együttműködve elkezdte a ZiS-3-as tömegtermelését 1941 decemberében. A Vörös hadsereg azonban elsőre visszautasította a fegyvert, mivel nem vetették alá a szokásos tesztelésnek. Garbin rávette a hadvezetést, hogy a teszteket élesben, a fronton végezzék.

Végül Sztálin néhány vezetővel megtekintette a fegyverdemonstrációt, amely után azt mondta, „ez a fegyver az ágyútervezés mesterműve”. Ezek után nem meglepő, hogy egy 5 napos tesztelési eljárás után a ZiS-3 hadrendbe került 1942-es hadosztályú modell néven.

A gyártás beindítása után 103 000 löveget gyártottak ebből a típusból, ezáltal a II. Világháború legtöbbet gyártott ágyújává lett.

76 mm divisional gun M1942 (ZiS-3)
76 mm divisional gun M1942 (ZiS-3)
« ‹ A 9 › »

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

Technikai paraméterek:

Személyzet 7 fő
Szélesség 1,6 m
Magasság 1,37 m
Tömeg
 1116 kg (harcban),  2150 (mozgatva)
Cső hossz
 3,4 m
Kaliber
 76,2 mm
Emelkedési szög
 -5° – +37°
Vízszintes kitérés 54°
Tűzgyorsaság 25 lövés percenként
Visszarúgás csökkentő rendszer
 hidropneumatikus

A makettről

Először építettem MiniArt makettet. Amikor megláttam egyből beleszerettem. Ha az ember makettezik, akkor önkéntelenül is csapong, de vannak olyan elemek, amikről tudja, hogy meg fogja építeni. Ilyen biztos pont volt a ZiS-3 löveg, ami több szempontból is nagyon érdekes.

Először is egy nagyon jó lövegről beszélünk, másrészről nagyon sok járműhöz felhasználták az oroszok is, illetve a németek is, amikor a háború korai szakaszában nagy számban zsákmányoltak belőle.

Úgyhogy amikor megláttam a makettet, tudtam, hogy ez nekem kell. Még a nagyon, de nagyon csúnya T-70M sem tántorított el, ami méltán pályázhatna a II. Világháború legcsúnyább tankja címre. Ugyan azt sem bánom, mert ez a T-70 képezi az alapját a SU-76 önjáró lövegnek, ami szintén dobozban várja az összerakást.

Szóval nem mondhatok róla semmi rosszat, szinte magától épült. Tényleg minden illesztés pontos volt, a löveg „működik”, szinte minden eleme a helyén van. Három negatív észrevételem lehet a makettről, de soha se legyen az embernek nagyobb baja és mindkettő orvosolható lenne. Az egyik, hogy a lőszeres lába rögzítése hiányzik, a löveg szállítási állapotban történő rögzítés sem a tökéletes és nincsenek matricák.

Az építésnél nem alkalmaztam semmi extrát. Az alapozást a Gunze H38-as Steel Red színnel kezdtem, amire jött a H303-as zöld. Igazából orosz harceszközt bármilyen zölddel festhetsz, ők sem csináltak belőle nagy ügyet a világháború folyamán és mivel ezt a szín használtam legutóbb az orosz vasakhoz, nem akartam, hogy ő elüssön.

Erre jött egy sötétebb antikolás, majd egy barnás bemosás olajfestékkel (Winton Raw Sienna).  A rozsdás megfolyásokat szintén olajfestékkel értem el. A lőszeres láda alapszíne Gunze H66 Sandy Brown, amire jött szintén olajfesték az erezet kiemeléséhez. (Winton Raw Umber)

A legvégén ment a szokásos Revell matt lakk.

ZiS-3
ZiS-3
« ‹ A 12 › »

Összességében

Ez egy szuper makett, öröm volt megépíteni. Nem emlékszem, milyen áron szereztem be, de mindenképpen ajánlom. Egyébként még lapul a dobozban öt figura is, amiket én nem raktam fel a tankra, mert nem szeretek figurákkal bíbelődni, de ha valaki azt is ráteszik, akkor zseniális makettől beszélünk.

Sd. kfz. 164 Nashorn

Minden vélemény számít!

Jármű: Sd. Kfz. Sd. kfz. 164 Nashorn

Haderő: Német hadsereg

Típus: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Dragon Kit No: 6314 2006

Felhasznált kiegészítők: Friul lánctalp ATL-04 PZ III/IV / PANZERFAHRE (Pz.F.)

Bevezetés

Amikor 2012-ben elkezdtem makettezni, akkor két dologban voltam biztos. Az egyik, hogy megpróbálom szisztematikusan a második világháborúban szereplő tankokat és tankvadászokat megépíteni, a másik, hogy a Nashorn-t mindenképpen összerakom. Az első dolog lényegesen nem változott, de annyiban igen, hogy be kellett látnom, le kell szűkítenem a kört és elkezdtem specializálódni a tankvadászokra, azon belül is a német tankvadászokra.

A második elhatározásomon nem változtattam, így hát nagyon-nagyon korán, valamikor 2013 környékén be is szereztem ezt a Dragon Prémium kitet, amiről szinte sütött, hogy nagyon részletesen kidolgozott és feljavított darabról van szó. Nekiállni azonban nem akartam, ugyanis szerettem volna valamennyi rutint szerezni az építésben, és nem ezen a darabon kívántam gyakorolni.

Nos, azt nem mondhatjuk, hogy elkapkodtam a dolgot, még tartottam is egy 1-1,5 év szünetet, amikor is kitérőt tettem a figurafestés világába. Körülbelül két hónapja döntöttem úgy, nincs mire várni, nekilátok.

A fegyver története

Eredeti nevén Hornisse, vagyis németül lódarázs, ám Adolf Hitler nem találta elég fenyegetőnek a nevet, ezért később, Nashorn, vagyis orrszarvúra változtatta. A nevétől függetlenül tényleg rettegett fegyverről beszélünk, mely a hadrendbe állításától egészen a háború végéig hadrendben is maradt. A Szovjetunió lerohanását célzó Barbarossa hadművelet során egyértelművé vált, hogy a német hadseregnek szüksége van egy páncélosvadász fegyvernemre, amikor találkoztak a fejlettebb orosz tankokkal, mint például a T-34-essel.

Egészen addig a német hadsereg számolt komolyan annak a lehetőségével, hogy a sajátjaikhoz hasonló tankokkal fognak találkozni. A Nashorn remekül egyesítette a Panzer IV alváz mozgékonyságát a 8,8 cm Panzerjägerkanone 43/1 L/71 löveg félelmetes tűzerejével.

A 88 mm-es löveg a maga 1080 m/s-es kezdősebességével az akkor és a háború végéig megjelenő összes páncélost meg tudta semmisíteni, ami hatalmas fegyverténynek bizonyult.

A fejlesztést az Alkett indította 1942 februárjában, akik éppen a Geschützwagen III/IV terven dolgoztak, ami a Panzer III/IV alvázából tervezett önjáró löveg volt. A Geschützwagen néven (vagyis szó szerint löveges jármű, magyarosabb fordításban önjáró löveg) a németek azon fejlesztéssiket hívták, ahol egy meglévő tank alvázra építettek fel valamilyen löveget. A Nashorn esetében a 88-mm-es tankelhárító löveget.

A fegyverből 1943 február és 1945 márciusa között 494 darabot szállítottak le. Ebből 100 darabot vetettek be a keleti fronton.

A tankvadász, ahogy általában a korai tankvadászok, nem kaptak teljes páncélvédelmet. A páncélzat felülről nyitott volt. A páncélzat tetejére körkörösen három, forgatható géppuska állványt szereltek, ami védte a személyzetet valamelyest.

A löveget 15°-ban lehetett vízszintesen és -5° és +15°-ban lehetett függőleges irányban elforgatni az alvázhoz képest. A löveg méretei miatt a tankot hosszában meg kellett nyújtani a hátul elhelyezkedő motort pedig a tank közepére helyezni. A páncélzat igen vékony volt, ami azt jelentette, hogy csupán a kézifegyverektől és repeszektől védte a kezelőszemélyzetet, páncéltörő lövedékek ellen hatástalan volt. Ebből kifolyólag aktívan nem tudott a tankcsatában részt venni, viszont annál hatékonyabb tankelhárító fegyvernek bizonyult.

Nashorn tankvadász
Nashorn tankvadász
Author: Bundesarchiv
« ‹ A 9 › »

Technikai paraméterek:

Személyzet 4 fő
Hosszúság 8,44 m
Szélesség 2,86 m
Magasság 2.65 m
Tömeg 24 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat alváz 20-30 mm, felépítményen 10 mm
Elsődleges fegyverzet 8,8 cm-es Pak 43 L/71 páncéltörő löveg
Másodlagos fegyverzet 1 db 7,92 mm-es MG 34-es géppuska
Műszaki adatok
Motor Maybach HL 120 TRM
Teljesítmény 300 LE (223,71 kW)
Felfüggesztés torziós rugó
Sebesség 40 km/h
Fajlagos teljesítmény 12,5 LE/t
Hatótávolság 190 km

 

A makettről

Ahogy korábban említettem, régóta porosodott a polcon a készlet, mire rá került a sor, de megérte várni vele. A készlet a szokásos Dragon minőséget hozza, minden gyerekbetegségével együtt. Ez egy feljavított készlet, nehéz is lenne tagadni, vagyis egy korábbi kiadás újragondolt verziója, ami azt jelenti, hogy rengeteg keretet újraöntöttek, nagyon sok keret ment a kukába. Kis túlzással minden második alkatrész felesleges volt.

A makett egy módosított Panzer IV-es alvázra épül, amiből kifolyólag nem volt nagy különbség az előző, szintén Dragon és szintén Panzer IV alvázra épülő kit között. Annyiban változott a helyzet, hogy bizonyos részletek, például a görgőkön a gumik szebben voltak kidolgozva, látszódtak a feliratok az abroncson, illetve volt választási lehetőség a meghajtott kerék tekintetében.

A küzdőtér aprólékosan kidolgozott volt. A lőszerrekeszek szekrénye nagyszerűre sikeredett. Választás itt is volt. Ugyanis az eredeti műanyag alkatrészeket fel lehetett dobni a mellékelt fotó maratott alkatrészekkel. Ezt a készletet csak azoknak nem ajánlom, akik nehezen hoznak meg döntéseket, mivel abból itt volt bőven. Mind a két szekrényt lehetett csukottan, nyitottan behelyezni a helyére. Egy szekrényt lehetett feltölteni a maximális 8 lövedékkel. Én végül egy csukott és egy félig feltöltött, nyitott szekrény mellett döntöttem.

A fotó maratott alkatrészek tárháza szinte kifogyhatatlan volt. Nem is találkoztam még egy készletnél ennyivel. Volt olyan elem, amit azonban nem tettem fel végül. A felépítmény páncélzatán található szellőző rácsa ugyan teljesen lecserélhető lett volna fotó maratott alkatrészekből összeállítottal, ám a zsaluzat állászszöge miatt túl sok látszódott volna a zárt hátlapból, így végül az nem került fel a makettre.

A készlet tartalmazott még egy fém ágyúcsövet. Még pontosabban a 88-as elkeskenyedő, kisebbik részét, valamint többféle, több számból álló matricakészletet, vagyis többféle lajstromjellel is lehetett volna operálni, ha valakinek nem tetszik a 112-as szám.

A maketten semmi újdonságot nem dobtam, be, csak az eddigi évek alatt elsajátított és bevált technikákat. Az alapozást a szokásos Revell 91+9 zománc festékkel kezdtem. Erre jött rá a H403 Dark Yellow Gunze akril alapszín, majd a két álcázószín, a Gunze H80 Khaki Green és Gunze H47 Red Brown. A szerszámok fa nyelére és a fa felületekhez Gunze H37 Wood Brown került.

A fémes kopásokhoz illetve a lánctalp festéséhez most az AK798 Gun Metal festéket vetettem be, amire jött az alvázra, lánctalpra és a küzdőtér padlózatára a kétféle pigment, az AK081 Dark Earth, a sötétebb, míg a AK041 Europian Earth a világosabb részekhez. A rozsdás hatáshoz AK043 Medium Rust pigmentet hívtam segítségül. Bizonyos elemeknél a hajlakkos chipinges technikát használtam, míg a felépítmény páncélzatánál főleg szivaccsal vittem fel finoman az AK798-at.

Bemosáshoz a szokásos olajfestéket hívtam segítségül.

A gyári Magic track a dobozban maradt, mert itt is Friul lánctalppal dolgoztam. A lánctalp profilja valami egészen fantasztikus, ugyanis nem tömör. Valószínűleg a Magic Track sem mutatott volna rosszul, de azért így lett az igazi.

Egy helyen akadtam el a makettel, bár egészen szép, fényképes volt a leírása is. A tank elején lévő cső funkcióját nem bírtam megfejteni. Ehhez segítséget kellett hívnom az Interneten. A megoldásra egyáltalán nem számítottam, pláne azért, mert egyetlen archív képen sem véltem felfedezni. Ebben a csőben futott az a drót, aminek segítségével a küzdőtérből visszahízhatták a lövegtámasztékot, majd elfordíthatták a löveget.

Ehhez csak rében volt alkatrész. Amikor fény derült a funkcióra improvizálnom kellett. Végül húzott szálból készítettem el a hiányzó kábeleket.

P1030119
P1030119
Aperture: 4.9
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1
« ‹ A 18 › »

Összességében

Összességben nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel. Persze mindig sikerülhetett volna szebben a makett, és maradtak hibák, de szerintem szép lett. Véleményem szerint ez a tankvadász illusztrálja legszebben a második világháborúban megfigyelhető hadmérnöki gondolkodást. Ez a fegyver tisztán a szükséghelyzet és a praktikusság szülöttje. Adott két, zseniálisan jól eltalált és bevált haditechnikai eszköz, vagyis a Panzer IV közepes harckocsi, és a 8,8 cm tankelhárító löveg. Megtehették volna, sőt meg is tették, hogy valami teljesen új fegyvert készítenek azok felhasználásával, ám ehelyett a legegyszerűbb módszert, az összeépítésüket választották. Ám erről majd részletesebben elmélkedünk a Tankok története rovatban.