Címke: Makettezés

Sd. Kfz. 135/1 15 cm sFH 13/1 auf Gw. Lr.S. (f)

Minden vélemény számít!

Fegyver neve: Sd. Kfz. 135/1 15 cm sFH 13/1 auf Gw. Lr.S. (f)

Haderő: Német Birodalom

Típusa: Önjáró löveg

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: RPM No: 35051

Kiegészítő: Friul ATL-59 „Működő” Lánctalp

Bevezetés

Ez a makett egy időben készült a Marder I. makettel. Ahogy abban a cikkben is írtam, ez volt az első párhuzamos építésem, mivel adta magát a dolog a makettek hasonlósága miatt. Az RPM makett minősége nyilván itt sem volt értékelhető, ám a helyez mégis rosszabb volt, de erről részletesen később. Nézzük meg az eredeti járművet!

A fegyver története

Egy önjáró löveggel van dolgunk, melyet a Franciaország megszállása után zsákmányolt Tracteur Blindé 37L (Lorraine) járműre építettek. Elemezzük egy kicsit a nevet: az Sd. kfz. 135/1 a különleges gépjármű számára utal. A németek minden járműve megkapta ezt a „különleges gépjármű” számozást akkor is, ha nem volt benne semmi különleges, vagyis a haderő gerincét adó Panzer III-as tanknak is van Sd. kfz. száma. A tankok és rohamlövegek a 100-199-es számozást kapták.

A „/1” jelölés arra vonatkozott, ha valamely járműből másik variációt készítettek. Ez az eltérés legfőképpen a felépítményre, azon belül is a fegyverzetre utalt. Az Sd. Kfz. 135 a PAK 40-es páncéltörő löveget kapta, míg a 135/1-est a 15 cm-es mozsárágyúval szerelték fel.

A mozsárágyú és a páncéltörő löveg kinézete funkciója lényegileg különbözik egymástól. A páncéltörő löveg fő funkciója, hogy páncélozott célpontokat tegyen ártalmatlanná. Ezen célpontok általában közel találhatóak, vagyis 1-2 km-en belül. Tipikusan 600-700 méter az távolság, amikor egy páncéltörő löveg tüzet nyit a célpontra. Ennek oka, hogy hacsak nem a sivatagban, vagy egy nagyon nyílt terepen vagyunk, akkor a tereptárgyak miatt a célpontra nincs rálátásunk. A klasszikus páncéltörő lövegek tömör, megerősített orrkúppal rendelkező lövedékeket lőttek, melyek tisztán a kinetikus energiájuk révén ütötték át a páncélzatot, majd a lövedék második része robbant. Ez a modern, kumulatív lövedékekre nem igaz.

Vagyis a páncéltörő lövegek nagy sebességgel, szinte vízszintesen lövik ki a lövedéket és elvárjuk a lövegcsőtől, hogy forgatható lövegtorony híján pár fokos szögben mozgatható legyen vízszintes irányban is. Ez általában 5-15 fok.

Ezzel szemben a mozsárágyú fő célja, hogy infrastruktúrát romboljon, vagy gyalogságot pusztítson. A célpont távolabb is lehet a lövegtől, ami íveltebb pályán indítja a lövedéket kisebb kezdősebességgel. A löveg űrmérete nagyobb, mint ahogy a lövedék is, amit főleg robbanóanyag alkot. Az önjáró mozsárágyút nem vízszintes irányban jelentősen kitéríteni. Erről a löveget mozgató jármű gondoskodik.

A II. Világháború elején nem tűnt szükségesnek a tankvadász fegyvernem megalkotása, egész egyszerűen azért, mert nem számítottak arra, hogy tankoknak kell tankokkal csatába szállniuk.

Az önjáró löveg viszont más eset. A lövegek a II. Világháború esetén még zömében lóvontatású lövegekről beszélünk. Azonban a frontvonal gyors mozgása és a lövegek biztonsága megköveteli a lövegek gyors mozgathatóságát. Itt jön képbe az önjáró löveg.

Vagyis a II. Világháborúban majdnem minden tank alvázra elkészítették a tankvadász és a mozsárágyús variációt is.

Az Sd. Kfz. 135/1 egy 15 cm sFH 13 löveg (15 cm schwere Feldhaubitze 13) került, melyet a német hadsereg az I. Világháború folyamán és a II. Világháború elején használt. 1930-ra ezt a löveget már visszahívták a tartalékba és kiképzési célokat szolgált, valamint a partiőrség kapott belőle. Helyét a hosszabb csövű 15 cm sFH 18-as vette át (az utolsó szám jelöli az ágyúcső hosszát), ám az I. Világháború után nagyon sok hadianyag, köztük ez a löveg is Belga és Holland kézbe került, ami visszaszállt 1940-ban a németekhez.

Az ötlet tehát ismét kézenfekvővé vált, a használhatatlan francia alvázat kicsit megtoldva összeházasították a német nehéz löveggel. Az alváz annyira kicsinek bizonyult, hogy ebben az esetben nem volt elég levenni a felépítményt, hanem az alvázat hátrafelé meg is kellett hosszabbítani valamelyest. A súlypont annyira hátratolódott, hogy a jármű hátuljára felkerült egy hátsó, felemelhető támasztó láb, mely a visszarúgást csökkentette és a stabilitást növelte.

111 példány épült. Elsődlegesen a páncélos alakulatok kaptak belőle, hogy tudják tartani a lépést a tankokkal. Bevetteték őket az észak-afrikai hadszíntéren is.

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

Sd. kfz. 135/1
Sd. kfz. 135/1
« ‹ A 7 › »

Technikai paraméterek:

Személyzet 4 fő
Hosszúság
 5,21 m
Szélesség 2,23 m
Magasság 1,83 m
Tömeg
 8,5 t
Elsődleges fegyverzet
 150 mm sFH 13/1 mozsárágyú
Másodlagos fegyverzet
 7,92 mm MG 34 géppuska
Páncélzat 5-12 mm
Műszaki adatok
Motor Delahaye 103TT
70 PS (69 hp, 51.5 kW)
Sebesség 34 km/h úton, 13 km/h terepen
Fajlagos teljesítmény 8,2 le / t
Hatótávolság 88-135 km úton

A makettről

Ahogy a Marder I.-es cikkben is írtam, ez volt életem első és utolsó találkozása az RPM gyártóval makettezés terén. Eszméletlenül gagyi minőséggel találkoztam. Ahogyan ott is, itt is két szettből állíthatták össze ezt a variációt. Az alváz teljes mértékben megegyezett a 35054-es szettben találhatóval, a felépítmény itt is eltérő minőségű volt.

Ez önmagában nem lenne nagy baj, az viszont igen, hogy a Marder I-es szettel ellentétben itt a felépítmény az alváznál is silányabb minőségű volt. Részletgazdagságról egyáltalán nem beszélhetünk. A használt műanyag kritikán aluli, messze nem az a minőség, amiből makettet öntenék ki. Ezen pontatlan, elnagyolt elemekből kellett valamit kihozni, ami részben talán sikerült.

A festéshez a Gunze akrill színeit használtam, mint általában. A fő szín H66 Sandy Brown lett, ami talán egy kicsit sötétebb lett, mint kellett volna. Álcaszín H32 Field Gray, ásó/lapát/lánctalp: H18 Steel.

Mivel ez egy afrikai hadszínteres jármű, ennek megfelelően itt most kotyvasztottam egy saját bemosó anyagot, ami vízből, pasztellkréta porból, folyató szerből és hajlakkból állt. Ezt szórópisztollyal vittem fel a felületre.

A matricák kimondottan viccesek voltak. Alapvetően vastag volt, de itt szerencsére időben kapcsoltam, és amiről lehetett, levágtam a felesleget. Ami viszont megmagyarázhatatlan, hogy volt hozzá egy horogkeresztes nagy matrica is, amit úgy oldottak meg, hogy a horogkeresztet két matrica egymásra helyezésével lehet megjeleníteni, nehogy parancsuralmi jelkép legyen.

Ezzel csak két furcsaság van. Az a matrica sehová sem kellett, tehát ki is hagyhatták volna belőle. Az Afrika Corps jelében viszont benne hagyták a horogkeresztet, aminek azért örültem, mert egy korábban összerakott Italeri készletben ezt úgy oldották meg, hogy az a rész hiányzott.

Sd. kfz. 135/1
Sd. kfz. 135/1
Aperture: 8
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1
« ‹ A 13 › »

Összességében

Ez lehetett volna egy jó makett, csak nem ettől a gyártótól kellett volna beszerezni. RPM makettet soha többet nem veszek a kezembe az biztos. Ebből a készletből pedig kihoztam a maximumot. Nyilván fel lehetett volna javítani az egészet, de úgy itéltem meg, hogy erre a készletre egy perccel sem áldozok többet a kelleténél, mert úgy sem lesz sokkal jobb a végeredmény.

Marder I, a nagy tákolmány

Minden vélemény számít!

Fegyver neve: Sd. Kfz. 135 Marder I 7,5 cm PAK 40/1 auf Gw. Lr.S.(f)

Haderő: Német Birodalom

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: RPM No: 35054

Kiegészítő: Friul ATL-59 „Működő” Lánctalp

 

Bevezetés

Ez a makett teljes mértékben beleillik a profilomba, mivel tankvadász és egy rögtönzött átalakításnak a végterméke, ezért nagy reményekkel vágtam bele a megépítésének. Azonban rögtön szembesülnöm kellett azzal, hogy nem egy minőségi makettel van dolgom, így eddigi makettező pályafutásom legnehezebb építésévé vált.

Ennél az építésénél még egy alapvető dolgon változtattam, miszerint eddig mindig egy maketten dolgoztam, ám most úgy alakult, hogy ugyanazon makett gyártó ugyanazon alvázra épített két makettjét építésébe egyszerre fogtam bele.

A makettek kiválasztása abszolút tudatos volt. Úgy is mondhatjuk, hogy amikor megszerezem az egyiket eBayről, már „szembe jött velem” a másik variáns és mivel nem bírtam választani, mindkettőt beszereztem. Az ötlet tehát adta magát, ha amúgy is a makettek 70-80%-ban egyezőek, miért ne építsem őket egyszerre. Ezzel nem is lett volna baj, ha minőségi makettről beszélünk, ám itt nem ez az eset állt elő.

A fegyver története

Sd. Kfz. 135 Marder I 7,5 cm PAK 40/1 auf Gw. Lr.S.(f), vagyis 135-ös számú Sonderkraftfahrzeug (különleges gépjármű), ami egy 7,5 cm PAK 40/1, vagyis egy 40-es Panzerabwehrkanone (páncéltörő löveg) egy Gw. vagyis Geschützwagen (löveges jármű, magyar terminológiával önjáró löveg), azon belül is Lorraine (f, mint Französisch, azaz francia zsákmány).

Rövidebb nevén Marder I., vagyis egy olyan tankvadász funkciót ellátó fegyver, ami egy zsákmányolt francia tank alvázára lett építve, és alapvetően a második világháborúban jött létre, mint fegyvernem. Alapvetően a forgatható lövegtorony nélküli járműveket a szükség hozta létre, mivel ugyanarra az alvázra egy nehezebb löveg is elhelyezhető, ha lemondunk a forgatható lövegtorony jelenetette plusz súlyról és nyitva hagyjuk az egész felépítményt.

Ebben az esetben viszont a fő „tervezési szempontot” az adta, hogy 1940 őszére, amikor Franciaország megszállás alá került, a Német hadsereg megkaparintott több, mint 300 Tracteur Blindé 37L (Lorraine) járművet, melyet főleg lövegek vontatására és személyszállításra használtak a Francia hadseregben.

Az alapot képező alváz mérete erősen behatárolta a rá helyezhető fegyvert, így kézenfekvő volt a nyitott küzdőtér és a háború végéig jó fegyvernek mondható 7,5 cm-es löveg.

A németek számára a Barbarossa hadművelet elindulása után a legnagyobb fejfájást a T-34-esek kiiktatása jelentette. A T-34-essel döntött páncélzata miatt a könnyebb német tankok, mint a Panzer II, illetve a szintén zsákmányolt Panzer 38(t) nem tudtak vele mit kezdeni, ezért komoly hiány keletkezett olyan mozgatható lövegekből, melyek fel tudták venni velük a harcot.

A közhidelemmel ellentétben a Szovjetúnió megtámadásakor a Wehrmacht jellegét tekintve inkább volt lovakra épülő, mint gépesített hadsereg. A propaganda ugyan nagyon sikeresen elhittette a világgal, hogy a Német hadsereg nagyszámú páncélossal rendelkezik, ám a valóságban a tankok tekintetében mind számban, mint minőségben alulmaradtak a Szovjet Hadsereggel szemben.

1942-ben, amikor a kezdeti sikerek után már nem lehetett elkendőzni a hiányosságot, egyértelművé vált, a Wehrmachtnak nincs ellenszere a gyorsan mozgó, jó tervezésű, jól páncélozott, nagyszámban támadó t-34-es harckocsikra.

Létszükségletté vált, hogy minél nagyobb számban juttassanak ki 7,5 cm PAK lövegeket a hadszintérre, mellyel addig csak bizonyos Panzer IV-esek és modernebb tankok rendelkeztek, amik viszont csak kis szánban áltak rendelkezésre.

Ezt a hézagot töltötte ki a Marder I, majd az ez alapján hadrendbe állított teljes Marder széria, melyek vagy egy német tank átalakításából (Marder II Panzer II-ből), vagy orosz zsákmányolt lövegekből alkotott Marder III-akból áltak. Mindegyikre alapvetően jellemző a „szedett-vedett” jelleg, de a háborús célok gyakran felülírnak tervezési elveket.

Az első Marder I-eket 1942-ben tervezte Alfred Becker tábornok. Ezek nem álltak túl bonyolult lépésekből. A zsákmányolt Lorraine járművek felépítményét teljesen eltávolították, majd az Alkett gyár Becker közreműködésével a löveg köré épített egy könnyű, szögben döntött páncélzatot. Ez a páncélzat azonban csak és kizárólag a kézi fegyverek ellen nyújtott védelmet, páncéltörő fegyverek ellen nem.

1942 júliusa és augusztusa között 170 Marder I készült. Később a Lorraine alvázon kívül felhasználtak Hotchkiss H39 és FCM 36 alvázakat is. A Marder I-eket sikeresen vetették be a Keleti-fronton, de az újraszervezett 21-es Páncélos divízió részt vett a normadiai harcokban is.

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

Marder I
Marder I
« ‹ A 9 › »

Technikai paraméterek:

Személyzet 4-5 fő
Hosszúság
 5,38 m
Szélesség 1,88 m
Magasság 2 m
Tömeg
 8,2 t
Elsődleges fegyverzet
 7.5 cm PaK 40 löveg
Páncélzat 5-12 mm
Műszaki adatok
Motor Delahaye 103TT
70 PS (69 hp, 51.5 kW)
Sebesség 34-38 km/h úton, 15-20 km/h terepen
Fajlagos teljesítmény 8,4 le / t
Hatótávolság 135-150 km úton

A makettről

Ahogy a bevezetőben írtam, ez egy álom makett is lehetett volna, ha nem a legvacakabb gyártó által készültek volna. Én legalábbis nem találkoztam rosszabbal, pedig most már dolgom volt Revell, Trumpeter, Dragon, Hobby Boss, Italeri, Zvezda, Mini Art, Tamiya, Heller makettel, de egy biztos, hogy ez mindent alul múlt.

Kezdődött azzal, hogy a keretek nem voltak megszámozva, megjelölve. Én még ilyet nem is láttam. Azt, hogy melyik elem melyik, azt vagy szemre lőtte be az ember, a leírás képe alapján próbálta kitalálni.

Maga a szet is magán hordozta a kétlakúságot, vagyis az élethez hasonlóan az alváz egy más minőséget, mint a felépítmény. Ez azért volt bosszantó, mert a felépítmény minősége még úgy ahogy megfelelt, sőt egészen minőségi volt, csak akkor az nem értettem, miért nem lehetet azt az egyetlen keretet kiönteni ugyanígy. Ha tippelnem kéne, akkor az alvázat átvette valakitől a gyártó és újracsomagolt. Nem kellett volna.

Az alváz és futómű kidolgozatlan volt, Olyan helyen voltak jelölések, ahol nem kellet volna legyenek és nem voltak ott, ahol meg kellettek volna legyenek. Az egész alváz összerakása úgy nézet ki, hogy fel kellett építenem  valameddig, hogy lássam, hová jön a következő alkatrész adag, majd vissza kellett bontanom az egészet. Vagyis 2 lépés előre egy hátra, és így tovább.

Annyiból bizonyult szerencsés döntésnek a dupla szerelés, hogy másodjára biztosan nem állnék neki a másik RPM makettnek.

Az tank alvázra egyébként nem került fel sok minden annak köszönhetően, hogy az archív felvételeken nem láttam nyomát a szerelési leírásban szereplő elemeknek, A dobozban maradt az emelő, ami egész jól nézett volna ki, hogy lett volna rögzítő eleme, illetve, ha egyetlen képet is találtam volna, amin látszódna, hogy ott tároltak emelőt.

Vagyis nagyon-nagyon kevés részlet került fel, ami normál esetben megadja a makett apró, szép kis részleteit. A szerszámok rögzítésénél szintén rögtönöznöm kellett. A gyári rögzítés nekem életképtelennek tűnt, azért egy pántot kellett odatennem, de valósznűleg az egész nem így nézett ki életben.

A festéshez a szokásos Mr. Hobby akrill festékeket használtam. Az alapozás: H38 Steel Red, alapszín: H66 Sandy Brown, álcaszín: H320 Dark Green, ásó/lapát/lánctalp: H18 Steel. Erre jött a szokásos olajfestékes bemosás, lánctalpra pedig pasztellkréta por illetve AK pigment.

A matricák is silányabb minőségűek voltak, mint amivel valaha találkoztam. Vastagok voltak és nem követték a mintát. Sajnos későn vettem észre és már nem akartam levenni őket. Talán, ha körbevágom őket felrakás előtt, akkor jobb lett volna a helyzet.

Marder I
Marder I
Aperture: 8
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1
« ‹ A 13 › »

Összességében

Összefoglalva én azt tanácsolom, hogy bárki RPM makettet venne a kezébe, dobja el, meneküljön, vissza se nézzen, hacsak kimondottan nem szeretne szenvedni. RPM makett összerakása helyett vegyen pár polisztirol lapot és reszelje ki kézzel, jobban jár.

A végeredmény nem lett annyira borzalmas, mint ahogy azt az építés közben gondoltam. Most először volt olyan pillalant, amikor azt gondoltam, hagyjuk az egészet, nem vesződök vele tovább, nem ér annyit.

ISU-152, az orosz rém

Minden vélemény számít!

Fegyver neve: ISU-152

Haderő: Szovjetunió

Típusa: Nehéz (önjáró) rohamlöveg

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Zvezda No: 3532 2004

Kiegészítő: Trumpeter TK-12 „Működő” Lánctalp

 

Bevezetés

Egy újabb Zvezda makett készült el. Ez egy olyan darab, melyről tudtam, hogy kötelező eleme lesz a gyűjteménynek. Az pedig, hogy egy orosz Zvezda kiadású példányt raktam össze, abszolút beillett a képbe. A makett gyártója most is hozta a megszokott „minőséget”, vagyis pont azt a hiányossághalmazt, ami tényleg jól állt neki. Ám ne szaladjunk előre, előbb, ahogy lenni szokott, nézzük meg közelebbről ezt a monstrumot.

A fegyver története

Az ISU-152 önjáró löveget a Szovjetunió fejlesztette a II. világháború idején. Nem hivatalos beceneve Зверобой (ejtsd: zveroboj), vagyis fenevad ölő. Ezt a harci eszközt a fronton megjelenő német nehéz tankok (Tigris, Párduc) hívták életre. Noha tankvadászként is megállta a helyét, képes volt gyalogság támogatásként tüzérségi támogatási is nyújtani a harcokban. A konstrukció olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy az ISU-152 1970-ig szolgálatban maradt.

A tank története 1943 januárjában kezdődött, amikor az első SU-152-es prototípust elkészült. Ez egy teljesen zárt küzdőtérben elhelyezett 152mm-es löveg volt egy KV-1S tank alvázon. A fegyver az Object 236 nevet kapta, amit Cseljabinszk 100-as számú gyárüzemében építettek és teszteltek.

A felépítményt később áthelyezték egy KV-14-es tankra 1943 áprilisában és ekkor kapta meg a SU-152-es nevet.

Később az eredeti KV-1S alváz elavulttá vált, ezért 1943 májusában a 100-as számú üzem átváltott az új és modernebb IS tank alvázra. Ez nagyobb páncélzatot és egyéb fejlesztéseket jelentett. A fejlesztés Zozsef Jakovlevics Kotyin, vagyis a nehéz tankok fő fejlesztőjének felügyelete alatt és G. N. Moskvin tervezőmérnök munkája nyomán indult el.

Az új modell az IS-152-es nevet kapta és 1943 szeptemberétől novemberéig tesztelték, ám ekkor számos hiányosságra és hibára derült fény, ezért visszaküldték. Az új, javított variánst 1943 decemberében kezdték gyártani ISU-152-es néven, leváltva a már elkészült SU-152-es modelleket.

A löveg elrendezése egyébként teljesen megegyezett a korábbi önjáró lövegek, például a SU-76-os elrendezésével. 5 fős legénység alkotta a személyzetet. A fegyver követte a korábbi orosz gyakorlatot, nem változtatott sokat, hanem a jól beváltat fejlesztette tovább.

Az ISU-152 haladhatott támogató szerepkörben önjáró lövegként a tankok mögött 100-200 méterrel, hogy lerombolja a megerősített német állásokat, mivel mozgékonysága megegyezett az IS tankokéval.

Amennyiben tankvadászként vetették be, képes volt átütni lövegével a németek legjobban páncélozott tankjait is. A rövid csöve nem tette őt pontossá, viszont a 152,4mm-es, nagy robbanóerejű lövedék akkor robbanást okozott, hogy teljes egészében le tudta robbantan egy Tigris tank tornyát.

Egy bevitt találat általában tönkretette a másik tank felfüggesztését, széttépte a lánctalpát, mozgásképtelenné téve azt, míg a tankban lévő személyzet gyakran a robbanás keltette lökéshullámoktól sérült meg. Így a személyzet gyakran a tank megsemmisülése előtt menekülőre fogta a dolgot.

Tankvadászként nem volt elsőosztályú fegyver, nem is erre a célra építették. 90 mm-es döntött homokpáncélzata ellenére a Tigris 88mm-es lövege kis és közepes távolságról is áthatolt rajta. A SU-100 ideálisabb volt ilyen feladatokra, ám az ISU-152-ból a többcélú felhasználhatósága miatt mégis többet gyártottak és tovább maradt hadrendben.

Más szemszögből fogalmazva a tankvadász, mint fegyvernem, amit a II. Világháborúban megjelenő tankok hívtak életre, pont az ISU-152 megjelenésével kezdtek feledésbe merülni. Ahogy a háború mérlege elbillent, és megjelentek az ilyen hatalmas űrméretű löveggel szerelt fegyverek és megjelentek a kumulatív lövedékek, vált feleslegessé egy ennyire specializált eszköz, mint a tankvadász.

Az ISU-152 történetének ránk nézve szomorú epizódja, hogy bevetésre került az 1956-ös magyar forradalom leverésénél is.

ISU-152
ISU-152
« ‹ A 5 › »

Technikai paraméterek:

Személyzet 4-5 fő
Hosszúság
 9,18 m
Szélesség 3,07 m
Magasság 2,48 m
Tömeg
 43,7 t
Elsődleges fegyverzet
 152,4 mm ML-205 löveg
Másodlagos fegyverzet
 DShK légvédelmi nehéz géppuska
Páncélzat 60-120 mm (homlokpáncél 90mm)
Műszaki adatok
Motor V-2IS diesel engine
520 lóerő (382 kW)
Felfüggesztés torziós rugó
Sebesség 30 km/h úton, 15-20 km/h terepen
Fajlagos teljesítmény 11 le / t
Hatótávolság 220 km úton, külső üzemanyag tartályokkal

120 km terepen belső üzemanyag tartályokkal

A makettről

Ahogy a bevezetőben írtam, ez egy kötelező darab volt és örülök, hogy a Zvezda gondozásában vettem meg a makettet. A Zvezdaról egy dolgot kell tudni: hiányos, pontatlan, nem jól kidolgozott. Miért volt jó választás? Mert az orosz tankok esetén ez az autentikus.  Nem oda esik az illesztés, ahová kéne? Átrakjuk! Hiányzik két oldalon kompletten az alváz burkolata? Hol az a sörös doboz, odahajlítom! Ferde egy kicsit a lövegpajzs? Várj, ferdítsünk egy kicsit rajta még jobban.

Vagyis tele van olyan hibákkal, amik jól állnak ennek a fenevadnak. Vagyis bőven volt mit javítani. A makett szerkezet nem túl komplikált. Általában egy 1:35-ös maketthez minimum 4 oldalas összeszerelési útmutatót kapunk egy 1:35-ös maketthez, amin minimum 20 fázisban mutatják meg, hogy rakd össze. Itt egyetlen lapot találunk a dobozban amin 4 ábrát látunk, amiből alig-alig lehetett kitalálni, mire gondolhatott a szerző.

A sárhányók és a törzs között hiányzó lemezről már tudtam, mivel korábban összeraktam a Zvezda IS-2-jét, tehát azon nem lepődtem meg. Itt is, ahogy akkor is egy Borsodi sietett segítségemre, kiürült sörös doboz formájában, amiből kipótoltam a hiányosságot.

A műanyag elemek kidolgozottsága nagyon vegyesnek bizonyult. A lövegpajzs nagyon szépen visszaadta az öntvények felületi egyenetlenségét, azzal nem volt baj. A felépítmény felülete viszont sima volt, mint a babapopsi, amit nem találtam hihetőnek, ezért laposan kezelésbe vettem a Mr. Gunze Primer Surfacer 1000-el. Ettől szerintem nagyon jó lett a felület.

Festékek tekintetében az előző maketthez képest változtattam némileg. Alapozáshoz ez alkalommal Gunze H18 Steel akrilfestéket használtam. Erre jött a Gunze H303 FS34102 zöld alapszín. Orosz tanknál nem kell különösebben lamentálni a színek tekintetében, mert életben sem található két egyforma zöld tank, Ez a szín nekem tetszett és nem bántam meg.

A matricákkal majdnem meggyűlt a bajom. Igazából túl vékony volt, ami egyfelől nagyon jó, ám volt egy pont, amikor azt hittem, fel fog pödrődni az egész. Jódarabig kellett simogatni a felületre, hogy úgy is maradjon.

Az alváznál AK pigmenteket és pasztellkréta port használtam. A bemosás a szokásos olajfestékkel történt, akárcsak az rozsda- és olajmegfolyások.

Az apróbb alkatrészeknél is voltak pontatlanságok természetesen. A lámpa eredeti felhelyezéssel a földet világította volna, illetve a búra sem volt átlátszó, ezért azt kiöntöttem epoxy gyantából. A géppuska tárának (ha az egyáltalán) elhelyezéséért nem vállalok felelősséget. Mondjuk úgy, hogy a megszerezhető képek alapján így tűnt a leglogikusabbnak felhelyezni, bár tegyük hozzá gyorsan, a makett dobozán valami totálisan szürreális helyen helyezkedik el.

Ezen apróságokat leszámítva a makett szépen összeállt. A gyári gumi lánctalpat eldobtam, helyette került fel a Trumpeter szemenkénti, működő lánctalp.

A löveg kialakításán dolgozhattak volna kicsit. Az elején még az volt a terv, hogy legalább függőlegesen mozgatható marad, de végül a lövegpajzs tetején levő lemez miatt a fix rögzítés mellett maradtam.

ISU-152
ISU-152
Aperture: 3.5
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1
« ‹ A 20 › »

Összességében

Én azt mondom, hogy a maga nemében ez egy csodálatos mérnöki munka. Ha el tudunk vonatkoztatni attól, hogy ez emberek pusztítására készült, azért vegyük észre. mennyire szép formát sikerült itt összehozni. Annak ellenére, hogy egy 43 tonnás acéltömegről beszélünk, csodálatosan arányos.

Persze, nem volt olyan pontos, mint a német Nashor, ami 2 kilométerről kilövi a légy szemét, de mégis nagyon eltalálták. Az oroszok nem nagyon játszottak a színekkel (bár ezt A Tankok története rovatban kivesézte már alaposabban). Volt alapvetően kettő alvázuk. Egy közepes (T34) és egy nehéz (KV / IS), amire szépen rá tudtak pakolni minden fegyverrendszert anélkül, hogy az életképtelen, vagy ormótlan lett volna.

Vegyük észre hogy amíg a németek például határozottan elkezdtek haladni a működésképtelen zsákutca végébe a nehezebbnél, nehezebb alvázakkal, addig az orosz tervezés az IS-2 és ISU-152-vel kihozta a maximumot, amit abból a technológiából ki lehetett hozni.

Tény az, hogy a II. Világháborút követően a tankok tervezése gyökeresen más fordulatot vett, de pont ettől szép az ISU-152, mert méltó módon lezár egy egész fegyvernemet és korszakot. Meg merem kockáztatni, ő vált az utolsó, és működő mementója a fegyvernemének, a rohamlövegeknek.

Ezzel összhangban remek volt megépíteni ezt a makettet. Soha rosszabb makettem ne legyen! (Már van sajnos, mert amikor írom a cikket, már szenvedek egy RPM-el. Soha, de soha nem építsetek RPM makettet…de ez majd a következő cikkben lesz kifejtve)

Panzer IV L/70 (A)

Minden vélemény számít!

Jármű: Sd. Kfz. 162/1 Panzer IV / 70 (A)

Haderő: Német hadsereg

Típus: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Dragon No: 6082-01 1997

Felhasznált kiegészítők: Friul lánctalp ATL-28

Bevezetés

Ennek a tankvadásznak elég sok verziója készült el, és elég nehéz volt kiválasztani azt a kedvencet, amit végülis összeraktam. Miért pont erre esett a választás? Nos, ezt nehéz megmagyarázni, és az összerakás közben is voltak kétségeim, amikor szembesültem azzal a ténnyel, hogy milyan magas ez a felépítmény.

Akkor kezdtem megnyugodni, amikor a felépítménye elkezdtek felkerülni a görgők, a meghajtásért felelős fogaskerék és a kötény páncél. Amikor végre „megnyúlt” a tank sziluettje, akkor nyugodtam meg, hogy jó választottam. Ám, mielőtt erről részletesebben írnék, jöjjen a valós harci eszköz története és paraméterei.

A jármű története (forrás Wikipédia)

A nyomasztó szovjet páncélosfölény páncélelhárító fegyverek egész sorának kifejlesztésére késztette a németeket. A korai páncélvadászok (Marder I, Marder II, Marder III), habár rendkívül hatékonyak voltak, páncélvédettségük messze elmaradt a kívánatostól. A probléma megoldását a hadvezetés egy új, megfelelő tűzerejű és páncélzatú vadászpáncélos kifejlesztésében látta. Az új „harckocsi-vadász” kifejlesztésére 1942 decemberében hirdetett pályázatot a Hadsereg Fegyverügyi Hivatala (Heereswaffenamt). A Hivatal követelményei szerint a járművet egy L/70-es csőhosszúságú 7,5 cm-es löveggel valamint 100 mm-es homlokpáncélzattal kellett ellátni. A jármű alapjául a jól bevált Pz.Kpfw. IV alvázat jelölték ki.

A fejlesztési megbízást végül a plaueni Vomag (Vogtländische Maschinenfabrik AG) vállalat kapta, amely 1943. május 13-ára el is készítette a páncélvadász 1:1 méretarányú fa modelljét, amelyet be is mutattak a Führernek. Az első működőképes prototípus ugyanezen év decemberében készült el; még e hónapban beindult a sorozatgyártás. A gyártás beindítását azonban hátráltatta az, hogy a 7,5 cm-es hosszú csövű löveg (a Pz.Kpfw. V Panther harckocsi lövegének módosított változata) próbái és gyártása akadozott. Tekintettel azonban az egyre válságosabb hadi helyzetre utasították a Vomagot, hogy mielőbb kezdje meg a jármű sorozatgyártását. A probléma áthidalása végett a páncélvadászt a 7,5 cm-es PaK 39 típusú löveg L/43-as („0” széria), később pedig az L/48-as kaliberhosszúságú változatával fegyverezték fel. A jármű, amelynek első példányai 1944 januárjában gördültek le a gyártósorról, a Jagdpanzer IV Ausf. F elnevezést és az Sd.Kfz. 162-es jelölést kapták.

A jármű páncélzata elmaradt ugyan a pályázati kiírásban szereplő 100 mm-es vastagságtól, ám ezt jól ellensúlyozza annak dőlésszöge és a jármű alacsony sziluettje, azaz a kis célfelület. A Jagdpanzer IV-es teljesítménye szinte teljesen megegyezett a StuG IV-esével, egyedül a páncélvédettség területén rendelkezett jobb mutatókkal. A („rövid-csövű”) Jagdpanzer IV-esből a gyártás leállításáig (1944. november) 769 darab épült a Vomag gyáraiban. A gyártás során számos módosítást végeztek a járművön. 1944 májusától sok egységnél elhagyták a lövegről a csőszájféket, mivel számos panasz érkezett, hogy az tüzelés után felveri a port, ami amellett, hogy elárulja harcjármű pozícióját, „elvakítja” a személyzetet is. A járműveket 1944 szeptemberéig zimmerittel is bevonták. Számos járművet elláttak kötény páncélzattal (Schürzen), hogy fokozzák védelmüket.

A járművel nagyon sok probléma volt. Műszakilag megbízhatatlannak bizonyult harckörülmények között, tervezési hiányosságok is mutatkoztak. 1944. június 6-án (a normandiai partraszállás idején) a 12/1. SS-páncélvadászok azért nem tudtak megindulni, mert a lövegekkel nem lehetett célozni. A lefolytatott vizsgálat szerint vagy a célzóoptika tervezési hibája, vagy a löveg beszabályozása okozta ezt. A június 9-én tartott újabb lőgyakorlatukon csak a páncéltörő lőszerre tudták optimalizálni az irányzást, míg a repeszgránátok továbbra sem találtak célba. Végül július 6-ra sikerült a lövegeket beszabályozni, amiben segítséget jelentett, hogy aznap végre megérkeztek az egy hónapja megrendelt csőszájfékek.

Az L/70-es löveggel felfegyverzett változat fejlesztésébe a Vomag mellett bevonták az Alkett (Altmärkische Kettenwerke) céget is. A két vállalat másként oldotta meg a nagyméretű, PaK 42 típusú löveg beépítését, ezért a két jármű felépítménye eltért egymástól (az Alkett vállalat típusa magasabbra sikeredett). A két járművet párhuzamosan kezdték gyártani 1944 augusztusában. Az új, megnövelt tűzerejű páncélvadász a Panzer IV/70(A), illetve Panzer IV/70(V) típusjelzést és Sd.Kfz. 162/1-es jelölést kapta. A típusjelzésben szereplő A illetve V betűk a gyártóra utalnak (Alkett/Vomag). (Fontos megjegyezni, hogy a tévhittel ellentétben a páncélvadász hosszú-csövű változatára soha nem használták a Jagdpanzer IV-es jelölést).

A két gyártmány lényegében csak felépítményében különbözött. Az Alkett egy viszonylag magas, dobozszerű felépítményt épített rá a módosítás nélküli Pz.Kpfw. IV alvázakra. Ezzel szemben a Vomag igyekezett a járművet minél alacsonyabbra tervezni – ezzel is fokozva a védelmét. (Panzer IV/70(V) magassága: 1850 mm, Panzer IV/70(A) magassága: 2350 mm). Az Alkett által tervezett és gyártott változat nagy méretének volt azonban egy előnye is: 90 lőszert tudott magával harcba vinni a Panzer IV/70(V) 55-60 lőszeres javadalmazásával szemben.

A Panzer IV/70 vadászpáncélosok mindkét változatához Pz.Kpfw. IV Ausf. H és J alvázakat használtak fel. A jármű fő fegyverzetét a középvonaltól 20 centiméterrel jobbra helyezték el és jobbra is, balra is 20°-os szögtartományban lehetett vele irányozni, függőleges irányzóképessége -5° + 15° volt. Az ezen a szög tartományon kívül eső célpontok megsemmisítéséhez az egész járművet el kellett fordítani. Az L/70-es kaliberhosszúságú PaK 42 típusú löveg a szabvány PzGr. 39-es páncéltörő lövedéket 925 m/s sebességgel lőtte ki, ami 500 méteren 124, míg 1000 méteren 111 milliméter vastag homogén páncél átütésére volt képes 30 fokos becsapódási szög esetén. Ez a teljesítmény képessé tette valamennyi korabeli harckocsi megsemmisítésére. A Panzer IV/70 személyzete (mindkét gyártmánynál) 4 főből állt: vezető, parancsnok, töltő és irányzó. Fegyverzetéhez 79 darab páncéltörő gránátot és 600 darab géppuskalőszert lehetett bemálházni.

Az első példányok a Panzer-Lehr hadosztály páncélvadász osztályához kerültek, és első bevetésük 1944 márciusában, Magyarország megszállása alkalmával volt. Valódi harci bevetésére a Hermann Göring páncéloshadosztály kötelékében, Olaszországban került sor.

A gyártás folyamán számos kisebb-nagyobb módosítást végeztek a Panzer IV/70-esek kialakításán. 1944 szeptemberétől a láncvezető görgők számát négyről háromra csökkentették. A korai járműveket, amelyek 1944 szeptembere előtt készültek zimmerittel is bevonták. A vadászpáncélosok nagy részét ellátták kötény páncélzattal (Schürzen) vagy az azt helyettesítő dróthálóval. (A háború vége felé ez utóbbi, olcsóbb megoldás volt a jellemző.). Szintén szeptemberben vezették be az új kipufogó rendszert is. A hatalmas löveg és a vastag elülső páncélzat terhét nehezen viselték a Pz.Kpfw. IV alváz elülső görgői, ezért azokat gumiabroncsosról acélperemesre cserélték. (Panzer IV/70(V) esetében az első két görgőt, a Panzer IV/70(A) esetében pedig az első négyet).

1944 augusztusa és 1945 márciusa között összesen 278 Panzer IV/70(A), valamint 930 Panzer IV/70(V) épült. A Panzer IV/70 vadászpáncélosok gyártási üteme jóval elmaradt a tervezettől, amiért a szövetséges bombázások és az anyaghiány mellett Heinz Guderian, a páncélos fegyvernem főfelügyelője (General Inspector der Panzertruppen) volt okolható. Guderian teljesen elégedett volt a StuG III-asok páncélvadászként nyújtott teljesítményével, így felesleges pazarlásnak vélte, hogy erőforrásokat (alvázakat) vonjanak el a Wehrmacht páncélos erejének gerincét adó Pz.Kpfw. IV harckocsik gyártásától. Az új vadászpáncélos ebből, valamint a nehézkes mozgásából kifolyólag a „Guderian-kacsa” („Gudrian-Ente”) gúnynevet kapta. Születtek tervek a Jagdpanzer IV-es továbbfejlesztésére (pl: 8,8 cm-es PaK 43-as beépítésére), de ezek sohasem valósultak meg.

Panzer IV L/70 (A)
Panzer IV L/70 (A)
« ‹ A 4 › »

Technikai paraméterek:

Személyzet 4 fő
Hosszúság 6,85 m
Szélesség 3,17 m
Magasság 1,85 m
Tömeg 24 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 10-80 mm
Elsődleges fegyverzet 7,5 cm-es PaK 39, 7,5 cm-es PaK 39 L/48, 7,5 cm-es PaK 42 L/70
Másodlagos fegyverzet 1 db 7,92 mm-es MG 34-es géppuska
Műszaki adatok
Motor Maybach HL 120 TRM
Teljesítmény 300 LE (223,71 kW)
Felfüggesztés laprugó
Sebesség 40 km/h
Fajlagos teljesítmény 12,5 LE/t
Hatótávolság 210 km

A makettről

A Dragon kit egy régebbi kiadás. Annak idején használtan jutottam hozzá. A kit jól felszereltnek tűnt, és összességében hozta is Dragon szintet a Dragon gyermekbetegségeivel együtt természetesen. Mostanában kisebb szünetet tartottam a makettezésben, éppen ezért ismét rácsodálkoztam a műanyag elemek kidogozottságára és minőségére.

Persze a régi emlékek megszépülnek, így már azt is elfejetettem, hogy a Dragon hajlamos feljavítani a szettjeit, aminek az az eredménye, hogy tele van a doboz olyan elemekkel, amik valójában nem kellenek, mert azóta már az elemek felét lecserélték egy másik darabbal. Így gyakorlatilag az elemek fele kukában végzi, illetve a folyamatos módosítgatás miatt sok helyen a leírás hiányos, rossz.

Az összeállítási útmutató sok helyen rossz helyen lyukasztatta ki velem az elemeket, illetve sok ponton rosszul ábrázolta az összeállítás módját. Az ábrák nem részletesek, a következő fázis ábráján már nincs kirészletezve az előző fázis, vagyis, ha az egyik ábrán nem derül ki, mire is gondolt a költő, a következő képen sem fog kiderülni. A doboz oldalán ugyan van egy összerakott darabról három fénykép, ám azzal sem sokra megy az ember néha.

Ezeket a kellemetlen apróságokat leszámítva nem okozott nagy gondot az összeállítás. Nem kellett rögtönzött megoldásokkal élni.

Fotó maratott alkatrészeket azért el tudtam volna viselni, különösen a kötény páncél rögzítőelemeinél, illetve a szerszámok rögzítő pántjainál. Egy helyen egy másik készlet fel nem használ pántját beépítettem azért, illetve az egyik szerszámot újra kellett építenem vékony drót segítségével.

A festéshez most is Revell zománc 9+91-es kombinációt használtam a fémes alaphoz. Erre jött az alapszín, ami Gunze H71 Middle Stone volt, amire jött a két álcázó szín Gunze H80 Khaki Green és Gunze H47 Red Brown. A szerszámok fa nyelére és a fa felületekhez Gunze H37 Wood Brown került.

Az alváz sarazásához most először AK pigmenteket használtam a korábbi pasztellkréta reszelgetés helyett. Ez lényegesen gyorsabb haladást tett lehetővé. Ebből is két félét és ezek különböző keverékét, úgy, mint AK081 Dark Earth, a sötétebb, míg a AK041 Europian Earth a világosabb részekhez. A rozsdás hatáshoz AK043 Medium Rust pigmentet hívtam segítségül.

A kipufogónál most ellenálltam a kísértésnek, miszerint a teljes kipufogó borítást berozsdásítsam. Most inkább lepattogzott festék hatását akartam kelteni, ami szerintem egészen jól sikerült.

A kötény páncél, ami a valóságban egy drótháló sajnos szintén nem fotó maratott elem, hanem egy szúnyogháló szerű anyag, amiből sajnos én többet nem tudtam kihozni.

A lánctalp eredetileg szemenkénti, de még nem „Magic Track”. Valószínűleg szépen rá lehetett volna tenni, ám én most is megpróbálkoztam az Friul fém lánctalpával és nagyon örülök, hogy így döntöttem, ugyanis irtózatosan feldobta a végeredményt, a gyorsabb és egyszerűbb összerakásról már nem is beszélve.

Mindent egybevetve tetszik a végeredmény. Egy kicsit bánom, hogy annak idején nem választottam gondosabban, és nem kerestem inkább egy Vomag által készített verziót, ami alacsony felépítés mellett az L/70-es löveggel volt szerelve. Azért van még a szekrényben egy alacsonyabb felépítési L/48 löveggel szerelt Italeri készlet, úgyhogy még visszatérek hasonló makettel egyszer, ám a Panzer IV L/70 (V) verziót már nem rakom össze, hacsak nem válok időmilliomossá a következő években.

Panzer IV L/70 (A)
Panzer IV L/70 (A)
Aperture: 3.3
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1
« ‹ A 12 › »

40/43M Zrínyi II 105mm rohamlöveg

Minden vélemény számít!

Jármű: 40/43M Zrínyi II 105mm rohamlöveg

Haderő: Magyar Királyi Honvédség

Típus: Önjáró löveg

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Bronco (No.CB35036) 2012

Felhasznált kiegészítők: Friul lánctalp ATL-46

Ez az első Bronco makettem, és nem is lettem Bronco rajongó, de erről részletesebben később. Haladjunk sorban, ahogy az itt írt cikkeimben szoktam!

A járműről (forrás wikipédia):

1942-ben a Magyar Királyi Honvédség vezérkarában felmerült az igény egy rohamlöveg-család fejlesztésére. Ennek a fegyvernemnek a kiválóságát a német rohamlöveg-osztályok StuG III-asai által elért eredmények is igazolták. A Honvédelmi Minisztérium két fajta önjáró lövegre adta le a rendelést: a Zrínyi I-re hosszú csövű 75 mm-es löveggel, és a Zrínyi II-re 40 M. 10,5 cm-es tarackkal felszerelve.

A sikeres tereppróbák után a 105 mm-es löveggel felszerelt Zrínyi II rohamlöveg sorozatgyártását 1943 tavaszán kezdték meg. A Minisztérium összesen 300 darabra adott megrendelést, melyekből 50 darabot kellett 1944 végére leszállítania a Weiss Manfréd gyárnak. Az 1945-re tervezett, nemkülönben 50 darabos Zrínyi II-es típusú rohamlövegek legyártását is megkezdték, ugyanis az így felszabaduló időt a Zrínyi I-es fejlesztésére és gyártására fordíthatták. 1943-45-ig a Zrínyi II rohamlövegből kb. 60 példány, a Zrínyi I-ből pedig egy prototípus épült a Weiss Manfréd, illetve a Ganz gyár üzemeiben.

A Zrínyi II rohamtarack első példányai 1944 tavaszán az 1. Magyar Hadsereg kötelékében már a keleti fronton, Galíciában harcoltak a Vörös Hadsereg csapatai ellen. A rohamtarackok itt néhány – a háború végkimeneteléhez képest jelentéktelen – győzelmet arattak. A rohamtarackok a tordai csatában megsemmisítettek 18 T-34 típusú szovjet közepes harckocsit, míg a Zrínyi II-es típusú rohamtarackok közül csak 6 darabot tettek harcképtelenné a szovjet páncélosok [1]. Később ezeket a rohamlövegeket Bozsoki János próbaszolgálatos zászlós rohamtarackjával elvontatta, így meg tudták javítani őket. Bozsoki zászlós tettéért megkapta a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet. A Zrínyik Budapest védelménél is kiválóan szerepeltek Billnitzer Ernő tábornok parancsnoksága alatt [2]. A Zrínyi I-es prototípusa nem vett részt a harcokban.

A Zrínyiket a tervek szerint rohamtüzérosztályokba szervezték volna. Egy ilyen osztály három ütegből állt (ütegenként 10 harcjárművel), valamint a háromból kettő 7,5 cm-es Zrínyi I-es rohamlövegekkel, a harmadik pedig a 105 mm-es Zrínyi II rohamtarackokkal lett volna ellátva, ezen kívül a rohamlövegosztály törzse is kapott volna 1 db parancsnoki Zrínyit, így egy rohamtüzérosztály 31 járműből állt volna. Első körben nyolc rohamtüzérosztály került felállításra (1., 7., 10., 13., 16., 20., 24. és 25.) 1943-44 folyamán, de a gyártás lassúsága miatt 1944-re csak az 1. és 10. rohamtüzérosztályokat tudták Zrínyikkel ellátni, ezeket sem mindig a hadrendben előírt mennyiséggel vagy típusokkal (az 1. rto. csak a 2. és 3. ütegével indult Galíciába; 75 mm-es rohamlövegek hiánya miatt pedig minden üteg az itt tárgyalt 105 mm-es tarackos változatból kapott). Egyébként a 7. rohamtüzérosztályt német StuG. III rohamlövegekkel, a 20.-at, valamint részben a 16. és 24. rohamtüzérosztályokat (utóbbi kettőnek csak két-két ütegét) pedig Hetzer vadászpáncélosokkal látták el. A többi rohamtüzérosztály nem jutott semmilyen harcjárműhöz, ezért jobb esetben 7,5 cm-es gépvontatású páncéltörő ágyúkkal rendelkeztek, rosszabb esetben pedig hagyományos gyalogságként kerültek alkalmazásra.

1944 nyarán még töretlenül folyt a sorozatgyártás, amikor pusztító légitámadás érte a Weiss Manfréd gyárat, és a csarnokban lévő félkész Zrínyi rohamlövegeket és a gépsorokat megsemmisítették a bombák. A még javítható alkatrészeket a Ganz gyárba szállították, és ott újabb 6 darab rohamlöveget szereltek össze. Napjainkban csupán egyetlen Zrínyi II rohamtarack létezik a világon, ezt a Moszkva melletti kubinkai harckocsimúzeumban őrzik.

Személyzet: 4 fő
Hosszúság: 5,5 m
Szélesség: 2,9 m
Magasság: 1,9 m
Súly: 21,6 t
Páncélzat: 75-15 mm
Elsődleges fegyverzet: 105 mm 40/43M típusú tarack
Sebesség: 43 km/h
Hatótávolság: 220 km

A makettről és az építésről:

A makett előzetesen nagyon jók voltak a benyomásaim. Felületesen átnézve, még építés előtt az volt a benyomásom, hogy egy kimondottan szép kitt, tele sok extrával, sok fotómaratással, sok kis kiegészítővel, matricával.

A leírás részletes, aprólékos, igényes, jól magyarázza el, hogy mi, hová kerül. Az építés megkezdése után azonban bőségesen jöttek elő hiányosságok, ami miatt részemről a kerülendő kategóriába kerül a jövőben a Bronco márka.

Amit csak az építés elkezdése után vettem észre, hogy a makett kidolgozottsága nagyon eltérő. A 105 milliméteres tarack összerakásánál kezdtem észlelni, hogy valami nagyon nem stimmel. A löveg ugyanis nagyon szépen kidolgozott, ám két igen nagy gond van vele.

Először is nem látszik. Akárhogy is igyekszik az ember, a makett normális, tehát nem robbantott összerakása esetén ebből a lövegből az ég világon semmi sem látszik. Hiába hagynál nyitva pár ajtót, nem látszik, túl kicsit az ajtók, nincs fény.

Másodszor a löveg abból kifolyólag, hogy tökéletesen működő, vagyis a fogaskerekek forognak, minden teszi a dolgát, nagyon gyenge.

Első ötlettől vezérelve tartottam magam a minden működik koncepcióhoz, de nagyon gyorsan rájöttem, hogyha így teszek, akkor a teljesen összerakott makett végső stádiumában a löveg tengelye kiugrik a helyéről, beesik a tank testébe és lesz egy nagyon hosszasan összerakott műanyagdarabom.

Vagyis véleményem szerint a készítőknek meg kellett volna hozni a döntést, miszerint kívülről egy nagyon jól kinéző,nem élethű, de stabilan működő konstrukciót választanak, vagy ha már ennyire jó kidolgoznak bizonyos elemeket, akkor nem végeznek félmunkát és mindent kidolgoznak, ami látszódhat.

Ugyanis a probléma ott kezdődik, hogy ha valahogy kinyitok mindent a maketten, akkor összességében a belső kidogozottság nem üti meg a szintet. Nincs motor, meghajtás. Van ülés, botkormány, pedálok, de nincs padló.

Tehát én a minden nyílást lezár variáció mellett döntöttem és rögzítettem a löveget. Ez, tekintette a befektetett energiára, elég lehangolóvá teszi a makettet összességében.

Másik problémát a lánctalp jelentette. Szemenkénti, működő lánctalpnak szánták, ami elvileg összepattan, de nem marad úgy, mert a műanyag minősége miatt a pöckök azonnal törnek. Ezért úgy döntöttem, cserélem Friul lánctalpra.

Sajnos a Friul lánctalp viszont nagyon nem illett a hajtó kerékre, az eltérő méretek miatt, szóval kénytelen voltam mégis a sajátját használni. Viszont ezt a döntést akkor kellet meghozom, amikor a makett már minimális hely volt sárhányó miatt.

A lánctalp felszenvedése után már egészen szépen összeállt a makett. A festéshez alapozás képpen a szokásos Revell zománc 9+91-et, a tank alapszínéhez az AK031, a bemosáshoz és a weatheringhez olajfestéket, míg a sár felhordáshoz pasztellkréta port használtam.

Összességében:

Alapvetően voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy ez nem lesz egy szép makett. Fokozatosan szerettem bele a járműbe minden szempontból. Rá kellett jöjjek, hogy ez egy nagyon szép formájú harci eszköz. Igaz, a szegecselt konstrukció már az építés pillanatában is elavultnak számított. Illetve vannak rajta olyan anomáliák, miszerint az első és a hátsó kerék is fogas, aminek egyáltalán nem értem a jelentőségét, hiszen a hajtott kerék szokott olyan lenni.
Ám egy határozottan életképes, a páncélzat döntöttségéből fakadóan, jó effektív páncélzattal bíró harci járműről beszélhetünk.

Ráadásul ezt gyönyörűen megkoronázza az egyébként fotómaratással megoldott kötény páncél, ami már az elején nagyon, de nagyon megtetszett.

Szóval ez egy szép nagy jármű, amire magyarként igazán büszkék lehetünk.

40/43M Zrínyi II 105mm
40/43M Zrínyi II 105mm
« ‹ A 12 › »