Címke: Szovjetunió

ZiS-151, az orosz koppintás

Jármű neve: ZiS-151

Haderő: Szovjetunió

Típusa: Általános célú teherautó

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Zvezda 3541

Bevezető

Ebbe a makett építésbe azért fogtam bele, mert amikor elkezdtem építeni az amerikai CCKW típust, jöttem rá, hogy az oroszok valószínűleg pofátlanul lemásolták a Kölcsönbérleti szerződés keretei belül kapott teherautókat.

Tehát egy olyan makettel volt dolgom, amely nem illik bele az eddigi makettek sorába és nem is annyira tetszett a formája az építés elején. Később, hogy az lenni szokott, azért változott a helyzet és megláttam a szépségét.

Mondhatnánk, hogy a teherautó az teherautó és nem lehet újat kitalálni, de azért, ha megnézzük a II. Világháború idején született német, angol, francia megoldásokat, láthatjuk, hogy markáns eltérések tapasztalhatóak. Igaz, közvetlenül a háború után mindenki kísértetiesen hasonlót gyártott, mint az amerikai megoldás. Ennek nyilván az a kézenfekvő oka, hogy az amerikaiak eltalálták a megfelelő arányokat és „nyerő csapaton ne változtass” elvet követve senki sem akarta feltalálni a spanyolviaszt.

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

A járműről

A ZiS-151-es egy általános célú teherautó, melyet a Szovjetunió 2-es számú ‘Zavod Imeni Stalina’ gyárában (magyar fordításban: A gyár, amit Sztálinról neveztek el) készült 1947-1958-ig. Később a gyárat átnevezték Zavod Imeni Likhacheva -ra. Hogy még pontosabbak legyünk, visszanevezték, ugyanis a gyár 1927-ben, mint az első nemzeti autógyár Ivan Likhachov vezetése alatt állt, így 1956-ban Nikita Khrushchev a Sztálin kultusz felszámolása keretein belül visszakeresztelte.

Ez lett az első összkerék meghajtású szovjet teherautó, mely felváltotta a II. Világháborúban az Amerikából importált Studebaker US6-as teherautót és a korábbi ZiS-6-ost. A korai változatokon a kabin fából készült, melyet később fémre cseréltek. Tízezer készült különböző fromákban, illetve ez a teherautó lett az alapja a BM-13-as Katyusha rakéta-sorozatvetőnek (Sztálin orgona).

Két ismertebb variációja a páncélozott gyalogosszállító BTR-152 és a BAV 485 mentőautó.

1958-ban a ZiL-157 váltotta a típust, melynek eltérő gallyrácsa és dupla hátsó kerekek helyett egyetlen, szélesebb futófelületű kereket kapott. Ettől függetlenül mindkét típust gyártották 1966-ig.

A ZiS-151 licenszét 1956-ban a Kínai Népköztársaság is megvásárolta és CA10-es néven, annak felújított CA30-as verzióját egészen 1986-ig gyártotta.

ZiS-151
ZiS-151
« A 8 »

Technikai paraméterek:

Hosszúság 6,93 m
Szélesség2,32 m
Magasság2,74 m
Tömeg 5,5 t
Műszaki adatok
MotorZiL-121
92 LE (69 kW)
FelfüggesztésLengőkar és laprugó
Sebesség40 km/h

A makettről

Ahogy a bevezetőben írtam, ez a makett minden szempontból kilóg abból a témakörből, melyben tevékenykedek, ám mégsem. Ugyanis igaz, hogy papíron 1947-es, tehát II. Világháború utáni, ám valójában egy 1941-es teherautó másolata, melyet nagyon rafináltan megtartottak maguknak az azt követő időszakban is anélkül, hogy licenszelték volna az amerikaiaktól.

A makett Zvezda gyártmány. Jómagam szeretek orosz vasakat Zvezda-tól beszerezni, mivel teljesen összhangban van a makett és valós megfelelője. Ebből következik, hogy nem szoktam olyan nagyon sokat várni egy Zvezda makettől, ám itt nagyon kellemes csalódás ért.

A makettről tulajdonképpen semmiféle negatívumot nem tudok elmondani, talán három dolgot emelnék ki.

Nincs motor a motortérben. Ez talán egy kicsit rossz érzéssel tölthet el minket, merthogy az alváz és a futómű kidolgozottsága hibátlan, a hátsó kerekek forognak, az első kerekek meg oldal irányban elfordulnak a távtartó segítségével. A motor olajteknője még megvan, vagyis alulról nézve nem feltűnő a dolog, és nem is nyitható a motorháztető.

A hűtőrács nem rács és ráadásul elég csúnyán van kiöntve, vagyis meg kellett dolgozni szikével, de igazán el tudtam volna képzelni egy igazi rácsot.

Végül negatív vonásként megemlíthető a vezetőfülke hátsó ablakán található rács, melyet tulajdonképpen fotómaratással kellett volna megoldani, mivel a műanyag alkatrész nagyon sután fest. Szerencse, hogy annyira nem látható.

Ezeket leszámítva teljesen meg voltam elégedve, az elemek pontosan illeszkedtek, a fából készült elemek faerezete káprázatos. A gumikerekek gumik, amit azért én le szoktam festeni, hogy szürkébb árnyalatot kapjon.

ZiS-151
ZiS-151
« A 12 »

Felhasznált színek/pigmentek:

AlapozásSteel RedGunzeH38
AlapszínGreen FS 34102GunzeH303
Gumi felületekAntracitRevell9
Fa felület (Plató)Wood Brown + Dark YellowGunzeH37+H403
ÜlésRLM79 Sandy BrownGunzeH66
Fémes kopásGun MetalAK798
BemosásRaw UmberWinsor & Newton35
Kosz, Sár, RozsdaEuropian Earth/Dark Earth/Medium RustAK pigment
Fényes lakkClearRevell1
Matt lakkClearRevell2

Összefoglaló

Mindent egybevetve örülök, hogy megépítettem. Nem ő volt az utolsó teherautó. Vele párhuzamosan készült a GMC CCKW. Az biztos, hogy várakozik még teherautó abból a korszakból, vagyis a német megfelelők is el fognak készülni, és nagyon szemezek a KRAZ 255-ös típussal, bár az már abszolút túlmutat a II. Világháború időszakán.

KV-1, ami elrontotta egy hadsereg kedvét

Fegyver neve: KV-1 M1942

Haderő: Szovjetunió

Típusa: Nehéz tank

Méretarány: 1:72

Makett gyártója: Trumpeter 07231

Bevezetés

A KV-1 egy megkerülhetetlen tényező, ha a II. világháborúról beszélünk, mivel kihatással volt az eseményekre. Nem feltétlenül úgy, hogy kimagasló harctéri teljesítményt nyújtott, hanem azért mert ott volt a harctéren. Mivel ott volt, és németek nem tudtak vele mit kezdeni, ezért kénytelenek voltak újabb és újabb tankokat tervezni és gyártani, ahelyett, hogy maximalizálták volna a meglévők gyártási kapacitását. Ha úgy tetszik anyagcsatává tette a tankokkal vívott háborút.

Most elővettem pár 1/72-es makettet, melyből ő az egyik. Lássuk, a történetét!

A fegyver története

A Vörös Hadsereg által a II. Világháborúban használt, KV névre hallgató nehéz tankokat Kliment Voroshilov védelmi komisszár után nevezték el. A háború korai szakaszában a legkeményebb páncélzatról váltak ismertté. A KV-1 és KV-2-es tankok képesek voltak nagy lészámú német gyalogságot feltartóztatni. Éppen ezért ebben az időszakban a német tankok nagy ívben kerülték őket, mivel fegyverzetük túl gyengének bizonyult az „Russischer Koloss„, vagyis az „orosz kolosszus” ellen.

A KV tankok teljesen védettek voltak a 3,7 cm KwK 36-as illetve a rövid csövű 7,5 cm KwK 37 páncéltörő lövegek ellen, amik a megszálló német Panzer III és Panzer IV-es tankokon előfordultak. Amíg a németek nem tudtak újabb lövegeket fejleszteni, addig a KV-1 a 8,8 cm Flak löveget leszámítva sebezhetetlen volt.

A Szovjetunió megszállását célzó Barbarossa hadművelet kezdetekor a 22000 orosz tankból 500 volt KV-1-es. A háború előrehaladtával világossá vált, hogy a T-34-es közepes tank jobban teljesít, mint a drágább KV tankok, ezért a háború vége felé a KV inkább a nagyobb, IS széria fejlesztés alapjává változott.

A fejlesztés története 1920-ban kezdődött, amikor az orosz hadvezetés éppen kiábrándult a több tornyú T-35-ös tankból. A T-35-ös tank úgynevezett „áttörésre” tervezett tanknak lett szánva, vagyis nagyon nagy tűzerővel és vastag páncélzattal, ám kevésbé mozgékonyra tervezték. A Spanyol polgárháború megerősítette a szovjet vezetést, hogy erősen páncélozott tankokra lesz szükségük.

Érdekes megjegyezni, hogy az I. Világháború után minden nemzetnek komoly fejfájást okoztak a tankok abból a szempontból, hogy senki sem tudta igazán, milyen formában fogják őket bevetni a következő háborúban. Mivel senki sem merte megkockáztatni, hogy ne rendelkezzen ezzel a fegyvernemmel, mindenki fejlesztette, de eltérő módon:

  • Németország – Könnyű tankok, nehezek nem készültek el, Villámháború, avagy mozgékonyság, az ellenfél gyors bekerítése
  • Anglia, Franciaország – I. Világháború stratégia átültetése tankokra, vagyis nehéz és könnyű tank párhuzamos fejlesztése, de mindkettő elégtelen számban
  • Amerika – Könnyű, közepes tank fejlesztés, lovassági taktika átültetése tankokra
  • Szovjetunió – Kiegyensúlyozott, tudatos, könnyű, közepes, nehéz tank fejlesztés és gyártás nagyon nagy mennyiségben

Számtalan terv született, de a közös vonások a nehéz páncélzat, torziós rugózáson alapuló felfüggesztés, széles lánctalpak, és hegesztett, vagyis nem szegecselt illesztés. Az iránymutató fejlesztés az SMK-ban öltött testet, mely két lövegtoronnyal (76,2 mm és 45 mm) szereltek fel. Az SMK tervezőjét kérték fel egy egy tornyos verzió elkészítésére. Az egyik torony elhagyása lehetővé tette, hogy további front páncélzatot kapjon a tank.

Amikor a Téli háború, vagyis a Finnek elleni háború elindult, akkor három nehéz tankot küldtek a harcokba, hogy lássák, melyik szerepel a legjobban, úgy mint az SMK, KV és a T-100. A három verzió közül a KV tankok magasan verték a másik két konstrukciót, főleg a páncéltörő fegyverekkel szembeni hatékonyságának köszönhetően. Ennek hatására 1939-ben 50 KV tankot rendelt a hadvezetés. Mivel a hadjárat során elég nagy nehézséget okozott a finn bunkerek lerombolása, szükségesnek látták egy tarack ágyúval szerelt változat megalkotását is. A két verziót először „kis tornyos KV” és „nagy tornyos KV”-nak nevezték, majd a 76 mm-es löveggel szerelt verzió kapta a KV-1, a 152 mm-es löveggel szerelt verzió a KV-2 jelzést.

A KV tankok először Raseiniai-i csatában német erőkkel, ahol 200 német tank tört át a Litván határon. Szemből a német tankok nem tudtak mit kezdeni a KV tankokkal, ezért kénytelenek voltak oldalba kerülni őket és robbanótöltettel illetve célzott tüzérségi tűzzel elpusztítani őket. A csatában több, mint 200 orosz tank veszett oda, köztük 29 KV.

A tanknak a jó páncélzata és tűzereje mellett voltak hiányosságai. Nehezen lehetett sebességet váltani. Volt némi igazság abban, miszerint a tankok vezetői kalapáccsal váltanak sebességet, illetve kilátni sem lehetett belőle jól. A 45 tonnás súlya soknak bizonyúlt. Sebessége nagyon alacsony volt és sok hídon nem tudott átkelni. Gyakorlatilag kétszer olyan nehéz volt, mint bármelyik német tank a Tigris megjelenése előtt. Ráadásul a tűzereje nem szárnyalta túl a T-34-es tankét.

1942-re megváltoztak a dolog a fronton. Megjelentek a hosszú csövű 50 ás 75 mm-es lövegek a német haderőnél, melyek már áthatoltak a páncélzaton, illetve a levegőből is sebezhetővé vált a tank. Ráadásul a német Tigris megjelenésével a löveg is elavulttá vált.

Amikor a Szovjetunió szorongatott helyzetében áttelepítette a gyártást az Ural mögött lévő Tankograd komplexumba, a KV-2 gyártásával felhagytak. A KV-1 további páncélzatot kapott, ám tűzereje nem változott.

Később a tankparancsnokok kívánságára megalkották a kevésbé páncélozott KV-1S verziót, melynek már elfogadhatóvá vált a sebessége (45 km/h). Többen a legjobb KV tank verziónak tartják ezt a típust.

1943-ra viszont világossá vált a nagyobb számban megjelenő Tigris és Párduc tankok miatt, hogy változtatni kell. Így született a KV-85, mely új tornyot kapott, amiben a 85 mm-es D-5T löveget. Ez a löveg már képes volt átütni a Tigris páncélzatát 1000 méter távolságból. Ez a verzió rövid életű volt. 1943-ig gyártották, amikor is a tervező, Voroshilov kiesett Sztálin kegyeiből és helyette az Iosif Stalin, vagyis az IS széria került előtérbe.

Viszont vegyünk észre egy nagyon fontos dolgot azzal kapcsolatban, mennyire életképes volt ez a tank konstrukció. A politikai csatározást és Sztálin paranoiáját leszámítva (KV IS tank alváz lényeges eltéréseket nem mutat) ez az alváz az egész világháború alatt ellátta a nehéz tank szerepét, míg a német hadseregnek ugyanezen eredmény eléréséhez 5 alváz és számtalan felfüggesztés kifejlesztése kellett (Panzer III -> Panzer IV -> Panzer V -> Panzer VI -> Panzer VI B).

KV-1 M1942
KV-1 M1942
« A 9 »

Technikai paraméterek:

Személyzet5 fő
Hosszúság 6,75 m
Szélesség3,32 m
Magasság2,71 m
Tömeg 45 t
Elsődleges fegyverzet76.2 mm M1941 ZiS-5 löveg
Másodlagos fegyverzet3× vagy 4× DT géppuska
Páncélzat55-60 mm
Műszaki adatok
MotorModel V-2 V12 dízel motor
600 LE (450 kW)
FelfüggesztésTorziós rugó
Sebesség35 km/h (kis túlzással, inkább 28 km/h)
Fajlagos teljesítmény13 LE / t
Hatótávolság200-240 km

A makettről

Ennél a makettnél az a furcsa helyzet állt elő, hogy kimondottan nem állt szándékomban összerakni. Furcsa hobbi ez, mert akkor felmerül a kérdés, hogy miért vettem meg. Azért, mert a makettezés egyfelől arról szól, hogy építjük a maketteket, a másik fele meg arról, hogy vesszük őket. Az arány mindenkinél más. Én próbálok megmaradni az arany középúton.

Más részről Csodabogarat idézve a Kelly hősei filmből: „Egy egy olyan szép tank!”. Ha megnézzük, akkor látszik, hogy arányos, megfelelő helyen van a torony, a cső nem hosszú, nem rövid. A felépítmény nem túl magas, a futóműről ránézésre elhisszük, hogy teszi a dolgát. Ráadásul egyedülálló módon ott van a torony hátulján a géppuska állás. Nem tudom, hányszor kellett onnan géppuskázni, de ott van, ez a lényeg.

A makett egyébként Trumpeter. Itt sem volt vele gondom, mint ahogy eddig egyik Trumpeterrel sem. Egyetlen zavaró dologgal találkoztam, mégpedig a gumilánctalppal, ami már a makett dobozán látható képen is csúnyán van feltéve.

KV-1 M1942
KV-1 M1942
« A 7 »

Ráadásul először próbálkoztam gumi lánctalppal, szóval nem tudtam mi lesz. Végeredményben a dobozképpel ellentétben pont elégséges méretű volt, ami annyiból nem biztos, hogy szerencsés, hogy a KV tankoknak általában lógott a lánctalpa.

Más részről a gumi lánctalpat nem tudta volna szépen felrakni, ha túllógása van. Akkor maximum a felső görgőkhöz lehetett volna ragasztani, de nem hiszem, hogy működött volna.

Az építésnél egy dolog zavart, de most, a cikk írásakor megvilágosodtam. Vannak elemek, amik nem az M1942-es modellre valók, vagyis a vékonyabb front páncélzatúhoz. (Jobb lenne előbb cikket írnom, és utána építenem 🙂 ) Szóval van egy kissé kidolgozottabb elem a homlokpáncél élénél, de a megvastagított páncélhoz az nem az M1942-es eleme.

A festés itt egy kicsit máshogy alakult, mint szokott. Alapozni a Gunze akril H38-al alapoztam. Utána jön ugye az orosz tankoknál szokásos AS zöld (Ahogy Sikerül), ami most esetünkben rendhagyó módon Model Master 2129 lett. Az a helyzet, hogy ezt a festéket nagyon régen vettem és nagyon jó festék egyébként, de mióta Gunze a favorit, hanyagolom. Először is irtó büdös, és arany árban mérik a hígítóját, viszont az tény, hogy nagyon, de nagyon jó vele dolgozni. Mivel mostanában maszkban festek, a szag nem számít, és még hígítom is volt hozzá, szóval úgy voltam vele, ne menjen tönkre.

A baj ott jött, hogy a Model Master zománc festék, vagyis a bemosáshoz használt Sansador oldja. ezért jobb híján kapott egy Gunze H302 Green réteget és arra még egy fényes lakkot. Na így már csak egy kicsit jött fel a szín a bemosásnál.

A lánctalpra AK 3086 Gun metal került.

A matricákat nem vitték túlzásba. Érdekes, hogy az egyik Facebook csoportba most rakta szintén össze valaki ezt a készletet és némileg fennakadt azon, hogy nincs vörös csillag a toronyra. Én elég sok archív képet megnéztem és tipikusan nem volt vörös csillag a tornyon. Már csak praktikus okok miatt sem érdemes egy rikító piros jelölés feltenni a tank kritikus pontjára, megkönnyítve a célzó dolgát. Annyira még az oroszok sem voltak kommunisták.

Ettől függetlenül a matricánál vigyázni kellett. A torony íve miatt egyben felrakva a hosszú szöveget csúnya eredményt kapunk. Több ponton szét kell vágni a betűket, hogy megkapjuk az egyenest. Ezt praktikus még a leáztatás előtt megtenni, nekem utólag jutott eszembe, de még sikerült helyre hozni a hibát. Egyébként a matricák jók, vékonyak, nem látszódik a kontúr.

Összefoglaló

A tankon nem sok részlet volt és nem is akartam nagyon variálni vele. Az építés felénél úgy voltam vele, hogy a lánctalp úgysem lesz tökéletes, ezért nagyon kár variálni a többi részével.

Ennek ellenére én meg vagyok elégedve a végeredménnyel. Ha a lánctalp műanyag lett volna, akkor még szebb eredmény kijöhetett volna.

T-70M, a rút kiskacsa

Fegyver neve: T-70M

Haderő: Szovjetunió

Típusa: Könnyű tank

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: MiniArt No: 35056

 

Bevezetés

Azzal kezdeném, hogy ez egy nagyon csúnya tank. Talán a legcsúnyább, amit valaha összeraktam. Viszont akkor adódik a kérdés: miért? Az ok egyszerű, ez egy MiniArt szett része, mely tartalmazta a ZiS-3 löveget, mely meghatározó fegyvere a II. Világháborúnak. Vagyis ez a tank csak amolyan extra, járulékos veszteségnek.

Viszont elképzelhető, hogy nyitok egy önálló szekciót az építendő makettekből a legcsúnyábbak számára. Van már pár jelölt. Lássuk akkor a tank történetét!

A fegyver története

1942-re a Szovjetunió számára világossá vált, hogy a könnyű tankok fejlesztése okafogyottá vált. Egyrészt ott volt a T-34-es közepes tank, mely elsőbbséget élvezett, másrészt a könnyű tankok fegyverzete nem volt képes kárt okozni a német tankokban.

Ennek ellenére a könnyű tankok gyártása mégis kézenfekvőnek bizonyult azon kisebb gyárakban, ahol a közepes és nehéz tankokhoz szükséges alkatrészek gyártása nem volt megoldható. Továbbá szükség mutatkozott a szintén könnyű T-60-as felderítő tankok pótlására, amiknek amúgy is igen gyenge terepjáró képességük volt.

Ebből fakadóan Nicholas Astrov tervezőcsapatával megtervezte a 38-as gyárban, Kirovban a T-70-et.

Az első sorozat a két GAZ-202 motorral készült, melyek a törzs két oldalán egymástól függetlenül hajtották a lánctalpakat. Ennek az elrendezésnek komoly gyermekbetegségei voltak, ezért gyorsan áttervezték T-70M néven egyetlen motoros változatra mely a tank jobb oldalán kapott helyet egy sima váltóval és differenciálművel. A tornyot egy könnyen hegeszthető páncéllemezből formálták és áthelyezték a tank bal oldalára.

A dolog érdekessége és némileg meglepő hiba, hogy a miután a gyártósort áttervezték a T-70M-re, elkezdték a SU-76 önjáró löveg gyártását ugyanezen nem szinkronizált, kétmotoros elrendezést felhasználva, mely nem vált be. Miután ezzel újra szembesültek, azt a konstrukciót is áttervezték ugyanazon elvek alapján SU-76M néven. (Ha gonosz akarnék lennék, akkor azt mondanám, hogy M jelzés ebben az esetben a megint elb***tukot takarhatta)

A sorozatgyártás 1942 márciusában indult a 37-es gyárban, miközben a 38-as gyár folyamatosan átállt a T-60-as gyártásáról a T-70M-re. Így 1942 szeptemberétől a T-60-as gyártása leállt. A tank gyártása folyamatosan zajlott 1943 októberéig. Ezalatt 8226 darabot készítettek.

t-70
« A 4 »

Technikai paraméterek:

Személyzet 2 fő
Hosszúság 4,29 m
Szélesség 2,32 m
Magasság 2,04 m
Tömeg 9 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 10-60 mm
Elsődleges fegyverzet 45 mm Model 1932/38 20-K löveg
Másodlagos fegyverzet 7.62 mm DT koaxiális géppuska
Műszaki adatok
Motor GAZ-202 (dízel)
Teljesítmény 70 LE (52 kW)
Felfüggesztés torziós rugó
Sebesség 45 km/h
Fajlagos teljesítmény 15 LE/t
Hatótávolság 360 km

A makettről

Ahogy azt a ZiS-3-as cikkben is írtam, maximáliasn meg voltam elégedve a MiniArttal, mint makettgyártóval. Tökéletesen illeszkedtek a darabok, és pontosnak tűnik az egész makett. Nem tudnék kiemelni semmilyen bosszantó dolgot. Nem kellett komolyabban javítani, és ebben a készletben találkoztam a leggyönyörűbb lámpatesttel. A szokásos áttetsző búra helyett az egész lámpatest ki volt öntve áttetsző műanyagból. Ilyen megoldást még egyetlen maketten sem láttam.

Az egyetlen, amit esetleg kifogásolhatnék, hogy nem tartalmazott a készlet matricát. A makett az általam megszokott és szokásos formában készült egy eltéréssel. A festés Gunze H38 metál alapozással indult, amire jött a Gunze H 303 FS34102 zöld. A kerekek a Revell akrill 9 Atracit színt kapták. A kerekek előkészítésénél használtam most a korábbiaktól eltérő technikát. Általában a görgők gumifelületét simára csiszolom, ám most láttam valakinél egy másik módszert. A kerekeken először nagyon durva csiszolóval átmegyek, majd nagyon finom csiszolóval eltávolítom a durva sorjákat, de úgy, hogy a barázdáltság megmaradjon. Szikével kisebb darabokat vágok ki oldalról, hogy imitálja a lemálló, töredezett gumit.

A gumi szín után koszolom, majd száraz ecseteléssel újra átmegyek a felületén a gumi színnel. Ettől kap amolyan leharcolt, elöregedett, porózus külsőt.

Az alváznál AK pigmenteket és pasztellkréta port használtam (European Earth, Dark Earth). A bemosás a szokásos olajfestékkel történt, akárcsak az rozsda- és olajmegfolyások. A kipufogó rozsdásításánál most az összetettebb módszert választottam. Ennek lényege, hogy a metal apaszín felfújása után kap egy rozsdás pigmentes ecsetelést. Ez inkább foltszerűen festi, mintsem egyenletesen. Erre kerül egy réteg hajlakk és erre jön a zöld fedőszín, melyet közvetlenül a festés után ecsettel részlegesen visszaszedek (chipping).

A lánctalp szemenkénti. Az összeillesztés után Gunze H18 Steel alapszínt kapott, amire jött a pasztellkrétás sarazás.

T-70M
T-70M
« A 18 »

Összességében

Ez egy nagyon jó makett volt. Remek volt vele dolgozni, és lesz ehhez kapcsolódó folytatás. A ZiS-3 löveg több maketten vissza fog köszönni a német Marder tankvadász szérián, illetve a T-70M alváz a SU-76 esetén, melyek összerakását mindenképpen tervezem.

A MiniArt makett abszolút elnyerte a tetszésemet. Nagy kár, hogy s SU-76-on kívül nincs több MiniArt makettem és nem is szerepel a kívánságlistámon MiniArt kiadású darab.

 

5. rész – Szovjetunió, a vesztes győztes

A rosszul időzített kapituláció

A cári Oroszország a későbbi győztesek oldalán száll be az I. világháborúba, ám a háború egyáltalán nem használt a belülről korhadó ország stabilizálásában. II. Miklós cár annak reményében indul neki a háborúnak, hogy egy dicsőséges győzelemmel megszilárdítja a hatalmát és a győzteseknek járó erőforrásokból profitálhat.

Nem is tévedhetett volna nagyobbat, ugyanis 1917-re a belső elszegényedés fenntarthatatlanná teszi a háború folytatását és lángra robbantja a forradalmat, melynek következtében először csak a hatalmát, majd a kommunista erők hatalomra jutásával, életét is elveszíti.

Az orosz csapatokat 1917 március folyamán kivonják a frontról, majd kezdetét veszi az 1922-ig tartó polgárháború és intervenció. Mivel az antant hatalmak nem voltak egységesek, mennyire támogassák a bolsevik erőkkel szemben harcoló, demokratikus átalakulását támogató erőket, ezért a külső segítség 1920-ban elapadt, és kommunista átrendeződés nyert.

Ezen okok miatt teljesen érthető, hogy Oroszország a háború évei alatt nem erőltette a tank fejlesztését túlzottan. A tradicionálisan emberi erőre építi stratégia részben szükségtelenné tett ilyen jelegű eszközök használatát. Az ország ipari fejlettsége pedig egyenesen lehetetlenné tette a komolyabb fejlesztéseket.

Egyetlen fejlesztési ágat, a Tsar tankot említhetjük meg, melyen 1914-15-ig dolgoztak, és a legnagyobb jóindulattal sem lehet igazából tanknak nevezni ezt a túlméretezett triciklihez hasonlító szerkezetet.

Tsar tank

Gondolom, senkit nem lep meg, a terv abszolút kudarcnak bizonyult, miután menthetetlenül beragadt egy gödörben.

A polgárháború alatt szintén érhető okokból nem foglalkoztak tankok fejlesztésével, csupán az intervenciós csapatoktól zsákmányolt Mark V-ös tankokat használták fel. A Mark V-ös tankok mellett szert tettek még a korábban bemutatott francia Renault FT-kre és brit Austin páncélozott autókra.

Az első szovjet tank a T-18 lett (másik nevén MS-1), ami egy koppintása a francia Renault FT tanknak egy erősebb toronnyal és jobb felfüggesztéssel.

T-18
« A 2 »

Meglepő szövetséges

A lényeges fordulat 1926-ban következett be, amikor is a frissen formálódott és a nagyhatalmak által nem elismert Szovjetunió titokban megköti Németországgal a Rapalloi szerződést. Ez egy titkos együttműködés alapjait teszi le, melyben többek között a Szovjetunió területet biztosít országa területén, az Ural hegység közelében egy tank iskola számára.

Ez a megfelelően sejtelmes név valójában egy olyan fejlesztői komplexum neve volt, ahol a Szovjetunió és a vesztes Németország az Antant hatalmak árgus szemei elől elrejtve fejleszthették tankjaikat.

A húsz évvel később zajló események elég furcsává tehetik, hogy hogyan születhetett meg ez a döntés, ám Németország akkor még komolyan tartott, hogy a Versilles-i békeszerződés megszegése komoly következményekkel járhat számukra. Más részről sem akkor, sem a Szovjetunió megtámadásánál nem vették komolyan a Szovjetunió katonai erejét.

A dolog pikantériája, hogy az orosz stratégák valóban beleláthattak a későbbi ellenség haditechnikai fejlesztésibe. Gondolhatnánk ugyanis, hogy ez a közös együttműködés azért megfelelő gyanakvással és titkolózással párosult, de valóságban annyira nem. Például a szovjet hadvezetés a német megszállás elindulásával kereste azt a nehéz  tankot a harctereken, aminek fejlesztését itt láthatták, és amikor nem látták nyomát, nagyon elcsodálkoztak és arra gondoltak, a fejlesztéseket nem itt folytatták tovább. A valóság ennél sokkal banálisabb volt, a német hadvezetés nem hitt a nehéz tankokban, ezért valóban nem is fejlesztettek ilyen tankokat a háború korai szakaszában. Ám erről részletesen majd később, amikor Németország fejlesztéseivel foglalkozunk.

Minden esetre a Szovjetunió is nagyon sokat profitált ebből az együttműködésből és hatással volt a közös munka, a pár évvel később kezdődő komoly iparosításra. Az MS-1-re építve 1929-ben alapítják meg a Vörös Hadseregen belül a páncélos parancsnokságot, melyre a páncélos hadviselés módjának kidolgozása hárul.

A tankok fejlesztésének feladatát az 1928-ban alakuló Harkov Vasút Gyár (KhPZ) kapja. Első fejlesztésük a T-12-es, ami szintén az FT másolata. Általánosan elmondható, hogy a szovjet fejlesztőmérnökök nem akarták feltalálni a spanyolviaszt, csupán egy működő példányt próbáltak meg az orosz viszonyoknak megfelelőbb módon lemásolni. Ezt a hozzáállást a német fejlesztőmérnökök hihetetlenül lenézték és még akkor sem voltak hajlandóak lemásolni a T-34-es tank bizonyos elemeit, amikor már nagyon rosszul mentek a dolgok, de erre majd később térünk ki.

Egyébként egy erősen központosított, parancsuralmi rendszerben, amilyen a sztálini Szovjetunió volt, nem is volt helyen nagy ötleteknek, ugyanis abból nagy felsülések lehetnek, ami után könnyen egy szibériai táborban találhatta magát a mérnök.

A T-12-es modellt követte a T-19 és a legvégén a T-24, ami a végső, kijavított verziója volt az előző verzióknak. Ennek ellenére fő felhasználási területe a katonai parádékon való megjelenés maradt, komolyabb számban nem gyártották őket. Összességében a T-24-es nem volt sikeres, ám meglepő helyről érkezett a segítség az amerikai John Walter Christie személyében.

T-12
« A 6 »

Az amerikai zseni

John Walter Christie 1865-ben született és foglalkozott gőzgépekkel, hadihajókkal, benzinüzemű motorok fejlesztésével és mindenféle járművel. A kor kiemelkedő konstruktőre volt, ám mint ahogy az lenni szokott a hasonló zsenikkel, nem értékelték kellően tudását. Így, amikor 1928-ban megmutatta az amerikai hadseregnek M1928 Christie/T3 prototípusát, mely felfüggesztése segítségével kereke segítségével 68, gumikerekeivel 112 km/h-val tudott haladni, kinevették. Gondoljunk bele, akkoriban még a versenyautók sem igen érték el ezt a sebességet, nemhogy 9 tonnás tankok. Mivel az amerikai hadsereg hallani sem akart ilyen hóbortos ötletről, ezért nem is lett volna folytatása a történetnek, ha a Szovjetunió nem látja meg benne a fantáziát és nem importál pár darabot, mint mezőgazdasági traktort, az Egyesült Államokból.

John Walter Christie 1915
« A 7 »

Christie felfüggesztésének megszerzése után elkezdődik 1931-ben a BT tankszéria fejlesztése. Ez egy könnyű tank, mely nagyon gyors és jól boldogul a nehéz terepen. A Christie felfüggesztés lényege, hogy a korábban bevett gyakorlatként alkalmazott kis görgőket kicserélik nagy futógörgőkre, melyek optimálisabban osztják el a súlyt a lánctalpon, továbbá a felső görgők feleslegessé válásával a lánctalp a futógörgők felső részén futnak vissza. (A Christie-féle felfüggesztésre később részletesebben lesz szó). Összességben a rendszer előnye a kisebb súly, jobb terepjáró képesség.

A szovjet mérnökök az ölükbe hullott Christie felfüggesztés mellett importálnak még brit Vickers 6 tankokat is, melyekből a T-26-os modellt fejlesztik ki. Miután sikeresen tesztelik a Vickers 6-ot, párhuzamosan kezdik fejleszteni a T-19-es modellel. A T-26-os tankból 50 különböző variációt készítenek és 23 változtatást eszközölnek az eredeti tervekhez képest. Mondhatjuk, hogy ezt a tankot választják a fő fejlesztési irányként a két világháború között.

Ezen tankok mellett még elkezdik fejleszteni a T-28-as, többtornyos tankot. A fő torony mellett még két kisebb torony kapott helyet a tank elején, melybe leginkább géppuska kapott helyet. A több tornyot leginkább a koaxiális (vagyis a fő löveggel egy irányba mutató tengelyű) géppuska elhelyezésem illetve a homlokgéppuska tette szükségtelenné.

A T-28-ast közepes tanknak szánják és 1933 és 1941 között 503 darabot építenek Fejlesztését a  Finn-Orosz háború alatt kezdik ám fény derül az elégtelen páncélzatára, amit 50 mm-ről 80 mm-re növelnek. A finnek 200 darabot lőnek ki „Sztálin háromfejű szörnyei”-ből. A megnövelt páncélzattal sikeresen törik át a Finn Mannerheim védelmi vonalat. A német offenzíva éppen akkor éri őket, amikor a T-28-os tankokat átépítenék, ezért nagyon sok megsemmisül a harcok első hónapjaiban.

A páncélosok variációt tovább bővítik a brit Carden Loyd tankette cégtől 1930-ban vásárolt licensz alapján épített T-27-es tankokkal, melyeket főleg felderítési célokra használtak volna.

A tankból több variációt is készítenek T-33, T-37,T-38. Érdekes megemlíteni, hogy a T-27-es légi szállítását is megoldják úgy, hogy egy bombázó alá rögzítik. A T-37A-t már nagy számban gyártják és részt vesz Lengyelország megszállásában és Finn-Orosz háborúban.

A T-35 a T-28-as nehezebb változata lenne, ami a frontvonal áttörését oldaná meg, ám a Spanyol polgárháborúban szerzett tapasztalatok alapján az orosz mérnökök rájönnek, sokkal erősebb páncélzatra. Ez alapvetően határozza meg a későbbi fejlesztéseket.

Ügyes másolatok, Sztálini megtorlás dicséretként

Tehát 1930 és 1940 között a fejlesztések 97%-a valamilyen más forrásból származó tank feljavított változata, ahol általában a tűzerő növelésére helyezték a hangsúlyt. Ennek gyümölcseként 1935-re elmondható, hogy Szovjetunió egy polgárháború utáni hányattatott történelmi időszak után több tankkal rendelkezik, mint a világ valamennyi hadereje együttvéve.

Ám ekkor Sztálin a paranoiájától vezérelve tisztogatást rendel el, melynek következményeként 54 ezer tisztet gyilkoltat meg, aminek eredményeképpen az addig összegyűjtött tapasztalatok tiszte teljesen elvesznek, illetve a tankok előállítása drámaian lecsökken.

Vickers 6ton type B
« A 23 »

Ennek ellenére a II. Világháború kitörése után talán azért tud nagyon hamar magára találni a haderő, mert az alapok jók. Annak ellenére, hogy az I. Világháborúban nem szereznek közvetlen tapasztalatokat a páncélos hadviselés terén, nagyon jól választanak bele a többi nagyhatalom katonai fejlesztéseibe és nagyon jó hatásfokkal teszik azt sajátjukká.

Talán két fő csapásvonalat emelhetünk ki. A BT szériának köszönhetően kapnak egy olyan tank alvázat, ami egyáltalán nem avul el. Az 1928-ben Christie által megálmodott design 1940-ben is újszerűen hat, és kombinálva a későbbi innovációkkal, ami a háború végéig a legkorszerűbb marad.

A T-28-as és T-35-ös, valamit a II. Világháborút megelőző konfliktusok segítségével rájönnek, hogy szükségük lesz nehéz tankra, ami életre hívja a KV tank szériát (erről majd később lesz szó). Ennek azért van jelentősége, mert a Német hadsereg például nagyon későn ismeri fel, hogy a gyorsan haladó tankok mellett szükséges valahogy elpusztítani az ellenfél tankait, ami nagy tűzerő nélkül nehéz és megtörheti a támadás lendületét.

Összefoglalva elmondhatjuk, a Szovjetunió esetén igazolódott leginkább a mondás, aki később fejleszt, az jön ki a legidőtállóbb megoldással. A következő részben ellátogatunk az Amerikai Egyesül Államokba, kik azok akik tudatosan döntöttek úgy, nincs szükségük tankokra.

Folyt. köv.