Címke: Tankvadász

Sd. kfz. 173 Ausf. G1 JagdPanther

Jármű neve: Sd.Kfz. 173 ausf. G1 ( JagdPanther )

Haderő: Németország

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Meng TS-039

Kiegészítő: Működő lánctalp: Rye Field Model RM-5024 Workable Track Links for Jagdpanther Ausf.G2

A makettről:

A doboz alapján elég sokat vártam ettől a készlettől, ám némileg csalódást okozott. A felfüggesztés nem kellően átgondolt. Nagyon nehéz pontosan összerakni, ezért a végeredmény nagyon rossz is lehet.

Az apró részletek kidolgozottak, a köténypáncél és az acélsodronyok jól néznek ki. A tartozékok könnyen illeszthetőek.

Összesen négy variációban építhető meg. Az építési leírás túl kicsit, könnyű hibázni. A négy variáció jelölése nem annyira egyértelmű. A festési leírás viszont sokat segít az elemek elhelyezésénél, A festési variációk egyik színvariánsa számomra teljesen ismeretlen.

A lánctalp ugyan szemenkénti, de három darabból kell egyetlen szemet összeállítani, ezért került lecserélésre.

Az RFM lánctalp nagyon könnyen építhető és felrakható volt.

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

Jagdpanther
Jagdpanther
« of 6 »

Felhasznált színek/pigmentek:

AlapozásSteel RedGunzeH38
Álcaszín (vörös)Red BrownGunzeH463
Álcaszín (sárga)Sandy YellowGunzeH79
Álcaszín (zöld)Olive GreenAK RealRC209
GéppuskaSteel RedGunzeH38
FaWood BrownGunzeH37
Gumi felületekAntrazitRevell9
BemosásEuropean EarthAKAK042
Lánctalp sárSummer Kursk EarthAKAK080
Lánctalp koszDark EarthAKAK081
RozsdaMedium RustAKAK043
Fémes kopásEisenRevell91
Fényes lakkClearRevell1
Matt lakkClearRevell2

Kategória:

Nem javasolt

Sd.Kfz. 184 Ferdinand

Jármű neve: Sd. Kfz. 184 Ferdinand

Haderő: Harmadik Birodalom

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Zvezda 3653

Kiegészítők: ATL-62 Friul működő lánctalp, Aber 35L-140 German 88 mm Pak 43/1 L/71 Barrel for Elefant

Bevezető

Amikor elkezdtem makettezni, abban biztos voltam, hogy a Ferdinand nem hiányozhat a gyűjteményemből. Aztán úgy alakult, hogy először 1/72-es méretarányban raktam össze, és akkor úgy gondoltam, abban a méretarányban egy elég lesz.

Aztán rátaláltam a Zvezda Ferdinandjára, amivel úgy voltam, hogy abban az árban, amiben a Zvezda kínálja, elfér még egy vitrinben. Amikor elkezdtem építeni szembesültem, vele, hogy ez egy nagyszerű készlet és egyáltalán nem a a Zvezda, amivel eddig találkoztam.

Ráadásul az 1/72-es makett Elefánt, vagyis ez mégsem pont ugyanaz a makett lett, mint ami már a vitrinben figyel.

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

A fegyverről

A fegyver fejlesztése egészen 1930-ra nyúlik vissza, míg végül nem teljesen olyan formában öltött testet, amint amit eredetileg terveztek. Közvetlen elődje a VK4501-es melyet a 88 mm-es löveghez terveztek és két beszállító, a Henschel és a Ferdinand Porsche által vezetett Porsche GMBH tervezett.

A kiírás tárgya egy nehéz tank, melyre illeszthették a 88 mm-es löveget, mely a háború kései szakaszában elengedhetetlen lett volna, hogy ellensúlyozzák az orosz tankokat a keleti fronton.

A pályázatot végül a Henschel Tigris tankja nyerte, így a megmaradt alvázakat felhasználva készülhetett el a Ferdinand tankvadász.

88 mm-es lövegének köszönhetően egy nagyon pontos és nagy tűzerejű tankról beszélhetünk, mely párosult egy igen jó páncélzattal.

A fegyver azonban igen sok és a talán túl korszerű megoldást alkalmazott, amely miatt a javítása nehézkes volt. A jármű felépítése is érdekesen alakult, ugyanis a motor a tank közepén foglalt helyet, ezzel kettéosztva a beleső teret, vagyis a tank vezetője nem állt közvetlen kapcsolatban a tank többi tagjával.

A tank igen érdekes műszaki megoldásokat vonultatott fel. A meghajtásért első körben két Maybach HL120 TRM benzinmotor biztosította, melyek nem közvetlenül hatották meg a tankot, hanem működtettek egy Siemens-Schuckert 500 VA-es generátort, ami ellátta árammal a két Siemens 230 kW (312.7 PS) elektromos motort, mely valójában meghajtotta a kerekeket.

Mondhatnánk, hogy ez a megoldás meghaladta a korát, ám mégsem, mivel ezt a meghajtást a későbbiek során senki sem alkalmazta (talán mert nem volt előnye). Az viszont biztos, hogy ez a megoldás nagyobb fogyasztást és kisebb teljesítményt eredményezett.

A tankvadász így 10 km/h sebességet ért el terepen és 30 km/h-t műúton. Ez még az akkori nehéz tankokhoz képest is kevésnek mondható. Az viszont határozottan érdekes, hogy ezt a megoldást Porsche 1901-ben személyautókhoz dolgozta ki, és ma már biztosan sok hasznát venné az autóipar, de az a szempont úgy látszik háttérbe szorult, hogy épp akkor háború volt.

A futóművet 3-3 lengőkar alkotta, a futókerekek átlapolása nélkül. A lánctalp mindkét végén fogaskeréken fordult vissza, melyeket dobfékkel fékeztek.

Elsődleges és egyetlen fegyverét a 8.8 cm Pak 43/2 L/71, vagy más nevén StuK 43/1 alkotta. Tervezési hiányosságnak mondható, hogy a Ferdinánd nem rendelkezett géppuskával. A tankvadászból a kilátás nem volt jónak mondható, oldalra és hátra gyakorlatilag nem látta, a gyalogság könnyűszerrel megközelíthette és aknával elpusztíthatta.

Páncélzata 100-200 mm-ig terjedt. Elölről nagyon nehezen volt kilőhető, igaz a 200 mm-es páncélzat plusz 5 tonna súlyt jelentett.

A tankvadászt először a Kurszki csatában vetették be több-kevesebb sikerrel. Az eredeti elgondolás szerint a Ferdinand feladata lett volna a T34-esek mélységből történő kilövése, ami azt jelentette, hogy 3 km távolságról is el tudta volna pusztítani a célpontot. Ám a legtöbb vesztét a rosszul előkészített támadás miatt hátra maradt aknazár és a műszaki gondok okozták. A járműve terepen nem lehetett javítani és elvontatása is komoly kihívást jelentett.

A Kurszki csatát 50 Ferdinand élte túl, melyeket átalakítottak és Elefántra neveztek át. Az áttervezett példányok homlokgéppuskát , a jobb kilátás érdekében új parancsnoki kupolát és zimmerit réteget kaptak.

Összességében a legsikeresebb tankvadásznak mondható. A Kurszki ütközet folyamán 13 Ferdinand 320 ellenséges tankot semmisített meg.

Ferdinand
Ferdinand
« of 7 »

Technikai paraméterek:

Személyzet6 fő
Hosszúság 8,14 m
Szélesség3,38 m
Magasság2,97 m
Tömeg 64 t
Elsődleges fegyverzet8.8 cm Pak 43/2 L/71
Páncélzat200 mm lövegpajzs, felépítmény elől
100 mm törzs oldalt, hátul
Műszaki adatok
Motor2 × Maybach HL120 TRM benzines
600 PS (592 LE, 442 kW)
FelfüggesztésTorziós rugó
Sebesség10-30 km/h
Fajlagos teljesítmény9,2 LE / t
Hatótávolság90-150 km

A makettről

A makett építése nagyon jól ment. Ahogy a bevezetőben is írtam, a Zvezda komoly minőségi ugrást hajtott végre. Az új készletei össze sem hasonlíthatóak a korábbiakkal. Sőt, én azt mondom, hogy komoly riválisa lett a többi gyártónak.

Az építési leírás nagyon jól átgondolt, szépen összerakott. A kisebb elemeket kisebb ábrákban részletezi.

Az elemek pontosan illeszkedtek, nem kellett tömíteni. Egyedül a hátsó fogaskeréknél adódott apró probléma, ami abból állt, hogy kicsit kintebb kellett tenni a kereket, mint ahogy azt gondolták.

A lánctalp nem gyári. Friul lánctalp került rá, ami nagyon jól passzolt a fogaskerékre.

A makettre felkerül még továbbá egy ABER gyártmányú, fém lövegcső. Most a leírás elkészítése közben szembesültem vele, hogy elvileg van Elefánthoz való és Elefánt vagy Ferdinándhoz való, amit teljesen nem értek, mivel lövegcső tekintetében nincs különbség kettő között.

A cső felrögzítése Tamiya makettet feltételezett, ezért a rögzítésnél véletlenül rögzítettem a cső függőleges mozgását is. Ezt leszámítva szép lett, megérte.

Ezen a maketten most új technikát nem alkalmaztam. A felépítmény páncélzata elől és oldalt kapott egy-egy sérülést. A koszolást, sarazást nem akartam túlzásba vinni.

A makett nem bővelkedik a részletekben, de ez a zárt mivolta miatt eleve adódik.

Sd. Kfz. 184 Ferdinand
Sd. Kfz. 184 Ferdinand
« of 18 »

Felhasznált színek/pigmentek:

AlapozásSteel RedGunzeH38
AlapszínSandy YellowGunzeH79
ÁlcaszínGreen FS 34092 Gunze H302
LánctalpSteel Red GunzeH38
Fa felületekRLM79 Sandy BrownGunzeH66
Fémes kopásGun MetalAK798
BemosásRaw UmberWinsor & Newton35
Kosz, Sár, RozsdaEuropian Earth/Dark Earth/Medium RustAK pigment
Fényes lakkClearRevell1
Matt lakkClearRevell2

Összességében

Ez az egyik legjobb makett, ami építettem eddig, öröm volt vele dolgozni. Soha rosszabbal ne találkozzak, mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom.

A fegyver ugyan nem tekinthető olyan fegyvernek, mely meghatározó tényezője volt a háború alakulásának, kései megjelenése és kis darabszáma miatt, ám mindenképpen említésre méltó darab.

Jadgpanzer IV L/48, avagy minden,ami kihozható a Panzer IV alvázból

Fegyver neve: Sd. Kfz. 162 Jagdpanzer IV Ausf. F

Haderő: Harmadik Birodalom

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Italeri 6488

Bevezetés

Ez a makett már nagyon régóta várakozik a polcon arra, hogy végre összerakjam. Annak idején egyszerűen rám ugrott a polcról, mivel a doboz azt sugallta, hogy ez egy nagyon korrekt készlet. Ma már, kb. 30 összerakott makett után nem dőlnék be ilyen könnyen, de ilyen az élet. Vagyis ez a készlet nem életem készlete, inkább egy kicsit a rémálma. Annak ellenére, hogy meg vagyok elégedve a végeredménnyel, nem ez lesz a maketthadseregem büszkesége.

Később egyébként rájöttem, nem is feltétlenül ezt a makettet szerettem volna beszerezni, hanem a későbbi, hosszabb csövű változatot, melyet azóta már össze is raktam. Erről itt találsz cikket.

A fegyverről

Tudom, hogy nagyon sokan élnek a Tigris bűvkörében és csőlátásukban semmilyen más tankra nem képesek objektíven tekinteni, de én alapvetően kettő német formát tartok igazán nyerőnek a németek részéről. Az egyik a Jagdpanther a másik a Jadgpanzer IV.

A Jagdpanzer a Panzer IV alvázra épült. Arra az alvázra, mely gyakorlatilag a német páncéloshaderő gerincét adta a világháború folyamán. A Panzer IV-ből, a háború folyamán 8553 darabot gyártottak, amivel csak a Panzer III vetekedhet az 5774-es gyártási darabszámával. Persze gyorsan tegyük hozzá, hogy ezek a számok sehol sincsenek az orosz T-34-as 84 000 darabszámához, de mégis szép teljesítmény.

Véleményem szerint annak ellenére, hogy a Panzer IV a háború elejétől a végéig helyt állt, alapvetően két nagy hibája volt. Az első, hogy az alapváltozat a rövid csövű 75 mm-es löveggel bírt, ezért hátrányba került a páncélosokkal szemben. A második, jóval komolyabb hiba, hogy a tank homlokpáncélzata lépcsőzetes és nem döntött páncélzat volt, vagyis a relatív páncélvastagság elégtelen ami sebezhetőbbé tette, mint az a páncélvastagság indokolta volna.

A Jadgpanzer mind a két hiányosságot javította, plusz kapott egy köténypáncélzatot, mely a háború vége felé megjelenő kézi páncéltörő fegyverek ellen védte.

Mindezekkel együtt a Jagdpanzer egy nagyon modern kinézetű, alacsony felépítésű tankvadásszá vált, melyből elég sokat tudtak gyártani, annak köszönhetően, hogy alapját egy nagy példányszámban gyártott tank adta.

1942 szeptemberében a Sztálingrádi csata kezdetekor a Wehrmacht megfogalmazta az új nehéz páncélosokkal kapcsolatos kritériumokat, ami 100 mm-es elülső- , 40-50 mm-es oldalpáncélzatot, szélesebb lánctalpat, 26 km/h sebességet és alacsonyabb felépítményt írt elő.

Ezek elvárások teljesítéséhez a legkézenfekvőbb megoldás a Párduc tank 75 mm-es lövegének, a Pak 42 L/70 és a Panzer IV alváznak a felhasználása. Korábban több kísérletet tettek a Marder és a StuG III szériákban, hogy nagyobb löveget vigyenek a frontvonalra.

A Marder széria (főleg cseh harckocsi alvázakra épültek, melyet a Panzer 38(t) néven rendszeresítettek) alapvető problémája, hogy a felépítmény magas volt a küzdőtér pedig nyitott. Ezt a új forma teljesen zárt és alacsony felépítésű.

A Jadgpanzer IV tehát egy módosított Panzer IV Ausf. H alvázat kapott, ahol az elülső, szinte függőleges páncélzat döntött páncélzatra cserélődött. A belső elrendezés is változott, hogy helyet adjon az új felépítménynek. Mivel a Jagpanzer IV nem rendelkezett forgatható toronnyal, annak mozgatására szolgáló motor kikerülhetett.

Az új felépítmény 80 mm-es döntött páncélzatot kapott, melynek köszönhetően az effektív páncélvastagság jóval több lett, mint az előírt 100 mm. A gyártási folyamat pedig a lehető legegyszerűbb lett, vagyis a felépítmény nagy, hegesztett acéllapokból épült fel.

A fegyverzet az eredeti tervek szerint a Pak 42 L/70 lett volna, ám az elégtelen termelés miatt a régebbi Pak 39 L/43-as és Pak 39 L/48-as löveget kapta. Azen lövegek rövidebbek voltak. Éppen ezért és a csőszájfék miatti kisebb kezdősebesség miatt a fegyver gyengébb volt, mint az eredetileg tervezett Pak 42.

A későbbi, Pak 42-vel szerelt variáns orr nehéz lett, így nehezebben irányítható, ezért meg is kapta a Guderian-Ente (Guderian kacsája) becenevet. A későbbi verzióknál éppen ezért az elülső kettő vagy négy pár görgőt acél görgőre cserélték.

A végső prototípus 1943 decemberében készült el és a gyártás 1944 januárjában meg is kezdődött a rövidebb csövű Pak 39 L/48-al egészen 1944 novemberéig. A Pak 42 L/70-as variánsra gyártása párhuzamosan március/áprilisban kezdődött és egészen 1945 augusztusáig zajlott.

Érdekesség, hogy 1943 augusztus 19-22 között a Kurszki csata után Hitler jelentést kapott, hogy a StuG III-as modellek jobban teljesítettek, mint a Panzer IV-esek. Ez logikusan azt jelentette volna, hogy érdemes lett volna 1944-re leállni a Panzer IV-es gyártásával és csak a Jagdpanzer IV-re fókuszálni. Ennek ellenére a Panzer IV gyártása zajlott tovább.

A tankvadász jól helyt állt Normandiában és Keleti fronton alacsony felépítményének, pontos lövegének és jó páncélzatának hála, ám nem mindig tudták jól használni, amikor tankok vagy támadó fegyverek helyettesítéseként töltötték fel vele a hiányos állományokat.

Háború után is megjelent pár helyen. Románia kapott nagyobb mennyiséget, mait később orosz eszközökre cseréltek. A háború utáni Németország feltámasztotta a tankot és elkészült a Kanonenjagdpanzer, ami ugyanezen elveket követi.

Szíria is szerzett 6 Jagdpanzer IV L/48-at 1950-ben, amit az 1967-es Izraeli konfliktusban használtak is, ám megsemmisültek a Golán-fennsíkon.

Vagyis elmondható, hogy ez egy jó fegyver volt. Megkésett, de jó. A sors iróniája, hogy évekkel korábban is meg lett volna minden ahhoz, hogy ezt gyártani tudják. Azt azonban ne felejtsük el, hogy a német hadvezetés a sztálingrádi pofonig nem vette tudomásul, hogy a kezdeményezőszerepet elvesztették és sz offenzív haderőt célszerű lett volna defenzív haderővé átalakítani, melyhez a tankvadász sokkal előnyösebb, mint a tank.

Jadgpanzer IV
Jagdpanzer IV
« of 6 »

Technikai paraméterek:

Személyzet4 fő
Hosszúság 8,5 m
Szélesség3,17 m
Magasság1,85 m
Tömeg 25,8 t
Elsődleges fegyverzet7.5 cm Pak 39 L/48
Másodlagos fegyverzet7,92 MG 34 géppuska
Páncélzat10-80 mm
Műszaki adatok
MotorMaybach HL 120 TRM motor
296 LE (221 kW)
FelfüggesztésLaprugó
Sebesség21-34 km/h
Fajlagos teljesítmény11,5 LE / t
Hatótávolság210 km

A makettről

Ahogy a bevezetőben is kezdtem, régóta figyelt a makett a polcomon, míg most sor került rá. Először azért nem került rá sor, mert úgy gondoltam, nem ezen akarok gyakorolni, aztán rájöttem, hogy a hosszú csövű verziót lenne jobb a vitrinben tudni, de abból véletlenül az Alkett gyártotta, magasabb felépítményűt sikerült beszereznem és összeraknom.

Most került terítékre. Mai eszemmel tudom, hogy az varázslatosan ható kifejezést a dobozon, mint a fully upgraded, nagy ívben kell elkerülni. Ugyanis ezen esetekben arról van szó, hogy adott egy makett, melyet feljavítottak. Miért kellett feljavítani? Mert pocsék volt eredetileg. Lehet pocsékból jót csinálni? Nem igazán. Helyenként el lehet fedni a nagyon nagy hiányosságokat, de megszüntetni nem lehet.

Ha a nettó tartalomjegyzéket vesszük, akkor azt mondhatom, hogy kibontás nélkül ez egy jó készlet. Tartalmaz szemenkénti lánctalpat gyárilag, fotómaratásokat, színes illusztrációkat a festéshez, nomeg Italeri, amivel eddig nagy bajaim nem voltak.

Azonban amikor kivesszük szembesülünk a rideg valósággal, hogy ezt most is sokféle készletből pakolták össze. A Jagdpanzer IV alapvetően három verzióban fordult elő, és én gondolom, a későbbi, Vomag L/70 tankvadász elemeivel „javították fel” a készletet.

Ez azonban nem sikerült. Az a baj, hogy az összerakás végén ránézésre annyi alkatrész marad a dobozban, mintha nem is csináltunk volna semmit, azonban pont nincs benne annyi alkatrész, hogy ki lehessen hozni az L/70-es verziót. Ez bosszant. Vagy legyen benne annyival plusz, ami tényleg plusz, tehát legyen kettő az egyben makett vagy akkor ne zsúfoljanak bele ennyi vackot.

Nagyobbik baj, hogy vannak benne vállalhatatlanul silány elemek. Ilyenek az elülső bebúvó nyílások ajtajai, pontosabban azok zsanérjai. Vállalhatatlan. Nincsenek rá szavak. Úgy rossz, ahogy van. Miért, kérdem én, miért nem tűnt fel senkinek, hogy annak a zsanérnak, aminek szorosan kéne illeszkedniük egyáltalán nem illeszkednek. Mind az ajtó, mind a váz azt feltételezi, hogy a zsanér túlnyúlik. Hát nem.

A másik nagyon rossz megoldás a futógörgőknél található. Egyszerűen nincs éles perem a gumi és felni között. Kínszenvedés volt lefesteni, nem is lett jó. Ami a legbosszantóbb, hogy van jó görgő. Természetesen az, amelyik csak azért van betéve, mert egy másik alkatrész kell róla és pont nincs annyi, mint kéne. Ugyanis az az L/70-es kerete, aminél az acélgörgőt miatt nincs nyolc pár gumírozott görgő. Pedig azok hibátlanok lettek volna.

Az utolsó nagyon jelentős hiba, hogy a löveg periszkópjának egyszerűen hiányzik egy alkatrésze. Nincs ott a lencse, ami miatt állati rosszul néz ki, és túl későn jöttem rá, hogy pótolni kéne.

A makett doboz alapján zimmerites, ami ennél a Jagdpanzer IV-nél alapvetően igaz volt, ám ezt pluszban kellett kialakítani. Ehhez festésnél használ folyékony fát használtam. Ez megszáradt állapotában porlik, ám nedvesen elég jól formázható. Persze nem volt egyszerű feltenni. Ha közvetlenül a felvitel után akarja a barázdákat kialakítani az ember, lejön a felületről. Előbb hagytam megszáradni, majd a felületet megnedvesítve lehetett kialakítani a mélyedéseket. Ehhez speciális zimmeritező készleteket használtam. Ezek kis, recés görgők különböző méretben.

A folyékony fának az az óriási előnye, hogy száradás után szépen meg lehet rongálni, vagyis vakolat jellegűen darabosan jön le a felületről.

A lánctalpak is csalódást jelentettek. Igaz, hogy szemenkéntiek, és egész könnyű volt dolgozni velük, ám az öntvény tele volt hibával. Mivel nem akartam szemenként kicsiszolgatni a mélyedéseket kénytelen voltam azt a szegmensek összeállítása után megtenni. Nem lett tökéletes.

Jagdpanzer IV L/48
Jagdpanzer IV L/48
« of 9 »

Felhasznált színek/pigmentek:

AlapozásSteel RedGunzeH38
AlapszínDark YellowGunzeH403
Álcaszín – zöldKhaki GreenGunzeH80
Álcaszín – barnaRed BrownGunzeH47
Gumi felületekAntracitRevell9
Szerszámok – fa nyélWood BrownGunzeH37
Szerszámok – fém részGun MetalAK798
BemosásRaw UmberWinsor & Newton35
Kosz, Sár, RozsdaEuropian Earth/Dark Earth/Medium RustAK pigment
Fényes lakkClearRevell1
Matt lakkClearRevell2

Összességében

Szóval ez egy olyan készlet, amit igencsak fel kellett volna javítani a feljavítás ellenére. A végeredmény nem lett annyira katasztrofális, mint ahogy azt menet közben gondoltam, de biztosan nem ez volt a kedvenc Italeri makettem. Benne volt az ígéret, de benne is maradt. Nem állítom, hogy nem futok neki az utolsó, L/70-es verziónak, mert már csak az hiányzik a készletből, de az valószínűleg Tamiya lesz.

M36B1, az amerikai válasz

Fegyver neve: M36B1

Haderő: Amerikai Egyesült Államok

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Academy 13279

Kiegészítők: Bronco Sherman T48 Workable Track Link Set (AB3538), Bronco Sherman DuckBills (AB3548)

Bevezetés

Ez a makett halmozottan hátrányos helyzetű, amolyan mostohagyerek. Van olyan eset, hogy az ember elnézi a rendelést. Ezzel a makettel az történt, hogy az egyik oldalon, ahonnan rendelni szoktam, már régóta várakozott a kívánságlistámon egy hasonló dobozzal bíró makett. Az Academy doboz hasonlóságainak hála ez lett belőle. E mellett ez volt az első és szerintem utolsó Academy makettem, mert nem kívánok még egyszer ekkorát csalódni a doboz tartalmát illetően.

Meg kell mondjam, formailag a Sherman tank nem tetszik. Az M4 formája túlzottan elavult látszatot kelt, túl magas, a a torony kicsi, a löveg semmilyen és rövid. Az M36B1 azonban so szempontból más képet mutat. A nagyobb lövegtorony és a löveg határozottabban arányosabb külsőt kölcsönöz neki, hona még így is magasabb „egy fejjel” mint a legtöbb német harcjármű abból az időszakból. Vagyis összességében ez egy pofás cucc.

A fegyver története

Az M36B1 eléggé későn érkezett az európai hadszíntérre a II. Világháborúban. Azt tudni kell, ahogy azt már a Tankok története cikksorozatban is megírtam, az amerikaiak nem fektettek túl nagy hangsúlyt a páncélosok fejlesztésére. Azt azonban minden kétséget bebizonyították, hogyha szükség lett volna rá, helyt álltak volna.

Ahhoz, hogy megértsük, mi ennek az oka, ismernünk kell az amerikai harci doktrínát, mely valamilyen szinten a tükörképe a német, főleg páncélosokra épülő Blitzkrieg doktrínának. A Blitz vagy Blitzkrieg lényege, a háború gyors megnyerése érdekében nagyszámú páncélos haderővel történő gyors támadás.

Ennek ellensúlyozására az amerikai válasz, hogy páncélosokat és tankvadászokat kell tartalékban tartani, hogy a tömegesen támadó páncélosok ellen védelmet nyújtsanak a gyalogság számára. Ehhez mozgékony, jól felfegyverzett, ám páncélzatban nem feltétlenül elégséges tankokra, tankvadászokra van szükség. Ez indokolja a papírvékony páncélzatú, de forgó lövegtornyos konstrukciót, mely egyedi a német, és orosz páncélvadászokhoz képest.

Amikor az M10 Wolverine a német Tigris és Párduc tankok megjelenésével elavulni látszik, szükséges a 76,2 mm-es M1918-as löveg lecserélésére. Erre született a válasz a 90 mm Gun Motor Carriage T53, vagyis GMC T53 prototípus 1942-ben. Ez egy kapkodva összehozott megoldásnak bizonyult, amiben az M4 Sherman hátuljára felraktak egy 90 mm-es löveget. A hadvezetés tetszését megnyerte a konstrukció, így megrendelés érkezett először 500, aztán 3500 darabra. Ezután született egy nem sokkal kifinomultabb megoldás T53E jelzéssel. Később a hadvezetés belátta, elkapkodták a terveket, ezért az egészet törölték.

1942 októberében kezdődtek a próbálkozások, melyek keretén belül 90 mm-es T7-es löveget helyeztek az M10 tankvadász tornyába. Annak ellenére, hogy a Tankvadász haderő tábornoka, Andrew Bruce az M18 Hellcat típust mellett tette le a voksát, folytatódott a fejlesztés. A löveg azonban túl nehéznek bizonyult az M10 tornyához.

Az új toronyra komolya ellensúly került, hogy kompenzálja a löveg súlyát. Az első két prototípus, melyek a T71 jelzést kapták 1943 szeptemberére készült el. Ekkor úgy nézett ki, hogy elindulhatna a sorozatgyártás, ám közbeszólt, hogy akkor kezdték komolyabban vizsgálni a 90 mm-es löveg tankon történő elhelyezését, ám a project nem állt le. A lövegpajzs kapott még egy furatot a koaxiális géppuskának, illetve felkerült egy M2HB légvédelmi géppuska a torony tetejére. Ekkor született a döntés, hogy a torony kerüljön az M10A1 alvázra, melyből nagy mennyiség állt rendelkezésre. Végül az 300 darabot rendeltek, majd 1944 június 1-én megkapta a 90 mm Gun Motor Carriage M36 jelzést.

1944 Július 29-én a megrendelést megemelték 600-ról 1400 darabra részben annak köszönhetően, hogy a németek ellentámadást indítottak Normandiában. Mivel azonban kifogytak az M10A1-es alvázból, azért kényszermegoldásként a torony az M4A3 alvázra került, így született meg az M36B1-es verzió, melyből 187 darabot készítettek.

Az utolsó típus, melynél visszatértek az M10 alvázhoz a M36B2, melyet még 1945 májusában is gyártottak.

A tankvadászt különlegessé teszi a torony, mely nem jellemző a többi tankvadászra, ahol tipikusan a löveg csak bizonyos szögben tud kitérni. Nagyobb elmozduláshoz az egész járműnek fordulnia kell, ami nehezíti a célzást. Ebből a tulajdonságából kifolyólag az M36 inkább közelít a tankokhoz azzal a különbséggel, hogy a nyitott torony nem teszi lehetővé, hogy a tankokra jellemzően közvetlenül az első sorban harcoljon.

A tankvadász a II. Világháború után is szolgálatban maradt és harcolt Koreában. Utána több országba exportálták. Megjelent 1965-ös India-Pakisztán konfliktusban és még az 1991-95-ös Horvát függetlenségi háborúban, sőt NATO légicsapások elleni elterelő csalinak is használták a Koszovoi háborúban.

M36B1
M36B1
« of 7 »

Technikai paraméterek:

Személyzet5 fő
Hosszúság 7,47 m
Szélesség3,05 m
Magasság3,28 m
Tömeg 28,6 t
Elsődleges fegyverzet90 mm gun M3
Másodlagos fegyverzetM2HB géppuska
Páncélzat9,5-127 mm
Műszaki adatok
MotorFord GAA V8 dízel motor
450 LE (336 kW)
FelfüggesztésVVSS rugó (Vertical volute spring suspension /
Függőleges tekercsrugós felfüggesztés)
Sebesség42 km/h (úton)
Fajlagos teljesítmény15,2 LE / t
Hatótávolság240 km
M36B1
M36B1
« of 11 »

A makettről

Először is az a helyzet, hogy ezt a makettet véletlenül rendeltem. Nos ez magyarázatra szorulhat. A helyzet az, hogy szerettem volna egy hosszú löveggel szerelt amerikai tankot vagy tankvadászt. Amit eredetileg kinéztem, az a Sherman M4A3(76)W amit árul az Academy, ám annak a doboza kísértetiesen hasonlít az M36B1-re (gyakorlatilag a háttér más csak), és addig-addig pakolgattam a kosárba a webshopon, hogy ez maradt benn.

Az vigasztalt, hogy az első Academy makett, biztosan jó lesz. Amikor futólag átnéztem a dobozt, úgy látszott, ez egy korrekt makett lesz. Még a kezdeti lépéseknél sem volt semmi sem gyanús, de aztán kiderült, hogy itt nagy bajok lesznek.

Az a baj, hogy az Academy nagyon sok M4 alapra épülő makettet ad ki, melynek az az eredménye, hogy bedobál mindenféle szettből való keretet, hogy aztán kijöjjön belőle valami. Vagyis egyetlen jó makettje sem lehet ebben a műfajban, de annál többet tud kiadni.

Az első csalódás a vezető bebúvó nyílásainál és azok fedeleinél és zsanérjainál ért. Nem tudok mit mondani rá, egyszerűen úgy rossz, ahogy van. Tény és való, nem egyszerű feladat, ugyanis ezen fedelek nem simán felfelé, hanem felfelé és előre nyíltak, vagyis a nem olyan könnyű lemodellezni, de azért ennyire nem is nehéz. Nos, az Academynek nem is sikerült. Éreztem a szándékot és valahogy el is jutottak a készítők odáig, hogy máshogy kell megoldani, mint ahogy szokás, de a megoldásra nem jöttek rá.

Ebből az jött ki, hogy olyan sután félig vízszintesen került fel az ajtó. Nagyon sokat alakítgattam rajta, de ennél csak rosszabb eredményt kaptam volna, ha tovább kísérletezek. Sokkal jobban jártak volna, ha simán kiöntik a nyitott és a zárt állapotot és egyben kellett volna felhelyezni a makettre.

A másik nagyon komoly probléma a tank elején található, a sebességváltó felett végigfutó szegecses panel. Ez úgy kerülne oda az építési leírás szerint, hogy az alváz alsó felére kéne rögzíteni, majd a legutolsó lépésben, amikor az alváz felső felével összeillesztenénk, kerülne a helyére. Ez az elmélet. A gyakorlat az, hogy én nem tudtam úgy illeszteni, hogy az ki is nézzen valahogy. Képtelenség ugyanis úgy illeszteni a neki kiszemelt helyre, hogy valahol ne legyen rés. Annak a résnek a kitöltése pedig nem egyszerű és sajnos nem is lett jó.

És akkor még nem említettem a hiányos leírást, és a sutábbnál sutább megoldásokat. Az alváz lövegtorony nyílása például úgy van kialakítva, hogy „mindenre jó legyen”, amiből következik, hogy az ember vért pisál, amíg leszedi a belső részét ami ki van könnyítve valamennyire, de az pont nem ér semmit. Órákig kellett mikrofúróval csiszolgatni, igazítani. Valószínűleg, ha az M4A3 verziót rakja össze az ember, akkor sem jó a megoldás, csak akkor a hézagtömítéssel kell szenvedni.

Gyárilag gumilánctalpat kapunk, amit én mindig lecserélek minimálisan szemenként összerakhatóra, de ha lehet, működőre. Lehet, hogy az amerikaiak nem építettek sokféle tankot, de úgy látszik a tervezők a lánctalpak tervezésében élték ki magukat, mert abból van bőven. Ráadásul nem is egy készletet, hanem két készletet kellett beszerezni, ugyanis a T48-as lánctalpra kerül egy kacsacsőr, melyet a Bronco külön árul.

A működő lánctalpakkal ugyan van gyakorlatom, ám el kell mondjam, ettől a készlettől majdnem a kardomba dőltem, ugyanis a ugyanis a lánctalp minden egyes szeme öt darabból áll, amire még rájön a kacsacsőr, vagyis hat elemet kell összeragasztgatni egyetlen szem kedvéért. A nagyobb baj, hogy a futófelület összeragasztását úgy kell megoldani, hogy nehogy összekenjük a két oldalt futó csapszeg furatát, mert különben a lánctalp nem mozog. Ezt kell kivitelezni kb. 200 alkalommal, és garantálom, hogy mindenki hibázik 10-20 szemenként, ami azt jelenti, hogy pont ott nem lesz megfelelő, ahol kéne.

A festéssel alapvetően nem volt gond. A szokásos Gunze H38 (Steel Red) ment az alapozáshoz, amire jött az alapszín, vagyis a Gunze H304 (Olive DraB), bizonyos alkatrészekhez, a ponyvához Gunze H80 (Khaki) a szerszámok fa nyeléhez Gunze H37 (Wood Brown) kellett.

A lánctalp acél alapszínt kapott, és mivel itt a futófelület gumírozott és nem a görgő, ezért ott Revell 9 akril kellett.

Összefoglaló

Ez egy egész szép tankvadász volt életben. A 90 mm-es lövegének köszönhetően mindet kilőhetett, ami a szeme elé került, igaz, valószínűleg őt is kilőtte minden, ami meglátta. A sima M36 Jackson számossága miatt hatással lehetett a háborúra, míg az M36B1 a 187 darabjával nem hiszem, hogy bármivel is összefutott volna.

A makett viszont egy katasztrófa volt. Tényleg ez volt az első makett, ahol elgondolkodtam, hogy nem is fejezem be. Annak ellenére, hogy nem lett kimondottan vállalhatatlan, messze több munkaóra ment bele, mit amennyit megért. Lehet, hogy még építem egy M4A1-re épülő M36-ot, de az biztos, hogy nem Academy makett lesz, mert abba pont ugyanezek a használhatatlan elemek vannak belepakolva, mint ebbe.

JagdTiger, a nagyon nehéz ragadozó

Fegyver neve: Sd. Kfz. 186 JadgTiger

Haderő: Harmadik Birodalom

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:72

Makett gyártója: Trumpeter 07273

Bevezetés

A tankok egy olyan fegyvernem, mely az I. Világháborúban született, a két világháború között fejlődött, de végleges formáját a II. Világháborúban kapta. Ezen belül is egy külön család a tankvadászok családja, mely olyan speciális fegyvernem a páncélozott járműveken belül, melyet kimondottan a tankok megjelenése hívott életre. Még ennél is különlegesebb ezen belül a JadgTiger, mely a végletekig tolta a határokat. Annak ellenére, hogy már egy tévútnak bizonyult, mégsem mehetünk el mellette, mert életképtelen volt ugyan, de mérnökileg tekintélyt parancsol.

A fegyver története

Hivatalos nevén Panzerjäger Tiger Ausf. B, vagyis Páncélvadász Tigris B verzió, mely a Tigris II, vagyis pontosan a Panzer VI B alvázára épült. A német tankok fejlesztéshez használt jelölés alapján Sd. Kfz. 186. 71 tonnájával a legnehezebb páncélozott harci jármű, mely a II. Világháborúban szolgált.

Fegyvere a 128 mm PaK 44 L/55 löveg, mely képes volt bármilyen szövetséges páncélozott jármű elpusztítására annak hatótávolságán kívül. Túl későn és túl kis számban állt szolgálatba ahhoz, hogy bármilyen hatása is legyen, ám szolgált a Keleti- és Nyugati-Fronton is. Összesen 150 darabot rendeltek belőle, melyből 70-88 darabot gyártottak le. Összesen három példány létezik napjainkban, melyek múzeumban láthatóak.

A Stug III, Marder I, Marder II és Marder III sikerein felbuzdulva a német hadvezetés úgy döntött, hogy egy meglévő tank alvázát veszi alapul. A tankvadász fegyvernem lényege hogy a forgatható lövegtorony elhagyásával tömeget, és költséget csökkenthetünk, mely lehetővé teszi, hogy nagyobb fegyverrel és nagyobb számban lehessen gyártani őket.

1942 elején a német hadsereg úgy ítélte meg, hogy a 128 mm-es löveg lenne a megfelelő, ezért 1943 elején el is döntötték, megpróbálják a Párduc és a Tigris tankokat 128 mm-es löveggel felszerelni. A fából készült modellekből azonban kiderült, hogy a Párduc tornyába nem fog elférni ez a fegyver.

Két prototípus készült: egy nyolc kerekes, Porsche felfüggesztéses és egy kilenc kerekes átlapolt kerekekkel szerelt, Henschel felfüggesztéses, melyekből a Tigris II készült végül. A prototípusok 1944 februárjára lettek készen. Kezdetben a Jadgpanzer VI nevet kapta volna, ám később lett Jadgtiger és kapta az Sd. Kfz. 186-ot.

A JadgTiger fejlesztése ugyanazt az elvet követte, mint a JagdPanther, vagyis egy teljesen zárt, páncélozott küzdőtérben kapott helyet a fegyver és a legénység. A „torony” az alváz teljes szélességéig kiér. Viszont a homlokpáncélzat a JagdPatherrel ellentétben nem ferdén haladt a tetejéig, hanem lépcsőzetes maradt. Ennek következtében kaphatott egy igen vastag, 250 mm páncélzatot. A löveg 10 fokban tudott kitérni a középvonaltól. Ha a célpont oldalról közelített, az egész járműnek fordulnia kellett.

Legnagyobb gyengeségének az alultervezett motor bizonyult. A németek balszerencséjére több JagdTiger állt le motorikus hiba, vagy üzemanyaghiány miatt, mint amennyit a szövetségesek ki tudtak lőni.

Általában igaz volt, hogy a háború kései szakasza már nem kedvezett a fegyver bevetésének. A személyzet tapasztalatlan volt és morálja alacsony. A fegyvert nagyon nehéz volt megmozdítani. A nagy kaliberű löveg már kis távolság megtétele után is elállítódott, újra kalibrálást igényelt, illetve mozgatáshoz mindig rögzíteni kellett nagy súlya miatt.

A szövetségesek légi fölénye miatt is nehéz volt mozgatni őket, így a személyzet a legtöbb esetben hátra hagyta a tankvadászt.

Jól példázza a helyzetet az, amikor egy JagdTiger felkapaszkodott egy magaslatra és megpillantott 5 szövetséges tankot 600 méterre. A szövetséges tankok közül 2 visszavonulásba kezdett. Három tank nyitott tüzet, ám a 250 mm-es páncélzat felfogta a lövéseket. A tankparancsnok idegei azonban felmondták a szolgálatot, és ahelyett, hogy hátratolatott volna, elkezdett fordulni. A vékonyabb oldalpáncélt végül a szövetséges tankok átütötték. A hat fős német személyzet meghalt.

Azt, hogy mire lett volna képes ez a fegyver hozzáértő kezekben, talán az 1945 január 17-én lezajlott csata mutatja. Két JagdTiger támadt négy megerősített bunkerre 1 km távolságról. A páncélozott bunker tetejét két lövés megsemmisítette. Az ellentámadást indító Sherman tankok robbanó gránáttal támadtak. A csata folyamán 46 lövedéket és 10 tankelhárító lövedéket lőttek ki a két támadó JagdTiger-re, ám azokban nem keletkezett kár.

1945-ben egy menetoszlopra csapott le egyikük, ahol 11 tankot és 30 páncélozatlan vagy könnyen páncélozott járművet lőtt ki.

Vagyis, ha meg akarjuk ítélni a JagdTiger hatékonyságát, nehéz dolgunk van. Egyfelől nem mehetünk el a tény mellett, hogy egy olyan szörnyeteget alkottak, mely valóban elpusztíthatatlannak bizonyult. Ebből a szempontból igaz, hogy valóban ő lett a végső tankvadász, vagyis, minden ellensége tankot ki tudott lőni, míg őt nem tudták kilőni.

Azonban ne tévesszünk két tényt szem elől. Egyfelől a németek kezdtek kifogyni a nyersanyagból, emberanyagból, tapasztalatból. Vagyis egy ilyen helyzetben belefogni egy olyan tank gyártásában, amely bonyolultságában és nyersanyagigényében maximálisan felülmúlja az előzőeket, szerintem nem jó stratégia.

Másfelől az is egy fontos tény, hogy a háború vége felé megjelentek a harctéren a kumulatív lőszerek, vagyis azon lőszerek, melyek hatékonysága nem feltétlenül az űrméreten múlt. Vagyis a páncélzat ész nélküli növelésére kimondhatjuk: egyértelmű zsákutca.

A dolog pikantériája, hogy a kumulatív lőszerre épülő páncélöklöt tulajdonképpen a németek hozták ki a harctérre, sőt a háború kezdeti szakaszában is jól álltak ezen technológiával. Csakhogy a háború elején arroganciájuknál fogva nem feltételezték, hogy erősen páncélozott tankokkal fognak találkozni, a végén pedig már inkább csak másolták az ellenfelet, minthogy irányították volna.

Erre később a német hadvezetés is rájött, és teljesen elkésve elkezdték szabványosítani a tankokat, hogy ugyanazon alkatrészeket felhasználva az összes szükséges fegyvernemet ellássák.

Vagyis a JagdTiger akkor lett volna hatékony, ha jóval korábban és jóval nagyobb számban gyártják, vagy, ha egyáltalán nem gyártják le. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy míg a szövetséges haderők központi irányítás mellett gyártottak, a németek a háború majdnem legvégéig kitartottak a nem hatékony, több cég által gyártott, egymással nem kompatibilis modelleket eredményező gyártás mellett.

Ha engem kérdez valaki, akkor azt mondom, hogy a JagdTiger egy érdekes fegyver, szép formájú fegyver, ám nem jó fegyver.

JagdTiger
JagdTiger
« of 6 »

Technikai paraméterek:

Személyzet6 fő
Hosszúság 10,65 m
Szélesség3,6 m
Magasság2,8 m
Tömeg 71,7 t
Elsődleges fegyverzet128 mm PaK 44 L/55
Másodlagos fegyverzet7,92 MG 34 géppuska
Páncélzat250 mm lövegpajzs, felépítmény elől
150 mm törzs elől,
80 mm oldalt, hátul
Műszaki adatok
MotorV-12 Maybach HL 230 P30 motor
690 LE (515 kW)
FelfüggesztésTorziós rugó
Sebesség21-34 km/h
Fajlagos teljesítmény9,6 LE / t
Hatótávolság80-120 km

A makettről

Ez a makett a egyszerre épült a szintén 1/72-es Trumpeter KV-1 és Char B1 tankokkal. Amitől itt is a legjobban féltem, az a tank gumis lánctalpa. A makett nem volt kimondottan kidolgozott és sajnos maradt rajta egy komolya hiba. Csak a legvégén vettem észre, hogy a Trumpeter valamilyen furcsa okból hézagosan öntötte ki a tank elején helyet kapó alkatrész nyelét.

Mivel azonban már minden elkészült, amikor észleltem a hibát, már nem javítottam ki. Ettől függetlenül más hiányosságot nem tudnék elmondani. Nyilván egy műanyag lánctalp jobban állt volna rajta, de ez is tűrhető lett.

Sd. Kfz. 185 JagdTiger
Sd. Kfz. 185 JagdTiger
« of 16 »

A gumilánctalppal annyit kellet csalnom, hogy van bizonyos helyeken a sárhányó és a lánctalp között, valamint alól a lánctalp és az első görgő között némi szivacs. Erre azért volt szükség, mert különben a lánctalp elkezd össze-vissza csavarodni, illetve nekiütközik a felépítmény aljának. Szerencsére a a lánctalp kellően széles, szóval nem látványos a hiba.

A festésnél egyszínű festést választottam, ami a Gunze H79 DunkelGelb lett. A lánctalpra a megszokott AK 3086 Gun metal került. A lövegcső elvileg mozoghatna. Nincs mechanikailag teljesen jól megoldva, de, ha az ember nem ragasztja a helyére, akkor egészen élethűen tud mozogni, bár én rögzítettem.

A matricák, amiből nincs túl sok, szépen felkerültek. Van hozzá még két toronyszám, de ahogy az archív képeket nézegettem, ezen típusra nem igazán festették fel. Hivatalosan a torony oldalára a felségjelzés fölé kellene kerüljön, de eltekintettem a felhelyezésétől.

Összefoglalva

Nem tartozom azok közé, akik fanatikusan vallják, hogy a németek kezében ott volt a háború végkimenetelét megváltoztató csodafegyver. Igen, egy időben szerettem a Halál 50 órája filmet, de az ember felnő. Háborút megváltoztató ütőkártyája az amerikaiaknak volt és úgy hívták: atombomba.

Minden más csak egy érdekes hadtörténeti érdekesség, vagy mérnöki műtárgy. A JagdTiger egy olyan kétségbeesett próbálkozás véleményem szerint, ami mérnöki szemmel lenyűgöző tud lenni, ám racionálisan gondolkodva egy hibás konstrukció.

Amiért én mégis kicsit a szívembe zárom, az a nagyon-nagyon letisztult formája. Nincs semmi felesleges elem a törzsön vagy a tornyon. Minden hatalmas, minden egyenes, letisztult. Ez a fegyver egy dologról szól: a nyers erőről. Még az is lehet, hogy elkészül egyszer 1/35 méretarányban is.

Az biztos, hogy nem ez a fegyver az, amiben maradandót alkottak a hadmérnökök, viszont az biztos, hogy tiszteletet parancsol pusztán azzal, hogy megalkották.

Sd. Kfz. 132 Marder II D, a fura jószág

Fegyver neve: Sd. Kfz. 132 Marder II D

Haderő: Német Birodalom

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Bronco CB35097

Bevezetés

Amikor elkezdtem a makettezést, nagy vonalakban elképzeltem, mi lesz az fő téma, ami körül mozgok. Mivel hiába szűkíti le az ember a kört a II. Világháborúra, azon belül is egy nemzetre, még a legkevesebb tankot és harci járművel előállítók esetében sincs könnyű dolga az embernek.

Nálam a Marder széria az, ami a fő csapásvonalnak számít, 3-4 makettenként vissza térek ennek típusnak a variánsaihoz. Persze itt annyiban adódik némi nehézség, hogy a Marder egy igen tág gyűjtőfogalma volt azon tankvadászoknak, melyeket rögtönzötten összerakosgattak az éppen rendelkezésre álló eszközökből. Pont ezért is ragadta meg a fantáziámat ez a család.

A fegyver története

A fegyver két lényegi részből lett összeházasítva, melyeket eredendően egyáltalán nem erre a célra szántak. Az alváz a Panzer II tank alváza, amely tankként már a világháború kitörésekor elavulttá vált. Egy könnyű tank alváz, melyre az alapverzióban még löveget sem tudtak feltenni, csupán egy gépágyút.

Ha egy kicsit hátrébb lépünk, akkor jusson eszünkbe, hogy Hitler hatalomra kerülése után azonnal leült a német hadsereg vezetésével, hogy afféle külön alkut kössön velük. Ennek lényege, hogy Németország újra fegyverkezik, vagyis a hadseregnek komoly szerepe lesz az ország jövőjében, ugyanakkor Hitler ígéretet tett, hogy nem indít háborút 1942 előtt.

A német hadigépezet ebből kifolyólag kettő tank, a Panzer I és a Panzer II könnyű tankokat tudta csak nagyobb darabszámban gyártani. Ebből a Panzer I azon túl, hogy alapját adta az első páncélosvadásznak, csak kiképzési célokra volt jó később. Tehát a németek úgy vágtak bele a háborúba, hogy a tudatosan felépített tanktípusokból csak a könnyű típusok készültek el, ezért a jobban páncélozott tankok ellen kényszermegoldásként azonnal éltre kellett hívják a forgatható toronnyal nem rendelkező, ezért nagyobb löveg hordozására képes páncélosvadász fegyvernemet.

A Panzer II-ből két variáns készült, némileg eltérő futóművel és felfüggesztéssel. Az A,B,C,F variánsok negyed laprugós, kis görgős futóművel, míg a D,E a modernebb, Christie-féle felfüggesztéssel bírt.

Ebből a kétféle Panzer II-ből született a kétféle Marder II, vagyis az Sd.Kfz.131 és az Sd.Kfz 132. A 131-esek a német 75 mm-es Pak 40, míg a 132-esek a szovjetektől zsákmányolt 7.62 cm F-22 Model 1936-es löveget kapták (hivatalos német megnevezése: Pak-36(r), orosz megnevezése: M1936). A lényegi különbség tehát a két modell között a löveg, illetve a futómű, illetve az a nem elhanyagolható tény, hogy a 132-es modell 40 centivel magasabb volt 131-es társánál.

A tervezést 1941 december 20-án az Alkett gyár kezdte. A Christie felfüggesztéses Panzer II egyébként a lengyel hadjáratban leszerepelt, ezért ezek tornyait teljesen leszerelték és a legtöbb esetben erődített állásoknál használták fel. A tankot pedig lángszórós tankká alakították.

A zsákmányolt orosz lövegekkel elég meggyőző lett a tűzereje. Az ágyú 450-990 m/s sebességgel indította útjára lövedékét, ami képes volt egy 80-97 mm-es, döntött páncélzatot átütni 1370 méterről.

A fegyverből 201 darabot sikerült összeállítani rekord idő alatt és hamarosan az orosz fronton találta magát. Itt azonban nem szerepelt túl fényesen. A nagy magassága nagyon könnyű célponttá tette, páncélzatról pedig nem igazán beszélhetünk a 10mm-es lemezt figyelembe véve, ami a személyzetet védte.

1943 közepére gyakorlatilag az összes D változatot lecserélték, az alacsonyabb Sd.Kfz 131-es verzióra. Addig összesen Marder II-ből 863-at építettek vagy alakítottak át, amiből kb. 200 darab volt a D típus.

Összességében a fegyvert rendkívül sebezhetővé tette a nyitott küzdőtér, a nagy magasság és gyalogság általi védtelensége, ezért támadó fegyverként nem is lehetett bevetni. A leghasznosabb felhasználása a kulcsfontosságú területek megvédése volt, vagyis amikor egy kedvező tereppontra elhelyezve nagy területet tudott szemmel tartani.

Valójában ez csak egy újabb elkeseredett próbálkozás volt arra, hogy kijuttassák a frontra a 75 mm-es, hosszú csövű löveget, melyet először csak a Panzer IV F2 tank tornyába tudtak beépíteni. Ám ezzel várniuk kellett 1941 november végig, pont addig, amíg a hadiszerencséjük már megfordult.

Marder II D
Sd.Kfz. 132 Marder II D
« of 7 »

Technikai paraméterek:

Személyzet4 fő
Hosszúság 4,81 m
Szélesség2,28 m
Magasság2,6 m
Tömeg 11 t
Elsődleges fegyverzet 76.2 mm Pak 36(r) L/51.5
Páncélzat14,5-30 mm
Műszaki adatok
Motor Maybach Maybach HL 62 TRM 6 henger
140 LE, 104 kW)
Sebesség40-55 km/h
Fajlagos teljesítmény12,7 LE / t
Hatótávolság190 km

A makettről

Építés közben nagyon vegyes érzések kavarogtam bennem. Együtt építettem egy Tamiya makettel, és önkéntelenül is folyamatosan összehasonlítottam a kettőt. Építettem már Broncot és pozitív tapasztalataim voltak. Itt sem beszélhetünk nagyon hiányosságokról, inkább kis fejetlenségről.

Sd. kfz. 132 Marder II D
Sd. kfz. 132 Marder II D
« of 18 »

Kezdjük azzal, hogy kapunk egy gyönyörű építési leírást. Fényes papíron, színesen, nagyon részletese lépésekkel. E mellett kapunk annyi, de annyi alkatrészt, hogy az be sem fér a dobozba. A nem fér be a dobozba szó szerint értendő, ugyanis miután kinyitottam és elkezdtem építeni, soha többé nem tudtam minden visszarakni bele. A végén már kezdtem kételkedni az anyagmegmaradás törvényében, mert amikor már majdnem teljesen kész lett a makett, na akkor még mindig millió alkatrészem volt a kereteken.

Szóval itt kezdődnek a problémák, melyek nem kardinálisak, de éppen elég bosszantóak, mert a rendmániámmal alapvetően ellenkeznek. Ugyanis a helyzet a következő. Ez a makettet legalább kettő, de inkább három makett készleteiből dobálták össze. Maga a fegyver eleve két fegyver összeházasításából született, pont ahogy a makett is. A löveget legalább kétszer a Panzer II-est is másfélszer össze lehetett volna rakni. A lövegnél adott volt két cső, két és félszer a szán, a hozzá tartozó alkatrészek, sőt, még az M1936-os löveg kereke is benne volt a dobozban.

Miért bosszant? Azért nem állatira macerás volt a három A keret közül a megfelelőt megtalálni. Illetve, ha már ennyire nem sajnálták az alkatrészt, amit nyilván a Bronco azon készletéből vették ki, amiből összeáll az M1936, akkor miért nem lehet ténylegesen összeállítani az egészet?

Vagyis ezzel az erővel először is adhattak volna egy kétszer ekkora dobozt, hogy elférjen benne minden. Utána beletehették volna nyugodtan a két és félszer szereplő szerszámok és duplikált Panzer II alváz elemei helyett a hiányzó tornyot, plusz a két és félszer ismétlődő lövegből az egyetlen hiányzó keretet, és máris lehet belőle Panzer II E-t, M1936-ot, vagy Marder II D-t építeni.

Ehelyett a szívem vérzett, és nem is bírtam kidobni a Pak 36 (r) egyébként gyönyörű egy darabban lévő lövegét, mely felesleges volt.

E mellett a készlethez kapunk szemenkénti lánctalpat, amit szerintem külön is árul a Bronco, továbbá végtelen darabból álló fotó maratást, nagyon korrekt matrica készletet, melyből sajnos semmit sem tudtam feltenni az általam választott álcafestés miatt.

Az egész makett építésénél az az ember érzése, mintha egy 1/72-es makettet építenénk. Hihetetlen aprólékos, jól kidolgozott belső terek, az összes lőszerrekeszhez ott a fogantyú és gyönyörű a hátsó drótháló. Szóval ilyen szempontból le a kalappal.

A löveg elvileg tud mozogni, bár a löveg rögzítése lehetett volna stabilabb, hiszen amúgy sem látszik, ezért én a fix rögzítés mellett döntöttem.

Festéshez Gunze H79-et használtam, ahol szerintem végre eltaláltam a dukel gelbet. Kár, hogy nem akadtam rá erre a színre 4-5 makettel korábban. Erre jött a H302 FS34092 zöld és a H47 Red Brown.

A lánctalphoz és fémes részekhez AK798 (Gun metal), Gunze 18 (Steel) és 38 (Steel Red) festékeket fújtam fel. A fa alkatrészek alapszíne a Gunze 66 (Sandy Brown), amit aztán árnyalok pasztellkréta porral. Erre jönnek a nálam szokásosnak mondható Revell 1,2 fényes és matt lakkok. Bemosáshoz pasztellkréta port és olajfestéket használtam.

Összességében

Hibái ellenére szerintem ez egy egészen jó kit. Én személy szerint örültem, hogy összeraktam végre, de tényleg van benne anyag szó szerint. Abszolút nem sajnáltak belőle ki semmit. Lelki szemeim előtt látom, hogy a Broncos ember úgy dobálja bele a különböző más készletekből a dolgokat ebbe: „Hú, ez jó lesz, itt tök jól sikerültek a szerszámok”, „Várj, itt van még egy lövegcső, még pont befér”, „Hú, akkor tegyünk még bele egy lánctalpat is, ha ráülök, akkor még pont lecsukódik a fedél”, „A fene, erről nem is kell semmi, nem baj, én már ki nem veszem a dobozból”.

Ami így utólag nem tetszik a saját munkámmal kapcsolatban az a lánctalp. Jobban rá kellett volna feküdnie a kerekekre felülről. Lehet, hogy ezt még javítom. Bár még van bővel összerakandó Marder, de így most már egész szép kollekció alakult ki belőlük.

Marder I, a nagy tákolmány

Fegyver neve: Sd. Kfz. 135 Marder I 7,5 cm PAK 40/1 auf Gw. Lr.S.(f)

Haderő: Német Birodalom

Típusa: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: RPM No: 35054

Kiegészítő: Friul ATL-59 „Működő” Lánctalp

 

Bevezetés

Ez a makett teljes mértékben beleillik a profilomba, mivel tankvadász és egy rögtönzött átalakításnak a végterméke, ezért nagy reményekkel vágtam bele a megépítésének. Azonban rögtön szembesülnöm kellett azzal, hogy nem egy minőségi makettel van dolgom, így eddigi makettező pályafutásom legnehezebb építésévé vált.

Ennél az építésénél még egy alapvető dolgon változtattam, miszerint eddig mindig egy maketten dolgoztam, ám most úgy alakult, hogy ugyanazon makett gyártó ugyanazon alvázra épített két makettjét építésébe egyszerre fogtam bele.

A makettek kiválasztása abszolút tudatos volt. Úgy is mondhatjuk, hogy amikor megszerezem az egyiket eBayről, már „szembe jött velem” a másik variáns és mivel nem bírtam választani, mindkettőt beszereztem. Az ötlet tehát adta magát, ha amúgy is a makettek 70-80%-ban egyezőek, miért ne építsem őket egyszerre. Ezzel nem is lett volna baj, ha minőségi makettről beszélünk, ám itt nem ez az eset állt elő.

A fegyver története

Sd. Kfz. 135 Marder I 7,5 cm PAK 40/1 auf Gw. Lr.S.(f), vagyis 135-ös számú Sonderkraftfahrzeug (különleges gépjármű), ami egy 7,5 cm PAK 40/1, vagyis egy 40-es Panzerabwehrkanone (páncéltörő löveg) egy Gw. vagyis Geschützwagen (löveges jármű, magyar terminológiával önjáró löveg), azon belül is Lorraine (f, mint Französisch, azaz francia zsákmány).

Rövidebb nevén Marder I., vagyis egy olyan tankvadász funkciót ellátó fegyver, ami egy zsákmányolt francia tank alvázára lett építve, és alapvetően a második világháborúban jött létre, mint fegyvernem. Alapvetően a forgatható lövegtorony nélküli járműveket a szükség hozta létre, mivel ugyanarra az alvázra egy nehezebb löveg is elhelyezhető, ha lemondunk a forgatható lövegtorony jelenetette plusz súlyról és nyitva hagyjuk az egész felépítményt.

Ebben az esetben viszont a fő „tervezési szempontot” az adta, hogy 1940 őszére, amikor Franciaország megszállás alá került, a Német hadsereg megkaparintott több, mint 300 Tracteur Blindé 37L (Lorraine) járművet, melyet főleg lövegek vontatására és személyszállításra használtak a Francia hadseregben.

Az alapot képező alváz mérete erősen behatárolta a rá helyezhető fegyvert, így kézenfekvő volt a nyitott küzdőtér és a háború végéig jó fegyvernek mondható 7,5 cm-es löveg.

A németek számára a Barbarossa hadművelet elindulása után a legnagyobb fejfájást a T-34-esek kiiktatása jelentette. A T-34-essel döntött páncélzata miatt a könnyebb német tankok, mint a Panzer II, illetve a szintén zsákmányolt Panzer 38(t) nem tudtak vele mit kezdeni, ezért komoly hiány keletkezett olyan mozgatható lövegekből, melyek fel tudták venni velük a harcot.

A közhidelemmel ellentétben a Szovjetúnió megtámadásakor a Wehrmacht jellegét tekintve inkább volt lovakra épülő, mint gépesített hadsereg. A propaganda ugyan nagyon sikeresen elhittette a világgal, hogy a Német hadsereg nagyszámú páncélossal rendelkezik, ám a valóságban a tankok tekintetében mind számban, mint minőségben alulmaradtak a Szovjet Hadsereggel szemben.

1942-ben, amikor a kezdeti sikerek után már nem lehetett elkendőzni a hiányosságot, egyértelművé vált, a Wehrmachtnak nincs ellenszere a gyorsan mozgó, jó tervezésű, jól páncélozott, nagyszámban támadó t-34-es harckocsikra.

Létszükségletté vált, hogy minél nagyobb számban juttassanak ki 7,5 cm PAK lövegeket a hadszintérre, mellyel addig csak bizonyos Panzer IV-esek és modernebb tankok rendelkeztek, amik viszont csak kis szánban áltak rendelkezésre.

Ezt a hézagot töltötte ki a Marder I, majd az ez alapján hadrendbe állított teljes Marder széria, melyek vagy egy német tank átalakításából (Marder II Panzer II-ből), vagy orosz zsákmányolt lövegekből alkotott Marder III-akból áltak. Mindegyikre alapvetően jellemző a „szedett-vedett” jelleg, de a háborús célok gyakran felülírnak tervezési elveket.

Az első Marder I-eket 1942-ben tervezte Alfred Becker tábornok. Ezek nem álltak túl bonyolult lépésekből. A zsákmányolt Lorraine járművek felépítményét teljesen eltávolították, majd az Alkett gyár Becker közreműködésével a löveg köré épített egy könnyű, szögben döntött páncélzatot. Ez a páncélzat azonban csak és kizárólag a kézi fegyverek ellen nyújtott védelmet, páncéltörő fegyverek ellen nem.

1942 júliusa és augusztusa között 170 Marder I készült. Később a Lorraine alvázon kívül felhasználtak Hotchkiss H39 és FCM 36 alvázakat is. A Marder I-eket sikeresen vetették be a Keleti-fronton, de az újraszervezett 21-es Páncélos divízió részt vett a normadiai harcokban is.

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

Bundesarchiv Bild 101I-297-1701-29, Im Westen, Panzer 'Marder I'
Author: Bundesarchiv
« of 9 »

Technikai paraméterek:

Személyzet 4-5 fő
Hosszúság
5,38 m
Szélesség 1,88 m
Magasság 2 m
Tömeg
8,2 t
Elsődleges fegyverzet
7.5 cm PaK 40 löveg
Páncélzat 5-12 mm
Műszaki adatok
Motor Delahaye 103TT
70 PS (69 hp, 51.5 kW)
Sebesség 34-38 km/h úton, 15-20 km/h terepen
Fajlagos teljesítmény 8,4 le / t
Hatótávolság 135-150 km úton

A makettről

Ahogy a bevezetőben írtam, ez egy álom makett is lehetett volna, ha nem a legvacakabb gyártó által készültek volna. Én legalábbis nem találkoztam rosszabbal, pedig most már dolgom volt Revell, Trumpeter, Dragon, Hobby Boss, Italeri, Zvezda, Mini Art, Tamiya, Heller makettel, de egy biztos, hogy ez mindent alul múlt.

Kezdődött azzal, hogy a keretek nem voltak megszámozva, megjelölve. Én még ilyet nem is láttam. Azt, hogy melyik elem melyik, azt vagy szemre lőtte be az ember, a leírás képe alapján próbálta kitalálni.

Maga a szet is magán hordozta a kétlakúságot, vagyis az élethez hasonlóan az alváz egy más minőséget, mint a felépítmény. Ez azért volt bosszantó, mert a felépítmény minősége még úgy ahogy megfelelt, sőt egészen minőségi volt, csak akkor az nem értettem, miért nem lehetet azt az egyetlen keretet kiönteni ugyanígy. Ha tippelnem kéne, akkor az alvázat átvette valakitől a gyártó és újracsomagolt. Nem kellett volna.

Az alváz és futómű kidolgozatlan volt, Olyan helyen voltak jelölések, ahol nem kellet volna legyenek és nem voltak ott, ahol meg kellettek volna legyenek. Az egész alváz összerakása úgy nézet ki, hogy fel kellett építenem  valameddig, hogy lássam, hová jön a következő alkatrész adag, majd vissza kellett bontanom az egészet. Vagyis 2 lépés előre egy hátra, és így tovább.

Annyiból bizonyult szerencsés döntésnek a dupla szerelés, hogy másodjára biztosan nem állnék neki a másik RPM makettnek.

Az tank alvázra egyébként nem került fel sok minden annak köszönhetően, hogy az archív felvételeken nem láttam nyomát a szerelési leírásban szereplő elemeknek, A dobozban maradt az emelő, ami egész jól nézett volna ki, hogy lett volna rögzítő eleme, illetve, ha egyetlen képet is találtam volna, amin látszódna, hogy ott tároltak emelőt.

Vagyis nagyon-nagyon kevés részlet került fel, ami normál esetben megadja a makett apró, szép kis részleteit. A szerszámok rögzítésénél szintén rögtönöznöm kellett. A gyári rögzítés nekem életképtelennek tűnt, azért egy pántot kellett odatennem, de valósznűleg az egész nem így nézett ki életben.

A festéshez a szokásos Mr. Hobby akrill festékeket használtam. Az alapozás: H38 Steel Red, alapszín: H66 Sandy Brown, álcaszín: H320 Dark Green, ásó/lapát/lánctalp: H18 Steel. Erre jött a szokásos olajfestékes bemosás, lánctalpra pedig pasztellkréta por illetve AK pigment.

A matricák is silányabb minőségűek voltak, mint amivel valaha találkoztam. Vastagok voltak és nem követték a mintát. Sajnos későn vettem észre és már nem akartam levenni őket. Talán, ha körbevágom őket felrakás előtt, akkor jobb lett volna a helyzet.

Marder I
Aperture: 8
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1
« of 13 »

Összességében

Összefoglalva én azt tanácsolom, hogy bárki RPM makettet venne a kezébe, dobja el, meneküljön, vissza se nézzen, hacsak kimondottan nem szeretne szenvedni. RPM makett összerakása helyett vegyen pár polisztirol lapot és reszelje ki kézzel, jobban jár.

A végeredmény nem lett annyira borzalmas, mint ahogy azt az építés közben gondoltam. Most először volt olyan pillalant, amikor azt gondoltam, hagyjuk az egészet, nem vesződök vele tovább, nem ér annyit.

ISU-152, az orosz rém

Fegyver neve: ISU-152

Haderő: Szovjetunió

Típusa: Nehéz (önjáró) rohamlöveg

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Zvezda No: 3532 2004

Kiegészítő: Trumpeter TK-12 „Működő” Lánctalp

 

Bevezetés

Egy újabb Zvezda makett készült el. Ez egy olyan darab, melyről tudtam, hogy kötelező eleme lesz a gyűjteménynek. Az pedig, hogy egy orosz Zvezda kiadású példányt raktam össze, abszolút beillett a képbe. A makett gyártója most is hozta a megszokott „minőséget”, vagyis pont azt a hiányossághalmazt, ami tényleg jól állt neki. Ám ne szaladjunk előre, előbb, ahogy lenni szokott, nézzük meg közelebbről ezt a monstrumot.

A fegyver története

Az ISU-152 önjáró löveget a Szovjetunió fejlesztette a II. világháború idején. Nem hivatalos beceneve Зверобой (ejtsd: zveroboj), vagyis fenevad ölő. Ezt a harci eszközt a fronton megjelenő német nehéz tankok (Tigris, Párduc) hívták életre. Noha tankvadászként is megállta a helyét, képes volt gyalogság támogatásként tüzérségi támogatási is nyújtani a harcokban. A konstrukció olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy az ISU-152 1970-ig szolgálatban maradt.

A tank története 1943 januárjában kezdődött, amikor az első SU-152-es prototípust elkészült. Ez egy teljesen zárt küzdőtérben elhelyezett 152mm-es löveg volt egy KV-1S tank alvázon. A fegyver az Object 236 nevet kapta, amit Cseljabinszk 100-as számú gyárüzemében építettek és teszteltek.

A felépítményt később áthelyezték egy KV-14-es tankra 1943 áprilisában és ekkor kapta meg a SU-152-es nevet.

Később az eredeti KV-1S alváz elavulttá vált, ezért 1943 májusában a 100-as számú üzem átváltott az új és modernebb IS tank alvázra. Ez nagyobb páncélzatot és egyéb fejlesztéseket jelentett. A fejlesztés Zozsef Jakovlevics Kotyin, vagyis a nehéz tankok fő fejlesztőjének felügyelete alatt és G. N. Moskvin tervezőmérnök munkája nyomán indult el.

Az új modell az IS-152-es nevet kapta és 1943 szeptemberétől novemberéig tesztelték, ám ekkor számos hiányosságra és hibára derült fény, ezért visszaküldték. Az új, javított variánst 1943 decemberében kezdték gyártani ISU-152-es néven, leváltva a már elkészült SU-152-es modelleket.

A löveg elrendezése egyébként teljesen megegyezett a korábbi önjáró lövegek, például a SU-76-os elrendezésével. 5 fős legénység alkotta a személyzetet. A fegyver követte a korábbi orosz gyakorlatot, nem változtatott sokat, hanem a jól beváltat fejlesztette tovább.

Az ISU-152 haladhatott támogató szerepkörben önjáró lövegként a tankok mögött 100-200 méterrel, hogy lerombolja a megerősített német állásokat, mivel mozgékonysága megegyezett az IS tankokéval.

Amennyiben tankvadászként vetették be, képes volt átütni lövegével a németek legjobban páncélozott tankjait is. A rövid csöve nem tette őt pontossá, viszont a 152,4mm-es, nagy robbanóerejű lövedék akkor robbanást okozott, hogy teljes egészében le tudta robbantan egy Tigris tank tornyát.

Egy bevitt találat általában tönkretette a másik tank felfüggesztését, széttépte a lánctalpát, mozgásképtelenné téve azt, míg a tankban lévő személyzet gyakran a robbanás keltette lökéshullámoktól sérült meg. Így a személyzet gyakran a tank megsemmisülése előtt menekülőre fogta a dolgot.

Tankvadászként nem volt elsőosztályú fegyver, nem is erre a célra építették. 90 mm-es döntött homokpáncélzata ellenére a Tigris 88mm-es lövege kis és közepes távolságról is áthatolt rajta. A SU-100 ideálisabb volt ilyen feladatokra, ám az ISU-152-ból a többcélú felhasználhatósága miatt mégis többet gyártottak és tovább maradt hadrendben.

Más szemszögből fogalmazva a tankvadász, mint fegyvernem, amit a II. Világháborúban megjelenő tankok hívtak életre, pont az ISU-152 megjelenésével kezdtek feledésbe merülni. Ahogy a háború mérlege elbillent, és megjelentek az ilyen hatalmas űrméretű löveggel szerelt fegyverek és megjelentek a kumulatív lövedékek, vált feleslegessé egy ennyire specializált eszköz, mint a tankvadász.

Az ISU-152 történetének ránk nézve szomorú epizódja, hogy bevetésre került az 1956-ös magyar forradalom leverésénél is.

ISU-152
« of 5 »

Technikai paraméterek:

Személyzet 4-5 fő
Hosszúság
9,18 m
Szélesség 3,07 m
Magasság 2,48 m
Tömeg
43,7 t
Elsődleges fegyverzet
152,4 mm ML-205 löveg
Másodlagos fegyverzet
DShK légvédelmi nehéz géppuska
Páncélzat 60-120 mm (homlokpáncél 90mm)
Műszaki adatok
Motor V-2IS diesel engine
520 lóerő (382 kW)
Felfüggesztés torziós rugó
Sebesség 30 km/h úton, 15-20 km/h terepen
Fajlagos teljesítmény 11 le / t
Hatótávolság 220 km úton, külső üzemanyag tartályokkal

120 km terepen belső üzemanyag tartályokkal

A makettről

Ahogy a bevezetőben írtam, ez egy kötelező darab volt és örülök, hogy a Zvezda gondozásában vettem meg a makettet. A Zvezdaról egy dolgot kell tudni: hiányos, pontatlan, nem jól kidolgozott. Miért volt jó választás? Mert az orosz tankok esetén ez az autentikus.  Nem oda esik az illesztés, ahová kéne? Átrakjuk! Hiányzik két oldalon kompletten az alváz burkolata? Hol az a sörös doboz, odahajlítom! Ferde egy kicsit a lövegpajzs? Várj, ferdítsünk egy kicsit rajta még jobban.

Vagyis tele van olyan hibákkal, amik jól állnak ennek a fenevadnak. Vagyis bőven volt mit javítani. A makett szerkezet nem túl komplikált. Általában egy 1:35-ös maketthez minimum 4 oldalas összeszerelési útmutatót kapunk egy 1:35-ös maketthez, amin minimum 20 fázisban mutatják meg, hogy rakd össze. Itt egyetlen lapot találunk a dobozban amin 4 ábrát látunk, amiből alig-alig lehetett kitalálni, mire gondolhatott a szerző.

A sárhányók és a törzs között hiányzó lemezről már tudtam, mivel korábban összeraktam a Zvezda IS-2-jét, tehát azon nem lepődtem meg. Itt is, ahogy akkor is egy Borsodi sietett segítségemre, kiürült sörös doboz formájában, amiből kipótoltam a hiányosságot.

A műanyag elemek kidolgozottsága nagyon vegyesnek bizonyult. A lövegpajzs nagyon szépen visszaadta az öntvények felületi egyenetlenségét, azzal nem volt baj. A felépítmény felülete viszont sima volt, mint a babapopsi, amit nem találtam hihetőnek, ezért laposan kezelésbe vettem a Mr. Gunze Primer Surfacer 1000-el. Ettől szerintem nagyon jó lett a felület.

Festékek tekintetében az előző maketthez képest változtattam némileg. Alapozáshoz ez alkalommal Gunze H18 Steel akrilfestéket használtam. Erre jött a Gunze H303 FS34102 zöld alapszín. Orosz tanknál nem kell különösebben lamentálni a színek tekintetében, mert életben sem található két egyforma zöld tank, Ez a szín nekem tetszett és nem bántam meg.

A matricákkal majdnem meggyűlt a bajom. Igazából túl vékony volt, ami egyfelől nagyon jó, ám volt egy pont, amikor azt hittem, fel fog pödrődni az egész. Jódarabig kellett simogatni a felületre, hogy úgy is maradjon.

Az alváznál AK pigmenteket és pasztellkréta port használtam. A bemosás a szokásos olajfestékkel történt, akárcsak az rozsda- és olajmegfolyások.

Az apróbb alkatrészeknél is voltak pontatlanságok természetesen. A lámpa eredeti felhelyezéssel a földet világította volna, illetve a búra sem volt átlátszó, ezért azt kiöntöttem epoxy gyantából. A géppuska tárának (ha az egyáltalán) elhelyezéséért nem vállalok felelősséget. Mondjuk úgy, hogy a megszerezhető képek alapján így tűnt a leglogikusabbnak felhelyezni, bár tegyük hozzá gyorsan, a makett dobozán valami totálisan szürreális helyen helyezkedik el.

Ezen apróságokat leszámítva a makett szépen összeállt. A gyári gumi lánctalpat eldobtam, helyette került fel a Trumpeter szemenkénti, működő lánctalp.

A löveg kialakításán dolgozhattak volna kicsit. Az elején még az volt a terv, hogy legalább függőlegesen mozgatható marad, de végül a lövegpajzs tetején levő lemez miatt a fix rögzítés mellett maradtam.

ISU-152
Aperture: 3.5
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1
« of 20 »

Összességében

Én azt mondom, hogy a maga nemében ez egy csodálatos mérnöki munka. Ha el tudunk vonatkoztatni attól, hogy ez emberek pusztítására készült, azért vegyük észre. mennyire szép formát sikerült itt összehozni. Annak ellenére, hogy egy 43 tonnás acéltömegről beszélünk, csodálatosan arányos.

Persze, nem volt olyan pontos, mint a német Nashor, ami 2 kilométerről kilövi a légy szemét, de mégis nagyon eltalálták. Az oroszok nem nagyon játszottak a színekkel (bár ezt A Tankok története rovatban kivesézte már alaposabban). Volt alapvetően kettő alvázuk. Egy közepes (T34) és egy nehéz (KV / IS), amire szépen rá tudtak pakolni minden fegyverrendszert anélkül, hogy az életképtelen, vagy ormótlan lett volna.

Vegyük észre hogy amíg a németek például határozottan elkezdtek haladni a működésképtelen zsákutca végébe a nehezebbnél, nehezebb alvázakkal, addig az orosz tervezés az IS-2 és ISU-152-vel kihozta a maximumot, amit abból a technológiából ki lehetett hozni.

Tény az, hogy a II. Világháborút követően a tankok tervezése gyökeresen más fordulatot vett, de pont ettől szép az ISU-152, mert méltó módon lezár egy egész fegyvernemet és korszakot. Meg merem kockáztatni, ő vált az utolsó, és működő mementója a fegyvernemének, a rohamlövegeknek.

Ezzel összhangban remek volt megépíteni ezt a makettet. Soha rosszabb makettem ne legyen! (Már van sajnos, mert amikor írom a cikket, már szenvedek egy RPM-el. Soha, de soha nem építsetek RPM makettet…de ez majd a következő cikkben lesz kifejtve)

Sd. kfz. 164 Nashorn

Jármű: Sd. Kfz. Sd. kfz. 164 Nashorn

Haderő: Német hadsereg

Típus: Tankvadász

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Dragon Kit No: 6314 2006

Felhasznált kiegészítők: Friul lánctalp ATL-04 PZ III/IV / PANZERFAHRE (Pz.F.)

Bevezetés

Amikor 2012-ben elkezdtem makettezni, akkor két dologban voltam biztos. Az egyik, hogy megpróbálom szisztematikusan a második világháborúban szereplő tankokat és tankvadászokat megépíteni, a másik, hogy a Nashorn-t mindenképpen összerakom. Az első dolog lényegesen nem változott, de annyiban igen, hogy be kellett látnom, le kell szűkítenem a kört és elkezdtem specializálódni a tankvadászokra, azon belül is a német tankvadászokra.

A második elhatározásomon nem változtattam, így hát nagyon-nagyon korán, valamikor 2013 környékén be is szereztem ezt a Dragon Prémium kitet, amiről szinte sütött, hogy nagyon részletesen kidolgozott és feljavított darabról van szó. Nekiállni azonban nem akartam, ugyanis szerettem volna valamennyi rutint szerezni az építésben, és nem ezen a darabon kívántam gyakorolni.

Nos, azt nem mondhatjuk, hogy elkapkodtam a dolgot, még tartottam is egy 1-1,5 év szünetet, amikor is kitérőt tettem a figurafestés világába. Körülbelül két hónapja döntöttem úgy, nincs mire várni, nekilátok.

A fegyver története

Eredeti nevén Hornisse, vagyis németül lódarázs, ám Adolf Hitler nem találta elég fenyegetőnek a nevet, ezért később, Nashorn, vagyis orrszarvúra változtatta. A nevétől függetlenül tényleg rettegett fegyverről beszélünk, mely a hadrendbe állításától egészen a háború végéig hadrendben is maradt. A Szovjetunió lerohanását célzó Barbarossa hadművelet során egyértelművé vált, hogy a német hadseregnek szüksége van egy páncélosvadász fegyvernemre, amikor találkoztak a fejlettebb orosz tankokkal, mint például a T-34-essel.

Egészen addig a német hadsereg számolt komolyan annak a lehetőségével, hogy a sajátjaikhoz hasonló tankokkal fognak találkozni. A Nashorn remekül egyesítette a Panzer IV alváz mozgékonyságát a 8,8 cm Panzerjägerkanone 43/1 L/71 löveg félelmetes tűzerejével.

A 88 mm-es löveg a maga 1080 m/s-es kezdősebességével az akkor és a háború végéig megjelenő összes páncélost meg tudta semmisíteni, ami hatalmas fegyverténynek bizonyult.

A fejlesztést az Alkett indította 1942 februárjában, akik éppen a Geschützwagen III/IV terven dolgoztak, ami a Panzer III/IV alvázából tervezett önjáró löveg volt. A Geschützwagen néven (vagyis szó szerint löveges jármű, magyarosabb fordításban önjáró löveg) a németek azon fejlesztéssiket hívták, ahol egy meglévő tank alvázra építettek fel valamilyen löveget. A Nashorn esetében a 88-mm-es tankelhárító löveget.

A fegyverből 1943 február és 1945 márciusa között 494 darabot szállítottak le. Ebből 100 darabot vetettek be a keleti fronton.

A tankvadász, ahogy általában a korai tankvadászok, nem kaptak teljes páncélvédelmet. A páncélzat felülről nyitott volt. A páncélzat tetejére körkörösen három, forgatható géppuska állványt szereltek, ami védte a személyzetet valamelyest.

A löveget 15°-ban lehetett vízszintesen és -5° és +15°-ban lehetett függőleges irányban elforgatni az alvázhoz képest. A löveg méretei miatt a tankot hosszában meg kellett nyújtani a hátul elhelyezkedő motort pedig a tank közepére helyezni. A páncélzat igen vékony volt, ami azt jelentette, hogy csupán a kézifegyverektől és repeszektől védte a kezelőszemélyzetet, páncéltörő lövedékek ellen hatástalan volt. Ebből kifolyólag aktívan nem tudott a tankcsatában részt venni, viszont annál hatékonyabb tankelhárító fegyvernek bizonyult.

Nashorn tankvadász
Author: Bundesarchiv
« of 9 »

Technikai paraméterek:

Személyzet 4 fő
Hosszúság 8,44 m
Szélesség 2,86 m
Magasság 2.65 m
Tömeg 24 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat alváz 20-30 mm, felépítményen 10 mm
Elsődleges fegyverzet 8,8 cm-es Pak 43 L/71 páncéltörő löveg
Másodlagos fegyverzet 1 db 7,92 mm-es MG 34-es géppuska
Műszaki adatok
Motor Maybach HL 120 TRM
Teljesítmény 300 LE (223,71 kW)
Felfüggesztés torziós rugó
Sebesség 40 km/h
Fajlagos teljesítmény 12,5 LE/t
Hatótávolság 190 km

 

A makettről

Ahogy korábban említettem, régóta porosodott a polcon a készlet, mire rá került a sor, de megérte várni vele. A készlet a szokásos Dragon minőséget hozza, minden gyerekbetegségével együtt. Ez egy feljavított készlet, nehéz is lenne tagadni, vagyis egy korábbi kiadás újragondolt verziója, ami azt jelenti, hogy rengeteg keretet újraöntöttek, nagyon sok keret ment a kukába. Kis túlzással minden második alkatrész felesleges volt.

A makett egy módosított Panzer IV-es alvázra épül, amiből kifolyólag nem volt nagy különbség az előző, szintén Dragon és szintén Panzer IV alvázra épülő kit között. Annyiban változott a helyzet, hogy bizonyos részletek, például a görgőkön a gumik szebben voltak kidolgozva, látszódtak a feliratok az abroncson, illetve volt választási lehetőség a meghajtott kerék tekintetében.

A küzdőtér aprólékosan kidolgozott volt. A lőszerrekeszek szekrénye nagyszerűre sikeredett. Választás itt is volt. Ugyanis az eredeti műanyag alkatrészeket fel lehetett dobni a mellékelt fotó maratott alkatrészekkel. Ezt a készletet csak azoknak nem ajánlom, akik nehezen hoznak meg döntéseket, mivel abból itt volt bőven. Mind a két szekrényt lehetett csukottan, nyitottan behelyezni a helyére. Egy szekrényt lehetett feltölteni a maximális 8 lövedékkel. Én végül egy csukott és egy félig feltöltött, nyitott szekrény mellett döntöttem.

A fotó maratott alkatrészek tárháza szinte kifogyhatatlan volt. Nem is találkoztam még egy készletnél ennyivel. Volt olyan elem, amit azonban nem tettem fel végül. A felépítmény páncélzatán található szellőző rácsa ugyan teljesen lecserélhető lett volna fotó maratott alkatrészekből összeállítottal, ám a zsaluzat állászszöge miatt túl sok látszódott volna a zárt hátlapból, így végül az nem került fel a makettre.

A készlet tartalmazott még egy fém ágyúcsövet. Még pontosabban a 88-as elkeskenyedő, kisebbik részét, valamint többféle, több számból álló matricakészletet, vagyis többféle lajstromjellel is lehetett volna operálni, ha valakinek nem tetszik a 112-as szám.

A maketten semmi újdonságot nem dobtam, be, csak az eddigi évek alatt elsajátított és bevált technikákat. Az alapozást a szokásos Revell 91+9 zománc festékkel kezdtem. Erre jött rá a H403 Dark Yellow Gunze akril alapszín, majd a két álcázószín, a Gunze H80 Khaki Green és Gunze H47 Red Brown. A szerszámok fa nyelére és a fa felületekhez Gunze H37 Wood Brown került.

A fémes kopásokhoz illetve a lánctalp festéséhez most az AK798 Gun Metal festéket vetettem be, amire jött az alvázra, lánctalpra és a küzdőtér padlózatára a kétféle pigment, az AK081 Dark Earth, a sötétebb, míg a AK041 Europian Earth a világosabb részekhez. A rozsdás hatáshoz AK043 Medium Rust pigmentet hívtam segítségül. Bizonyos elemeknél a hajlakkos chipinges technikát használtam, míg a felépítmény páncélzatánál főleg szivaccsal vittem fel finoman az AK798-at.

Bemosáshoz a szokásos olajfestéket hívtam segítségül.

A gyári Magic track a dobozban maradt, mert itt is Friul lánctalppal dolgoztam. A lánctalp profilja valami egészen fantasztikus, ugyanis nem tömör. Valószínűleg a Magic Track sem mutatott volna rosszul, de azért így lett az igazi.

Egy helyen akadtam el a makettel, bár egészen szép, fényképes volt a leírása is. A tank elején lévő cső funkcióját nem bírtam megfejteni. Ehhez segítséget kellett hívnom az Interneten. A megoldásra egyáltalán nem számítottam, pláne azért, mert egyetlen archív képen sem véltem felfedezni. Ebben a csőben futott az a drót, aminek segítségével a küzdőtérből visszahízhatták a lövegtámasztékot, majd elfordíthatták a löveget.

Ehhez csak rében volt alkatrész. Amikor fény derült a funkcióra improvizálnom kellett. Végül húzott szálból készítettem el a hiányzó kábeleket.

P1030119
Aperture: 4.9
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1
« of 18 »

Összességében

Összességben nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel. Persze mindig sikerülhetett volna szebben a makett, és maradtak hibák, de szerintem szép lett. Véleményem szerint ez a tankvadász illusztrálja legszebben a második világháborúban megfigyelhető hadmérnöki gondolkodást. Ez a fegyver tisztán a szükséghelyzet és a praktikusság szülöttje. Adott két, zseniálisan jól eltalált és bevált haditechnikai eszköz, vagyis a Panzer IV közepes harckocsi, és a 8,8 cm tankelhárító löveg. Megtehették volna, sőt meg is tették, hogy valami teljesen új fegyvert készítenek azok felhasználásával, ám ehelyett a legegyszerűbb módszert, az összeépítésüket választották. Ám erről majd részletesebben elmélkedünk a Tankok története rovatban.