Címke: történelem

Crusader Mk. I, az első keresztes lovag

Fegyver neve: Crusader Mk. I

Haderő: Nagy-Britannia

Típusa: Könnyű tank

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Italeri No: 6432

Kiegészítők: Friul lánctalp ATL-69

 

Bevezetés

Ez a makett nem tartozott teljesen a tudatosan választott makettek közé. Nem előre eltervezett rendelés volt. Ha jól emlékszem, akkor éppen csak nézelődtem az egyik makettbeszerzési forrásom polcai között, amikor megláttam és megszerettem.

Úgy voltam vele, hogy egy megbízható gyártó (Italeri) egy ilyen szép illusztrációval bíró makettel nem nyúlhatok mellé. No, nem mintha nem ismertem volna felületesen az angol tankokat. Tudtam, hogy elég egyedi a kinézetük. Noha a háború kimenetelére kevés vagy inkább semmilyen hatást sem gyakoroltak, azért örülök, hogy összeraktam.

A Brit tanktervezés nem annyira ismert. Ha a második világháború tankjait emlegetjük, akkor leginkább azonnal a minden laikus által ismert Tigris, T-34, a járatosabbak számára a Panzer III, Panzer IV, Párduc fog eszébe jutni.

Kevesen fognak olyan neveket mondani, mint Matilda, Valentin, Cruiser, Crusader, Cromwell, Comet, Churchill.  Pedig illene.

Nem azért, mert a II. Világháborúban nagy jelentőséggel bírtak, nem is azért mert az I. Világháború után az lett volna várható, hogy Nagy-Britannia, aki elindította a tankfejlesztést, volt a legkiválóbb tanktervező, mert ez így nem is lenne igaz.

Inkább azért, mert ezen tankok szépek. Azért mert ezen tankokban visszaköszönnek azon modern fejlesztések, melyeket elvárhattunk volna más tankoktól. A Brit hadiipari fejlesztés nagyon sajátságos és tele van visszásságokkal. Nagyon sokszor fordult elő, hogy fejlesztettek valami nagyszerűt, majd megvásárolták a technikailag sokkal fejletlenebb amerikai haditechnikát. Néha volt erre racionális magyarázat, néha nem. A Cruiser/Crusader esetében valahol a kettő között van az igazság.

Fejlesztettek és gyártottak sok jó tankot, de zömében az amerikai kölcsönbérleti szerződés keretében M3 és M4-es tankokkal harcoltak. Illetve kisebb/nagyobb politikai nyomásra átalakítottak amerikai tankokat „használhatóbb” variációra.

A fegyver története

A fejlesztés története jó messzire, a két világháború közötti időszakra nyúlik vissza, amikor is a lovasság fejlesztésének érdekében elkezdték a britek elkezdtek dolgozni a cirkáló tank koncepcióján, mivel a hadvezetés nem volt megelégedve a 1930-ban létező tank koncepciókkal.

A cirkáló (cruiser) tankok koncepciója azon alapult, hogy inkább gyártsanak sok mozgékony, könnyű tankot, minthogy kevesebb, közepes tankot. Ezen a koncepción belül is két fő ágra fókuszáltak, úgy, mint a „könnyű” cirkáló és „nehéz” cirkáló tankcsaládra. A előbbi értelem szerűen kevésbé volt páncélozva, mint az utóbbi.

A Brit cirkáló tankok fejlesztése 1938-ban kezdődött az A9 és A10, majd az A13, A13 Mark II, A13 Mark III „Covenanter”, végül A15 Crusader típusokkal.

A számozásba ne keressük logikát, ha az ellenség megtévesztésére találták ki ezt a nevezéktant, akkor zseniálisan beletaláltak. Minden esetre az A9-A13-ig igazából még csak tesztelgették a koncepciót. Mindegyik variáns egy kicsit tér el elődjétől, ám egyik sem lett volna hadrendbe állítva, ha nem tör ki a Világháború.

Vagyis fontos ezen tankok „mentségére felhozni”, hogy egyik sem tekinthető végleges modellnek. Mindegyik egy koncepcióra épült és nagyon apránként tökélesedett. A ténylegesen kiforrt koncepciónak talán az A27 Cromwell tekinthető, ám azt se feledjük el, hogy a ma is hadrendben álló Challenger 2-es tank sem tér el nagyon ettől a formától.

Vagyis, ha erősen akarnék fogalmazni, akkor a britek lassan terveztek, de viszont az örökkévalóságnak szánták a művüket.

Tehát a tank neve hivatalosan: Cruiser Mk VI Crusader (A15). Még jó, hogy nincs elbonyolítva 🙂

Mint minden cirkáló tanknak, a Crusader felfüggesztésének az alapja az amerikai J. Walter Christie féle Christie felfüggesztés. Ezzen felfüggesztésről ebben a cikkben olvashatsz. J. Walter Christie egy amerikai mérnők zseni volt, aki borzalmas modorral és rettentő tehetséggel áldatott meg. Ennek az lett a következtében, hogy a zseniális felfüggesztésére alapuló tankjait hazájában kiröhögték.

Két nemzet nem követte el ezt a hibát: a Szovjetunió és Anglia. AZ előbbitől a BT/T-34, utóbbiból a Cruiser tankok születtek.

Az A15-ös tanknál annyi eltárás volt az A13-hoz képest, hogy az egyenletesebb súlyelosztás miatt nem 4, hanem öt kerékkel tervezték, és változtattak a motoron, motor hűtésen, kormányszerveken. Ezek mellett kapott egy kézzel mozgatható, kicsi géppuska tornyot a törzs bal oldalára, amit sok esetben eltávolítottak a harctéren.

A második torony oka az lehetett, hogy egy ideig tartotta magát a többtornyos tank koncepció. Voltak korai orosz és német tankok is 2-3 toronnyal is, míg végül rájöttek, egy homokgéppuska tökéletesen elég, mivel nem fognak az első világháborúban jellemző sorokba rendezett embertömegekkel találkozni a csatatéren.

A Crusader első bevetésére Battleaxe hadművelet keretén belül került sor Észak-Afrikában. A kezdeti harcokban ez a tank jelentette a fő páncélos haderőt a britek számára, ám tűzereje kevésnek bizonyult. A 2 fontos, 40 mm-es ágyú a háború azon szakaszában már elégtelennek bizonyult. 1942-ben megpróbálkoztak azzal, hogy 6 fontos ágyúra cserélik a löveget, ám könnyebben elérhet M4 Sherman és a Cruiser Mk VIII Centaur/Cromwell miatt második vonalba szorult.

1940 és 1945 között összesen 5464 darabot gyártottak.

Crusader Mk. I

« A 7 »

Technikai paraméterek:

Személyzet 4 fő
Hosszúság 5,97 m
Szélesség 2,77 m
Magasság 2,24 m
Tömeg 18 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 9-20 mm
Elsődleges fegyverzet 1x40mm QF 2pdr gun (130 töltény)
Másodlagos fegyverzet 1×7.92mm Besa géppuska
1×7.92mm Besa géppuska (második lövegtoronyban)
Műszaki adatok
Motor Nuffield 45 V motor
Teljesítmény 340 LE
Felfüggesztés Christie féle felfüggesztés
Sebesség 42 km/h
Fajlagos teljesítmény 18.8 LE/t
Hatótávolság 322 km

 

A makettről

A makett hozta az elvárt Italeri minőséget. Nem mondom, hogy maximálisan, de hozta. Ami nagyon negatívumnak számított és talán pont azért, mert nem számítottam rá, hogy nem voltak a készlethez áttetsző elemek. Ez azért volt állatira zavaró, mert két lámpa is található a tankon. Ráadásul elégé jellegzetessé teszik az egészet. Biztosan át lehetett volna alakítani, de elég nagy munkával, mivel az egész lámpatest egybe volt öntve.

Ez egy olyan negatívum, amire egy Italeri esetén nem számítanék. Én ezt most festéssel próbáltam kompenzálni, úgy ahogy. Nem lett tökéletes, csak amolyan szükségmegoldás.

A tank felfüggesztése, ami kimondottan fontos elem ennél a típusnál, nagyon jól meg van oldva. A kerekek a szegecselt rögzítés miatt a kerekek mozognak, nem fixen rögzítettek, ami nagyon jó.

Az építési leírás néhol pontatlan volt. Akadt olyan alkatrész, melyet utólag kellett áthelyezni, amikor a dobozon végül megtaláltam a pontos helyét. A felső tér kidolgozottságát elviseltem volna, tekintettel a kiszedhető lövegtoronyra. Jó lett volna,, ha minimálisan is, de van belső tér.

A tank lövegtornyának kinyitása például ezért nem valósult meg, Gondolkodtam rajta, de végül elvetettem, mert a nyílás elég nagy ahhoz, hogy a nagy semmit mutogassam vele nyitott állapotban.

A legszebb része a makettnek a festés, ami nagyon megragadott. Sokáig hezitáltam, hogy a dobozon lévő, és inkább haditengerészetre jellemző, festést, vagy a klasszikus zöld festést, vagy esetleg az archív képeken látható „bocimintás” festés legyen. Végül maradtam ennél, mivel sikerült olyan archív képet találnom amin ez látható.

A tank alapszíne Gunze H313 FS 33531, amire jött a két szürke árnyalat. A világosabb H337 FS 35237, illetve a sötétebb H305 FS 36118. Az álcafestés nem volt egyszerű. Mivel elég „göröngyös” a felszín, nagyon sokat bíbelődtem vele, míg elfogadható állapotúra sikerült hozni.

Mivel ilyen macerás volt a festés, illetve amúgy is afrikai hadszíntérről beszélünk, most tartózkodtam a túlzott felületi koptatásoktól. A futómű koszolásánál is a kevesebb=több elv alapján minimális sarat vittem fel. Ehhez pasztellkréta port és AK 041 North Africa és AK 042 Europian Earth pigment keverékét használtam.

Mivel nem akartam sok koszt, ezért a múltkor is bevált víz, hajlakk, pigment, pasztellkréta por,  Winsor & Newton flow improvert vittem fel a felületre. Ez adott neki egy felületi por hatást.

A kerekekre és az alvázra tettem csak olyan port AK pigmentből, ami megül a felületen.

A lánctalp gyárilag gumi, amit cseréltem Friul ATL-69-re, ami tökéletesen illeszkedett. A lánctalp egyébként elég furcsa, nagyon hasonló az orosz BT-7-es kialakításához, ami érthető, mert ugyanolyan felfüggesztés. Laza talajon biztosan nagyon jól működött, ugyanis teljesen zárt.

Crusader Mk. I
Crusader Mk. I
« A 11 »

Összességében

Főleg a festés miatt meg vagyok elégedve az összképpel. Ez egy nagyon különleges tank, viszont az Italeritől elvártam volna kicsit jobb kidolgozást. Elsősorban a lámpák tekintetében. Illetve a toronyról hiányzott egy antennatartó is. Ez is érdekes, mert az antenna megvan, csak az őt rögzítő elem maradt le a keretről. Elviseltem volna fotó maratott alkatrészeket, illetve lett volna még két vontatókábele, amik olyan csúnya kidolgozásúak voltak, hogy nem kerültek fel.

Viszont egy szempontból nagyon fontos makett lesz ez, mert eldöntöttem, hogy megkísérlem összerakni az összes fontosabb brit tankot. Ami biztosan várható, mert már beszereztem, az a Matilda, a A34 Comet és a II. Világháborún kicsit túlmutató Centurion. Ami pedig tervbe van, és külön része lesz a legcsúnyábbak válogatottjának, a Churhill és a Valentine.

T-70M, a rút kiskacsa

Fegyver neve: T-70M

Haderő: Szovjetunió

Típusa: Könnyű tank

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: MiniArt No: 35056

 

Bevezetés

Azzal kezdeném, hogy ez egy nagyon csúnya tank. Talán a legcsúnyább, amit valaha összeraktam. Viszont akkor adódik a kérdés: miért? Az ok egyszerű, ez egy MiniArt szett része, mely tartalmazta a ZiS-3 löveget, mely meghatározó fegyvere a II. Világháborúnak. Vagyis ez a tank csak amolyan extra, járulékos veszteségnek.

Viszont elképzelhető, hogy nyitok egy önálló szekciót az építendő makettekből a legcsúnyábbak számára. Van már pár jelölt. Lássuk akkor a tank történetét!

A fegyver története

1942-re a Szovjetunió számára világossá vált, hogy a könnyű tankok fejlesztése okafogyottá vált. Egyrészt ott volt a T-34-es közepes tank, mely elsőbbséget élvezett, másrészt a könnyű tankok fegyverzete nem volt képes kárt okozni a német tankokban.

Ennek ellenére a könnyű tankok gyártása mégis kézenfekvőnek bizonyult azon kisebb gyárakban, ahol a közepes és nehéz tankokhoz szükséges alkatrészek gyártása nem volt megoldható. Továbbá szükség mutatkozott a szintén könnyű T-60-as felderítő tankok pótlására, amiknek amúgy is igen gyenge terepjáró képességük volt.

Ebből fakadóan Nicholas Astrov tervezőcsapatával megtervezte a 38-as gyárban, Kirovban a T-70-et.

Az első sorozat a két GAZ-202 motorral készült, melyek a törzs két oldalán egymástól függetlenül hajtották a lánctalpakat. Ennek az elrendezésnek komoly gyermekbetegségei voltak, ezért gyorsan áttervezték T-70M néven egyetlen motoros változatra mely a tank jobb oldalán kapott helyet egy sima váltóval és differenciálművel. A tornyot egy könnyen hegeszthető páncéllemezből formálták és áthelyezték a tank bal oldalára.

A dolog érdekessége és némileg meglepő hiba, hogy a miután a gyártósort áttervezték a T-70M-re, elkezdték a SU-76 önjáró löveg gyártását ugyanezen nem szinkronizált, kétmotoros elrendezést felhasználva, mely nem vált be. Miután ezzel újra szembesültek, azt a konstrukciót is áttervezték ugyanazon elvek alapján SU-76M néven. (Ha gonosz akarnék lennék, akkor azt mondanám, hogy M jelzés ebben az esetben a megint elb***tukot takarhatta)

A sorozatgyártás 1942 márciusában indult a 37-es gyárban, miközben a 38-as gyár folyamatosan átállt a T-60-as gyártásáról a T-70M-re. Így 1942 szeptemberétől a T-60-as gyártása leállt. A tank gyártása folyamatosan zajlott 1943 októberéig. Ezalatt 8226 darabot készítettek.

t-70
« A 4 »

Technikai paraméterek:

Személyzet 2 fő
Hosszúság 4,29 m
Szélesség 2,32 m
Magasság 2,04 m
Tömeg 9 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 10-60 mm
Elsődleges fegyverzet 45 mm Model 1932/38 20-K löveg
Másodlagos fegyverzet 7.62 mm DT koaxiális géppuska
Műszaki adatok
Motor GAZ-202 (dízel)
Teljesítmény 70 LE (52 kW)
Felfüggesztés torziós rugó
Sebesség 45 km/h
Fajlagos teljesítmény 15 LE/t
Hatótávolság 360 km

A makettről

Ahogy azt a ZiS-3-as cikkben is írtam, maximáliasn meg voltam elégedve a MiniArttal, mint makettgyártóval. Tökéletesen illeszkedtek a darabok, és pontosnak tűnik az egész makett. Nem tudnék kiemelni semmilyen bosszantó dolgot. Nem kellett komolyabban javítani, és ebben a készletben találkoztam a leggyönyörűbb lámpatesttel. A szokásos áttetsző búra helyett az egész lámpatest ki volt öntve áttetsző műanyagból. Ilyen megoldást még egyetlen maketten sem láttam.

Az egyetlen, amit esetleg kifogásolhatnék, hogy nem tartalmazott a készlet matricát. A makett az általam megszokott és szokásos formában készült egy eltéréssel. A festés Gunze H38 metál alapozással indult, amire jött a Gunze H 303 FS34102 zöld. A kerekek a Revell akrill 9 Atracit színt kapták. A kerekek előkészítésénél használtam most a korábbiaktól eltérő technikát. Általában a görgők gumifelületét simára csiszolom, ám most láttam valakinél egy másik módszert. A kerekeken először nagyon durva csiszolóval átmegyek, majd nagyon finom csiszolóval eltávolítom a durva sorjákat, de úgy, hogy a barázdáltság megmaradjon. Szikével kisebb darabokat vágok ki oldalról, hogy imitálja a lemálló, töredezett gumit.

A gumi szín után koszolom, majd száraz ecseteléssel újra átmegyek a felületén a gumi színnel. Ettől kap amolyan leharcolt, elöregedett, porózus külsőt.

Az alváznál AK pigmenteket és pasztellkréta port használtam (European Earth, Dark Earth). A bemosás a szokásos olajfestékkel történt, akárcsak az rozsda- és olajmegfolyások. A kipufogó rozsdásításánál most az összetettebb módszert választottam. Ennek lényege, hogy a metal apaszín felfújása után kap egy rozsdás pigmentes ecsetelést. Ez inkább foltszerűen festi, mintsem egyenletesen. Erre kerül egy réteg hajlakk és erre jön a zöld fedőszín, melyet közvetlenül a festés után ecsettel részlegesen visszaszedek (chipping).

A lánctalp szemenkénti. Az összeillesztés után Gunze H18 Steel alapszínt kapott, amire jött a pasztellkrétás sarazás.

T-70M
T-70M
« A 18 »

Összességében

Ez egy nagyon jó makett volt. Remek volt vele dolgozni, és lesz ehhez kapcsolódó folytatás. A ZiS-3 löveg több maketten vissza fog köszönni a német Marder tankvadász szérián, illetve a T-70M alváz a SU-76 esetén, melyek összerakását mindenképpen tervezem.

A MiniArt makett abszolút elnyerte a tetszésemet. Nagy kár, hogy s SU-76-on kívül nincs több MiniArt makettem és nem is szerepel a kívánságlistámon MiniArt kiadású darab.

 

ZiS-3 löveg

Fegyver neve: ZiS-3

Haderő: Szovjetunió

Típusa: löveg

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: MiniArt No: 35056

 

Bevezetés

Elég régen vettem ezt a makettet. Pontosabban nem is makettet, hanem inkább makett készletet, ugyanis két különálló cikkben mesélek makettekről, de a szett valójában egy T-70M által vontatott ZiS-3. Első találkozásom a MiniArttal és maximálisan meg voltam elégedve.

Magát a készletet is a ZiS-3 miatt vettem meg, a csúnyácska T-70M csak ráadás. Előbb azonban nézzük meg magát a fegyvert.

A fegyver története

Hivatalos nevén: 76 mm-es hadosztályágyú M1942 (ZiS-3). közismertebb megnevezésben egy páncéltörő ágyú, mely a leggyakrabban előforduló, szovjet ágyú volt a II. világháború folyamán. A ZiS megnevezés az ejtsd: Zavod imeni Stalina vagyis „Sztálinról elnevezett gyár” szavakból jön.

A 92-es tűzérségi gyár 1940 végén kezdte megtervezni a ZiS-3-as löveget, ami a korábbi 57mm-es ZiS-2-es talapzaton és nagyon erős 76.2 mm-es lövegen alapult. Utóbbit az F-22USV-ről szerelték át. Sajátossága a lövegcső végén található, igen nagy méretű csőszájfék, melyre a kelleténél kisebb talapzat miatt volt szükség.

Az így létrejött löveg előállításának költsége jelentősen csökkent. A munkaóra egyharmada, míg a költség kétharmada volt elődeihez képest.

V. G. Garbin, a fő tervező saját elhatározásától vezérelve tervezte a löveget. Részben titokban is tartották a fejlesztést, ugyanis akkor a vezetők úgy gondolták, nincs szükség könnyű és közepes lövegekre. A német propaganda sikeresen vezette félre az akkori nehéz tankjuk, a Neubaufahrzeug (magyar fordításban: újszerűgépjármű) prototípussal a szovjet vezetőket, akik tévesen úgy gondolták, hogy a német tankok igen erősen páncélozottak, ezért nem érdemes közepes és könnyű lövegekkel próbálkozni ellenük.

Éppen ezért Grigory Kulik a szovjet tüzérség parancsnoka leállította a 45 mm és 76.2 mm-es lövegek gyártását.

A nagy honvédő háború kezdetén azonban gyorsan kiderült, hogy a szovjetek előssen túlbecsülték a német tankok páncélvastagságát. (a korai Panzer III és Panzer IV homlok páncélzata 12-30 mm volt csupán), ezért még a nehéz DShK géppuskákkal is kárt lehetett tenni bennük. A 76 mm-es páncéltörő löveg pedig könnyedén kilőtte őket.

Ám a háború korai szakaszában majdnem az összes ilyen löveget megszerezte a német hadsereg, majd fel is használta azokat, létrehozva a Panzerjäger (páncélosvadász) fegyvernemet.

Ezért a 92-es gyár Garbinnal együttműködve elkezdte a ZiS-3-as tömegtermelését 1941 decemberében. A Vörös hadsereg azonban elsőre visszautasította a fegyvert, mivel nem vetették alá a szokásos tesztelésnek. Garbin rávette a hadvezetést, hogy a teszteket élesben, a fronton végezzék.

Végül Sztálin néhány vezetővel megtekintette a fegyverdemonstrációt, amely után azt mondta, „ez a fegyver az ágyútervezés mesterműve”. Ezek után nem meglepő, hogy egy 5 napos tesztelési eljárás után a ZiS-3 hadrendbe került 1942-es hadosztályú modell néven.

A gyártás beindítása után 103 000 löveget gyártottak ebből a típusból, ezáltal a II. Világháború legtöbbet gyártott ágyújává lett.

76 mm divisional gun M1942 (ZiS-3)
« A 9 »

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

Technikai paraméterek:

Személyzet 7 fő
Szélesség 1,6 m
Magasság 1,37 m
Tömeg
1116 kg (harcban),  2150 (mozgatva)
Cső hossz
3,4 m
Kaliber
76,2 mm
Emelkedési szög
-5° – +37°
Vízszintes kitérés 54°
Tűzgyorsaság 25 lövés percenként
Visszarúgás csökkentő rendszer
hidropneumatikus

A makettről

Először építettem MiniArt makettet. Amikor megláttam egyből beleszerettem. Ha az ember makettezik, akkor önkéntelenül is csapong, de vannak olyan elemek, amikről tudja, hogy meg fogja építeni. Ilyen biztos pont volt a ZiS-3 löveg, ami több szempontból is nagyon érdekes.

Először is egy nagyon jó lövegről beszélünk, másrészről nagyon sok járműhöz felhasználták az oroszok is, illetve a németek is, amikor a háború korai szakaszában nagy számban zsákmányoltak belőle.

Úgyhogy amikor megláttam a makettet, tudtam, hogy ez nekem kell. Még a nagyon, de nagyon csúnya T-70M sem tántorított el, ami méltán pályázhatna a II. Világháború legcsúnyább tankja címre. Ugyan azt sem bánom, mert ez a T-70 képezi az alapját a SU-76 önjáró lövegnek, ami szintén dobozban várja az összerakást.

Szóval nem mondhatok róla semmi rosszat, szinte magától épült. Tényleg minden illesztés pontos volt, a löveg „működik”, szinte minden eleme a helyén van. Három negatív észrevételem lehet a makettről, de soha se legyen az embernek nagyobb baja és mindkettő orvosolható lenne. Az egyik, hogy a lőszeres lába rögzítése hiányzik, a löveg szállítási állapotban történő rögzítés sem a tökéletes és nincsenek matricák.

Az építésnél nem alkalmaztam semmi extrát. Az alapozást a Gunze H38-as Steel Red színnel kezdtem, amire jött a H303-as zöld. Igazából orosz harceszközt bármilyen zölddel festhetsz, ők sem csináltak belőle nagy ügyet a világháború folyamán és mivel ezt a szín használtam legutóbb az orosz vasakhoz, nem akartam, hogy ő elüssön.

Erre jött egy sötétebb antikolás, majd egy barnás bemosás olajfestékkel (Winton Raw Sienna).  A rozsdás megfolyásokat szintén olajfestékkel értem el. A lőszeres láda alapszíne Gunze H66 Sandy Brown, amire jött szintén olajfesték az erezet kiemeléséhez. (Winton Raw Umber)

A legvégén ment a szokásos Revell matt lakk.

ZiS-3
« A 12 »

Összességében

Ez egy szuper makett, öröm volt megépíteni. Nem emlékszem, milyen áron szereztem be, de mindenképpen ajánlom. Egyébként még lapul a dobozban öt figura is, amiket én nem raktam fel a tankra, mert nem szeretek figurákkal bíbelődni, de ha valaki azt is ráteszik, akkor zseniális makettől beszélünk.

Sd. Kfz. 135/1 15 cm sFH 13/1 auf Gw. Lr.S. (f)

Fegyver neve: Sd. Kfz. 135/1 15 cm sFH 13/1 auf Gw. Lr.S. (f)

Haderő: Német Birodalom

Típusa: Önjáró löveg

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: RPM No: 35051

Kiegészítő: Friul ATL-59 „Működő” Lánctalp

Bevezetés

Ez a makett egy időben készült a Marder I. makettel. Ahogy abban a cikkben is írtam, ez volt az első párhuzamos építésem, mivel adta magát a dolog a makettek hasonlósága miatt. Az RPM makett minősége nyilván itt sem volt értékelhető, ám a helyez mégis rosszabb volt, de erről részletesen később. Nézzük meg az eredeti járművet!

A fegyver története

Egy önjáró löveggel van dolgunk, melyet a Franciaország megszállása után zsákmányolt Tracteur Blindé 37L (Lorraine) járműre építettek. Elemezzük egy kicsit a nevet: az Sd. kfz. 135/1 a különleges gépjármű számára utal. A németek minden járműve megkapta ezt a „különleges gépjármű” számozást akkor is, ha nem volt benne semmi különleges, vagyis a haderő gerincét adó Panzer III-as tanknak is van Sd. kfz. száma. A tankok és rohamlövegek a 100-199-es számozást kapták.

A „/1” jelölés arra vonatkozott, ha valamely járműből másik variációt készítettek. Ez az eltérés legfőképpen a felépítményre, azon belül is a fegyverzetre utalt. Az Sd. Kfz. 135 a PAK 40-es páncéltörő löveget kapta, míg a 135/1-est a 15 cm-es mozsárágyúval szerelték fel.

A mozsárágyú és a páncéltörő löveg kinézete funkciója lényegileg különbözik egymástól. A páncéltörő löveg fő funkciója, hogy páncélozott célpontokat tegyen ártalmatlanná. Ezen célpontok általában közel találhatóak, vagyis 1-2 km-en belül. Tipikusan 600-700 méter az távolság, amikor egy páncéltörő löveg tüzet nyit a célpontra. Ennek oka, hogy hacsak nem a sivatagban, vagy egy nagyon nyílt terepen vagyunk, akkor a tereptárgyak miatt a célpontra nincs rálátásunk. A klasszikus páncéltörő lövegek tömör, megerősített orrkúppal rendelkező lövedékeket lőttek, melyek tisztán a kinetikus energiájuk révén ütötték át a páncélzatot, majd a lövedék második része robbant. Ez a modern, kumulatív lövedékekre nem igaz.

Vagyis a páncéltörő lövegek nagy sebességgel, szinte vízszintesen lövik ki a lövedéket és elvárjuk a lövegcsőtől, hogy forgatható lövegtorony híján pár fokos szögben mozgatható legyen vízszintes irányban is. Ez általában 5-15 fok.

Ezzel szemben a mozsárágyú fő célja, hogy infrastruktúrát romboljon, vagy gyalogságot pusztítson. A célpont távolabb is lehet a lövegtől, ami íveltebb pályán indítja a lövedéket kisebb kezdősebességgel. A löveg űrmérete nagyobb, mint ahogy a lövedék is, amit főleg robbanóanyag alkot. Az önjáró mozsárágyút nem vízszintes irányban jelentősen kitéríteni. Erről a löveget mozgató jármű gondoskodik.

A II. Világháború elején nem tűnt szükségesnek a tankvadász fegyvernem megalkotása, egész egyszerűen azért, mert nem számítottak arra, hogy tankoknak kell tankokkal csatába szállniuk.

Az önjáró löveg viszont más eset. A lövegek a II. Világháború esetén még zömében lóvontatású lövegekről beszélünk. Azonban a frontvonal gyors mozgása és a lövegek biztonsága megköveteli a lövegek gyors mozgathatóságát. Itt jön képbe az önjáró löveg.

Vagyis a II. Világháborúban majdnem minden tank alvázra elkészítették a tankvadász és a mozsárágyús variációt is.

Az Sd. Kfz. 135/1 egy 15 cm sFH 13 löveg (15 cm schwere Feldhaubitze 13) került, melyet a német hadsereg az I. Világháború folyamán és a II. Világháború elején használt. 1930-ra ezt a löveget már visszahívták a tartalékba és kiképzési célokat szolgált, valamint a partiőrség kapott belőle. Helyét a hosszabb csövű 15 cm sFH 18-as vette át (az utolsó szám jelöli az ágyúcső hosszát), ám az I. Világháború után nagyon sok hadianyag, köztük ez a löveg is Belga és Holland kézbe került, ami visszaszállt 1940-ban a németekhez.

Az ötlet tehát ismét kézenfekvővé vált, a használhatatlan francia alvázat kicsit megtoldva összeházasították a német nehéz löveggel. Az alváz annyira kicsinek bizonyult, hogy ebben az esetben nem volt elég levenni a felépítményt, hanem az alvázat hátrafelé meg is kellett hosszabbítani valamelyest. A súlypont annyira hátratolódott, hogy a jármű hátuljára felkerült egy hátsó, felemelhető támasztó láb, mely a visszarúgást csökkentette és a stabilitást növelte.

111 példány épült. Elsődlegesen a páncélos alakulatok kaptak belőle, hogy tudják tartani a lépést a tankokkal. Bevetteték őket az észak-afrikai hadszíntéren is.

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

Sd. kfz. 135/1
« A 7 »

Technikai paraméterek:

Személyzet 4 fő
Hosszúság
5,21 m
Szélesség 2,23 m
Magasság 1,83 m
Tömeg
8,5 t
Elsődleges fegyverzet
150 mm sFH 13/1 mozsárágyú
Másodlagos fegyverzet
7,92 mm MG 34 géppuska
Páncélzat 5-12 mm
Műszaki adatok
Motor Delahaye 103TT
70 PS (69 hp, 51.5 kW)
Sebesség 34 km/h úton, 13 km/h terepen
Fajlagos teljesítmény 8,2 le / t
Hatótávolság 88-135 km úton

A makettről

Ahogy a Marder I.-es cikkben is írtam, ez volt életem első és utolsó találkozása az RPM gyártóval makettezés terén. Eszméletlenül gagyi minőséggel találkoztam. Ahogyan ott is, itt is két szettből állíthatták össze ezt a variációt. Az alváz teljes mértékben megegyezett a 35054-es szettben találhatóval, a felépítmény itt is eltérő minőségű volt.

Ez önmagában nem lenne nagy baj, az viszont igen, hogy a Marder I-es szettel ellentétben itt a felépítmény az alváznál is silányabb minőségű volt. Részletgazdagságról egyáltalán nem beszélhetünk. A használt műanyag kritikán aluli, messze nem az a minőség, amiből makettet öntenék ki. Ezen pontatlan, elnagyolt elemekből kellett valamit kihozni, ami részben talán sikerült.

A festéshez a Gunze akrill színeit használtam, mint általában. A fő szín H66 Sandy Brown lett, ami talán egy kicsit sötétebb lett, mint kellett volna. Álcaszín H32 Field Gray, ásó/lapát/lánctalp: H18 Steel.

Mivel ez egy afrikai hadszínteres jármű, ennek megfelelően itt most kotyvasztottam egy saját bemosó anyagot, ami vízből, pasztellkréta porból, folyató szerből és hajlakkból állt. Ezt szórópisztollyal vittem fel a felületre.

A matricák kimondottan viccesek voltak. Alapvetően vastag volt, de itt szerencsére időben kapcsoltam, és amiről lehetett, levágtam a felesleget. Ami viszont megmagyarázhatatlan, hogy volt hozzá egy horogkeresztes nagy matrica is, amit úgy oldottak meg, hogy a horogkeresztet két matrica egymásra helyezésével lehet megjeleníteni, nehogy parancsuralmi jelkép legyen.

Ezzel csak két furcsaság van. Az a matrica sehová sem kellett, tehát ki is hagyhatták volna belőle. Az Afrika Corps jelében viszont benne hagyták a horogkeresztet, aminek azért örültem, mert egy korábban összerakott Italeri készletben ezt úgy oldották meg, hogy az a rész hiányzott.

Sd. kfz. 135/1
Aperture: 8
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1
« A 13 »

Összességében

Ez lehetett volna egy jó makett, csak nem ettől a gyártótól kellett volna beszerezni. RPM makettet soha többet nem veszek a kezembe az biztos. Ebből a készletből pedig kihoztam a maximumot. Nyilván fel lehetett volna javítani az egészet, de úgy itéltem meg, hogy erre a készletre egy perccel sem áldozok többet a kelleténél, mert úgy sem lesz sokkal jobb a végeredmény.

B-4 M1931 203mm löveg

Löveg típusa: B-3 M1931 203mm

Haderő: Vörös hadsereg

Típus: Löveg

Méretarány: 1:35

Makett gyártója: Trumpeter Kit No: 02307 2007

 

Bevezető

Ez a makett egy kicsit kilóg a sorból az eddig összerakott makettek közül. Alapvetően tankokat és tankvadászokat szoktam összerakni, amiket a II. világháborúban vetettek be. Ennek a fegyvernek ugyan van lánctalpa, de egyik kategóriába sem tartozik. Ez egy vontatott löveg. Nem tudatosan választottam. Nyáron találtam rá az egyik webshop oldalán, megláttam és megszerettem.

A fegyver története

A löveget 1931-ben tervezték, és 1932 és 1940 között gyárották, Fő feladata, hogy megerősített épületeket és bunkereket romboljon le, ezért a a német katonák csak „Sztálin kőtörő kalapácsa” néven emlegették. 871 darabot építettek belőle, és részt vett Berlin ostrománál.

1944-ben a KV1-es alvázát falhasználva szerettek volna egy önjáró löveget is készíteni S-51-es névvel, ám a löveg elsülésekor a visszarugás kilökte a személyzetet a székből, és tönkretette a váltót, ezért a tervet végül törölték.

A löveg végéhez két segédgereket lehett rögzítetni, ami által az vontathatóvá vált. Ilyenkor a löveg két oldalán található székben ülő személyzet a lánctalpas kerekek fékezésével tarthatta irányban a szerkezetet.

Rögzített állapotában a segédkerekek levétele után a löveg alján található éket hátrahajtva lehetett a visszarúgás energiáját a földbe vezetni. Azonban a korabeli, berlin ostromáról készült filmeken jól látható, hogy a személyzet legtöbbször nem ált ezzel a lehetőséggel, így a löveg elsütés után szabadon hátrafutott a lánctalpain.

A löveg oldalán található volt egy kis daru, mellyel a lövedékeket lehetett mozgatni. A löveg elsütéséhez a löveg mögött található löszertartó elemet kivették, a lövedékek mozgatására szolgáló kis gurululó kocsikkal együtt és egy lemezt helyeztek fel, amire a személyzet felléphetett, hogy betöltse a következő lövedéket. (3:16-tól látható a lentebbi videóban)

Please accept YouTube cookies to play this video. By accepting you will be accessing content from YouTube, a service provided by an external third party.

YouTube privacy policy

If you accept this notice, your choice will be saved and the page will refresh.

B-4 M1931
« A 4 »

Technikai paraméterek:

Személyzet 15 fő
Hosszúság (Vontatott állapotban)
11,15 m
Szélesség 2,7 m
Magasság 2.5 m
Tömeg (Vontatva)
19 t
Tömeg (Harci állapotban) 17 t
Fegyver kaliber 203 mm
Tűzgyorsaság 1 lövés percenként
Torkolati sebesség 607 m/s
Lötávolság 18 km

A makettről

A Trumpeter makettekben azt szeretem, hogy mindig pozitív csalódást okoznak. Alapvetően nem számítanak drága készleteknek, ám lehet bízni a minőségében. A legtöbb eleme mozgatható maradt, kivéve a darut.

A lánctalp tegelye gyárilag nem mozog, ám egy kis epokit segítségével lehetett orvosolni a problémát. A lánctalp szemenkénti. A lövegmozgatást egy kicsit a gázelvezető lengéscsillapító rendszer nehezíti, ezért azt első körben rögzítettem, nehogy kicsússzon az egyik ponton a helyéről, de szerencsére az végső fázisban elengedett a ragasztó, így az is mozgatható maradt.

Talán egy hibát rónék fel: A vontatáshoz használt kerék levehetősége nem gyári opció. Sajnos későn gondoltam át és az a két rögzítőcsapot rögzítettem fixen, ami leginkább hasonlított volna a gyári állapothoz, ha az szétszedhető lenne. Mentségemre mondva, ott is hiányzik egy forgási tengely. Ezt egy kicsit ügyesebben megoldgatták volna. Ahol most szétszedhetővé vállt, az eredetileg nem biztos, hogy olyan volt.

Ezen a maketten nem kísérleteztem, mindent a bevállt módszerekkel oldottam meg. Az alapozáshoz a szokásos Revell 91+9 zománcfestéket használtam. Erre jött a Gunze H320 Dark Green akrill, majd a sarazáshoz pasztellkrétta por és AK European Earth pigment.

A fém elemek kopásához részben AK 798 Gun metal, graficeruza és Revell 90 Silver került elő. A filterezést olajfestékkel végeztem, ahogy szoktam.

B-4 M1931
Aperture: 3.3
Camera: DMC-LZ10
Iso: 100
Orientation: 1
« A 22 »

Összességében

Ez egy jó kis makett volt. Nem kellett vele sokat szöszölni, viszont ennek elenére szerintem igazán mutatósra sikerült. Ha hozzáveszem, hogy hány féle képpen el lehet készíteni, ha az ember játszik egy kicsit a daruval, vagy a lövedék mozgatásához tartozó kellékel, akkor megszámlálhattalan a variációk száma. Én nem készítek diorámákat, de ha készítenék, akkor ebből biztosan az lenne.

2. rész – A traktorok támadása

A kiszámítható váratlan

1916. Az I. Világháború, illetve pontosabban a Nagy Háború már két év zajlik szünet nélkül. Az 1914-es lelkesedésnek már nyoma sincs. Az ígéret, amit az akkori, hanyatló császárságok és monarchiák vezetői tettek, miszerint a háborúnak karácsonyra már vége is lesz, már rég szertefoszlott. A reményvesztett katonák élőhalottként nyirkos és hideg lövészárkok rendszerében próbálják túlélni a borzalmakat, miközben a frontvonal egyetlen métert sem halad semmilyen irányba.

A központi hatalmak, élükön a Német Császársággal belekényszerült abba, amit semmiképpen nem akart, egy két fronton zajló, álló anyagháborúba, ahol nem a katonák képzettsége, nem a haditechnika és nem a logisztika dönti el a háború végkimenetelét, hanem az, hogy ki marad a végsőkig talpon. Hogyan lehet, hogy nem vették észre az intő jeleket?

Utólag persze könnyű okosnak lenni, ahogy azt szokták mondani, de azért abban egyetérthetünk, hogy voltak igen egyértelmű jelek arra vonatkozóan, hogy az 1870-es elsöprő sikereket a, frissen megszületett, Német Császárság nem tudja majd megismételni.

Igaz, voltak olyan jelek is, amit azt sugallhatták a stratégáknak, hogy igen. A Német Császárság két pillérre építette stratégiáját. Az egyik, hogy bíztak a logisztikai hátterükben. Úgy gondolták, hogy gyorsabban fognak mozgósítani, mint az ellenség és vasúthálózatuknak köszönhetően előbb fognak nagyobb haderőt a frontra szállítani.

Másodsorban arra építettek, hogy az 1870-ben már kipróbált offenzív fegyverek fejlődtek annyit az eltelt majdnem fél évszázadban, hogy a támadás nagyon gyorsan haladhat.

Az előbbiben, vagyis a katonák gyors frontra szállításában nem is tévedett a császári Németország, ám abban már igen, hogy a fegyverek fejlődése inkább a védők számára kedvezett. Ironikus módon a háború gyors állóháborúvá alakulásának legfőbb okává pont az vált, ami a támadók erőssége kellett volna legyen: a túlerő.

A túlerővel szemben ugyanis nem tehettek egyebet a francia és angol erők, minthogy géppuskákkal és szögesdróttal megerősített védelmi vonalak mögé ássák be magukat, ám ez azt is jelentette, hogy egyik fél sem tudott többé kimozdulni onnan.

Vagyis a stratégák lehettek volna annyira előrelátóak, hogy készüljenek ezen nehézségek kivédésére, de meg kell érteni, hogy a kor etikai kódexét figyelembe véve egy háború elindítása inkább számított becsületbeli ügynek, mint egy megoldandó mérnöki kérdésnek.

Mindkét oldalról elmondhatjuk, hogy a régi katonai tradíciókkal rendelkező arisztokrata származású tisztek nem kezdtek el komolyan foglalkozni alantasnak minősülő technikai részletek kidolgozásával.

A traktor színre lép

A frontvonalon tehát patthelyzet alakult ki. A cél, hogy létrehozzanak egy olyan eszközt, át tud kelni a lövészárkok között húzódó területen, átvág a szögesdróton, védett a géppuskáktól illetve tűzerejével támogathatja a támadást. Ilyen, nagy teherbírású, ugyanakkor jó terepjáró képességű jármű készítése nem számított 1916-ban triviálisnak.

A feladathoz legközelebb álló és legkézenfekvőbb megoldást az az eszköz jelentette, amit valóban erre a célra találtak ki: a traktor.

Holt Traktor
Traktor 1915-ből
« A 3 »

A felmerülő katonai nehézségekre válaszolva a brit hadügyminisztérium felállította a Landship (szárazföldi hajó) Bizottságot, melynek olyan jelentős támogatói is akadtak, mint E. D. Swinton vagy Winston Churchill.

A ma ismert tankok fejlesztése 1916 körül indult el érdemben. Ekkor már mindegyik fél rájött, ez az egyetlen megoldás a háború állópontról történő kimozdításának. Míg az angolok a Mark széria kidolgozásán fáradoztak, a franciák saját megoldásukon, addig a németeknek reagálniuk kellett az antant fejlesztésire.

A feladatot mindhárom nemzet különbözőképpen oldotta meg, ám tömören összefoglalva igazi megoldást egyikük sem adott, csak az úton indultak meg. A kor technikája nem volt elég ahhoz, hogy életképes megoldások szülessenek. A legéletképesebb verziónak talán az angol Mark IV-es verzió, míg a legéletképtelenebbnek a német A7V bizonyult. Az A7V működtetéséhez 18 fős legénységet szántak, ami számosságban valóban hasonlatos egy hadihajóéhoz.

MARK IV "female" tank
MARK IV "female" tank
« A 5 »
Sturmpanzerwagen A7V
Sturmpanzerwagen, azaz páncélozott romahkocsi
« A 5 »

A hadtörténelem első páncélos csatájára 1918. április 24-én került sor Villers-Bretonneux térségében a brit Mark IV-esek és a német A7V-k között.

Igazából az ütközet szó egy kicsit túlzás is, ha az eredményt nézzük. Ha nagyon szigorúak vagyunk, akkor azt mondhatjuk, hogy mindkét fél próbálta megsemmisíteni a másik tankját igen kevés sikerrel a négy tank között lezajlott ütközetben. A 3 mérföld/órával közlekedő tankok végül visszavonultak, miután sikerült egymást a sokadik lövésváltás után eltalálniuk.

A háború túlzottan előrehaladott fázisában tartott és a fejlesztések befejezése előtt fegyverletételre kényszerültek a központi hatalmak, így a harctéren megjelenő harckocsik inkább csak a katonák ijesztgetésére és nem komoly harci erőnek bizonyultak, így a konklúzió sem meglepő: a tankokat szétszórtan, a gyalogság támogatására érdemes felhasználni.

Ám voltak akik ezzel nem értettek egyet és a fejlesztés folytatódott.

folyt. köv.